Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1911-12-31 / 104. szám
FÜGGETLEN POLITIKAI LAP MaaOKKäaffiifiill -VWXGesaraJWK VB« M9MB Wi» Ml———MtWgWB BMBBBI IIKVHTOaMMMgafSMBBWWWHBBBB—MJABOB ELŐFIZETÉSI ÁR: Égés?, évre 8 kor. Félévre 4- kor. Negyedévre 2 kor FELELŐ3 SZERKESZTŐ : S2ERKESZTÓSÉ6 ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utc» 10 Egyes szám ára 18 fi’Kér. Megjelen hetenklnt kétszer: vasárnap éj szerdán.-------------- - .... . ...... DR TANÓDY ENDRE. .. Tgleton-gzánp 80. : Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetsn UJ ESZTENDŐ. Az Öreg Idő íáradhatatlaa. E..yre ti- | peg, egyre balad és ismét fordulóhoz ér- ! kezik. Még imént a mull eseményei foglal- . koztattak bennünket, meg a jelen dolgai ; kötötték le figyelmünket, de már a következő pillanatok a titokzatos, a nem tudóit j jövőre foglalkoztatják elménket. Minden különösebb átmenet nélkül í belec eppenünk az uj évbe, amelytől mindig többet remélünk, jobbat várunk, mint az előbbiben részünk volt. Mert hát em- j béri gyarlóságunknál fogva sohase tudunk i betelni azzal, ami megadatott nekünk és j az ismeretlen jövőtől az uj esztendőtől j várjuk minden, ha sorsú k jobbra fordu- ! iásat. Már pedig manapság csodákat ne várju sk, hanem igenis magunk.ói reméljünk !•: nyelesebb változásokat. Ha az elmúlt esztendőben elé edetlenkedtünk, hassunk oda, hogy ezt az érzést leküzdjük, ■ ILnben erő:, akarattal, szívós kitartással és Istenben vetet* szilárd hittel munkálkodjunk azon, hogy munkánk nyomán áldás fakadjon, fáradozásainknak igaz gyümölcse legyen. jNe lessük a sült galambokat, melyek csak a mesékben léteznek, mert komoly munka nélkül komolyabb eredményeket el nem érhetünk. Az elégedetlenség pedig magában véve is restséget, tunyaságot, munka iszonyt jelent j Igen, remélhetünk többel, jobbat az uj esztendőtől, d • a magunk eszére, ere- j jére és képességei; e támaszkodva várjuk j ezt be. Akinek még nem kedvezett a szerencse, bár dolgozott, fáradozott lankadatlan buzgalommal, az ne csüggedjen, ne veszítse el energiáját, munkakedvét, hanem fokozottabb erővel kettőzött igyekezettel * munkálkodjék, mert előbb utóbb ez a fáradozás meghozza a maga eredményét. A sorsot, a végzetet sohase káromoljuk, ne okoljunk senkit és semmit azért, hogy senyvesztő munkánk meddő maradt, azonban tartsuk meg lelki erőnket, vasakaratunkat és hatalmas szorgalmunkat. épen és csorbítatlanul, küzdjünk meg az akadályokkal, győzzük le a nehézségeket és boldogok leszünk, mert munkánkban, bár meg annyi nehézség gördíti etett utunkba örömünk fog telni. Csak a hittel bíróké a jövő, azoké, kik hisznek és bíznak, remélnek és dolgoznak. Az elégedetlenek hitetlenek, a pa- naszkodók élhetetlenek, a siránkozók gyávák, a jajgatok irtóznak a munkától. Ezek csak várnak és örökösen csak varnak, anélkül, hogy eredményes volna várakozásuk. Munka nélkül manapság megélni nem lehet tisztességgel és becsülettel. De a munka is csak félmunka, ha nem Űzzük testest.ül-lelke-tül, örömmel és jókedvvel. Mit várunk az élettől, mit áhitunk, lesünk, miért epedünk ? Egy szó : boldogságot. Igen keveseknek adatott meg az igazi boldogság, pedig valamennyien körty- nyen elérhetjük, mert ott van a közelünkben, ott tanyázik mellettünk. A. Egy arczkép. Irta: Guy de Maupassant. — Ni csak ! Milia — oiondta valaki kö zelcmbcu. Ránéztem arra az emberre, akit mulattak, meri régóta óhajtottam megismerni ezt a Don Juan'. Már nem volt fiatal. Szürke, zavarosszürke haja azokhoz a szőrkucsmákhoz hasonlított, aminőt az'északi népek vise nek és finom, elég hosszú szakálla, mely aláhullott a mellére, szintén az északi állatok prémjére emlékeztetett. Egy növel beszélgetett, feléje hajolva, halk hangon, miközben szelíd tekintettel nézett rá, mely csupa hizfrl és és hódolat, volt. Ismertem életét, vagyis annyit, amennyit ismertek balöle. Nem egy nő szerette őrült szerelemmel s nem egy dráma játszódott le. mely az ő nevéhez fűződött, ügy beszéltek róla, mint egy ellenállhatatlan hódítóról, Ha kérdeztem a nőktől, luk magasztalták, mi adja neki e vonzó hatalmat, egy kis gondolkozás után rendesen ezt feleljék ■ — Nem tudom ... a báj. Annyi bizonyos, hogy nem volt szép. Semmi se volt benne azokból az elegánciakhó', amelyekkel a női szivek hódítóit fe! szoktuk ru házni. Sokszor eltűnődtem, miben rejlik csábitó ereje ? Szellemében f Soha se idézték előttem ötleteit, nem magasztalták intelligenciáját Tekintetében ? , . . Meglehet . . . vagy a hangjában ? Bizonyos emberek hangjának északi e koállha tatlan báj van olyasfele zamat, mint egyes finom ételeknek. Sőárgunb értük, mint valami kitűnő csemegéér . Egy barátom lépett mellém. — Ismered Milia urat ? — kérdeztem tőle. — Igen. — Mutass be neki. Egy perez múlva már kezet szorítottunk s két ajtó közt beszélgettünk. Amit a dón Juan mondott, helyes volt, kellemes volt a beszédét hallgatni, de semmi rnagasabbrendii nem volt, benne. Hangja szép volt, lágy, szelíd, behízelgő, zengzt'te-!. Olyan ke llemes vö t hallgatni, mint. elnézni egv kedves forrás folyását. Az embernek egy parányit se kellett megerőPetnie gondolkodását, hogy kövesse beszédét, rej'ett értelmű kijelentések nem izgatták kíváncsiságát, semmiféle várakozás nem tartotta ébren érdeklődését, Társalgása inkább nyugtaíólag hatott és sem azt az élénk vágyat nem ébresztene, feleljünk neki, sem azt, hogy ellentmondjunk, vagy elragadtatva helyeseljünk. Különben épp oly könnyű volt felelgetni neki, mint hallgatni őb A fr! !et magától jött az ember ajkára, mihelyt ö abbahagyta beszédét s a mondatok úgy mentek feléje, mintha az, amit mondott, a legtermészetesebb könynyedséggel lopta, volna le őket ajkainkról Nemsokára olyan megfigyelést tettem, ami meglepett. Alig egy negyedórája ismertem őt s máris úgy tetszett, mi ;tha régi barátok volnánk, I hogy tényében minden régóta meghitt, bizalma- I som : areza, mozdoiatai. hangja, eszméi. Nr hány pereznyi társalgás után hirtelen csak beköltözött intimitásomba. Minden ajtó j tárva-nyitva volt közlünk s ha unszolt volna, I Ehet, hogy olyan vallomásokat teszek neki, ami- j nőket csak régi, benső barátainknak szoktunk | elmondani. Bizonyos, hogy ebben titok lappangott. Azok a lezárt sorompók, amelyek rendszerint elválasztanak bennünket az emberektől s amelyeket az idő döntöget le egyenkint, miután a rokonszenv, az egyező hajlamok, ugyanaz a szel- ] lemi kiképzés és gyakori, folytonos érintkezései I lepattantották a zárakat, mintha nem is állottak j volna fenn kettőnk közt és — kétségkívül — j közte s mindazon személyek, férfiak és nők kö- \ zött sem, akiket a véletlen uíjaba sodort. Egy felóra múlva azzal az ígérettel váltunk el, hogy gyakrabban fogunk találkozni. Megadta címét s kert, hogy harmadnap legyek vendége villásreggelire. Mivel elfelejtettem a találka óráját, időnek előtte érkeztem: még nem volt ob hon. Egy kor | rekt és néma szolga nyitó11 ajtótt egy szép, : kissé homályos, meghitt, áhitatos hangulatú szalonba, mindjárt oly otthonosan éreztem ma- í gam benne, akárcsak a srjal szobámban. Beh | sokszor megfigyeltem már a lakások hatását a S jeliemre és a kedélyre ! Vannak szobák, ame- j lyekben az ember mindig o-.dohának érzi naa- j gat; viszont mások, melyek szellemünket nyom- l ban felszítják. Amazok, bár világosak, rebé ek aranyozottak, szomorúsággal töltenek el: mig Nagy karácsonyi vásár £9 »női, férfi és gyermek ff............ , If f* ‘"Ipl ||f| 1111AI ill A | legolcsóbb árban ilAulivl 11 vj S * Á T m Ä Bi 14 MAG TMT ÓZSDEM ELLETT I 1 E E £ I H E 1 9 K i E nmam
