Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)

1910-09-18 / 69. szám

XIV. évfolyam.

Szatmár, 1910. szeptember 18. Vasárnap.

FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP.

A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP.

69. szám.

ELŐFIZETÉSI ÁR:

egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára !0 fillér.

FŐSZERKESZTŐ:

THURNER ALBERT.

FELELŐS SZERKESZTŐ:

DUSZIK LAJOS.

SZERKESZTŐSED ÉS KIADÓHIVATAL:

Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utea 10-----.....Telefon »szám 80.==

Mindennemű dijak Szatmáron, ekiadóhivatalban fizetendők.

1 Rubikon előtt.

Szatmár, 1910. szept. 17.

(D.) Állami élelünk fejlődése uj korszakhoz ért. A sok, kivégzett közjogi kérdések fölötti »meddő« parlameníi vitázásokban elfáradt közfigyelem elé egy kérdést dobott az idő. Ez az általános, egyenlő és titkos választói jog kérdése.

Mintha valami nagy kényszer ragadná felé e tőle félő — fázó nemzetet. Mintha a lezajlott képviselőválasztás, mely a nagy Házból sokakat kilakoltatott s uj lakókat hozott helyükre, egyenesen azzal a céllal és abban a szellemben vezettetett volna, hogy a nemzet szemei megnyíljanak s a lelkek mélyén szunnyadó vágyak, sejtelmek, óhajok egy hatalmas impozáns közvéleménnyé alakuljanak, mely megdöngeti a mostani parlament kapuit.

E közvéleményt politikusok, gonosz politikusok segítették megizmositani. De a történelem nem válogat eszközeiben. A hatások és ellenhatások nagy összebogozódó gomolyagjában a jövő lét és nem lét kérdését rejti el. Ezt a csomót ketté kell vágni! A habozás, reszke- tés minden tétovázása nélkül. A történelem szelleme s az idők jelének intése késztet a továbblépésre.

A múlt választás nagy tanulsága, hogy e nemzetnek nincs önrendelkezési joga 1 Mint szanatóriumba internált egészséges »beteg« I sorsának intézésében szüntelenül maga fölött I

érez egy kezet, melynek hatalma nyiltan és leplezve minden ügyünkre rányomja kézjegyét. S ez a kéz nem vezet a mi nagy nemzeti ideáljaink felé 1

Ebben a kézben akkora hatalom van, hogy ezzel uj Khuenek újra meg újra megcsinálhatják itt a saját honfoglalásukat.

De ez a tanulság egy másikhoz vezetett. A nemzet sorsának intézését közvetve gyakorló választó-polgárok nagy zöme befolyásolhatnak bizonyult. Megbilincselt rabszolgaként állott oda a nemzeti aspirációnkat leigázó tábor diadalszekere elé.

Ezzel elvesztette a bizalmat. Most a nemzet, a magyar társadalom vette kezébe az ügyet s a saját sorsát biztosítani akarja.

így vált szükségessé, igy késült napirendre és igy lesz napi kérdéssé a választói jog reformja.

Nem a választottak, de a hivatottak fogják megcsinálni. Egész jövőnk, nagy reményeink teljesülése, nemzetünk öncéljainak elérése függ ettől. De hozzá kapcsolódik egyéni és társadalmi életünk jobb sorsa.

Egy kormány s »többsége«, amelynek a nemzeti lélek méhében kifejlődött jogos reményekre csak Ígéretei vannak, nagy szociális bajaink előtt szemet huny, a kebelében hanghoz jutott népóhajokat elfojtja, s a folytonos és fokozatos lemondást ellenérték nélkül erőszakolja ki, az elvesztette a gyökerét, mely a nemzet szivéhez-lelkéhez fűzi s erőt szállít neki.

E többség csak léggyökereken táplálkozik, [ melyek felfelé kapaszkodnak : a császári kegy felé.

Ilyenekre többé nincs szükségünk ! Ilyenek nem is fogják közelebb hozni egymáshoz az újabb időben mind messzebb és messzebb távolodó két egymásra utalt törvényhozó tényezőt : a nemzetet és a koronát. E feszült viszony csak egy igazi, tiszta népképviselet jogán a nemzet képmásával született parlament közbenjárásával fog engedni.

A mai parlamenti viszonyaink osztályérdekek dominálását tették lehetővé. Pénz szerzett mandátumot. Épp ezért a nemzet nagy és értékes rétegei teljesen elvesztették az állami életre irányuló hatásukat. Pedig ezeknek a rétegeknek erejére szükség van. Nekik is joguk a törvényhozásban való részvétel s a nemzetnek érdeke ez.

E jogkiterjesztés ellen a magyarság presztízsének veszélyeztetésével érvelnek.

Igaz : a kérdés kétoldalú. Vagy jogot adunk a nemzetiségeknek is, őket is állampolgároknak tekintjük, vagy nem ? Ha igen, akkor a feszültség, ellenségeskedés eltűnik a közös, nagy érdekekért vívandó küzdelemben, s ha nem, akkor kövessünk el mindent, hogy ne kifelé tekintgessenek, hanem érezzék, hogy ők is e hazának fiai s legyenek büszkék, hogy ők is — magyarok! Ennek a nagy meghódításnak szerepe pedig nem a politikáé, hanem a társadalomé. Legyen mindenki egy-egy ellenagitátor! Rontsuk le azokat az ellentéteket, melyeket a

TÁRÓ A.

A bölcs egér.

Mese.

Irta : Sámuel Izsó.

(Folytatás és vége.)

A mester nyugodt életének harmóniáját már csak az zavarta olykor, hogy hiába volt minden tanítása, minden erőlködése : az egerek csak pusztultak.

Hiába ment előtte minden jól, hiaba kerülték ki szeme láttára a legfurfangosabb csapdákat is, — mihelyst dologra mentek, megtizedelve kerültek haza. Most is csak úgy vesztek el a borzalmas Nya-u karmai között, most is csak úgy szedte áldozatait a Fogó, mint hajdan . . . Rövid időközökben egész nemzedékek pusztultak ki mellőle.

Nagy volt e miatt a szomorúság. Nem tudta megérteni, hogy mi lehet ennek az oka. Hogy miért tudják ismerni és kerülni a veszélyeket előtte és miért nem, ha dologra mennek. E problémánál, — amint keserű humorral mondani szokta, — még az ő böl- csesége is csődbe került.

De hamarosan uj nemzedék lépett az elhaltak helyére és megvigasztalódottan tanított tovább. Vezette az ujonan jöttékét is és leadta nekik is életelveit : az egyedül helyeseket, az egyedül idvezitőket.

Nemzedék-múlások, nemzedék-növések alatt múltak és jöttek az évek is. Megöregedett a mester. Szürkesége fehérbe olvadt, — de tanított fáradhatatlanul. A tekintélye erősebb, s igy a tudománya tekintélyesebb volt, mint valaha . . . Hogy egészen egyedül ne maradjon, — mert, hogy senkije nem volt, — öregségére, magához emelte egyik tanítványát, akit utódjául akart hagyni, — a bölcseségében.

*

* * * *

Történt, hogy valami nagy dolog történhetett Szürkeország felett. A kis egérkék nem tudták, hogy mi az, de hatásait érezték.

Tompa zugások reszkettek át a levegőn, egy-egy súlyos ólomgolyó furakodott le hozzájuk vagy törte át az éléskamrák falát. Nap-nap után meleg tüzszagot csapott le a szél. Nagy nyugtalanságban éltek ezek miatt. A nyugtalanságuk csak fokozódott, amikor észrevették, hogy az élelem egyre fogyik az edd'g tele kamrákból. És eljött nemsokára az az idő is hogy egy n^pi élelemért messze földet kellett bejár- niok, s bizony gyakran még igy is éhesen hajtották álomra fejüket.

Szürke mesternek egy ideig csak tartott a raktárában felhalmozott étel, de újat már ki se hozott. Egy átfáradt, eredménytelen éjpzaka után pedig, fogadott fia vezérlete alatt oda is betört az éhes népség és mindent elhurcolt.

Fájt a mesternek a hálátlanság, nagyon fájt. Legkedvesebb, legengedelmesebb tanitványainak is hiába szólt, mindig határos moll hangján, még csak meg sem hallgatták. Sőt mikor a nekidühült csoporthoz közel ment: fenyegető zugás fogadta. Voltak, kik hallottak valamit a kivégzett ifja ki ól és azok neveit vagdostak az öreg fejéhez.

És jöttek az éhesség kínos órái. Egy ideig még tengődött a megmaradt morzsákon, de utóbb kénytelen volt elindulni — dologra . ..

Öreg volt már. Lábaiba az utóbbi időben bele- állt a köszvény is. Aztán a sok éhasség, a sok keserűség megtörte egészen.

Ismerős egerek surrantak el mellette — ismeretlenül. Mindannyinak szemében ott ült a rubin- fényű Éhség.

Sokáig futkosott össze-vissza, de eredménytelenül. Még a morzsákat is letarolták az előtte keresők. És kergette pihenésnélküli vad futásra a gyomor szava. — Eleinte még érezte a szaggatást vén csontjaiban, még érezte a keservet a hálátlanság miatt: — még érzett mindent, ami fáj, — de utóbb már úrrá lett minden egyéb érzésén az éhség.

Rubinragyogásu lángok égtek az ő szemében is. Láz verte a testét; nem látott, se hallott, szagot nem érzett: csak ételt vadászott. Ételt. Rágnivalót.

Fájást nem érzett. Vérzett, nem tudta. VégDélAz iskolai idény beálltával:?

legjobb minőségű fiú ruhák, iskolai öltönyök, leányka felöltők

egoi esőbb áron

SZATMÁRI NAGYTŐZSDE MELLETT SZEREZHETŐK BE.