Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)
1906-03-04 / 18. szám
FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A ,SZATfifSÁRVÁR[íü£GYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATüílÁR-NÉMETI-l IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖdS#^# MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. 1% Q ans/t»a* iiwiiii aro-onj&za nevM ELŐFIZETÉSI AR: P'gész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. Lapvezér: Dr. KELEMEN SAMU Felelős szerkesztő 0r. Komáromy Zoltán. SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utcá»', ======= Tele ion-szám 80. ’ í.fv _^V~ Ö' ,V«\ Mindennemű dijak Szatmárun, a kiadahivatai&an fizetendők. A A szövetkezeit ellenzéki pártok a következő szózatot intézik a nemzethez: A magyar nemzethez! Törvényhozói megbízatásunkkal, melyet választóinktól múlt év elején nyertünk, nem lesz többé alkalmunk élni. A nemzethez szólunk tehát e történelmi percben: a nemzethez, melynek jogaiért hűségesen küzdöttünk, alkotmányát becsületesen védtük. A képviselőházat fegyveres erővel oszlatta szét egy teljhatalmú királyi biztos. Alkotmányunk a teljhatalmú királyi biztosnak, mint közjogi tényezőnek intézményét nem ismeri. Törvényeink szerint magát a királyi hatalmat is az alkotmány korlátozza. A királyi biztos teljhatalmára hivatkozva, a felségjog gyakorlásához kötött szabályok és követelmények mellőzésével rendelkezett, cselekedett és parancsolni akart a képviselőház elnökének. Az alkotmány által nem ismert tényezővel a képviselőház elnöke nem érintkezhetett, tőle közleményeket és utasításokat nem fogadhatott el, tehát a képviselőház egyhangú jóváhagyásával visszautasitá a törvénytelen közeg közleményeit. Ekkor fegyveres erő és rendőrség rontott be a képviselőházba és hehatolva a törvényhozás szentélyébe, egy ezredes királyi biztosi parancsra, a király kéziratára vonatkozólag azt a tisztelethiányt és a magyar közjoggal szemben azt a sérelmet, követte el, hogy a képviselőháznak szánt királyi levél másolatát az üres padoknak olvasta fel. A fegyveres erő a képviselőházat bezárta. A hatalom nem elégedett meg azzal, hogy folytonos és törvénytelen elnapolásokkal az országgyűlést elnémítsa. A néma parlamenttől is szabadulni akart riyil- vánvalólag két okból: egyrészt azért, hogy a törvénysértő és alkotmányellenes kormányzást könnyebben folytathassa, a nemzeti ellentállást pedig könnyebben eltiporhassa, másrészt azért, hogy a közgazdasági téren megfoszthassa az országot az 1899. évi XX. t.-c. összes jogbiz- tositékaitól és kijátszhassa az ország önrendelkezési jogát a kereskedelmi szerződések mikénti megkötése és jóváhagyására vonatkozólag, tekintet nélkül arra, hogy az i :;y törvénysértéssel léi rehozott szerződések az országra nézve nem kötelezők. Alig zárultak be az országgyűlés kapui, két rendelet jelent meg a hivatalos lapban: az egyik kihirdette az autonom vámtarifát, a másik a Némeiországgal kötött kereskedelmi szerződést léptette életbe. Ezzel megkezdődött tényleg egy uj vámkorszak, nem lege lala, hanem via facti, nem törvényesen, hanem ténylegesen. Szembeszökő az időbeli összefüggés az országgyűlés feloszlatása és az uj vámkorszak azonnali oktrojálása között. Ez a tény bebizonyította azt, hogy nemcsak a katonai téren, magyar nemzethe hanem a közgazdasági téren is a nemzeti törekvésnek, az összbirodalmi eszme határozottan uiját állta és hozzájárult ahhoz, hogy a magyar képviselőház többsége ne bizassék meg az ország kormányzásával. Az a sietség, melylyel az 1899. évi XXX. t.-c. és az 1867. évi Xll. t -c. jogbiztositékai a közgazdasági önállóságra vonatkozólag tényleg (ha nem is re iure) hatályon kivül helyeztettek, mihelyt az országgyűlést feloszlatta a király, legjobban bizonyítja azt, hogy nem kizárólag a katonai kérdésekben elfoglalt álláspontja miatt tagadta meg a király a parlamenti többség programmjától a jóváhagyást. Nem érintheti a többséget az a vád. melyet a király rossz tanácsadói az országgyűlést feloszlató királyi leiratba is beleillesztettek, hogy a többség nem akart kormányt vállalni egy olyan programul alapján; amely tiszt jelben tartja a király felségjogait. A felségjogokat a legteljesebb tiszteletben tartotta mindig a képviselőház töbsége; a magyar alkotmány azonban és a magyar törvények mást, mint alkotmányos felségjogot nem ismernek, tehát a felségjogok is csak alkotmányosan, a törvények értelmében, a nemzettel egyetértőleg gyakorolhatók. Ezek az igazságok nemcsak a mostani I többség véleményét képezik, hanem a magyar közjog sarkalatos és senki által soha kétségbe nem vont tételei. A magyar alkotmány az abszolút felségjogot nem ismeri; ennek elismerését tehát mint kormányzási programmot a képviselőház többsége nem fogadhatta el. Tényleg szemben áll ennek folytán a király és a nemzet felfogása a felségjogok mibenvoltára vonatkozólag; vagyis az abszolút felségjog és az alkotmányos felségjog fogalma. Az előbbinek hátterében az összbirodalomra való osztrák birodalmi törekvés, az utóbbinak a magyar állam önállóságának védelme áll. Sem a király alkotmányos jogait sem a pragmatika szankció álta1 létesített kapcsolatot ő hűsége többi országaival, sem az 186 7 évi törvényeket nem érintették azok a követelések, amelyeket a véderőre nézve a nemzet támaszt öli. Nem is ok nélkül és mintegy ötletszerűen támasztotta ezeket a nemzet éppen most; mert az ok oda vezetendő vissza, hogy a katonai hatalom által tervbe veti katonai terhek tetemes fokozásával szemben a nemzet nagy része azzal az elvitázhatlan jogával akart élni, melyet az 1867. évi XII. t.-c. 12 szakasza biztosit, hogy az ujoncmegajánlás feltételeit az ország maga állapítsa meg. E jogra támaszkodva követelte az ellenzék azon állapotoknak megváltoztatását a hadseregben, melyek a nemzet legnagyobb részének meggyőződése szerint a magyar nemzeti állam eszméjével kirívó ellentétben állnak, követelte magyar állam nyelvének, zászlójának és jelvényeinek alkalmazását az egész hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadseregben, melyre pénzét és vérét áldozza Magyaroszág, mint a két állam-monaekir egyik egyenrangú önálló állama. Ezen irányzat letörését és a szólásszabadság korlátozását célozta az a parlamenti erőszak, amelyet a képviselőház tanácskozásainak jogrendjén elkövettek s amely oly felháborodást szült, hogy ennek hatása alatt az akkori ellenzék sorai tetemesen megszaporodtak. Midőn pedig a király a nemzet iteletére hivatkozott, a nemzet az ellenzéknek adott igazat és magában az ellenzékben nagy többségre emelte azt a partot, mely a katonai téren a nemzeti követelésekhez való ragaszkodást hirdette és úgy ezen, mint minden más téren az ország függetlenségének é^ öna'iósagának elveit vallja és ezeknek jegyeben küzdött és győzött a választásoknál. A parlamenti többség, mely az ellenzéki pártok szövetkezeséből alakult, élni akart jogával Kormányt alkotni és teljesíteni akarta alkotmányos kötelességét — kormányt vállalni. Megállapodott tehát egy közös kormányzási programmban, melyhez elvei feladása nélkül a szövetkezett pártok mindegyike hozzájárulhatott es hozzá is járult; amely programmot a képviselőház felirat alakjában terjeszte az uralkodó elé. A programmot, mely a létező törvények keretein belül mozgott, a király ridegen és hajt- hatatlanul visszautasitá; sőt a százados alkotmányos szokástól ebérőleg, a feliratra nem is válaszolt. Azt követelte a király, hogy a többség a király által kijelölt programm alapján vállaljon kormányt; ami nemcsak ellenkezett volna az alkotmányosság alapelvivel, hanem gyakorlatilag sem lett volna kivihető. A képviselőház többsége, bár hűségesen ragaszkodott alkotmányos álláspontjához, mindent elkövetett arra, hogy az összeütközést a törvényhozás két tényezője közt elsimítsa. A kibontakozás érdekeben elment a legszélsőob határokig az en- gedékenyseg terén, ameddig elvtagadás, . nemzeti jogok feladása, az atkotmányosság alap- feltételei cso^bitasa, egyszóval a nemzet elleni árulás elkövetése nélkül elmehetett. Mindenben számolt a király kívánságaival és csak annyikötött ki, amennyi bizonyítékul szolgált volnat arra nézve, hogy a király is számol a nemzet óhajtásaival, tehát a válságot alkotmányosan akarja megoldani. Elő alkotmányos tényezőkent teljes lojalitással tiszteletben tartottuk a királyi akaratot, de viszont meggyőződésünk szerint joggal számíthattunk arra, hogy a választások
