Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1911-10-22 / 85. szám
FÜGGETLEN POLITIKAI LAP ELŐFIZETÉSI ÁR: Égé-2 évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ára !ö fillér. Megjelen hatenkint kétszer: vasárnap éz szerdán. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR TANÓDY ENDRE. SZERKESZTŐSÉ® ÉS KIARÖHlt/ATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utoa 10 == Telelon-szárn 80. : ......Mi ndennemű dijak Szatmáran, a Kiadóhivatalban fizetett Az amerikai magyarok pénze Egy körrendelet az ország Összes hatóságainál „ad acta“ téve s ezzel el van intézve a dolog újra egy újabb körrendeletig : ez a magyar állam anyagi gondoskodásának maximális mértéke a mindennapi kenyérért kivándorolt, de az országba még visszajönni vágyó fiaival szemben. Pedig államérdek; ezt felismerték már rég, de a cselekvés még mindig késik s a szegény, bányák mélyén kínlódó magyar keserves garasait élelmes, tolvaj bankárok rakják zsebre. Még jó, ha alaposan lefölözve valamit juttatnak belőle az itthon levőknek. És nagyobb dicsőségünkre, ezeknek az uraknak nagyrésze szintén magyarországi! Ez a nemzetgazdasági politika nálunk. Pedig annyi nagyot, annyi nemeset eselekede.lt már ez az ország, hogy a tra- dicóknál fogva is kellene benne még annyi erőnek lenni, hogy ezt az atkos helyzetet megszünteti s-se, hogy végei vessen az örökös rettegésnek, a számtalan csalódásnak, a nehezen szerzett dollárok könnyű és még csak nem is könnyelmű utón való elveszítésének. I j j j [ Tagadhatatlan, hogy pusztul az ország. Ott az Alföldön, ahol a jólét békéjét még nem zavarta meg a kenyérért való gyilkos tülekedés zaja, ahol oly széles utakat hagynak, hogy más vidéken három családnak volna elég földje belőle, ott még nem érzik súlyosan az amerikai járás átkát, bár ott is nyílik elégszer alkalom látni a vasútnál a uírakelőket. De másfelé, ahol 400 legényből 40 sem kerül a sorozó bizottság elé; ott már lehetetlenség meg nem látni a pusztulást. S közös édes anyánk az állam, nemcsak hogy semmit sem tesz e veszedelem csökkentésére, gátoiására — ném érijük alatta azt, hogy szuronnyal, puskával tartsák vissza a menni akarókat, — hanem privilégiumot ad egy társaságnak az em- berszállitásra s az eltávozokról mindörökre leveszi a kezét. Pedig ha a kivándolás rendes lefolyását nézzük, látnunk kell, hogy a legritkább eset, hogy egyszerre kivándoroljon egy egész család. Legtöbbször csak a férfi megy, hogy keressen, gyűjtsön annyit hogy itthon aztán könnyebben megtudjon élni, De ha a haza küldött pénz elvész, I j I j j I j ! bizony nem fog soká vágyakozni a visszatérés után, hanem viszi maga után a családját is. S ha a család is künn van; azok már elvesztek örökre a régi haza számára. Ne tagadjuk el az igazságot: a törekvés meg van, ezt a hazaáramló pénzfolyamatot, mely évente kitesz 2—3 milliót forintokban, biztosítani, de csak terv marad tiíinden felmerült eszme. Pedig a bankoknak is jó üzlet lenne ennek a nagy pénzforgalomnak lebonyolítása, ha egy egységes vezetés volna, ha lenne egy amerikai magyar bank, mely egyedül volna jogosítva a pénz szállítására « melyet egy sereg fiókintézet felállítása mellett megalapíthatna vagy egy magyar bankcsoport vagy az állam a pos- tatakarek mintájára. Felállítása nem ütközik akadályokba, mutatja Oloszország és a többi országok példája. Feltétlenül jó üzlet és ami a legfinomabb s a mit még áldozatok, árán is biztosítani kellene az államnak : rend zve lenne ez a megoldatlan, sok keserű fájdalmat, csalódást okozó életkérdés, m g- mutatná az állam, hogy tud gondoskodni meszire költözött fiairól. A zugbankárokról kiadott belügyminiszteri renddet egyébként a következőleg hangzik: T Á It C A. Az apostol. Irta: Kálmán Miklós. (Az előzmények a főváros egyik garniszállójában az ismert reczipe szerint zajlottak le. A férj gyanítja, hogy felesége megcsalja, de pozitivet még nem tud ; pesti szokás szerint tehát detektívet fogad, aki aztán a szerelmes part a férj elöz tes értesítése mellett tettenéri, természetes két tanú jelenlétében. A drámai jelenet minden feltűnés n^iküh elegánsan, párbajjal, — miként urí emberekhez illik, — ért véget. A folytatás meg itt van a tekintetes kir. Törvényszék, mint polgári Bíróság előtt. A szereplők közűi kiemeljük azonban a legérdekesebb alakot: a csábitót.) A bíró : Az Ön neve, ha nem tévedünk, Rajz István. Kora 38 év, foglalkozása, ha szabad kérnem ? A csábitó; (rendkívül szép férfi; kissé ezüstös már a haja a halántékánál, de ez az egyetlen jele az idők nyomának rajta. Első tekintetre látszik a szalonember elegánciája benne; minden mozdulata, kiejtése, ruházata a felsőbb körök világához szokott férfira vallanak, A biró minden kérdésére póz nélkül feleli): Én uram, — élek. még pedig lehetőleg jól ... a foglalkozásom : j mondjuk, hogy magánzó vagyok. A biró: ön e válóperben tanúként lesz kihallgatva ; tekintve azonban, hogy vallomásából Önre büntetendő cselekmény is származhatik ; a vallomásiételt jogában áll megtagadni. A csábitó : A vallomástételt nem tagadom meg. A biró : Házasember, nemde ? A csábító : Nem, nem. Csak voltam, A nőm azonban volt szives visszaadni szabadságomat, mert az életcéljaink nem haladhattak ugyanazon 1 a sínpáron. A b ró: Tehát elvált. Ismeri az ügyet, a melyben most kihallgatni fogom ? A csábító : Mindenesetre biró ur. Meglehetősen jelen voltam . . , A biró : Igen, természetesen ; hisz ön az, aki e becsületes és boldog házaspár nyugalmát, feldúlta. No, de hát bizonyára vannak mentségei ? . . . A csábiló : (finom mosollyal, szelíden, elegánsan felel): Mentségeim ? . . . bocsásson meg, biró ur, de a perrendtartás sokszor helytelenül alkalmaz egyes kifejezéseket. Ebben az esetben különösen helytelen szó a meuíség . . . Hogyan is lenne szükséges mentségekre hivatkoznom, amikor igazságot cselekedtem, sőt jót tettem ? A biró: Lám, lám; önök szerelmes urak, rendesen ilyenféle szavakkal szépítik a bűneiket, de . . . A csábító : Pardon, amint látom, nem fejeztem ki magam helyesen, vagy biró ur neua értett. Ismétlem : én uram, semmiféle bűnt nem követtem el; a lelkiLmeretem nem terhel, annál kevésbé, mert a hivatásomat teljesítettem. A biró: A hivatását ? ! A csábító : Ez az. Hivatást. A biró: Nem volna szives a teóriáit ki fejteni ? a csábi tó : Szives kötelességemnek veszem Szíveskedjék tehát meghallgatni. A biró : Csak röviden, uram. A csábitó: Néhány szó az egész ... az emberi igazságszolgáltatás hamis mérlegére kívánok rávilágítani, arra a mérlegre, amelynek egyik »erpenyöjébe a férfi beleveti a puszta nevét és társadalmi állását, — másik serpenyőjébe pedig egy naiv leánylélek minden reménységét, szuny- nyadó szenvedelmének összes vágyait a a mi a mai házasságokban a legfőbb apjának pénzestárcáját s a férfi mindezt magáénak mondja, arcá - lanul, mihelyt az anyakönyvvezető belajtsíromolta a két félt, a felperes, — a férfi és az alperes — a nő nevét. Á biró: E szerint . . .
