Szatmár-Németi, 1908 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1908-06-07 / 46. szám
2-ik oldal. SZATMÁR-NÉMETI. Szatmár, 1908. junius 7. lehetne iktatni egy ilyen szakaszt, ámbár ott éppen nincsen a törvénynek ilyen rendelkezése. De nálunk, a hol fájdalom — még a fővárosban is, de különösen a vidéken — a 40 koronával és két pár csizmával javadalmazott rendőrök olyan műveltségi fokon vannak . . . Simrecsányi György: Hát a publikum ? Kelemen Samu ‘. Arra is rátérek. Nálunk ilyen rendelkezéseket a törvényben hagyni, felette veszedelmes. Ezeknek az összeütközéseknek jelentékeny része onnan is ered, hogy vannak éppen jólelkü, finomabb érzésű emberek, kik egy esetleges rendőri brutalitást nem képesek nyugodtan végignézni. Egy ünnepély alkalmával, egy tüntetés alkalmával megtörténik, hogy tisztességes embereket galléron ragadnak és igy igyekeznek eltávolítani. Ilyenkor megszólal nem egy nézője az ünnepségnek és azt mondja: kérem, ez mégis tűrhetetlen dolog, és nyomban kész a rendőrrel való Összeütközés és annak további következése, a hatóság elleni erőszak. De nem egy eset van, mikor a hatóságnak nyilván anyagilag igazságtalan rendelkezései hajtatnak végre. Ezek ellen magam is hirdetem a törvény alapján, hogy nem jogos az ellenállás; de megérthető, ha helytelen, nyilván igazságtalan hatósági intézkedések végrehajtásánál, egy-egy erősebb szó esik és egy-egy élesebb összeütközés történik. Ezeket most már bűntettnek tekinteni, kivonni még a most kontemplált föltételes elitélés kedvezése alól is, holott éppen azt reméltük, hogy a feltételes elítélés intézménye ezeken az eseteken fog segíteni, ez tisztelettel kijelenten^ helytelen dolog. (Igaz 1 ügy van 1 balfelől.) Erre tekintettel nem kell egyébre utalnom, mint csak arra, hogy a hatóságelleni erőszak bűntetténél az 1905. évi igazságügyi statisztikát véve alapul, 2207 eset közül — felhívom erre a t. Ház szives figyelmét — 2134 esetben alkalmazta a bíróság a büntetőtörvénykönyvnek rendkívüli enyhítéseket kimondó 92. §-át, a mellyel azonban szintén lehetetlen a tettest a fogház büntetés alól megmenteni. A hol az eseteknek 96 százalékában kell élni az ilyen rendkívüli kedvezéssel, ott bízvást állíthatjuk, hogy az a törvényszakasz az életben csődöt mondott. Hitelképtelen törvényszakaszt pedig tovább fenntartani veszedelmes dolog, különösen akkor, midin egy ilyen törvényszakaszhoz nem egy köny, nem egy szenvedés, nem egy igazságtalanságnak az érzete tapad. Mindezekkel szemben nem vigasztalás az, a mit az indokolásban olvasunk, hogy a büntetőtörvénykönyv gyökeres revíziója úgyis munkában van. Visontai Soma: ügy van; majd akkor! Kelemen Samu: Erről az akkor-ról szólok most és nem akkor. Jól tudom, hogy a büntetőtörvénykönyv gyökeres revíziója 20 év óta van munkában, azóta hét novelláris csemete született meg, de lettek légyen azok bár vékonyabbak vagy testesebbek, midegyiket utolérte a Simon Judith-féle balvégzet : »szegény kicsi féreg nem tudott megnőni«. Ha ennek okait kutatom, a magyarázatot abban találom meg, hogy az igen t. igazságügyi miniszter uraknak megvolt az a különben felette tiszteletreméltó ambiciójuk, hogy ők minden törvényre egyéniségüknek bélyegét akarták ráütni. Első dolguk tehát az volt, hogy az elődjeik által benyújtott törvényjavaslatot visszavonják átdolgozás céljából. Mikor pedig hosszú idő után az egyéniség bélyege ránvomódott a törvényjavaslatra és az azután bekerült a képviselő- | házba, hol a hitelesítő pecsétet kellett volna ráütni, j a bélyegző ugyan megmaradt a törvényjavaslaton, az egyéniség, a miniszteri egyéniség azonban megszűnt. A másik baj az volt, hogy az igazságügy a kormányzatnak állandóan mostoha gyermeke volt; azt a szerepet játszotta a maga cifrálkodó testvérei közt, mint a hamupipőke. És ámbár én teljes bizalommal vagyok az igen t. igazságügyminiszter ur iránt és remélem, hogy ő lesz az a hóditó királyfiu, ki az aranycipellővel megváltja a hamupipőkét eddigi szenvedéseitől, mégis azt tartom, a mit a közmondás mond, hogy a mit ma megtehetsz, azt ne halaszd holnapra. Különösen akkor, a mikor még nem született meg olyan kalendáriumcsináló, aki meg tudta volna mondani, hogy a politikában a mára hány óra, hány hét, hány hónap, vagy hány esztendő múlva következik a holnap. Ezért, t. ház, ezen két teljesen kialakult, a közvéleményben megérlelt kérdés megoldásának ebben a törvényjavaslatban helyt kellett volna foglalnia, Méltóztassék ezek után megengedni, hogy a bírálatnak erről az inkább negativ teréről áttérjek a bírálat pozitív terére és azt tegyem vizsgálat tárgyává, hogy azok a rendelkezések, a melyek benfoglaltatnak ebben a törvényjavaslatban, megfelelnek-e a célnak, melyet a törvényjavaslat maga elé tűz. Már az időre való tekintettel is csak röviden kívánom érinteni, hogy a törvényjavaslatnak a lopásra vonatkozó rendelkezéseit teljes egészükben helyeslem. Helyeslem azt az enyhitést, melyet az élet már régóta kívánt, de helyeslem a visszaesőkkel szemben való szigorítást is, mely a törvényjavaslatban foglaltatik, mert szigorúan kell eljárni szókkal szemben, a kik nem alkalmi bűnösök, hanem élethivatásukká, kenyéradó pályájukká tették a tolvajlást. Helyeslem ezt azért is, mert nem egy olyan esete '/an az életnek, — mél- lóztassék a Kecskeméthy-féle lopásra visszagondolni, — a hol akkora nagy az ellopott érték, hogy azzal szembe állítva a büntetést, a kockázat nem mutatkozik megfelelőnek, annál kevésbbé, mert büntetőtörvényünk rendszere szerint, ha az elitéit büntetésének kétharmadrészét kitöltötte, jó magaviselet mellett szabadlábra bocsátható. Helyeslem a javaslat azon rendelkezéseit is, melyek a kerítés bűncselekményére vonatkoznak. Itt is, amott is lehetnek a részletekben nézeteltérések, én sem osztom a javaslatnak minden aprólékos intézkedését, de ez a részletekre tartozik; magának a javaslatnak nemcsak az intenciója helyes, de az is, a hogyan ezen intenció kifejezésre jut. Valamivel részletesebben kívánok foglalkozni a i fiatalkorú bűntettesek dolgával. (Halljuk ! Halljuk!) Készséggel elismerem, hogy itt a törvényjavaslatot i’ igazi humánus szellem lengi át; de fájdalom, mindaz, a mit e téren statuál, inkább a levegőben lóg. Hiányoznak az intézmények, a melyeknek a törvényjavaslat ezen rendelkezését körül kellene bástyázniok; hiányoznak a megfelelő előzetes, preventív intézkedések, a gyermekvédelmi intézkedések, hiányzik a gyer- mekbiróságok intézménye, a mely nélkül az soha sem fog megfelelő módon átmehetni az életbe; hiányoznak a végrehajtási intézkedések, különösen a gyermekfogházak, melyekről a törvény beszél; hiányoznak a javító-, nevelő intézetek, a melyeket a törvényjavaslat szintén felvesz a maga rendelkezései közé. Úgy vagyunk ezzel, mint az orosz hadsereg, vagy a mennyiben nem kívánok egy velünk barátságos viszonyban élő nagyhatalmassággal összeütközésbe kerülni, mondjuk csak: az a hadsereg, a melynél minden megvan, megvannak az ágyuk, a lőszerek, a kon- zervek, a sebészeti szerek, megvannak a csatahajók minden megvan, csak éppen, hogy — papiroson. így vagyunk ezzel is. Jogos szemrehányást azonban ezért a mai igazságügyi kormányzatnak tenni nem lehet» hiszen éppen azt reméljük, hogy a törvényjavaslatnak ezek az intézkedései lesznek azután előhírnökei és majdan előmozdítói azoknak a konkrét intézkedéseknek, a melyeket életbe kell léptetni, hogy ezek az elvek valóban át is mehessenek az életbe. Csupán egy viszásságára a törvényjavaslatnak vagyok bátor az igen t. igazságügy miniszter ur figyelmét felhívni. A törvényjavaslatban tudniillik olyan jellegű intézkedések vannak, a melyek alkalmasak arra, hogy különös prémiumot nyújtsanak a rossz magaviseletü gyermekeknek, szemben a jó magavise- lelüekkel. Itt van a javaslat 23. §-a, a mely ezt mondja (olvassa): »A bíróság akár a fogházbüntetést megállapító ítéletben, akár utóbb a felügyelő hatóság javaslatára elrendelheti, hogy a fiatalkorú a fogházbüntetés kiállása után utólag még javitó nevelésben ré- szesittessék, — most jön a point — ha attól gyöke- keres átalakítása remélhető«. Tehát a fogházbüntetésen kívül utólag internáltatik még a gyermek — elismerem, a legjobb intencióktól vezetve — javitó ne > velés alá De bizonyos, hogy a gyermek ezt magára nézve nem fogja jutalomnak tekinteni, hogy ő szabadságától bizonyos mértékig továbbra is meg legyen fosztva, hanem hajlandó lesz ezt büntetésnek tekinteni. Már most a törvény itt azt mondja, hogy a mely gyermeknek gyökeres javulása várható, azt a fogház- büntetés után át kell még tenni javítóba. Az a gyermek ellenben, a ki nem mutatkozik javulónak, a ki tehát krudelisan rosszul viseli magát a fogházban, az igenis szabadulni fog a fogházbüntetés után, mert nála a gyökeres javulás nem remélhető. Meg vagyok győződve, hogy a törvényjavaslat nem célozta azt, a mit itt kifejez és én remélem, kérem is a t. igazságügyminiszter urat, hogy ezen, a szövegnek helyesebb fogalmazásával segíteni méltóztassék. Lényegesebb azonban az aggodalmam a feltételes elítélés kérdésében. Én a feltételes elitélés rendszerének hive vagyok. Hive vagyok azért, mert a büntetésben nem látok tisztán fizikai aktust, a büntetésnek erkölcsi és lelki tartalma is van. Hive vagyok azért, mert éppen ezen az utón hiszem, hogy legerősebben fogjuk megvalósíthatni azt, a mit elérni büntető intézkedésekkel a legnehezebb : a prevenciót. Ez legalkalmasabb arra, hogy azt a bűntettest, a kit talán véletlen körülmények sodortak a bűnbe, a megbocsátás ténye által megtartsa a tisztességnek és erkölcsnek utján és az újabb bűnbeeséstől visszatartsa. Hive vagyok azért is, mert az igazságszolgáltatás emberi intézkedés és nem akarom belőle kiküszöbölni a legszebb emberi vonást: a megbocsátásnak erényét. Hive vagyok különösen még azért is, mert a feltételes elítélésben nagy korrektivumot látok. Azt a korrektivumot, hogy a mikor az élet rohanva és feltartózhatatlanul halad a maga utján, akkor ezzel szemben elmarad a törvény, a mely a dolog természete szerint megkötött, tehát a mozdulatlanságot jelenti. A haladó élet és a mozdulatlanná vált törvény között meg kell tehát találnunk a kapcsolatot. Ez a kapcsolat megvan a feltételes elítélés intézményében, a mely a bírónak az eddiginél nagyobb jogkört, az egyénnek kellő értékelését, az egyéniségnek kellő vizsgálatát teszi lehetővé. Ámde, t. képviselőház, úgy látom, hogy a törvényjavaslat bizonyos bátortalanságot, sőt mondhatnám, bizonyos tétovaságot árul el. Úgy vagyunk vele t. képviselőház, mint azokkal a képekkel, a melyeket egyes vidéki helyeken látunk. A két kép pendant; az egyik kép egy fiatal embert ábrázol, a ki szemérmesen udvarol egy kissé kacérkodó hölgynek és a cime: »Ha az ifjúság merne«. A másik képen egy öreg ur igyekszik udvarolni egy fiatal hölgynek és ennek az a cime: »Ha az öregség tudna«. T. képviselőház! Távolról sem állítom, hogy a törvény ott, a hol mer, nem tud; azt azonban bízvást állíthatom, hogy a hol tud, ott nem mer. Ennek a bátortalanságnak azt az okát adják, hogy egy intézmény életbeléptetésénél bizonyos óvatosságra van szükség. Ez igaz, t. képviselőház. Csakhogy ezt az intézményt életbeléptették már másutt is, Amerikában, Belgiumban, Franciaországban és mindenütt azzal kezdték, hogy ők is kezdők voltak az életbeléptetés terén és mégis a 3 és 6 hónapi szabadságvesztésre terjesztetett ki a föltételes elitélés kedvezménye. Ne méltóztassék azt hinni, t. képviselőház, hogy az óvatosság a legfőbb erény. Nagy erény kétségtelenül, de ha túlságosan óvatosak vagyunk, kockáztatjuk azokat az eredményeket, a melyeket a törvény által célba vettünk. Ezzel szemben a javaslat indokolása arra hivatkozik, hogy még igy is, a statisztikai adatok szerint, hány eset lesz olyan, a melyre a feltételes elítélés alkalmazást talál. Én arra vagyok bátor hivatkozni, hogy ennél a kérdésnél nem szabad a numerusoknak erdőjét nézni, a melytől azután nem látjuk meg az eseteknek fáját. Éppen itt kell törekedni arra, hogy az eseteknek a belsejébe, a lényegébe hatoljunk be, mert nemcsak akkor téveszti el a célját valamely törvény, hogyha olyanokra alkalmazzák, a kikre nem lett volna alkalmazható, hanem eltéveszti akkor is, ha olyanok, a kikre alkalmazandó lett volna, az alkalmazás köréből kimaiadnak. Azt szokták felvetni, t. képviselőház, hogy a magyar bíróság amúgy is enyhén Ítél Hát ez a szemrehányás nem egészen jogosult, mert nem annyira az ítélet enyhe, hanem inkább a törvény szigorú. És itt is célját fogja téveszteni a törvénynek ez a rendelkezése. Mert ha látja a biró, hogy az eset olyan, hogy arra alkalmazandó volna a feltételes elitélés jogkedvezménye, éppen arra fog törekedni, hogy az esetleg nagyobb mértékben kiszabandó büntetés tartamát akként szállítsa le, hogy a törvénynek kedvezését vehesse igénybe. ü?“ 1 napernyők színes és fekete Eutoucak a tavaszi es nyári idényre legjobban beszerezhetők VAJDA divatáruházában Szatmár, Deák-tér 500 drb. remek napernő darabonkint 5 kor.-ért Occassio árban lesz eladva
