Szatmár-Németi, 1912 (16. évfolyam, 1-68. szám)
1912-06-16 / 48. szám
XVI. évfolyam. Szátmár, 1912. junius 16. Vasárnap. 48. 8z. / / FÜGGETLEN POLITIKAI LÁP ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévié 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 10 fillér. Heg:]elem hetankint kétezer: vasárnap ée szerdán. SZERKESZTŐSÉG É8 KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 Fülelon-szá rr> 80. ■ Mindennemű dijak Szatmíren, a kiadóhivatalban fiiét» Német vélemény rólunk. A napokban egy rendkívül érdekes német könyv akadt a kezembe, A. W. Grube-uak „Geografische Charakterbilder“ stb. című könyve. A könyv megjelent Lipcsében (Leipzig) 1871-ben. Egy része a könyvnek rólunk, magyarokról szól s talán nem lesz érdektelen, hogy a ránk vonatkozó részből egy keveset hü fordításban ide igtatok, mert belőle megláthatjuk, hogyan vélekedett rólunk 1871-ben és még azután is sokáig a német közvélemény. „A magyarok sajátságai.“ >A magyarság sajátos nomád természetét, dacára a müveit Európával való érintkezésének és minden képzésnek, melyhez a magyar nép önerejéből jutott, nem vetette le. Árpádnak ezen hü szövetségesei már egy évezred óta maradtak ugyanazok. Hasonlóan atyáikhoz, még mindig bajuszt viselnek és felsarkantyuzott csizmát: a jámbor paraszt arcát még mindig hadako- zónak látod, járása büszke, harcias. A földön, melyet mint katona foglalt el, katona is maradt: még mindig lóval él. Már egy képe a falunak, matatja a lakosság eredetét: az ember észre vesd, hogy hadviselő nomád nép volt, amely itt megtelepedett : a hosszú széles ut, egyformán magas házsorral és egyforma házközi térséggel, az egész falunak egy tábor képét kölcsönzi. Az emberre oly benyomást tesz, mintha az első harci jelre a sátrakat lebontani kellene s a lakosok lovaikat akarnák megnyergelni, hogy egy másik jobb földet keressenek és foglaljanak. A templom a falu közepén azt a helyet jelöli, ahol korábban a vezér sátora állott. Hiába keresel magyar falvakban, helyiségekben árnyékol: úgy látszik, mintha a magyarok ázsiai hazájukból hozott, őskeleti gyűlöletüket a fák iránt, Európában sem felejtették volna el. Mint kelet városainál, a temetőt itt is a falu bejáratánál találjuk, azonban sövény és kőkerítés nélkül. A sírokon kegyelt fejfák állanak és a halottak arcai kelet felé forditvák. Minden falu egy-egy állomás volt, ahol a foglalás pillanatában a nagy csapatnak egyes részei megállapodtak. Budát, a nemesség fővárosát, Pestet, a pompás kereskedővárost, és még egynéhány újonnan keletkezett várost kivéve, a többi 10-20,000, sőt még nagyobb számú lakossággal biró házcsoport is mind csak puszta falu, széles, poros ulcákkal, melyeken a lovak százai nyargalnak végig feltartóztatlanul. Az utcák nagy számmal vannak. A magyar ruházkodása még sajátságosabb. A parasztok széles ujju inget viselnek, amely csak a csípőig ér és hogyha a szél follebbenti, láttatja napbarnított testüket. A csípőn alul lennvászonból készült ruhát viselnek, amelyet »gagyá«-nak neveznek, és amely a csizmaszárba fut. A »gagya« egy szij, vagy egy kendő által a testhez van erősítve, úgy, hogy a szorítás folytán a has visszanyomódik és a mell kereken kiáll. Vállravetve viselik a bundát, mely juh-gyapjuból készül. Fejüket sapka alakú »tsákó« fedi, vagy pedig széles ka- rimáju kalap. A gazdag parasztok és a köznemesek a »gagya« tölött még egy szükebb szövet nadrágot is viselnek, amely paszománnyal van ellátva és hasonlóan a csizmaszárba fut. Egész huszárosán veszik föl a dolmányt és hagyják a prémet rajta függeni. Ez a viselet tulajdonképpen a huszár egyenruhát teremtette meg. A testet széles öv gyanánt szij veszi körül és aranynyal áttört prém. Régi történetírók elbeszélése szerint a magyarok eredetileg fonott, kötéssel ösz- szefögott hajat viseltek : a szármát szokás, hogy a fejet megnyirják, a lengyel királyok idejében jött be : az osztrák uralom bejöttével azonban megszűnt: akkor ismét befonták hajukat és hosszú fürtökben hagyták alá csüngeni. Manapság egy némelyek kereken levágva viselik a Hajat a nyak körül, mások vállukra omolni hagyják. Az asszonyok ép úgy, mint a férfiak, csizmát viselnek, feketét, vagy pirosat. Rövid, testszinü alsóruhát hordanak, télen bárány köntöst. Hajukat, amíg hajadonok, egy fonatban hátukra hagyják esni, amidőn azonhan már asszonyok, fejük tetején ösz- szefonják. A magyar paraszt föltétien hatalmat gyakorol házában. Kunyhóját és a térségét, amely körülveszi, legyen az bár csak 5 lábnyi széles, büszkén „jószágoménak nevezi, asszonyát és gyermekeit pedig „cselédemének. Viszont asszonya, ha róla beszél, vagyha hozzászól, „uram“-nak szólítja és soha sem sérti meg. A magyar paraszt házát egy évben többször meszeli át. Keleti szokáshoz hűen, csak igen ritka, hogy egy kis ablak az utcára néz. A székek fából valók és igen magasak: két, legfeljebb három felcsizmázott és fel sarkantyuzott gyermek játszik a tűzhely körül, A magyar méltóságon alulinak tartja, hogy házát sok gyermek kiabálása töltse be. Ha 4 éves lesz a gyermek, már lovon ül: kis kezeivel erősen kapaszkodik a ló sörényébe és ha észreveszi, hogy már biztosan ül rajta, nem sokat gondolkozik azon, hogy az állatot hangjával irányítsa. Azon a napon, amelyen a lovat leesés nélkül vágtatva üli meg, az atya komoly fontossággal szól hozzá : „Ember vagy“. »Du bist ein Mann.« A büszke, nemes önérzet, melyet elődeitől örökölt, ma is meg van a magyarban. A szó, hogy »bestülel«, gyakran tér vissza beszédében: minden, amit tesz, »bestületes,« Ha téged lovával egyik postaállomásról a másikra egész nap föl- vagatva visz, kifogja lovát, köszönt és szerencsés utat kíván. Neked kell figyelmeztetni, hogy akar-e »pénzjutalmat« (trink- geld), és ha elfogadja, meg van vele elégedve, legyen az kevés, vagy sok: többet nem fog követelni, mert az nem volna »bestületes.« Este, ha napi munkáját elvégezte, pipára gyújt és ajtaja előtt ülve bajuszát pödörgeti. Habár ő házának korlátlan ura, mégis jól bánik azokkal, akiket hozzátartozóinak nevez. Asszonyát soha nem bántalmazza és nem kényszeríti őt túl nehéz munkára; a nő pedig tudja, hogy a férfi neki barátja, támasza, védelmezője s azért elfogadja tőle az ilyen gyöngéd megszólítást: »Rózsám!« »Csilagom!« stb. A magyar nyelv az ázsiaiakhoz hasonlóan, me- tafórákkal van tele, igen képződus és szemléltető. Az udvariasság kifejezésére, mely- lyel szomszédaihoz, barátjaihoz és vendégeihez él, egész tömeg kifejezése van. Ha egy faluban pihenőt tartasz, nemsokára a házból, mely előtt csöndesen állottál meg, kilépni látod a gazdát, amint füvegét leveszi és vendégszeretetét ajánlja fel. S ha búcsúzol tőle, hálával emlékezik meg rólad s reád imádkozza az égnek minden áldását. S mindezt csodálatos könnyedséggel, udvariassággal, méllósággal teszi, ami csak Keletnek sajátsága. A magyar szívesen katona, mert ezzel csak hadakozó természetének tesz eleget: a harc tüzében rettenthetetlen, mint a francia. Legszívesebben lóhátról harcol, mert «lóra termet á magyar« — »der Ungar wird zu Pferde geboren«, mondja egy régi közmondás. És csakugyan lehet mondani, hogy ez a nép egész életét lóháton tölti nagy vasara I A G ITtfZSDE MELLETT női, férfi és gyermek ruhákban legolcsóbb árban SZEREZHETŐKBE
