Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)

1910-06-26 / 45. szám

6-ik olflal. SZATM ÁR-NÉMET I, Szatmár, 1910. junius 26. Felhívás! Az Építkező, Építkezésekre kölcsönző és Tel­kek felosztását segélyző Szövetkezet eladásra t>oos*ékjt a Honvéd-utcai sorompónál levő, a Da- róczi és Darai utak között fekvő (Bartha- féle) házak építésére vagy ipartelep lóte- — sitésére kiválóan alkalmas — 67 TELKET Felhívjuk az érdeklődők figyelmét a rendkívüli kedvező vételre, mert az intézet nemcsak a vételár egy részét adja kölcsőnképen, hanem az építkezésekre szükséges összeget is folyósítja, miáltal lehetővé tesszük mindenkinek a családi otthon megszerzését, úgy, hogy az eddig házbérben elfizetett összeg mellett saját otthon szerezhető. Továbbá a Hóstáncban a vetési ut mellett a nagyhidiól mintegy háromszáz lé­pésnyire eladó három házastelek és négy üres telek. Az intézet foglalkozik a szokásos banküzlet minden ágával, nyújt: személyhitelt, betáblázási kölcsönt. Leszámítol tárca váltókat és taka­rékbetétek után a legmagasabb KAMATOT FIZETI. Felvilágosítás kapható: Hám János utca I. szám alatti irodánkban. Az igazgatóság. FÉLIX-GYÓGYFÜRDŐ Téli és nyári gyógyhely NAGYVÁRAD MELLETT Egész éven át nyitva. Európa leggazdagabb kénes hévvizforrása, vizhófoka 49 C. 17 millió liter napi mennyiség, Csaz, köszvény, ischiás, izadmányok és női betegségek ellen. 1909. évben 9200 beteg hagyta el gyógyultan és javultan a páratlanul hatásos Félix-fürdó gyógyforrásait, tükör-kád, iszap mód és szénsavas fürdők, 250 kényelmes lakószoba, társalgó, zongora- és olvasóterem, kitűnő ven­déglők, állandó eJsórendó czigányzene, vasárnaponként ka tonazene, tennispálya, gondozott sétautak. 400 holdas park és fenyveserdó, 16 személyvonat közlekedik május 1-tól a Félix-fürdó állomására naponta. Posta, távirda, interurban telefon. — Curtaxe és zenedij nincs. — Prospektust küld az Igazgatóság. I. rendű porosz-kőszén, bükkfa-szén, valamint I. rendű hükkhasábfa la rendű gyertyánfa I. rendű cserfa I. rendű tölgyfa kapható Fischer Herman első 8zatmárbelvárosi villamos favágóda és 8zénkereskedö. Báthory-utca 10. sz. *3* Telefon 122. Baktárok: a lakásnál és a Szentvér és ínáv. állomásnál. SZELI. IMRE ♦ « ÉPÍTÉSZ ♦♦ ÉRTESÍTÉSE. ♦♦ Tisztelettel értesítem a t. közönséget, hogy még egy szakvizsgám letétele végett most Budapesten tar­tózkodom Fodmaniozky-utca 5. szám alatt. Bátor vagyok felhívni a t. közönséget arra, hogy terv- és költségvetések elkészítésével megbízni szí­veskedjenek, miáltal maguknak csinálnak 5—15o/0 hasz­not és Ízléses, modem s jo kivitelű épülethez jutnak. Erre elég jó bizonyítékok az eddig itt Szatmáron ter­vezett és nagyobb rész általam is épitett épületek. Minden hónapban 1-én és 15-én idehaza tartózkodom Bányal-ut 2. szám alatt, de levélbeli érintkezéssel is egész kényelmesen lebonyolítható még a nagyobb építkezés tervezése is. Egyben 3—4 ácsot és 5 kőművest még elfogadok a mesteri vizsga előkészítésére a legjobb módszer sze­rint; 6—8 hét alatt biztos siker, mérsékelt díjazás mellett. Birtokok és szatmári házak eladását, valamint bérleteket szolid alapon közvetít: Poszvék Nándor gazdasági szakirodája Szatmár, Kazinczy-utca 7. szám. Közel IOO szatmári ház eladó DELLMANN LAJOS cég-, cim- és diszmüfestő, SZATMÁR, Deák-tér 7. (Halmi-ház) Készít modern cimtáblákat üvegre, bádogra és amerikai bör-vászonra ♦ díszes kivitelben # ♦♦ m érsékelt árak mellett* <-----------------------^ la punk kiadóhivata­lában jutányos árak mellett vetettnek fel. UJ­központi áruház Szatmár, a színházzal szemben. Kézimunka és elönyomda a legújabb mintákkal felszerelve. "mn Dús választék himzőselymek, kötőpamutok, va­lamint horgoló congreé szórnák és struc pamu­tok mindennemű kézimunkához, északi szöve­tek és vásznak, congreé és kész vitiajok. Structollak és más kalapdiszek nagyválaszték­ban és olcsó árak mellett lesznek kiszolgálva. B. pártfogást kér, tisztelettel MAYER JÓZSEF Vadász- és céllövőfegyvereknek elismert legjobb beszerzési forrása Első Ferlach* Fegyvergyár-Társaság Vemig Péter Ferlachban, Karintia, ajánlja minden rendszerű és öbnagyságu elsőrendű gyárt­mányait, kizárólag szolid puskamtivési kézi­munka, teljes jótállás mellett. — Mindennemű javítások átvétetnek és pontosan eszközöltetnek. Képes, számos újdonságot tartalmazó árjegyzék ingyen és bérmentve. — Magyar levelezés! KLEIN I. és TSA CIPÉSZÜZLETÉBEIi SZATMAR, Deák-tér 2. sz. (közvetlen a városháza mellett) ké­szülnek mérték után a legcsinosabb és — ---------1 legelegánsabb ■ ....—.... mi ndonüU színes czípők angol, francia és amerikai fazon szerint. Továbbá készülnek ma már országos hirü modern vízmentes gyalog és lovagló csizmák. Állandó raktár kész lábbelikben, melyek a ♦+ legolcsóbb árak mellett ♦♦ ... árusittatnak. - ■ Eg y angol gyárosnak a maradékjait 50* o| áron alul yettem meg. Ezen vételben vannak feltűnést keltő szép férfi és női szövetek kiváló finom minőségben mindenféle méretekben. Ajánlom ezen ki­vételes vásárlási alkalmat el nem mulasztani. WEISZ GYULA SZATMÁR, Deák-tér 21. ^AAAAAAAAAAAAAijk Váltókat, nyilt számlákat olcsó kamattal lesasámitol Folyó-számlára kölcsönöket ad. Hitel-leveleket külföldre kiállít. )| mellett I gyümöl- IU esöztet. Törlesztéses kölcsönöket gyorsan folyósít ► ► 50 évre tőke és kamat 53/4% 40’/j „ „ „ „ 6'/t% 35 „ „ „ 61/j% 30 „ ,, >, ®V4°/ 0 25 évre töke és kamat 7 V2% 20 „ „ „ 8'/j% I5 » )) tf t, 93/4% I0 „ „ „ „ I3V4% I^essí^ámitolo Batik. ► > ► > ► ► ► ► mmmmmmz Nyomatott a kiadótulajdonos: Boros Adolf könyvnyomdájában, Szatmár.

Next

/
Thumbnails
Contents