Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)

1910-07-13 / 50. szám

XIV. évfolyam. _________________________ Szatm&r, 1910. julius 13. Szerda.______ 50. szám. FÜ GGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI H TELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. FŐ SZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: THURNER ALBERT. DUSZIK LAJOS. SZERKESZTŐSED ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám Jánoa-utca 10,--------Telelon^szám 80. - . Mi ndennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban flzetendik. Városi közgyűlés. F. hó 11-én, hétfőn tartotta a városi tör­vényhatósági bizottság rendes havi közgyűléséi, mely valóságos typusa volt a nyári közgyűlé­seknek. Még három órakor alig egy-két város­atya ült csendesen megszokott helyén bele­mélyedve a tárgysorozat tanulmányozásába. Csendesen egyenkint gyülekeztek, úgy, hogy midőn Csaba Adorján főispán megnyitotta a közgyűlést, még igen sok üres szék várt gaz­dájára. A tárgysorozat elég érdekes volt, hogy itt-ott egy kis vitázás törje meg a nagyon is monoton halk hangú előterjesztéseket. A pol­gármester elparentálta Halász Ferencet. Az ál­mos hangulatba egy kis szikrát szórt az amúgy is szikrázó, sőt tüzokádó szörnyeteg — Zsuzsi. Addig pöfög, addig zörög, mig ime oda is fel­döcögött, ahova nem akart, a bizottság zöld asztalára. Sok a panasz ellene. Nagy veszély­ben forog. Talán kitekerik a nyakát. A város közpénztárának és közalapjainak 1909. évi zárszámadását is ez a közgyűlés hagyta jóvá — mély hallgatással. Hajh, az uborka, az uborka . . . Egyébként részletesebb krónikánk a kö­vetkező : Polgármesteri jelentés. Az első pont a polgármester havi jelenté­sét foglalta magában. Első részében a Számos- híddal foglalkozik, Az utóbbi forgalmi gyara- j podás vagy a meglevő hid megerősítését, illetve ' uj nyílással kibővítését, vagy egy uj hid építé­sét telte szükségessé. Az egyik alternativa a i meglevő hidat akarja a gyalog- és vasúti for- { galemnak megfelelően alkalmassá tenni, a má­sik a Batthyány-ulca irányában nyitandó uj hid tervét veti fel. Az érdekelt szatmár—erdődi vasút már kiküldötte megbízottját a tanulmá­nyozásra. Meglehetős nagy számok beszélnek a költségekről, mert a meglevő hídon nyitandó uj, vasúti közlekedésre szolgáló mellékhid 200,000 koronába s egy uj hid 500,000 koronába kerül. Félő, hogy a költségkülönbözet látszólag gazda­ságosabb megoldás felé fogja terelni a bizottság határozatát, pedig a város fejlődésének és szép­ségének, forgalmának hatalmas lendületet adna a Batthyány-utca irányában, vagy lejebb a honvéd kaszárnya körül építendő szép, modern hid. Jó lesz figyelemmel kisérnünk az ügyet, hogy messzebb fekvő célok is érvényesüljenek a megvalósulásnál. Az ügy jelenleg még csupán az előkészítés stádiumában van. A polgármester további jelentésében meg­emlékezik az ügyforgalom csökkenéséről, minek oka az ex-lex állapot. Őfelsége a király kö­zelgő 80. születésnapjának megünnepléséről is említést tett; ez már a gazdasági szakbizottság elé is került, de — az érdeklődés hiánya miatt — levételett a napirendről; e tárgyban külön intézkedéseket fognak tenni. Bejetenti végül a polgármester, hogy Halász j Ferenc miniszteri tanácsos, városunk díszpol­gára julius 3-án Budapesten elhunyt s a tör­vényhatóság nevében részvéttáviratot küldött a gyászoló családnak és koszorút helyeztetett a megboldogult nagy tanférfiu ravatalára. In­dítványozza, hogy a közgyűlés jegyzőkönyvében örökítse meg a város díszpolgárának a közok­tatás terén szerzett nagy és dús érdemeit, va­lamint a Háromutcaközt, hol az ő általa alko­tott egyik állami iskolánk van s egy állami ovoda fog épülni, ő róla Halász Ferenc utcá­nak nevezze el. Indítványát elfogadta a közgyűlés. A Zsuzsi és társai. A polgármesteri jelentés után dr. Tanódy Márton szóvá tette azt a sok mizériát, melyet a szatmár—erdődi vasút okoz városunk közön­ségének, kérte a polgármestert, hogy ezeknek megszüntetése ügyében szerezzen orvoslást s a közönség érdekeit kellő védelemben részesit- tesse. A polgármester kijelentette, hogy a tür- hetlen állapotok miatt sokszor erősen támadta a részvénytársaságot, mely két millió koronát irányzott elő a forgalmi eszközök gyarapítására, de a kezelésben keresendő a baj forrása; a mennyiben egy-két kocsival indítják útnak a vonatokat akkor is, amidőn nagy forgalomra van kilátás. A közgyűlés erélyes és sürgős vizsgálatot kér a minisztériumtól. Kormányhatósági leiratok. Tudomásul vette a közgyűlés a piaci idő meghatározására s a viszontelárusitók korláto­zására alkotott szabályrendelet miniszteri jóvá­hagyását s az építési szabályrendelet módosí­tásának megerősítését. Tanácsi előterjesztések során elfogadta a közgyűlés a kissebesi gránit kőbánya r.-t. szerződését, mely a Rákóczi-, TÁRCA. Nagylóznai Pokol András. Irta: Révai Károly. Hét országra szóló lakodalmat tartott nemes és nemzetes nagy- és kőlóznai Lóznay Pokol András uram Nagylóznán, az Urnák 1648-ik esztendejében, február 1-én. Szolnok-Doboka legszebb leányát, Kővári Váry Szabó Gergely gyönyörűséges virágszálát, Zsu- zsánnát vezette oltárhoz, a nagylóznai kálvinista tem­plomban András ur, kiről az a nevezetes mondás ma­radt fenn, hogy „úgy válogatja a fehérszemélyeket, mint más a változóját." Bakcsy Ezaiás nagytiszteletü uramnak harminc esztendei lelkipásztorkodása alatt nem akadt ilyen .kiadós“ lakodalma, mely sok egye­bek mellett, még 10 darab aranyat is hozott a nagy­tiszteletü asszony konyhájára. Már hetekkel előbb nagy készülődések folytak az ősi Szabó kúrián. Szabó Gergelyné nagyasszonyom 32 pár kacsát, 40 pár kappant különitett el a hizlalóba; azonkívül kiüzent a letkai juhászának, hogy a lakodalom napjára a föld mélységes fenekéből is teremtsen elő 16 darab tejes bárányt, mert a hozzávaló salátát már megígérte a zsibói kertész, Petros ics uram. Bor dol­gában pedig Szabó Gergely uram ékes levelet váltott a zsibói báróval. De hát érdemes is volt Zsuzsannáért ilyen nagy szabású készületeket tenni! Napi járásnyira szebb, gazdagabb leányt nem lehetett volna találni. A mi- veltségekben is kiválóan jártas volt, mit a kolozsvári iskolákból hozott magával. Fekete volt a haja, mint az éjszaka, almavirág szinü arcán a 17 esztendő haj nala derengett; csöpp kis szája körül gödröcskék in­cselkedtek, mély tüzü, rejtelmes szeme úgy röpködött, mint a fecske ; hársonyos szempillái, mint valami pil­langók szárnyalták, el-elrejtve időnként lelkének lük­tető, kitörő szenvedélyét. Hajlékony ringó csipőjü, duzzadt keblű leány volt Zsuzsánna, kit, mintha már­ványból faragtak volna ki az istenek és rózsalevelek­kel hintettek volna tele. De Pokol András uram se’ volt nyápic legény ! ( Igaz, hogy a 40 ik esztendejét taposta már, de duz­zadó erőben, vasizmokban, jó kedvben alig akadt párja a környéken. Kissé deresedett már, de kicsattanó pi­ros arca, villogó fekete szeme erősen rácáfolt az esztendőkre. A szép Zsuzsánnának volt ugyan a kolozsvári boldog napokból valamelyes gyöngéd emléke, s talán egypár elszáradt virágot is őrizgetett imádságos köny­vében, — de mint jó nevelésű, engedelmes leányzóhoz illik, egy szemhunyoritás nélkül tette liliomos kacsó­ját András uram barna tenyerébe s kacagva mondta: — Hozzá megyek ! E pillanatban nem gondolt már arra a daliás kapitányra, kit a krónika szerint „Macskássy László­nak hivtanak vala, s Rákóczi György fejedelem ő nagyságának belső emberei közé tartozott." A Zsuzsánna kurta nyilatkozatával a dolog el is volt rövidesen intézve. Pokol András uramnak első feladata volt ősi kúriájában nagy takarítást rendezni. Mert hát sok gya­nús személyiség fordult meg abban. Mint afféle aggle­gény, bizony telerakta udvarát minden hájjal megkent alakokkal, különösen pedig asszonyi személyekkel. A szakácsnőtől egész az utolsó béresnőig volt ott min­denféle édes teremtése az Istennek. Magyar, oláh, ci­gány, sőt még egy török ieány is olt ragadt a nagy­lóznai virágok közt, ki állítólag egykor a nagyváradi basa gyöngyös papucsainak gondozója volt. Ezeket a virágszálakat kellett András uramnak sietősen kigyomlálni kertjéből, hogy az uj asszony tiszta földet találjon. Előhívatta tehát öreg udvarbirá- ját, Kucsuláti Ignáeot s megbízta a nagy takarítással, ki is — becsületére legyen mondva, — úgy megfelelt, a reá bízott kényes feladatnak, hogy egyetlen zokszó sem hallatszott. A szemrevalókat férjhez adta, a 30—40 FISCHER ANTAL 1 SZATMÁR, a PANNÓNIA MELLETT J HATÓSÁGILAG ENGEDÉLYEZETT VÉGELADAS. Az összes raktáron levő divatáruk *7Hl mélyen leszállított árban árusittatnak el.

Next

/
Thumbnails
Contents