Szatmár-Németi, 1908 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1908-05-10 / 38. szám
XII. évfolyam. Szatmár, 1908. május 10. Vasárnap. 38. szám. A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. IxAPVI Dr. KELEM ORSZ. KÉ FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. HAVAS MIKLÓS. EN SAMU P VISELŐ. SZERKESZTŐ: FERENCY JÁNOS. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. Telelon-szám 80. Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban ftzetendók. Polónyi s azujságirói tisztesség. Az ügy aktái egyelőre lezárultak, a dráma első felvonása véget ért. Jól tudjuk, hogy ez nem végleges megoldás. Kétségtelen, hogy a tárgyalás menete annyira bővelkedett incidensekben, melyek mindegvike perrendtartás ellenes és igy alapos okot nyújt semmiségi panaszokra, hogy ez az ítélet még nem az utolsó ebben az ügyben. Előre látjuk a természetes folytatást, az ítélet megsemmisítését, a pesti esküdtszéknek elfogultságát megállapító végzést, a vidéki esküdtszék delegálását és az uj ítéletet. Mondjuk, mindezt világosan látjuk előre. Nem is az ítélet érdeméhez akarunk szólni. Nagyon mellékes, hogy Lengyel Zoltánt menynyire büntetik. Annyi büntetést nem szabhatnak ki, amely egyenlő értékű lenne azzal a kárral, melyet lelkiismeretlen pöffeszkedése okozott. A velencei ólomkamrákat már eltüntették a föld szinéről, de talán még ezek is túlságosan enyhék lettek volna méltó megtorlásul. Szóval, nem ezeket tesszük szó tárgyává. Hanem igenis arról akarunk beszélni, mennyire fér össze az újságírói tisztességgel az az eljárás, melyet az ügygvel kapcsolatban egynéhány napilapunk tanúsított ?! Feltétlen a sajtószabadságnak vagyunk hi- vei. De igenis megköveteljük, hogy ha valami visszaélés történik a szabadság örve alatt, akkor az ilyen visszaélést rettenetesen meg kell büntetni. Az újságírói tisztesség úgyis olyan fogalom, mely maholnap kiveszőiéiben lesz. És kinek köszönhetjük mindezt ? Kinek köszönhetjük, hogy ma már rögtön revolverre gondolnak és zsarolásra, ha az újságíró nevet hallják említeni? Azoknak az elemeknek, kik tisztességtelenül betolakodnak az újságírók egykor fényes és makulátlan gárdájába. Azoknak az elemeknek, kik tudják, érzik, hogy semmi egyéb kvalifikációjuk nincs arra, hogy boldogulhassanak annál, hogy meglehetősen tág a torkuk és nagy a szájuk. E tág toroknak és nagy szájnak érvényt kell szerezni. És erre az érvényesülésre legalkalmasabb a sajtó. Mindig akad olyan orgánum, mely az olvasóközönség alantas indulataira számit és örömmel ád teret a rágalmak szeny- nyes áradatának, csak azért, hogy pikáns szenzációval kedveskedhessék olvasóinak. Az ilyen sajtóterméket, lehetetlenné kell tenni. Nem járja, hogy azért a néhány fillér nyereségért tisztességes családok nyugalmát, érdemekben megőszült emberek becsületét tegyék tönkre. Nem járja, hogy olyan emberek okozzanak ilyen végtelen kárt, akik soha, soha jóvá nem tehetik. Akik sem elegendő anyagi, sem elegendő erkölcsi lökével nem rendelkeznek, hogy helyt álljanak, ha kártérítésre kerül a sor. Felelősség nélküli emberek ezek, akik legelső alkalommal csődöt mondanak és eltűnnek, akár a tintahal, mely nyomtalanul elvész a hullámok közül, de az a bűz, melyet gerjesztett, azért még soká facsarja a tisztességes emberek orrát. A Polonyi-féle pör igen sok visszás állapotra vet világot, de talán az a legsötétebb kép, melyet a sajtó mai állapota mutatott. Ez igy nem maradhat tovább, ezen segíteni kell, még pedig sürgősen. Ne higvjük, hogy a segítés módja nehéz lenne. Az újságíró dolgába külső ember bele nem avatkozhatik anélkül, hogy reakciós szándékokkal ne gyanúsítanák, de igenis, módjában áll magának a sajtónak, hogy tömörüljön, illetve meglevő szervezetébe csak olyan embereket vegyen be, akik nem válnak szégyenére. És azokat is csak addig tűrje meg körében, amig tisztességesen viselkednek. így el fogjuk érni azt, hogy a mostani eset az utolsó lesz, hogy elégtételre, illetőleg kártérítésre képtelen emberek garázdálkodhassanak a mások kárára. Összeomlás. Irta: Szilágyi Ferenc. Megjöttem, vége. Fönt, bus ormokon A haldokló nap vére hömpölyög S az éj, a komoly, hallgatag, örök, Itt lennt a völgyben mindent gyászha von . .. TÁRCA. ról számot adni. Szive? szeretettel időztem köztük. Élveztem női lelkületűk meleg áradását, ezerféle kedvességét. A szeretet becézése szólott hangjukból, a becsületes megbecsülés szavukból. És mámoros lettem e büv körben. Dórának kezét, Klárának ajkát szerettem volna lépten-nyomon megcsókolni. De csak a vágyam érintette őket. Az érettségimet, biz megnehezítették, mert legnehezebb leckéimnél konokul, bután megállóit az eszem. Nem akart működni. Ott kacérkodott a betű fölött Klára dévaj mosolya és boszor- kányvarázsiaiban keringett testem-lelkem. De győzött szerencsésen ifjúi heviilésemen a hiúságom, az ambícióm. Önérzelem segített a jeles érettségihez. Jutalmaztak, kényeztettek, öleltek, biztattak, csak Klári apja foglalt állást ellenem. Kinél a civil ember nem ment számba. Tudtuk, Klárát katonának szánta, nem lévén fiú örököse, vejében akarta összpontosulva látni mindenféle katona vágyait, fényes, csillagos álmait. Rendjeles törzstisztek szivébe lopta leánya képét és azok előnyeit. leánya figyelmébe. Klára kegyesen fogadta atyja ajánlatait, kérői hódolatait és — az én szerelmem. ügy éreztem, egymagám vagyok előnyben. Az ifjúság meleg bizalmával hittem, legyőzöm, meghódítom e merev katonaszivet, diplomámmal neki szépülő karrieremmel. Menyasszonyommal kölcsönös fogadalmat tettünk egymásnak titkos kézfogónkon. Meg nem szűnő csókok pecsételték az esküt: Szeretlek, várlak, de titkon ! De a litkos szerelem körül mindig veszedelmes , örvény sáncolódik. Persze, mi azt akkor nem tudtuk, csak varázsát éreztük Mohón ittuk a vágy tüzes csillapítóját; a szerelem mámoritalát. Ritkán és kevés jutott az édeni gyönyörökből. Egy-egy perc, ha Dóra magunkra hagyott húsvéti, karácsonyi találkozásunk alkalmával és szilaj mohósággal cseréltük ki érzésünk, hangulatunk. Dóra birta a titkunk. Épp azért ejtett csodálatba bucsukönye. Nem értem rá véle foglalkozni. A másik képe élt szivemben. A másik csókja kisért- gette lelkem. Hazaérkeztemkor Klárának cukorkáit átadtam régi hódolattal. Ő szenvedélyesen nyakamba borult hízelgő szavaival: Édesebbet annál! A lelkem megértette vágyát. A csókom megtalálta szájál. Itta, itta, mintha először, vagy utoljára csókolna. Szive dobogott, édes alakja vonaglott karjaimban. Bus sejtelem szállt meg. Kutatnom sem kellett baját. Szilajon zokogta: Nem lehetünk egymásé. Nem ad az apám neked. Ez- redesnének kell lennem. Beteg, ha emlegetlek Hát nekem semmi a szavam, akaratom ? — vertem a sajgó A hasonlatosság. Irta: Silbergerné L. Róza. Klára és Dóra annyira hasonlítottak egymásra, hogy édes szülőanyjuk is elcserélte volna, ha természetük nem különbözött volna egymástól. A milyen hangos, pajkos, ötletesen szellemes ördög volt Klára, oly szende, csöndes volt a komoly Dóra. Mégis rokonszenvezett, örökké együtt élt a két unokatestvér. Anyjuk egymásközti viszonya is benső volt. Sohsem zsörtölődtek, mert leányaik mindenkinek, főképen a férfiaknak egyformán tetszettek. És főképen nekem, ki örökösen körülöttük settenkedtem. Addig volt jó a világom, édes az életem, míg ott ólálkodhattam virággal, cukorkával. Diák szivem áhítatával, remegésével, ábrándjaival szerettem e két leányt. Igen a kettőt! Egyszerre. Ifjú vérem izzó szenvedélyének első fellobbanásával a kacagó Klárát, kinek duzzadt ajka mindig csókra állott. Kinek erős, kicsi marka friss szilajsággal parolázott. És szerettem Dórát, a finoman tartózkodó, gyöngéden figyelmes, szerény, női eszményt, lelkem meleg ragaszkodásával. Akkor nem tudtam magamnak e kettős viszonymelyek meglepő olcsó árért kapható SAMUEL IGNACZ posztó-üzletében SZATMÁR, Deák-tér. (Fehér-ház.) Kiváló szép és finom-------nő i Costume szövetek nagy választékban. ♦ ♦♦♦♦ Elegáns férfi öltönyök felelőség mellett elkészíttetnek. ♦ ♦♦♦♦