Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-08-24 / 62. szám
2 ik oldal SZATMÁR-NÉMETI. Szatmár, 1910. augusztus 24 dők tömege, nem a Máv. ellen, hanem az ellen j a kereskedelmi miniszter ellen, aki a Máv. < igazgatóságát nem képes a javult helyzetnek okszerű kihasználására szorítani. Hisszük, hogy az első fiaskó csak próbatétel volt és nem fog ismétlődni s hisszük azt is, hogy a jelenlegi kereskedelmi miniszternek lesz belátása és megszünteti a kereskedőknek jogtalan megadóztatására irányuló azt az anomáliát is, hogy december 1-évei a viziverseny- tarifákat hatályon kivül helyezi. Fejlődünk! Meglátni, való — olyan, amin gondolkozni is lehet és érdekes is — az összes népfajok közül egyedül a magyar paraszton van. S azok közül is csak a mifelénk lakókon. Itt van az a tipus, mely még félig vadember, ‘de a kultúra hamis szelével már homlokon simított, tehát: rangosán élni vágyó paraszt. Természetrajza : kapzsi, de kényelmes; ravasz és mégis alázatos; sunyi módon egyszerűséget szimulál, mikor vágyón gondol ' minden úri csillogásra. 1 Reggel korán kél, nem azért, mintha azt tartaná, : hogy ilyenkor a szemeten is aranyat lelhet, de mert : a tyúkokkal együtt fekszik. Ezzel is állat, aki semmi gyönyörűséget se találna a hideg fényességű éjjeli vándorban s egypár csillag ragyogásában; úgy esténként, a tornácon ülve . . . S nem talái gyönyörűséget a kései fölkelésbe se, nem várná be, hogy a gyomrára süssön a korai napsugár .. . Emellett — csodálatos — mégis lusta és kényelem-szerető. Fölkelni ugyan, úgy kél, mint ősapái, kik keveset adván a gyomrukra, ciberét reggeliztek . . . Hanem itt eltérnek és — kávét reggeliznek. A kávé — mondják — bulit. Nem tudom igy van-e? De azt állíthatom, hogy ezeket az én embere imet tönkretette a kávé. A kávé, meg a mákos kifli — karácsonykor. Mert ezért, a pusztán gyomrot szolgáló élvezetért nem járnak földmunkára. Tekintve, hogy akkor kukorica-kenyéren, babon és burgonyán kellene élniök egész éven át, mert a termés feléért megdolgozott föld nem ád egyebet. A termést eladni s az árán húst, tejet és más ilyen Ínyencségeket venni nem illik. A bab azonban nem izük, mióta vasút szalad át a földeken! A vasút hozott ide mindent: kultúrát, — a nép átkát, mert, ami a született urnák haszon, a parasztnak szerencsétlenség — az hozta, hogy megösmerték a gyomruk érthetetlennek tetsző szavát s valamelyik ötödik érzékük, épen jókor követte a sok jót. Föleszméltek a vasszörnyeteg éhes, lármás zakatolására; akkora éppen megjött az ő étvágyuk is és — szerencsére, a jóllaknivalójuk is. S hozta a vasút és ledobálta: a rengeteg építés anyagot. S az utcákon egyre-másra nőtt a sok homokbucka, kőhalom és féglarakás ... A kisbiró pedig kidobolta, hogy 2 korona fizetődik egy napszámra mindannak, aki segit a Babylon tornyát megépíteni. Akkor aztán hiába ígért a kisbirtokos régi feleseinek 3 korona napszámot. Mint muzsikaszóra, rohant valamennyi — építeni. Csakhogy ezeknél az építkezéseknél, hol tervrajz nélkül, vagy valami nadrágos — paraszt tudákos esze után ragasztják egymásra a téglákat s kavarják a maltert, borzasztó sok a szerencsétlenség. Gyakorta el nézem, hogy egy-egy 15 esztendős kamasz, milyen játszi gondtalansággal röpiti, akár a háztejéig is, ahol a másik áll, a téglát, hogy az elkaphassa s esetleg betöresse a fejét . . . Ilyenkor végigborzongat a hideg s eszembe jut, hogy a mezőn, a ritkaság- számba menő napszuráson kivül semmi más baj nem érthetné őket, s — minden érdek nélkül ugyan — de visszasírom a régi idők zsupfedeles kunyhóit .. . Mert igazam van. Mert — lám! — ma reggel is, egy emeletnyi magasságú uj ház építésénél, ledőlt egy összetákolt állvány és három napszámost maga alá temetett. (Saját tudósítónktól.) Két 15 esztendős gyerek „csak“ a lábát törte; legalább ezt „konstatálták“ az előhívott „mentők“. De a harmadik, egy legényember, Bottyán Iván szörnyethalt. Utolsó hangtalan üzenete, csak magasra fröccsenő, egészségesen piros vére volt .. . Két perc múlva, az egész falu élén, megérkezett a menyasszonya is. (Két hét múlva lett von az esküvőjük). És én elnéztem azt a siró leányt, amint a hallottra borulva vonaglott és jajgatott, de — nem tudtam szánalmat érezni iránta. Hogyne ! A mai paraszt-menyasszony selyemzsinóros, csipkés és uszályon ruhában esküszik s ezt, meg legalább hat selyem kendőt a vőlegénynek kell vennie. Meg kell vegye, de ha földmunkás lenne gyolcs, vagy perkál ruhára telne csupán, hát nesze 1 De azért,— nem leszek szívtelen — na n éppen I ez a baj. Csak azokat a korhadt fából összetákolt ha- I láltokozö állványokat kellene megtekinteniük a hatóságoknak ! És az építéshez — hozzanak mérnököt ! Mégha már csakugyan elhozták a kultúra jelvényeit és sziaeit, hozzák el az eszközeit is. Ehhez is képzett munkásokat tessék! A földnek meg hagyják meg azt, ami századok óta az övé. Királyháza, 1910. augusztus. Jávor Bella. HIRES. Szépséghibák. Nem tudom, mindenki úgy van-e vele, de én nem szeretem nézni a toalettező nőket. Az Révay Simon meg is hálálta főjegyzője szorgos igyekezetét. Már 1786. junius havában előterjesztést tesz a császárnak, hogy Rakovszkynak nagyobbra való öregbedését által-esmérvén reeommendációját helyesnek és méltányosnak venni kegyeskedjék. — És nemsokára megjött az irás, melyben a felséges Tsá- szári és Királyi kegyelem megtekintvén Tttes és Nsá- gos Vitézlő Rakovszky Elek urnák mind régi tős, s gyökeres hazai fűnemből való származását, mind őseinek a felséges ausztriai házhoz sok érdemes viselt dolgait, mind pedig magának is a hazai törvényekben mélyen való látását és közigazgatásra született alkalmas voltát. . . Ő felsége ezen, még eddig csak úri születésének titulusánál fogva említett főurat a Maga Királyi Tanátsosai közül egynek méltóztatott felvenni, azonkívül ezen Tttes, Nságos Szatmárvármegyének főviceispánságát maga Tsászári és Királyi petsélje mellett oly különösen ajándékozta, hogy az iránt a választást is egyedül magának rozolválta. Révay borzasztóan megörül ennek a levélnek. Mikor kihirdeti a kinevezési okmányt, hangos viváto- zásra fakad, kézzel-lábbal gesztikulál, felmászik a vármegye asztalára és boldogságos előmenetelben való megmaradást, holtig való békességes életet kíván a Királyi Tanátsos ur ő méltóságának. Révay és Rakovszky ez után az ünnepélyes aktus után alaposan beléereszkedett a közjóba. Nyakra- főre mennek a parantsolatok Kölcsey István, Nagy Ferenc és Mándy Pál szolgabiró urakhoz, hogy porció beszedését nótárius uraiméknál keményen szorgalmazzák. Gyalogos küldöncök viszik a levelet skatulyában faluról-falura és a nótáriusnak éjfélkor is fel kellett kelnie, hogy béprotokollálja a kurrenseket. Mándy Benjamin álmos fővel is becsületesen vitte nótáriusi tisztét, dacára annak, hogy maga is birtokos nemes volt és atyafiságos testvére Mándy Pál szolgabirónak. A következő apró feljegyzés is igazolja : »Ezen currens Mándy Pál szolgabiró úrtól jött, melyet is mintegy éjféli 12 órakor vettem és két óra alatt, leírván, mindgyárást küldöttem Tóth György nevű, józan életű és 22 esztendős, betsületes embertől egyenesen Tsászlóba*. És méz alig járt a küldönc a határon túl, már ott volt Pál ur, de korántsem atyafiui látogatást tett, hanem nyilván megmacerálta volna Bénit, ha a kurrens leírásával késsdelmeskednie tetszett volna. Közvetlen az iménti jegyzett után latin szóval Írja a circumspexus Pál: Revisum die 8ja Jul. per Cirul. Juliura Paulum Mandy. Szóval mind a kettő pontos, lelkiismeretes kö , rültekintéssel ereszkedett bele a közjóba. — Az ilyen ' derék magyar embereket még akkor sem szabad el- j felejteni, ha történetesen egy kalapos király admi- j nisztrátorsága alatt szolgálták 12 forintokért a közügyeket. Hiszen volt annyi birtokuk, hogy nemcsak : éjjel, de még nappal is nyugodtan pipázhattak volna i kényelmes kúriájukban. , Majd beszélgetünk még róluk. asszonynak, vagy leánynak, ha szép, meg tudom bocsátani a hamis fogát, a festett haját a kozmetikus utón iveit fénylő szemöldökét, az ajkát, melyről kármin-festék virít, az arcát melynek a yes porcellán-puder adja az üdeség hamvát, az iriszgyökér olajat, mely a hajából áraszt a természetes hajillathoz hasonlatos par- főmöt, s a Kerpelt, amely kis kezét varázsolja, fehérebbé, arisztokrátikusabbá, puhábbá és finomabbá. Mindezt, mindezt meg tudom bocsátani a szép nőnek, ha csak tudomásom .van arról a sok modern boszorkányságról, amely a szépségét előidézte. Mihelyt látom is a mesterkedést, mely az esztétikai szükségletem kielégítésén erőlködik, előbukkan a sok szépséghiba, nulla alá sülyed az illúzióm s az élvezetnek eleve vége. A mi épülő s erélyesen szépnek készülődő utcáinkról rendszerint a toalettező nő jut eszembe. Egy helyütt a kövezetét szedik föl, másutt a keramitot foldozzák, vagy az aszfalthoz ragasztanak egy sávnyit, a harmadik helyen a föld nyers belét hányják holmi elhagyott udvar telkéről az utcára; téglarakások terpeszkednek, állványok ágaskodnak s ez megannyi folytonos szépséghibája a toalettező utcának. Ez azonban elvégre is fejlődés, s azt hiszem, mindenki készségesen megbocsát őnagyságának, hogy a világ szeme láttára veti le a régi pamut-harisnyáit, csakhogy finom áttört selyem holmit vehessen föl. A végeredmény mégis csak az, hogy a szépség-ráncok elsimulnak s a szépszükségletnek elég tétetik. Csakhogy nem mindig simulnak el ám az utca szépség-ráncai. Vagy legalább is nem véglegesen. Tessék csak megfigyelni. Javítják az utca kövezetét. Jó pár hónappal a munkálatok megkezdése előtt ott domborodik minden húsz lépésnél egy halom terméskő. De ez még semmi. Megkezdődik a munka. Felszedik a korrigálandó utca kövezetét végig, azután a régi kövekből emelnek újabb barriká- dokat. Ezek a büszke és eredeti mesterséges sáncok aztán elállnak az utcán időtlen-időkig, miglen valakinek eszébe nem jut az elhordatá- suk, esetleg addig, mig teljesen el nem laposodnak. Ugyanez a sorsa a föld-hányásnak, ami egy-egy építkezés alkalmával kerül az utcára. Nem hordja azt el onnét senki. Az építkező rábízza az Időre, amely állítólag igen hatalmas, s amelynek, hogy képletesen szóljak,van olyan széles a talpa és oly súlyos, hogy a legmagasabb mesterséges dombot is képes az utcával egy szintre dömöckölni. És emlékezzünk régiekről. Az ócska téglákról és gerendákról, a már szükségtelenné vált állványoszlopokról, miket egyszerűen az utcán felejtenek gazdáik ; hadd teleljen ott a hajléktalan holmi. A megmaradt vassínekről, miket ilyenforma eltökéléssel hevertet az utcán a spekuláló gazda: „jövőre valószinüleg tovább építem a házamat, akkor épp kapóra jön, hogy kéznél lesz ez is“. Mindez, eltekintve, hogy jókora forgalmi akadály a mi nem nagyon széles utcáinkon, szépséghiba is, szépséghiba, mely a legszürkébb okuláré mögé bujtatott szemet is sérti. Pedig sem a régi alkalmatlanságokat korrigáló közgondoskodásnak, sem a legszebb palotát épitő háztulajdonosnak nincs jogában el- csorbázni az utca tekintélyét s szépséghibákat mázgálni a képére. Az utca senkié, mert mindenkié az utca Karc. Tüllre aplicált félfüggöny (vitráge) párja 3 K. Hosszabbítható rezrudak drbja 40 és 50 fill. Függöny congre azsnros 110 széles mtr 1 K 30 f. íer Ármin hiiniih falilib Szatmár, Kazinczy-utca.
