Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-07-17 / 51. szám
XIV. évfolyam. Szatmár, 1910. Julius 17. Vasárnap. ____ 51. szám. FÜ GGETLENSÉGI ÉS 43-as POLITIKAI LAP. A „SZATMÁR-NEMETI-1 IPARI H TELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: THURNER ALBERT. DUSZIK LAJOS. SZERKESZTÓSÉ8 ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. = Tzlelon-szám 80. __ Mi ndennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizető ndík. Mi lesz a választói joggal? (D.) Ovidius, ahires száműzött nagy elmélkedő poéta könyvet irt tele szép, okos versekkel s elnevezte — a változások könyvének (liber metamorphoseon). Az utóbbi idők politikai történelmében is lehetne egy külön fejezetet nyitni a fenti cim alatt. Volna elég bő és tanulságokban gazdag anyaga. Ez a fejezet a választó-jogról szólna. Megdöbbentő, minő szédületes változáson ment át ez az eszme. A pillangóvá finomult [csúf hernyónak változása nem olyan csodálatos, mint ezé. Volt ez már ijjesztő mumus, amit ott tákol- tak össze »a legmagasabb körökben« s Mikulásként állították a rakoncátlankodó fiuk elé —- meglepetésül. Volt ez már háromfejü szörnyszülött, melynek szerencséje csak az volt, hogy — halra született és akkor is idétlenül. Volt ez már tüzes csóva, mit beledobtak a jogtalan milliók leikébe, hogy meggyulladjanak tőle. Ott volt ez már a béke fehér lobogóján s a forradalmi vörös zászlón. Olt volt ez valamennyi kortes-beszédben, ott a királyi ajkakról elhangzott programmban, a trónbeszédben. Odakerül majd a Ház közepére, a szőnyegre. Ott fog sírni az árva csecsemő. Megkezdó'dik a nagy »tetemre hívás . . .« Már hangok támadnak most is, melyek ugyan kis szellőcskék csupán, de olyan élesek, hogy ha megerősödnek, vihar lesz belőlük. Ez a vihar megfogja mozgatni a tengert, a magyar nép tengerét egész le a fövenyig. Mert ez a kérdés nem olyan szűkre szabott sublilis politikai kérdés, melynek hangjai túl nem csapnának a nagy, ékes Dunaparti palota festett ablakain. Ez a kérdés a nemzetfenntartó nép nagy joga s a jövő Magyarország sorsfordulása! De megborzad az ember, ha azt a határtalan könnyelműséget lálja, amivel ezt a nagy, messzeható fontosságú életkérdést kezeli »a nemzeti feladatok megoldására alakult«, éppen azért : nemzeti- és munkapárt. Nem kell hozzá valami prófétai erő, mely a jövőt takaró ködöt eloszlassa, hogy ki ne mondhatnék az ítéletet: ez a parlament megfogja fojtani azt sir< -rívó csecsemőt. Ez nem lógja megcsinálni az általános, egyenlő és titkos választójogot, mely olyan szépen s hatásosan hangzott a kortesbeszédekben, de ott, ahol a nemzet sorsát szövik, hol a szónak nagy súlya van, ott már e nagy meg- tépelt eszme csak oda menekült, ahol igazi melegséggel ápolták — a függetlenségi és 48-as párthoz, a kisebbséghez ! S a jövő elfogja dönteni: melyik az igazi, komoly, nemzeti fejlődést eredményező választói jog: az-é, amelyikei felülről ajánlgatják, vagy a melyiket alólról követelik. Követelik a félrevezetett, szóval és szeszszel elkábitolt milliók. A salamoni Ítélet be fog következni. Két csecsemő lesz (ha nem több) ott a házban. Az egyik lesz csak az élő, a másik agyonfojlott, agyonoperált, mert azon sok műtétet fognak végrehajtani. El fog hangzani a nagy szó : válasszatok! Az élő kell-é, vagy a halott? ... Az egészsé- ges-é, vagy a lorzszülölt ? . . . S mint Salamon király itélőszéke előtt megnyilatkozott az édes anya szerelme, meg fog nyilatkozni itt is, kik voltak igazi szülői a csecsemőnek ? Azok-é, kik magukénak vallották, hogy hízelegjenek, dédelgették, hogy tetszelegjenek, s most agyonnyomják, hogy megszabaduljanak tőle, vagy azok-é, kik állhatatosan kitartottak mellette híven, igazán, kik nemcsak ígérték, de erős elhatározással akarták is! Ez az ítélet nagyszerű lesz. Ez lesz a plu- ralitásos Ítélet! Mert nemcsak azt fogja kimondani, hogy a nemzet érdeke, a milliók akarata, fedi az „ellenzék“ akaratát, hanem ki fogja mondani súlyos Ítéletét, halálos Ítéletét a most sírjából visszatért ó-szabadelvü pártra s minden gyász- vitézére. Kitűnik: hol van a nemzet érdekeinek igazi mentsvára, hol van az igazi szabadeivüség! Eljő ez ítélet folytán a nagy — kijózanodás ! Midőn belálja ez az elkábitolt nemzet, TáRCA. Nagylóznai Pokol András. Irta: Révai Károly. (Folytatás.) Kucsuláti uram pedig úgy eltűnt a szembatár- ról, mintha ott se lett volna. De már akkor lefelé jött a nemzetes ur a lépcsőkön; feszes magatartással lépkedett, nagy bárány- bőr süvegjét félre csapta fején, ezüst gombos pálcáját gavallérosan lógatta kezében. — No mi kell vén boszorkány ? — kiáltotta vígan feléje s csapkodta botjával a havat. A vén asszony mormogott valamit s háromszor egymásután keresztet vetett. — Nemzetes urammal akarok beszélni. — Nincs időm ! Már pedig ne siessen olyan nagyon, mert megbánja ! — Megint beléd bújtak az ördögök ? — Ki se’ mentek belőlem. — Hát szólj, mi kell ? — Nehéz álmom volt az éjszaka ! — S nekem akarod elmondani ? — Igen, meri a nemzetes úrról álmodtam ! — No lásd, én meg nem álmodtam rólad! — Jaj ne tréfálkozzék a nemzetes ur, mert nagy veszedelem készül ! — Bánom is én ! — Bizony bánhatja, ha meg nem hallgat! — No hát ki vele gyorsan, miféle veszedelem? — A lakodalom, a lakodalom ! — Az én lakodalmam ? — Nem is az enyém ! * — Átkozott vén banya I Takarodj szemem elől, mert kikorbácsollatlak innen! — Azt nem teszi nemzetes uram, mert akkor még nagyobb baj lesz. Hallgassa meg almomat s térjen igaz útra, mig nem késő! Pokol András maga is babonára hajlott s a fenyegető szavakra megdöbbent. Pár pillanatig gondolkodott, azután visszafordult a házba. — Jöjj velem, meghallgatlak ! Az öreg asszony győzelmes tekintettel nézett körül s azután kiegyenesedve haladt fel a lépcsőkön András nyomába. — Álmodtam nemzetes uram, — kezdte beszédét a boszorkány, hogy egy hófehér galamb repült ebbe a házba, de egy gyilkos ölyv csapott utána s magával ragadta a galambot. Ugyanakkor lángot vetett a kálvinista templom s a nagytiszteletii ur minden híveivel együtt odaégett. Fgyszere csak egy uj templom falai kezdtek kiemelkedni a földből, tornya fftlnyult az égig, melynek tetején kettős aranykereszt ragyogott. A templom ajtajában nagy íehér szakállu pópa állott a szent kereszttel s nemzetes uramat eskette össze egy mezítlábas oláh leánnyal. Jaj, be szép volt az a kis leány? Mintha csak az én kis Flóriká- mat láttam volna 1 — Elég ! —ordította magánkívül képéből kikelve András, — elpusztítják leányoddal együtt, ha még egyszer meglátlak udvaromban / Ekü4 ggmbos botját ütésre emelte; de a boszorkány nem riadt meg attól, kevélyen emelte föl ráncos kezét s megfenyegette a dühöngő embert. — Jól van jól! Csak hagyd cserben a Flórikát, mert eljön rád az Isten büntetése! Kölóznán és nagy- lóznám kő kövön nem marad; minden nemzetséged koldussá válik ; elhagyod vallásodat, nemzetiségedet s éhezve, rongyokba burkolva járod az ország útját Utódaid szemétdombon fognak tengődni mindaddig, mig késő századok múlva akad egy utód, ki egy olyan patakot talál, melyben bor folyik viz helyett, olyan követ lel, melyben szikrázik az arany s olyan templomot épit a hegy tetejére, mely „arany“-ból van. Akkor ismét áldás lesz a nagylóznai családon ! Úgy lesz ! Úgy legyen! És most dobasson ki nemzete* Uram! Pokol András tágra nyílt szemmel nézett a boszorkányra, de ejka néma maradt, ütésre fölemelt karja lehanyatlott s csak némán intett a boszorkányFISCHER ANTAL IS2ESÄL HATÓSÁGILAG ENGEDÉLYEZETT VÉGELADAS. py» Az összes raktáron levő divatáruk mélyen lessállitott árban árusittatnak el. SZATMÁR, a PANNÓNIA MELLETT
