Szatmár-Németi, 1907 (11. évfolyam, 1-104. szám)
1907-01-27 / 8. szám
XI. évfolyam. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATNIÁR-NÉMETM IPARI H IT E LSZ Ü VET KÉZ ET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. Lapvezér: Dr. KELEMEN SAMU országgyűlési képviselő. Főszerkesztő : Felelős szerkesztő : Dr. Komáromy Zoltán. Dr. Havas Miklós. SZERKESZTOSEG ES KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10.-y ........Telelon-szárr> 80. ===== Mi ndennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. Dr. Kelemen Samu országgyűlési képviselőnk beszéde. Tisztelt képviselőház! (Halljuk! Halljuk\) Rólunk magyarokról azt szokás mondani, hogy jogásznemzet vagyunk. Ez a jellemzés csak részben igaz. Igaz annyiban, hogy a jog nekünk különösen féltett kincsünk, fegyverünk a küzdelemben, vigaszunk a megpróbáltatás napjaiban, erősségűnk a békében. Igaz ez a jellemzés még abban is, hogy nálunk különösen nagy a jogi pályára tódulók száma. Része van ebben a múltak hagyományainak, de rész® van gazdasági viszonyaink fejletlenségének is. Önálló gazdasági létnek hiányában, a nemzet nem bonthatta ki szabadon erejét és fejlődésében egyoldalú lett. A nagy nemzeti átalakulás idejében'jogot és szabadságot adott a nép millióinak, de gazdasági önállóságát csakhamar elalkudván, a megélhetés számára uj területeket nyitni nem tudott. Régiek és újonnan jöttek tehát a fennálló szűk gazdasági keretek közzé szorultak, ahol nem egymás mellett, hanem egymáson és egymást tiporva helyezkedhettek csak el. Innen társadalmunk szaka- dozottsága, gazdazági erőtlenségünk és jogi viszonyaink ziláltsága. Ha tehát levezető csatornát akarunk nyitni a jogi pályára tódulók számára, a gazdasági életnek uj, féltői etlen területeit kell felszántani és mivelés alá vonni. Ipar, kereskedelem és vállalkozás azok a mozgékony természetű latifundiumok, a melyeken a munkáskezek száz és százezrei mellett a nemzet értelmisége is elhelyezést talál és megtalálja ott nemcsak anyagi boldogulását, hanem becsvágyának kielégítését is. íme, igy fonódnak egymába a gazdasági és jogi kérdések, annak bizonyságául, hogy a jognak csak egy feladata van: biztosítani a nemzetnek szabad fejlődését és gazdasági erőinek öszhangzatos és a lehelő legteljesebb érvényesülését. A jog tehát nem távolod- hatik el az élettől; mint az orvos betegének, a jog is ott kell, hogy tartsa kezét az életnek ütőerén, mert a jog nem abstrakció, hanem a társadalomnak gondolata az élet bajairól és azok gyógyításáról és a törvény csak a jog e gondolatának szöveges illusztrációja. Ha már most azt teszszük vizsgálat tárgyává, hogy megvannak-e összes intézményeink, a melyek a jognak ezt a gondolatát szolgálják, akkor már kevésbbé dicsekedhetünk azzal, hogy jogásznemzat vagyunk. És még inkább megbillen vélekedésünk mérlege, ha azt vizsgáljuk, hogy jogi intézményeink meglevő épületében milyen szellem lakozik, milyen azoknak szociális, szinte mondhatnám higiénikus berendezésük. Megszilárdult jogi állapotokról voltaképen nem lehet szó oly államban, a melynek polgári törvény- könyve nincsen. Oly nemzeteknél, melyek társadalmilag egységesek, a hol a fejlődés iránya iä egy ás ugyanaz, ezek a hiányok kevésbbé észlelhetők, de más az eset nálunk, a hol mélyreható á lami és társadalmi átalakulások természetszerűleg vágták el jogi tradícióink nagy részének fonalát. A mit nálunk magyar magánjog neve alatt ismerünk, az alig egyéb, mint elavult hagyományok, régi törvények, újabb jogszokások, többé-kevésbbé ingadozó bírói gyakorlat, idegen törvények behatása, az osztrák polgári törvénykönyv befolyása és a törvényalkalmazásnak egy különösen veszedelmes módja, mikor a különleges jog egyes rendelkezéseit átviszszük az általános jog területére. Sehol a zavar érvényes és megszűnt jogok, eleven és már nem létező erők közt nem oly veszedelmes, mint épen a jognak terén, mert a mi a jogban tegnap még utópisztikus törekvés volt, az ma már jogi közhely, egy nemzedék múlva pedig elavult előítélet lesz. Jól tudom, t. ház, hogy a polgári törvénykönyvet hamarosan megalkotni sem nem lehet, sem nem célszerű. De a magánjogi törvénykönyvnek előzményei még a 70-es évek legelejére vezethetők vissza. 1871-ben jelent meg Apáthynak tervezete a magánjogi törvénykönyv általános részéről, a melyet azután követtek a különös résznek egyes kötetei. 1900 ban bocsátotta sajtó alá a kodifikáló bizottság a maga egységes munkálatát, még pedig azzal a határozott célzattal, hogy az a szakemberek megvitatása alá bo csátassék. Azóta körülbelül 7 esztendő telt el, a mi a bibliai időszámítás szerint is megfelel a türelmi esztendőknek, de azért ma sincs senki, a ki csak megközelítő bizonyossággal is megállapíthatná, hogy a magánjogi törvénykönyv megalkotása mikor fog feltűnni az igazságügyi szemhatáron. Ez pedig nemcsak magánjogi, de részben közjogi, bizonyos tekintetben a nemzeti becsületnek kérdése is, mert csak ezek mellett a zilált jogi viszonyok melleit lehetséges, hogy az egységes Magyarország legbensőbb részeiben oly törvény áll fenn, a mely nem magyar, hanem osztrák törvény. Én nem szeretem a nagyhangú szavakat, de ez valóságos Hentzi-szobor a jognak terén, a melyet minél hamarabb el kell távolítani. A magánjogi törvény hiányát még súlyosabbá teszi az, hogy szóbeliségre alapított polgári törvénykezési rendtartásunk sincs az eljárás „gész vonalán. Az igen t. igazságügyminiszter ur kilátásba helyezte, hogy a polgári törvénykezési rendtartást a.ég az ősz folyamán beterjeszti és gondolom, nem veszi rossz néven, ha én ezt nemcsak szokásos kilátásbahelye- zésnek, de pozitívumnak is veszem. Épen azért, t. ház, ezúttal csak két anomáliára akarok mutatni. Az egyik az, hogy a mig a kisebb értékű perek olyan eljárásban részesülnek, a mely viszonylag alkalmasabb az igazság kiderítésére, a nagyobb perek, a melyekhez tehát az átlagos gondolkozás szerint nagyobb érdekek fűződnek, a formalisztikus eljárás bé- kóiba vannak beszorítva és ugyanebbe, van beszorítva minden 400 koronát meghaladó birtokper is, tehát éppen azok, a melyek államunk mezőgazdasági jellegénél fogva népünket a legszélesebb mértékben és a legközvetlenebbül érintik. De, t. ház, rá kell mutatnom arra a bátortalanságra is, a melylyel az életnek a felé a követelménye felé haladunk, hogy az igazságot ki kell deríteni. Jól tudom, hogy hivatalból magánjogi dolgokat megindítani nem lehet. De ha egyszer az állampolgár bejelenti a bíróságnál azt, hogy neki igénye van, hogy ő jogot keres, hogy a maga igazát kívánja, akkor a józan életfelfogás szerint azt kellene várnunk, hogy a biró minden rendelkezésére álló eszközzel igyekezzék is ezt az igazságot kideríteni. A mai szervezet és a mai eljárás mellett azonban a biró csak zsebóra a kit, hogy meginduljon, minden 24 órában fel kell huzni vagy az alperesnek, vagy a felperesnek, sőt rendszerint olyan, mint az elromlott zsebóra, a melyet folyton piszkálni és folyton rázni kell, hogy mechanizmusa egy kis ideig járhasson. (Zaj.) Én nein sémák szerinti felfogásokat hirdetek, hanem olyan felfogást kívánok az életbe ávinni, mely megfelel az élet követelményeinek. Ámde t. ház, nem szándékozom felvonultatni az igazságügyi sérelmeknek azoknak a csapatait, a melyek felett díszszemlét szokás itt tartani a költségvetés tárgyalása alkalmával. Én inkább azoknak a csapatoknak egészségügyi állapota iránt érdeklődöm, a melyek a paragrafusoknak azokba a kaszárnyáiba vannak beszorítva, a melyeket törvénykönyvnek nevezünk. Milyen a viszony e csapatok és a polgári élet között? Milyen szellem uralkodik ezekben a paragrafuskaszárnyákban ? Milyen egészséges és milyen szabad ott a levegő? Mondottam, t. képviselőház, hogy a jog nem távolodhatok el az élettől. Ámde az élet uj alakulatokat, uj evolúciókat, a fejlődésnek uj jelenségeit tünteti fel. Uj hangok, uj színek, uj vágyak, uj törekvések, uj küzdelmek és uj jogok. A mélyből uj, eddig figyelembe nem vett rétegek törnek felfelé, és az életadta jogoknál fogva érvényesülésért küzdenek. És mig a mélységből felhallattszik a vulkánikus erők dübörgésének zaja, idefenn könyörtelenül folyik a társadalmi harc. Ennek a harcnak, mint minden háborúnak, megvannak a maga küzdő csapatai, győzői és legyőzöttei, sebesültjei, halottai és hullafosztogatói. Meg kell hát, hogy legyen a jogi intézmények berendezéseiben a maguk »Vörös Keresztje«-je, meg legyenek ápolói és orvosai is. Ámde mig az elhagyatottak oltalomért, a sebesültek gyógyulásért esengnek, az élet zakatolva vágtat keresztül eleveneken és holtakon. És a jog, a mélyen tisztelt jog, híven mitológiai hagyományaihoz, beköti a szemeit, hogy ne lássa az életet, befogja a füleit, hogy ne hallja a harci zajt, szive pedig nincsen, és soha nem volt, és nem érzi, az elnyomottak szenvedéseit. Jogi szabályaink a múltnak anakronizmusai átültetve a jelenbe; órák a melyek évtizedes megszokásból egyforma gépiességgel ketyegnek, de az uj idők folyamát nem mutatják. A társadalom a tömegek szervezetére van alapítva, a jog az egyéni széthullás alapján áll. Mint az eleven áradat tör előre az élet és a jog, mozdulatlan akár a temető. Törvényeink a napi élet pezsgő zsivajában sírkeresztek, a melyekhez hozzá akarjuk kötni a rohanó életet, kripták, a melyekbe élő emberek eleven igazait temetjük el, ráborítjuk a manchesteri elvnek a szemfedőit, azután előállva diadalmas hangon hirdetjük: itt él és uralkodik a jog. Hegyek terülnek el közöttük, a melyeket sem átfúrni, sem sin- párrakkal összekötni nem akarunk ; tengerek választják el egymástól, tenger igaztalanság és szenvedés és mi nem sietünk felépíteni a modern hajókat, a melyek ezt a két egyvilágot egymással összekössék. Ha kutatni akarnám az okokat, a melyek a jognak az élettől való ezt az irtózatos eltávolodását előidézik, messze kellene elkalandoznom Belejátszik ebbe a közjogi politikának falánksága, a társadalomnak és kormányzatnak érzéketlensége a szociális kérdésekben, a melylyel csak ez a kormány mert és tudott szakítani, és a előszeretet a sablonos gyógymódok iránt. Akár csak az öreg felcsert látnám, a ki lázbe- j tegen mindig csak eret vág és kiszivárogni, elfolyni j engedi a drága, az életet adó nedvet, a vért. Bizonyos kérdésekhez nem akartunk, bizonyos j kérdésekhez nem mertünk és bizonyos kérdésekhez nem tudtunk hozzányúlni. 1848-ban megalkottuk a sajtószabadságot, de a későbbi törvényhozások e szabadság biztosítékainak megalkotásáról gondoskodni nem akartak. A gondolatszabadságnak korlátáit, a cenzust most készülünk lerombolni. S e mellett meghagyjuk a sajtó terén a gondolatszabadság korlátjait, a hirlapóvadékok 5000— és 10 000 fortos cenzusát, a gondolatszabadságnak ezeket a vámtarifáit. Az igazságügy miniszter ur kilátásba helyezte beszédjében, hogy a sajtószabadságot reformálni fogja, de az indokolás, a mely az igazságügyminiszter ur e bejelentését kisérte, önkénytelenül is bizonyos aggodalomra ad okot. Azt mondta a miniszter ur, hogy a sajtószabadság rendezésére, mondhatnék rendszabályozására az állami közérdek szempontjából van szükség. T. ház! Ha a közelmúltra tekintünk vissza, azt fogjuk látni, hogy az állami rend szempontjából nevezték ki a kormánybiztosokat is, hogy a sajtó termékeinek nap-nap után váló elkobzásával a sajtót, leghatalmas bb szövetségesünket, nemcsak fegyvertársunkat, de fegyverünket ebben a küzdelemben, napnap után az állami rend szempontjából csavarták ki kezünkből. És ha végigtekintünk az emberiség egész tört netén, látjuk, hogy mind abból, a mi évezredek előtt lázadás volt az állam rendje ellen, később a legnagyobb jogok, a szabadság legdrágább kincsei, mindnyájunk tulajdonába átment közkincsek keletkeztek. Izgatás volt annak idején az állami rend ellen magának a kereszténység eszméjének megszületése, amely előtt, akármilyen valásfélekezethez tartozzunk is, tisztelettel hajiunk meg; izgatás volt az állami rend ellen a küzdelem a lelkiismereti szabadságért, a gondolatszabadságért, a rabszolgaság megszüntetéséért és a jobbágyság felszabadításáért. (Igaz! ügy yan!) Mindez izgatás volt az akkori állami rend ellen. I Ám ha ezeket meg nem teremtettük volna, évezredekkel estünk volna vissza a sötétségbe. (Úgy van! a középen ) Bródi Ernő: Kossuth Lajost is izgatásért csukták be! Kelemen Samu: T. ház!Senki sincs jobban meggyőződve, mint én, hogy a t. igazságügyminiszter úrtól minden ilyen célzat feltétlenül távol áll és azért intézem hozzá azt a tiszteletteljes kérelmet, hogy ebben a tekintetben megnyugvást adni szíveskedjék. De | épen ezért hozzá kell tennem azt is, hogy én nem j tudom elképzelni a sajtó kétségtelenül létező kinövéXXXXXXXX Áru tulhalmazás miatt a raktáron levő összes XXXXXXXX férfi, női gyermek: ruhatárukat ——zzuz mélyen leszállított árakban árusítjuk. =— Tisztelettel: MÜLLER LAJOS ÉS TÁRSA SZATMÁR, Kereskedelmi- és Iparbank palota SW I
