Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1911-01-29 / 9. szám
XV. évfolyam. Szatmár, 1911. január 29 Vasárnap. a. szám FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. Á „SZATMÁR-NEMETI-I IPAR! HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 10 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. TANÓDY ENDRE. SZERKESZTéSEB ES KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10---------Tglalon.szátn 80. ------= Mi ndennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. Kultúránk decentralizációja. Egy-egy gondolatnak is ki van szabva az élete, mint az embernek s van, amely hosszú, más, amely rövid életű. A főváros, mint »hazánk szive«, két-három évtizeddel ezelőtt volt nagyon felkapott gondolat Akkor minden magyar ember örömmel üdvözölte szép fővárosunknak minden fejlődését, nagyobbodását, szépülését, örömmel látott minden intézkedést, mely fejlesztésére szolgált. Szerényen beérte az ország a maga szűkös viszonyaival is, ha a főváros virulását, világvárosias kibontakozását látta. Ma már ez a gondolat nem hevit bennünket. Újak szorították ki a közérdeklődésből. Féltő aggódások egyrészt a fővárosért magáért, hogy vajon ez a mesterkélt fejlesztés javára volt-e mindenben, másrészt az országért, hogy javára van-e, jó-e mindent csak a fővárosba hordani össze, nem kár és nem hiba-e, mostohaként bánni a vidékkel ? Bőt odajutottunk, hogy ezek a gondolatok már nem is kérdések, hanem egyre erősbödő meggyőződések. »Hazánk szive« tultengésben szenved s ezt nemcsak maga szenvedi meg, hanem az egész ország kultúrája, mint ahogy a test minden része, minden tagja megszenvedi s belebetegszik, ha a szív meghibásodik s túlteng. Az elmúlt évtizedek valóban táplálék nélkül hagyLík szűkölködni a tagokat a szív kedvéért s ez is búj lett. Ma pedig a túltengett sz.v rossz vért hoz forgalomba és szállít a perifériákra s ez a második baj. Képletek nélkül szólva nem úgy értjük, hogy a főváros túlságos nagy volta a hiba. Nem, hanem egészségtelen volt a fejlődése s egészségtelen a mai állapota, ez a baj. Baj a fővárosnak magának is, de baj az egész országnak, egyrészt mert e Ihanyagolták a főváros kedvéért a vidéket, másrészt mert az egészségtelen fejlődésü fővárosnak nem lehet üdvÖ3 a példaadása, a befolyása a vidékre. Mint minden kultúra bázisát, a gazdasági alapot véve először is tekintetbe, hol vannak az országban rosszabb viszonyok lakás, élelmezés és kereset dolgában, minta fővárosban? Az egész ország szenved a drágaság s még inkább a rossz kereseti viszonyok súlya alatt, de hol van az a lakás- és hús- és széninség és élelemdrágaság, a munkanélkülieknek az az aránylag is nagy s?Ama, mely a fővárosban van? Gyorsan nőtt, szinte dagadt a mi fővárosunk, de a gyors fejlődése közben nem ért rá olyan védő intézményeket fejleszteni, melyek a növekedéssel járó zavaroknak elejét vehették volna. Nyugat-Európa nagy városaiban kifejlődlek ilyenek lépésről-lépésre szinte maguktól, mert kultúrájuk intenzivebb, a mélybe is ha; toló, nemcsak a kisebbségn ek felületes csillo- ' gása, hanem a tömegeket is jobban áthatotta. ; Amerikának még gyorsabb fejlődésü nagyvaro- ! saiban meg tudta teremteni a szükséges intézményeket, a lakosság szabadabb szelleme, mely elavult hagyományokkal le nem nyűgözve, gyors az elhatározásban és a kivitelben. Idővel majd csak kifejlődnek á ma hiányzó intézmények nálunk is, ma azonban beteg bele a főváros s mai nemzedéknek drágasággal, Ínséggel kell megszenvedni az elhamarkodott fejlesztés következményeit. Ezen a beteg alapon a rajta épült kultúra, sem lehet egészséges. A fővárosnak nincsenek feudális főidesurai, még olyan tőpapi kara se mint a vidék egyik-másik városának. Azt várhattuk volna, hogy feudális, klerikális nyomás nélkül szabadabb és egészségesebb kultúrát fejleszthet, mint a vidék. S mégis azt látjuk, hogy ez az országos baj lépten-nyomon megzavarja a főváros egészséges fejlődését is: élelmezését nem tudja olcsóbbá tenni a feudális nagybirtokosok miatt, ellenben milliókat kell, mint kegy- urnak áldoznia felekezeti célokra, mert erre rákényszeriíi a klerikális nyomás. Oktatásügye kétségkívül legjobb az országban, de nem lévén még csak arányos súlya és befolyása sem a törvényhozásra, sokkal különb ez se lehet, mint a vidéké. Ugyanazok a konzervatív törvények kötik meg a főváros kezét TÁRCA. Kibékülés a síron túl. Irta: Nyáry Albert báró. Másnap találkoztunk megint. Harmadnap szintén Egy álló hétig nap-nap után láttam a sétálók között, éreztem, ha a fák árnyékéban ü’dögélve olvastam hogy a közelben szivja ő ia cigarettejét, hogy kirándulásaink között keresi a találkozást. Istenem, mi lehet az oka, hogy még sem akar megismerkedni Néha mintha küzdelmet iáttam volna az arcán. Mintha közeledni akart volna és még sem tette. Mikor egy hét múlva nem láttam reggeli sétánkon, csak mereven, köny nélküli szemekkel bámu'ta n magam elé. Fo- gom-e még viszontlátni valaha f Ha csak úgy is, hogy ő ne tudjon róla. Elejtett szavakból tudtam meg később, hogy az öreg László küldte utánunk fiát s visszajött az én mindenem, üdvösségem anélkül, hogy érdemesnek tartotta volna megismerkedni velem. Évek múltak, nem mondtak felőle semmit, de azért tudtam mindent, ami történt vele. Szerelmes lett, férje lett egy nálamnál szerencsésebbnek és én tovább epekedtem utána. Szerettem ezután is. Kérőim szomorúan távoztak, vizszautasitottam őket anélkül, hogy okát tudtam volna miért ? Végre is választa nőm kellett. Egy reménytelem szerelem miatt, egy phantomért nem áldozhattam fel életemet. Férjhez mentem. Ismerték mindnyájan Gyulát. A férfi gavallérság, a nemes jellem, az elegáncia mintaképe vo!>» Odaadtam kezemet neki s őszintén mondhatom, szivemet is vele. Mert az én László iránti szerelmem nem volt földi, nem volt élő. Csak úgy szerettem, mint a tüzimádók rajonganak az örök égő nap után Nem volt nálam boldogabb néha a világon. Leg a ább én úgy éreztem, hogy férjem és gyermekeim mellett megadatott minden nekem, ami a boldogsághoz szükséges. Csak mikor fel-felmerült előttem az arc, akkor fogott el időnként valami végtelen keserűség. Mintha átok lett volna rajtam, megrontotta boldogságomat. Aztán hallottam az őt ért csapásokról. \ Hogy üldözi a szerencsétlenség, hogy küzd as anyagi gondokkal, amiket én el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet az. Mennyire naiv is voltam én még akkor is. Hirtelen elhatározással összeszedtem készeu levő pénzemet s ötven ezrest borítékba tettem, ezókot is adtam rá s megcímeztem László Gézának. Olyan örömmel telt el szivem, hogy segíthetek rajta önzetlenül. Arra nem is gondoltam, hogy még név nélküj küldött pénzt sem fogadhat el egy gavallér. Visszajött a levelem. M ég a pecsét sem volt megbolygatva rajta. Hogy vádoltam szenvedélyesen, kíméletlenül magamban, amiéit ehaszilotia kezemet most is, mikor mint ismeretlen nyújtottam felé. Hisz még csak meg sem kellett volna köszönnie. Mennyi időn keresztül fájt nekem ez a seb. Fájt addig, mig meg nem gyógyította egy még 1 nagyobb fájdalom. Meghalt a férjem. Hirtelen, várat- | lanul. Egyedül maradtam gyermekeimmel. El tudja-e képzelni valaki maguk közül azt a szetetet, amellyel a kis árvák iránt viseltettem ? Nem hiszem. Elfoglalta minden percét életemnek a róluk való gondoskodás. Még arra sem értem rá, hogy Lászlóra gondoljak. Mintha férjem halála megváltott volna gyötrelmeimtől, mintha az anyai szeretet mégis nagvobb lett volna, mint az én szerelmem. Csak egyetlen egyszer győzedelmeskedett az még. Katókámmal, az én Katókámmal, akiről azt mondják az emberek, hogy gyermekeim között ő a legkedvesebb nekem, tengeren keltem át. Váratlanul iszonyatos vihar tört ki, amilyet csak a Calais-csa- torua tud felmutatni, ha felbőszül. Tombolt, zúgott az, recsegett a kínosan hánykódó hajó minden porcikája, tehetetlennek bizonyult ez emberi munka, csak az ima segíthetett itt. Mindenki összekulcsolta kezét. Én is. De megbocsátja-e valaha Isten e vétket, az én ajkam azt kérte a végzettől, hogy omoljon össze ez a gyarló, emberalkotta hajó, csapjon össze a hullám sülyedő roncsai felett. Mikor mindenki remegett életéért, én gyönyörtől megittasulva néztem a tajtékzó hullámokat. S gondoltam ő reá, akit a véletlen végzet szintén hajónkra vezetett s aki talán halálfélelemmel tördeli kezét. Mily édes volna pihenni lent a pirosló korallok között, a mérhetetlen mélységben, ha az életben nem, most a halálban egyesülve véle . . Köröttem az utazók százai néztek a félelem el megüvegesedett szemekkel maguk elé, gondolva azokra, akiket örökre ilt kell hagyniok. Oldalomho'. mm| félő galamb simult Katóka, mintha védelmet feer«-* ne Tüllre aplicált félfüggöny (vitráge) párja 3 K. Hosszabbítható rezrudak drbja 40 és 50 fill. Függöny congre azsuros 110 széles mtr 1 K 30 f. Szatmár, Kazinczy-utca.
