Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)

1910-08-24 / 62. szám

XIV. évffllytm. 62. szám. Szatmár, 1910. augusztus 24. Szerda. v FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: THURNER ALBERT. DUSZIK LAJOS. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára !Q fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. = Telefon-szám 80.----— Mindenne mű dijak Szaimáran, a kiadóhivatalban fizetendők. A Mái. teljesítőképessége. Nagyon élénk emlékezetünkben él még az a három év előtti, amerikázással párosult és torlódásokkal fűszerezett vasúti mizéria, amely téli évszakra, tehát olyan időpontra esvén, mi­kor a hajózás szünetel, a magyar kereskedő­világnak kiszámíthatatlan károkat okozott. A mizériának azonban volt egy haszna is, és pe­dig az, hogy még a koalíciós kereskedelmi kor­mány is belátta, hogy a Máv. baja feltétlenül szanálandó és ennek bekövetkeztében szente­sítést nyert a beruházás. Azóta a munkák a Máv.-nál serényen folytak és még fokozottabb mértékben folynak a jelenlegi kereskedelemügyi kormány kezében, amelynek a vasutak iránt, úgy látszik, meg van a helyes értéke, de azért a Máv.-nak je­lenlegi teljesítőképességével még abszolúte nem volt tisztában és ennek következtében az idei gabonaszáliitás megkezdésekor alaposan túl lőtt a célon s ha akaratlanul is, de kárt okozott a kereskedelemnek épp úgy, mint egyes ipar­ágaknak. A Máv. igazgatósága s a kereskedelemügyi miniszter ugyanis papiroson számoltak és szá­madásuk a prakszisban csütörtököt mondott. A Máv. teljesítőképességének egyik csal­hatatlan mértékmutatója volt ugyanis minden időben az, hogy az aratás után és egyáltalá­ban az őszi időszak alatt mennyi gabonát ké­pes — a többi szállítmányok kifogástalan el­látása mellett —■ a fővárosba szállítani. Kimu­tatások szerint ez a mérték a három év előtti kritikus időszakban a napi 5000 métermázsa, azóta pedig, az idei év derekáig, napi 10.000 métermázsát mutatott. De mert, úgy a vidéki sinhálózat, mint a rákosi rendező, a nyugati pályaudvar és a ferencvárosi, lipótvárosi pálya­udvarok lebonyolító és befogadó képessége az utóbbi években nagy mértékben javult, vala­mint szaporodott a kocsik és mozdonyok száma. Az idei uj buzakampány küszöbén ankét ült össze, mely azokat a szélesebbkörü intézkedé­seket volt megállapítandó, amelyeket a Máv.- nak a nagy őszi gabona-szállitással szemben életbe kell léptetnie. Az ankétre beérkezett jelentések azonban, amelyek a Máv. jelenlegi teljesítőképességére engedtek következtetni, úgy látszik, rózsaszínben voltak összeállítva, hogy az ankét és a Máv. nemcsak a szélesebb körű intézkedések felett döntött, hanem az utóbbi, elbizakodva, nekilátott a búza hanyat- homlokra való szállításának, ami fővárosi malmokra kedvező viz volt és azok első szük­ségletüket vaggonáruban födözték. így történt azután, hogy mintegy három hét előtt a Máv. elkezdett naponta 35 — 45.000 mmázsa gabonát Budapestre szállítani, ez a j szállítás azonban két hét előtt már napi 25—35.000 mmázsára, az utolsó héten pedig 15—25.000 mmázsára apadt s közben bekö­vetkezett a torlódás, a póthatáridők életbelép­tetése, csütörtökön pedig a nyugati- és lipót­városi pályaudvarra irányuló kocsirakományu deszka, épületfa, tűzifa- és téglaküldemények felvételének 8 napra terjedő felfüggesztése. De ez csak a kezdet-kezdete s ha a Máv. vissza nem zökken a rendes kerékvágásába és meg nem elégszik a mai napi 15.0u0 mmázsás gabona-szállitmánynak Budapesten való lebo­nyolításával (ami a 2—3 év előtti időhöz mér­ten elég szép haladás), akkor még jóval na­gyobb baj fog a kereskedőkre háramlani, akik már ma is minden lehető viszonylatban a vízre terelték darabáru- és egyéb tömegáru szállít­mányaiknak egy részét és itt bonyolítják le ma már ismét gabonaszállitmányaiknak orosz­lánrészét is, mert utóvégre ezt a kereskedő csak akkor teheti, ha vizmenti vidéken lakik, vagy ilyen vidékkel áll átrakodási forgalomban, avagy egyébként kapcsolatban. De mit tegyen az a kassai, debreceni, kolozsvári vagy szatmári kereskedő, aki a vasúti szállításra van utalva. Ennek semmiesetre sem szolgálhat vigaszta­lására az, hogy a malmok első szükségletének fedezésében a Máv. rekordot teremtett és hogy vizmenti kartársai az olcsó és gyors vizszállitás következtében még könnyen boldogulnak; ha­nem a legrövidebb idő alatt fel fog ismét zú­dulni az ország vasúti vidékén lakó kereske­TAROA. Báró Révay Simon. Irta: Gőbl Gyula. II. József császár, a kalapos király egy éviize­den át diktálta abszolutisztikus rendeletéit. Uralkodá­sának derekán, 1785-ben gróf Károlyi Antal főispánt báró Révay Simon váltotta fel. A császár kinevezte Ung és Bereg vármegyék főispánjává, azonkívül rá­bízta Szatmár, Máramaros és Ugocsa vármegyék ad­minisztrálását. Öt vármegyében parancsolt Simon ur ő Excellenciája, még pedig keményen. — Hatalmas ter­metű, peckes magyar volt Révay Simon, aki hűségesen szolgálta a császárt és szorgalmas vigyázatossággal őrködött a parancsok végrehajtása körül. Tudta, hogy a kalapos király minden genialitása mellett is szen­vedélyes reformátor, s hogy anyjától, Mária Teréziá­tól örökségül kapta az »Oesterreichische Gesammt- monarchie« kábító eszméjét. II. József agrárpolitikus volt. A földbirtokban kereste a hadi kassza legtermé­szetesebb jövedelmi forrásait. Dinasztikus törekvései­nek keresztülviteléhez pénzre volt szüksége, hogy megszilárdíthassa a monarchia haderejét. A parasztnép adója kevés volt, hisz’ abban az időben Szattr.ár vármegyében egy-egy falu összes porciója summa- summárium 346—500 Rénus forint közt váltakozott. A nemes ember csak szuszogott, böfögött, meg pipá­zott az ősi dominium hűvös ambitusán, de adót nem fizetett. Viríuskodó őseink az italozásban oly sok exces- sust tevének, hogy a porcio fizetéséről végképpen megfeledkeztek. A birtokos nemesség hét országra szóló lakodalmakat ült, keresztelés vagy temetés alkalmával pedig olyan áldomást csaptak, hogy har­madnap sem józanodtak ki utána. Az adóhátralékok szorgalmazás hiányában nagyon felszaporodtak, a császári rendelet folytán eszközölt földmérések a köz­teherviselés reformját jelezvén, a jobbágyság örömé­ben korcsmázott, a földes uraságok pedig búnak eresztvén gondtalan fejüket, a keserűség kontójára to­vább és ujfent nagyokat ittak. Révay Simon tehát először is betiltotta a hét­számra való lakodalmazást, azután megparancsolta a korcsmárosoknak, hogy az adófizető népnek egy Rénus forinton túl italt hitelbe adni ne merészeljenak, ita­luk árának különbeni elvesztése mellett. Hogy pedig az adóhátralékok behajtására is gondja legyen valakinek, 1785. október havában sok Ízben való kemény parantsolások után szigorúan rendeli, hogy »minden hellységben Nótáriussok légyenek; ahol pedig kisebb vagy elégtelenebb volna a hellység a Nótáriussok tartására, 2—3 hellységnek legyék egy Nótáriussá, kiknek is fizeíésök az mező városokban 20, az nagyobb helységekben 15, az kisebbekben pedig 12 forint lészen. — Ugyanennyi volt a biró angáriája is. — Ezért a tömérdek pénzért a Nótáriusnak meg kellett csinálnia a Ngs. Vármegyénél referálandó min­dennemű instanciákat és más aprólékos kausákat, de különös kiváltképen szorgalmas vigyázattal kellett gondoskodni a porció beszedéséről. — Egyszóval mindazon dolgokba, melyek a tökéletes rend betartá­sára kivántatnak beléereszkedni és azokat betsülete- sen előmozdítani kötelesek valának. A közjóba való beléereszkedésnek mikéntjét és az érte járó angáriát azonban nem Révay Simon báró szabta meg ilyen jóízű zamatos magyarsággal, hanem érdemes főjegyzője rakovszki Rakovszky Elek. A bol­dog világban a főnótáriusok fejében volt összponto­sítva a vármegye esze. Ők dolgozták az érdemleges munkát, ők kapták a legnagyobb fizetést is. Szatmár- vármegye monográfiájában Bagossy Bertalan kurió­zumképen közöl egy régebbi kimutatást, mely szerint a vármegyei főjegyzőnek 500 forint a fizetése akkor, amikor az alispán 100—200 forintért pengeti a sar­kantyúját tevékeny cimborája mellett. Az 1910.—1911. tanévre az összes előirt és uj bekötésseB iskolák igazgatóságai által ellátott, tiszta állapotban levő hasznait és uj tankönyvek,

Next

/
Thumbnails
Contents