Szatmár-Németi, 1912 (16. évfolyam, 1-68. szám)
1912-01-17 / 5. szám
y * k//a XVI. évfolyam. Szatmár, 1912 január 17. Szerda 5. szám FÜGGETLEN POLITIKAI LAP ELŐFIZETÉSI AR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ara ifi filler UegrJ elen hetenklnt kétszer ; vasárnap és szerdán. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR TANÓDY ENDRE. S£ERKESZT8SE6 ES ^'ADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája. Hám János-utc 10 =: Telelőn-«*« • 8'>. ■------z Mi ndennemű dijak Szatmáron. a kiadóhivatalban flzeten Politikai blokk. A képviselőház szünete véget ért és újból összegyűltek a törvényhozók, hogy az abban hagyott munkát folytassák. Az ország költségvetése van napirenden, de az egész közvéleményt hónapok óta, úgyszólván, kizárólagosan azok a nagykérdések izgatják, amelyeknek megoldása az egész nemzet sorsára és jövőjére van döntő befolyással. Egész politikai életünk nyomasztó hatása alatt áll egy olyan kétséges szituációnak, melynek fejleményét és végső kialakulását ma a legmesszebb politikus sem tudná megrajzolni. Véderőreform, választójog: ez a két kérdés foglalkoztatja az elméket, dominálja a politikai életet és mindkettőnek megoldására irányuló kombinációk kapcsán gombamódra teremnek a tervek, a kibontakozási programmok es a megoldási módozatok. Mindenki tisztában van azzal, hogy e két kérdést többé egymástól elválasztani nem lehet, mert alkotmányunk .megerősítését a történelem tanúságai szerint esetről-esetre csak akkor tudtuk elérni és biztosítani, amikor az erre alkalmas helyzeteket fel és kihasználtuk és a rideg, de viszonyaink között ezerszeresen indokolt do ut des álláspontjára helyezkedtünk. Kérnek tőlünk több újoncot, nagyobb pénzáldozatot, s amikor mi ezek megadásának úgyszólván lehetetlenségét hangoztatjuk, mert a követelményeik erőinket messze felülmúlják, mégis a lehetséges áldozatokkal szemben is törvényben biztosított és nemzeti szuverénitásunkból folyó jogaink feltétlen érvényesítéséhez ragaszkodunk. Hogy ez természetes és logikus és hogy az ellenkezője volna egy nemzet bukásra megéretlségének jele, ezt osztrák koponyák, vagy osztrák módra gondolkozó, leudális és aulikus agyak bevenni nehezen : tudják. Hogy értsék meg ezután azt, hogy mi ennél tovább is megyünk és megálljt kiáltunk annak a nemzetsorvasztó politikának, amely a mostani választójog mellett épen úgy tobzódik és teszi lehetetlenné a nép millióinak gazdasági megerősödését, kulturális haiadásat, akár csak a rendiség legsötétebb napjaiban. No, most már a tények adva vannak; mindkét irányban elszánt és meg nem alkuvó, küzdő tábor áll a kormánnyal szemben és ez az egész nagy politikai böl- cseség, amely a kormány és pártjánál megnyilvánul, nem abban jut kifejezésre, hogy keresné a becsületes és demokratikus és nemzeti mogoldás módjait, hanem trük- kökön töri a fejét, hogy tudná átúszni azt az Örvényt, amely hajóját szetroncsolással fenyegeti. Ennek a manővernek különböző frázisai, különböző nomenklatúrák alatt jutnak időnként nyilvánosságra. Volt már szó izolálásról, amely alatt a küzdő függetlenségiek bekerítését, sőt ha lehetséges, más függetlenségiek által való hátbatámadását értették, majd amikor ez a spekuláció csődöt mondott, jöttek a felelősségnél- küli közvetítők, akik a haza nevében minden küzdelmet, minden koncesszió nélkül leszerelni törekedtek s most végül, az ilyen kísérletek meghiúsulása után jön a döntő TARO A. A primadonna. Irta: Bródy Miksa. A Márfi vérbeli művésznő volt. — (A franciáktól vettük át a szokást, hogy nagy színésznőink neve elé odaillesszük a névelőt és oiiDden egyebet nem; még a kisasszonyt sem toldjék a név mögé, lévén a szerény cimtelen- ség megkülönböztető tisztesség.) Nagy színésznő volt és bár közömbös mindenki előtt a művészek magánélete, senki sem túdott róla semmi — rosszat. Ebben az értelmetlen mondatban hiányzik as összekötő kapocs. Csakhogy az olvasó tudja, hogy a közömbös magánéletben szimatolgatnak a legszívesebben az indiszkrét orrok, amelyek a Mariiéban minden igyekezet mellett mit sem tudtak kiszimatolni. Szép volt. Hogy leírjam ezt a zzépséget, arra részben azért nincs szükség, mert az összes kirakatokban látható volt a fényképe az összes plakátok az ő alakjának finom vonalait mutatták, — másrészt pedig mindent leírtam, ha azt mondom, hogy olyan szép volt, mint a többi elragadó művésznő. Egyéni vonásai azonban mégis voltak ; kezdve végtelen kedvességétől mindenkihez egész gyermekded naiv kedélyéig, pajkos csevegéséig, bájos duzzogásáig, melyek olyan talányszerüen vonzották hozzá a férfiakat. Ezek voltak az ő egyéni vonásai, amelyek azonban hajszálnyira sem különböztek müvésztársnői egyéni vonásaitól. Imreffy Imre báró buszonnyolcéves huszár- főh driagyi szivének minden férfiasságával szerette a nőt. Azonban oly céltalanul, hogy a naponta küldött virágbokrétákhoz mellékelt értékesebb tárgyak egyszerűen visszakerültek hozzá. — Szeressen! — mondta napjában húszszor is a báró, részint a művésznő öltözőjében, részint a főur au'omobiljában. — Szeretem, felelte lesütött szemmel a művésznő a fent említett helyeken. — Szeretem, ahogy csak nő szeretni tud férfit, de az öné nem lehetek sohasem. — És miért nem ? — kérdezte a lázas konceptusból kissé kiesve a báró. — Tisztességes leány vagyok és mindvégig az akarok maradni. Ez ellen az érv ellen mindenféle ellenérvek állnak a férfiak rendelkezésére, amelyek közül mégis a legnyomósabb, a három ismert szó; »legyen a feleségem !« S ezt a három szót nem akarta a báró kiejteni. Ennek a három szónak m ndenféle súlyos erkölcsi, hagyománybeli, társadalmi, anyagi következményei lettek volna. A család, de főképp az özvegy báróné, a majorátus s egyebek útját állották mindama hajlandóUiúonsá: SZATÍRÁK» A NAGYTŐZSDE r női, férfi és gyermek Q P Q W* ruhákban lil v legolcsóbb árban i MELLETT SZEREZHETŐK mierne B E. Ságoknak, amelyek a fiatal és tapasztalatlan huszárszivet könnyelműségekre ragadhatták volna . . A soha nem élvezett csókoknak keserű ize egész buskomorrá tette a bárót. Álmatlan észa- kái voltak és kimerült nappalai. A Márfi álha- tossága pedig egyre jobban törte eilentálló erejét. Odadobni mindent, vagyont, rangot, kardbojtot és elmenni a züllésbe ezzel a leánnyal. Ilyenek voltak az ábrándjai ós kék karikák látszottak a szemei alatt. . . A családi tanács összeült, amelyen az özvegy báróné elnöklete alatt elhatározták, hogy mindenáron ki kel ragadni a fiatai enhert annak a hölgynek a hálójából. Jelen vott a tábor nők nagybácsi is, akinek a legjobb ötlete támadt. A katonának engedelmeskedni kell ; ennélfogva Imr8 bárót mint katonát fogják eltávolítani a veszedelem helyéről. Gondoskodás fog történni, hogy a főhadnagy urat a legtávolabbi horvát helyőrségbe helyezzék át . . . Ebben a stádiumban voltak az események, amikor találkoztam a Márfival. Sápzdt volt és látszott arcán, hogy szenved. Mindent el mondott nekem, amiből azt következtetem, hogy remény . télén a helyzet. Akkortájban és mindenféle jó — és rossz könyveket olvastam, amelyekről sokat beszélgettem ösmerőseimnek Minthogy végtelenül hiú ember vagyok, szerettem hivalkodni olvasottságommal. A Márfi szomorú története analog esetet juttatott eszembe, amelyről csak nem rég olvastam egy múlt századbeli francia könyvben. A Le
