Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1911-10-08 / 81. szám

XV. évfolyam. Szatmar, 1911. október 8. Vasárnap 81. szám FÜGGETLEN POLITIKAI LAP ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 10 fillér. Megjelen hetenklnt kétszer: vasárnap és szerdán. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR TANÓDY ENDRE. SZERKESZTÓSÉ8 ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca iü T-—r—; Telelon-azáco 80. • Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetőn Váltótilalom Reform-termő nyáron, amikor a hiva­talfőnökök üdülés közben, a helyettesek pedig az idegen hatalom élvezete alatt esz­méket és újításokat főznek be télire, re­form-termő nyáron indítványozza most egy vidéki város főszámvevöje: tiltsák el a vá­ros pénztári és számvevő hivatalnokait at­tól, hogy maguk és mások részére váltó­kat elfogadói, vagy zsirálói minőségben aláírjanak. Komoly, szép ötlet s ha kell, illusztrá­cióval magunk szolgálunk. Arad város leg­utolsó főpénztárosa, most Nágyváradon la­kik, azért mondott le az állásáról, mert menekült a pénz elől. Semmi bűnt, sza­bálytalanságot, hibát nem követett el. Am­biciózus, szakértő hivatalnok volt, aki élet­revaló javaslatokat csinált a város pénz­kezelésének modernizálásáról. Es ezt a fő­tisztviselőt elérte a köztisztviselői osztály harapós betegsége: az anyagi gond, az adósság. 0 aki ezelőtt pedáns, hidegvérű hivatalnok volt, egyszerre nyugtalan em­berré vált. Félni kezdett a pénztől. Végre is úgy keresett megváltást az állandó iz­gatottság elől, hogy lemondott állásáról, a hivataláról, amelyet bizonyára irigyeltek tőle. Most kétségen kívül kisebb jövedelmű ember, de boldog, hogy nem kell pénzt kezelnie. Ezen az ellen bizonyitekon kívül is sok minden szól amellett, amit most Nagyvá­rad városában proponálnak. A nyomornak kisértése mindig ott a legnagyobb, ahol a bűnre kész alkalom van. A tisztafejü em­ber elölt a pénz, az idegen pénz alig egyéb, mint portéka, anyag. Annál azonban, akit a hajnal azzal a gonddal ébreszt föl, hogy nincs meg a házbérre való. a dél a hite­lezők számláit hozza, az alkony pt dig a váltó-óvásokat, az könnyen lát egyebet a pénzben, mint árut és anyagot. Meglátja benne a lázitót, amely elkeseríti, hogy ime, annyi van abból, ami őt nyugodtá tehetné s neki semmi, vagy csak egy kis mor- zsácska jut. Ezen a gondolaton tűi azután sok minden következik — egész a bűnig. Abban pedig szintén igaza van a javas­latnak, hogy a váltózsirálások nem kevésbbé veszedelmesek, mintha az ember maga csi­nál adósságot: igen sok takarékosnak in­dult tisztviselőt a zsirálás, a zsírók révén e . a vállára szakadt kötelességek rántanak az eladósodás lejtőjére. A reform azonban mégis nehezen vi­hető keresztül. Első sorban, mert az el­adósodott tisztviselő-osztály már meg van s közöttük sokan épp a pénzkezelő, vagy számvevő szaknál dolgoznak. Sem ezeket nem lehet egyszerűen kiselejtezni, sem pe­dig mások, jóravalók és tehetségesek eiől egészen elzárni az előmenetel útját, ha az a pénztár felé irányul, azért mert adósságai vannak. Egész külön pénztári lisztviselő­osztályt nevelni vagyonos és takarékos fiukból, bajos. Ez egyébként a vagyonnak bizonyos előjogát jelentené, amely elvégre még sem lenne igazságos. Ha pedig vala­mely fiatal tisztviselő előtt az előmenetel épp egy pénztári állás révén válik lehet­ségessé, aki ugyan nem adósságmentes, de lehet, hogy épp a jobb fizetés révén vál- hatik azzá, nem lenne-e kegyetlen dolog visszarugni azzal: neked váltóid vannak I És mondjuk ki végre azt is: nemcsak a pénztári tisztviselőnél ad ingert a bűnre, a megtévedésre, ha fülig van a lejáratok­ban. A pénzkezelőnél közvetlenebb a ve­szedelem, de akinek móija van a részre­hajlásra, akinek részrehajlása más számára jól kamatozik, aki viszont s/.ivesen osztja meg ezeket a kamatoka a tisztviselővel, TÁRCA. Hajnal. Aludni, aludni! Kábító, nehéz illat, ami megölte az ágyat, fogva tartotta; tompa mozdolatlanságb-n oda kötötte a pamlaghoz és nem engedte, hogy fel­nyissa a szemeit. Nem aludt és nem volt ébren, de azért tisztán hallotta, hogy valahol kulcs fordul a zárban, aztán valaki halkan, óvatosan, puha léptekkel végig siet a folyóson. Aludni, aludni! A szoba homályos volt, a gyertya tövig égett; kicsi, hunyókáló lángja lomhán nyaldosta a tartó kerületét, a vésett cirádákat. A gyertya, a gyertya — gondolta — ki­égett és mindjárt egészen sötét lesz. Le kellene feküdni. A nyitott ágy érintetlen, sima fehérségében ott pompázott Ciukott szemei előtt és hívta, csalogatta. — Megyek, gondolta és nem mozdult, ügy érezte halálos vétek megszakítani ezt a boldo giló, édes önkívületet, melybe csak elvétve czikázott fel néha egy-egy tudatos hangulat, érzés. — Isten vele, susogta magában, megismé­telve a rövid kis bucsuzást. Isten vele 1 Köszön­tőm a csillagokat oda kün. Áldom . .. áldom ! — Bolondság nevetett később — hiszen már elment és le kell feküdni. De úgy érezte, hogy nem álmos. Felült. Arcávól a haját kisimította és kö­rülnézett. A gyertya utolsó lobbanásánál valami különös dolgot vett észre a padlón és attól meg­ijedt. Nem tndta mi lehet. Szerette volna meg­nézni, de nem mert a sötétben feléje közelíteni. Bolond, gyermekes félelem veit erőt rajta és tanakodott, hogy mit tegyen. Ám ekkor vette észre, hogy a csukott ablak táblákon keresztü sajátságos kékes fehér fény szűrődik be hozzá — Mi lehet ez? Holdvilág nem! No lám észre sem vettem. Ki fogom nyitni az ablakot. Fölkelt és az ablakhoz ment, hogy felnyissa. De rögtön ámulva tántorodott vissza. — Mi ez? Talán csak képzelődöm. Nincse­nek csillagok és az ég rózsaszínű és a felhők fehérek ... A felhők ! És fényesek is ! Mitől ? De mitől ? Nem mert hinni a virradatban, inkább azt gondoltq, valami idegen és különös ég arra jutott egyszerre, amelynek a színe más, a felhői mások. — Hátha felnyitnám az ablakot? Levegőt akarok érezni. Sok levegőt ! Hűvöset, éleset ! ! A fejem! A lecsapódó hajnali lég valósággal elszédi- tette. Odaborult az ablakfára és átadta fejet a könnyű szélnek, ami a közeli jegenyék erős, át­ható illatát sodorta feléje. Azt hitte, álmodik; még mindig egy csodaszép és forró varázslat i alatt áll, mely minden dolgot más színben mu at | meg előtte. Egyszerre éles madárhang üti meg ! a fülét. I Összerezzent. — Teremtő Isten! Csodák ezek ! Csodák ! Miért hogy ezt teszed velem ? Mivel érdemeltem meg? Miért vagy ilyen jó? Sohasem tudta, hogy madárfészkek vannak a szomszéd kert fáin. Most ők közelítettek hozzá, nagy, dalos szóval. Olyan hálás volt érle I A szemeibe könnyek lopództak. Imádkozott. Úgy érezte, sohasem volt még ilyen jó, mint e percben, amikor bágyadt szempillák­kal, egy álmatlan éj utón megnyitja lelkét egy madárcsalád énekére. Soha ilyen forró nem volt még, soha hálaadás ily benső, soha áhitat ilyen őszinte. Tulajdonképen nem kórt és nem köszönt semmit. 1 Sőt lett volna egy kis rettegni valója is. De erről | megfeledkezett. Csak mikor elfordult az ablaktól : és körülnézett a szobában, ütődik meg kissé ÄZ ŐSZI Újdonságok női, férfi és gyermek SZATMAR) NAGYTOZSDE ruhákban * legolcsóbb árban ELLETT SZEREZHETŐK B E,

Next

/
Thumbnails
Contents