Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-08-10 / 58. szám
2-ik oldal SZ AT MÁR-NÉMETI. Szatmár, 1910. augusztus 10. Jakab Károly végrehajtónak a drágasági pótlékot megadta s — a vízvezeték és csatornázás három milliós költségét egyhangúlag megszavazta! Ez volt a hétfői közgyűlés történelmi határozata. Az ügy jelenlegi állását és hosszú fejlődését és visszafejlődését Ferencz Ágoston tanácsos ismertette. Még a millenáris évben — 1896-ban — készült el a terv. Akkor két millióról szólott a költségtervezet. De megkezdődött az ügy siralmas Kálváriája: az elkészi- tett tervet később egy fővárosi szakértő átvizsgálva módosításukat javasolta. A belügyminisztérium az egész terv módosítását feleslegesnek találta, csupán a részletek módosításának szükségét látta fennforogni. A tanács Farkas Kálmán min. oszt. tanácsos véleményét kérte ki a részletmódositásra. így vándorolt ez az ügy hol a minisztériumhoz, hol le a tanácshoz, hol a szakértőhöz, s igy telt el 14 esztendő; mig a költségvetést áthúzta — az idő. Hja a vízvezeték is megdrágult. A nagy huzavonát szóvá is tette dr. Kelemen Samu orsz. képviselő. Rámutatott a Pató Pál szellemében vezetett ügy történetére, megemlítette, hogy ennek sürgős megvalósítását a polgármester székfoglaló beszédében határozottan megígérte s a város közönsége az anyagi áldozattal járó nagy alkotást várja, sürgeti. Kérte as intézőket, hogy ne csak szóval, hanem tettel bizonyítsák be szándékuk komolyságát. Dr. Vajay Károly polgármester védelmébe veszi az ügy intézőit. Rámutat a haszonra, melyet a körültekintés s a szerzett tapasztalatok rejtenek magukban s bár a költség emelkedett, de a város javult anyagi állapota alkalmassá vált a nagyobb teher elviselésére is. Beszéde végén köszönetét fejezi ki a törv. bizottságnak az egyértelmű megnyilatkozásért. Bodnár Lajos özvegye és gyermekei járulékának megszavazásával ért véget a közgyűlés. Nincs elég újonc, • — Egy kis statisztika — 4 képviselőház néhány nappal ezelőtt tárgyalta le az ujoncmegajánlási törvényjavaslatot s a sorozások országszerte megkezdődtek. Miután a nemzet életébe vágó komoly dologról van szó, foglalkozzunk tehát vele — komolyan. A honvédelmi miniszter most a régi létszám Mámoros lelkesedéssel verődtek össze finom, piciny kezecskék és elragadtatással csodálták a legszebb Mephistót. Lelkes, pirbaborult szép fejecskék össze bújva tárgyalták ezt a férfit, mint a szezon legelra gadóbb szenzációját. Az aranycsengésü hang hallásán versenyt csillogott szemük brilliánsaikkal. És ez a forró ünneplés még szomorúbbá, még fásultabbá tette meghasonlott lelkét. Csöndes magányába áhítozott és otthagyta a lármás sokaságot. Az utón sivitó szél hasított végig. Az enyhe időjáráshoz szokott emberek megborzongtak. Megfáztak. Egy napon, a kora délelőtti órákban a fürdő legnevesebb gégespeciálistája egy hosszunyelü, picinyke kerek tükörrel vizsgálta a nagy énekes kincses bányáját. Közben különböző hangokat kellett hallattnia. S ezek a hangok bántó rekedtséggel csuszták ki a gégetükör alól. Könnyű volt itt diagnózist megállapítani. És ez a nem nagyon hírneves, de igen szavahihető gégedoktor meg is mondta enyhén: gégetuberkulózis. S megtiltotta betegének még a — beszélgetést is. A halotthalvány páciens nyugodtan és a világ legtermészetesebb hangján megígérte az orvosnak : — A legszigorúbban alkalmazkodni fogok utasításaihoz. És egy napon kegyetlen és cinikus ólomöntvényke iszonyú hevességgel röpült a szájába, amely aztán örökre megnémitotta azt a csodás hangot. megszavazását kérte csupán, előrevetve azonban azt, hogy nemsokára nem zárkózhatunk el az elől a fontos kérdés elől, hogy az ujonclétszámot feltétlenül fel kell emelni. Es alkalommal kitért a miniszter beszédében két fontos dologra: a kétévea katonai szolgálatra és a tartalékosoknak kártalanítása ügyére, melyet a néppárt tagja, Haller István hozott szőnyegre. Foglalkozva a kérdéssel, először is konstatálni kívánjuk azt, hogy az ujonclélszám eljövendő emelése nem olyan könnyű dolog, mint amilyennek a honvédelmi miniszter gondolja. Nem pedig azért, mert rövidesen megmondva: »Nincs alkalmas újonc!« Hogy ez — sajnos — igy van, arról meg nem lehet könnyen győződni. Csak elő kell venni a vármegyék jelentését a kivándorlásról és a katonai bizottságok jelentését a sorozásokról. Ezekből világosan kitűnik, hogy 1902. óta minden évben a sorozások alkalmával alig voltak képesek a sorozásra jelentkezett hadkötelesek közül a törvényes létszámot kiválogatni, mert annyira satnya a fiatalság, hogy a legtöbb hadköteles fégyverfogásra egyáltalán képtelennek bizonyult; másodszor azért, mert 16 vármegyéből a hadkötelesek 50 százaléka, 12 vármegyéből 37 százaléka, 14 vármegyéből pedig 30—14 százalék között váltakozva, a hadkötelesek Amerikába szöktek. Tehát 28 vármegyéből átlag 45.5 százalék, 14 vármegyéből pedig átlag 21 százalék nem jelentkezett a sorozáson és pedig éppen az a 46 5 nem, amely alkalmas lett volna a katonai szolgálatra, a többi 53 5 közül pedig átlagosan csak 14—13 százalék vált katonai szolgálatra alkalmasnak. Az elsőnek említett 26 vármegyénél előirt törvényes ujoncjutalékot a többi vármegyékben kellett pótolni. Már most előállott az az eset, hogy amíg más években minden vármegyének megvolt a törvényes ujoncállitási létszám megállapítása az utolsó évben mindegyik vármegye munkaképes fiatalságából elvontak egy bizonyos százalékot a másik vármegye lakosságának előnyére. Mert feltétlen előnye e huszonhat vármegyének az, hogy mig az ő munkabíró hadköteles fiatalságából 46.5 százalék megmenekülne a három évi katonai szolgálattól, idegen államban gond nélkül él és pénzt keres, addig helyette elvonják egy másik vármegye lakosságának a kenyérkeresőjét s igy előmozdítják törvényes asszisztencia mellett a polgárság anyagi károsodását, tönkrejutását. Magyarország gazdasági helyzete annyira szomorú, a nép úgy rá van utalva minden munkabíró karra, amely képe« keresni, hogy az állammal szemben a nép kötelezettségeinek eleget tehessen, hogy a munkaidő alatt még az összes nélkülözhető katonaság szabadságolása is kívánatos volna, — nemhogy újonc- felemelésről még csak beszélni is lehessen. Sáros, Szepes, Zemplén, Ugocsa, Ung, Bereg, Máramaros, Szabolcs, Szatmár, Abauj-Torna, Gömör, Liptó, Trencsén, Turóc, Nyitra, Pozsony, Hont, Toron- tá!, Bács-Bodrog, Baranya, Tolna, Veszprém, Hunyad, Vas, Moson, Győr, Sopron, Szilágy vármegyékből és a székely részekről is nagy számmal szökött ki a fiatalság Amerikába, hogy a katonai kötelezettség alól kibújjon s mig az elsőnek felsorolt 16 vármegyében tisztán a katonai szolgálatra képtelen fiatalság maradt itihon, addig az utóbbi 12 vármegyében még maradt idehaza neháuy százalék alkalmas fegyver alá való fiatalember. De ha azt hiszi a honvédelmi miniszter vagy képviselőház, hogy ez csak üres firkálás, akkor felhívjuk mindkettő figyelmét arra, hogy nézzen utána az utolsó évek sorozó-bizottsági jelentéseink és a vármegyék hivatalos kimutatásainak s akkor meggyőződhet arról, hogy mit írunk, valóság. Kérje be például Szepes vármegye és Sáros vármegye hivatalos alispáni jelentéseit s akkor meggyőződik arról, hogy például 1906-ban Szepesben 4908 hadköteles közül csak 1416, Sárosban pedig 2788 hadköteles kö-aüí csak 1064 jelentkezett a sorozásokon — tavaly még rosszabb volt az arány — a többi pedig Amerikában neveti a miniszter rendele- teit. Egyiknek sincs eszeágában sem, hogy hazajöjjön katonai szolgálatra s kitegye magát három évi katonai kínlódásnak, mikor ott kinn, jólétben, mint szabad ember él. Amerika pedig nem adja vissza nekünk épen a fiainkat, csak már mint romokat, megtört, szolgálatra képtelen egyéneket adja vissza a hazai földnek. De ha még nem is igy állna a dolog, — sajnos igy van, — kérdjük a minisztert és az országgyűlés tagjait, lehetséges, szabad-e elvonni az országtól a munkás kezeket f Lehetséges, hogy a törvényhozás tagjai érett megfontolás után még ezt az áldozatot is meghozzák akkor, mikor az egéiz világon dühöng a lefegyverzés iránti vágy, amely az államokat egy óriási teherviselés gondjától szabadítaná meg. Ha Magyarország közgazdasági és szociális viszonyai annyira javulnak, hogy a lakosság meg tud ölelni minden tekintetben a családjával és az állammal szemben fennálló kötelezettségeinek, akkor jöhetnek ilyen kívánsággal, de addig a legelső kötelessége mindenkinek közreműködni abban, hogy az ország lakosságát' a gazdasági zülléstől megmentsék, ne pedig, hogy a közgazdasági öngyilkosságba belekergessék. Intézkedjék az állam, hogy a külföldön levő hadkötelesek hazajöjjenek leszolgálni a véradót, de az itthon levők közül, lehetetlenség — ha még csak a jövőben is — még több embert oda dobni martalékul a fegyveres békének. Zsoltár. Az én Istenem, mikor én sírok, O is sir velem. S ha én örvendek, velem vigad Az én örömemen. És ébren, alva, élve, halva, Gyönge kezem erős kezében, Reszkető szivem szilárd szivében. Része vagyok a mindenségnek O benne és O általa. A testem: íöld, vas, arany, méreg; Ebből van minden csillaga. A lelkem : csoda, erő, élet, Mint csoda, erő, élet O maga. S mert Istenemnek része vagyok én, Nyugodt derűvel várom, Mikor egészen magához vált Egy csókkal — át a halálon. Jörgné Draskóczy Ilma. H I E S K. Fejlődünk. Örül a lelkem, ha látom, hogy épül ez a mi kis városunk. Elhanyagolt utcákban, piszokkal és szeméttel teli, dudvalölverte telkeken, ahol eddig csak egy-egy elzüllött alak s a járványok bacillusai ütöttek tanyát, egyszerre megjelen az első téglás szekér s másnap, harmadnap már mészkő-halmok és homok-dombok hirdetik, hogy ide is elérkezett a kultúra, a nyújtózó, a világosságot, tisztaságot és egészséget hirdető kultúra. És örül a lelkem, ha látom, hogy apró szennyes kis viskóknak leverik a fejéről a penészes zsindely-fövegét, kiütik a szűk és rozzant, piszkos újságpapírral beragasztott ablakszemeit; kitisztítják, átformálják, magasabbra emelik, szóval házat csinálnak a házikóból, csinos, lakható modern épületet. És ezen a nyáron bőséges alkalmam nyílik örvendeni az örvendőkkel t. i. azokkal, akiket boldog építkezőknek nevezek magamban. Csaknem minden utcában folyik az építkezés, a tatarozás, s valóban rohamosan fejlődünk, mondhatnám amerikaiasan, amint azt egy rivális szomszéd-város valamelyik újságja nem minden irigység nélkül megjegyzi rólunk. Még bosszant itt-ott holmi rozoga falusi ház, amely csorba az épülő és szépülő utca tekintélyén, részint mert vagy beljebb, vagy kijebb áll a többinél s beleszalad a gyalogjáróba, részint, mert az idők folyamán valósággal kunyhóvá zsugorodott a sok szép ujabb- szerü lakóház között. Az ilyen kis kunyhók bántóan csúnyák és egészségtelenek. Valósággal veszedelem a gyérTüllre aplicált félftiggöny* (vitráge) párja 3 K. Hosszabbítható rezruclak drbja 40 és 50 fill. Függöny congre azsuros 110 széles mtr 1 K 30 f. ír Ármin léiímunka tildéim Szatmár, Kazinczy-utca.
