Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)
1906-02-28 / 17. szám
Y X. évfolyam Szatmár, 1906. február 28. Szerda. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPAR! HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Lapvezér: Cr. KELEMEN SAMU Egész évre 8 kor; Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Felelős szerkesztő Egyes szám ára 10 fillér. Dr. Komáromy Zoltán. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 ===== Telefon-szám 80. —— Mindennemű dijak Szatmáran, a kiadóhivatalban fizetendők. Felfüggesztve, elnémítva. — Irta: Kelemen Samu dr. — A feloszlatott képviselőház elnökénél nem rég két katonatiszt jelent meg. Leadták a névjegyeiket mint két párbajsegéd és mégbizójuk Nyiry Sándor királyi biztos ur nevében párbajra hívták — a magyar alkotmányt. A képviselőház nyugodt maradt a kihívás dacára is és a levélre, melyet a két katona állítólag a királyi biztos ur megbízásából hozott, szépen ráírta, hogy: »Retour*. Címzett nem fogadja el. Mindenki tudja, mi történt ezután. A törvényhozás termét fegyveres erő szállotta meg, hogy örök időkre szóló kétségtelen bizonyság maradjon arról, miként Magyarország törvényeinek fölötte áll a katonai szurony. És azóta nincs törvény Magyarországon, csak szurony. Ahol törvény nincs, ott jog sincsen. Keresztülgázolva a törvényhozásnak, tehát a nemzet szuverénitásának a jogán, a kormány a szabad szólás jogát akarja megfojtani. Kezdi a hírlapok elkobzásán és folytatja a képviselői beszámolók eltiltásán. Néh, Péchy Tamás váltig mondhatta volna, hogy az orosz birodalommal barátságos viszonyban élünk. Ez a barátság oly élénk lett, hogy rendre átvesszük az orosz intézményeket és vannak pillanatok, mikor azt kérdezzük magunktól: Oroszországban élünk-e vagy Magyarországon? A hatalomnak e nyomását éreztetik velem is. Képviselői megbízatásom megszűnvén, kötelességem, hogy ennek okairól e város közönségének számot djak. Alkotmányos kötelessége ez minden képviselőnek és ennek megtiltása bárminő ürügy alatt: a legfontosabb alkotmányos jognak elkobzása. A főkapitány ur e kötelességem teljesítésétől eltiltott. A betiltó végzés indokolása merőben közömbös. Sem a rendelkezés, sem a megokolás nem a főkapitány urnák a feje. így parancsolták azt rá Budapestről, amint ráparancsoltak a többi rendőrfőkapitányra is. Megbecsülöm Tankóczy Gyula urat azzal, hogy fölleszem róla, miként nem szívesen tett eleget ennek a bizonnyal felsőbb helyről jövő parancsnak. Végre is ő magyar embernek a fia, polgár ember az édes atyja, aki polgártársai megbecsültetése között él. Ót magát Szatmár város polgárai emelték mai hivataláig; polgártársainak joga ellen emelni fegyvert, csákánnyal bontogatni a magyar alkotmányosságnak épületét, amelynek őrzésére és tovább építésére vagyunk hivatva mindannyian: neki sem lehet kedves feladat. De a mai lapok jelentéseiből ő is kive- hette, hogy buzgalma aligha fog megfelelő méltánylásra találni. Mert ime: a hatóság szám| tálán helyen mégis megengedte a beszámolók megtartását és sehol semmi nyoma nincs annak, mintha vér folyt volna amiatt, mert egy képviselő beszámolt, sőt a rendőrfőkapitányok fejét sem ütteLle le e miatt senki. Nekem egyébként különös kitüntetés, ha én azok közzé tartozom, akiket a hatalom arra pécézett ki, hogy nekik a beszámoló megtartását meg nem engedi. Egész jő társaságban vagyok itt én a közkatona, vezéremmel j Kossuth Ferenccel, Banffyval, Wlassicscsal, Darányival, akiknek beszámolóját szintén betiltották. Az a csodálatos a dologban, hogy éppen azoknak a beszámolóját tiltották el: nagyokét és kicsinyekét, akiket a köztudat politikai hangban, „fölfogásban, az ellenzéknek mérsékelt elemei közzé sorol. Mintha csak attól tartana a hatalom, hogy ezek fölvilágosítják a népet, holott ma a hatalom semmitől sem irtózik jobban, mint a világosságtól. Én minden esetre módját fogom ejteni annak, hogy választóimmal közvetlenül érintkezhessen] és nekik a magam véleményét élőszóval is kimondhassam, — kevébbé a múltról, amelyről csak rövid idővel ezelőtt számoltam be, mint inkább azokról a kötelességekről, amelyek ránk a közel jövőben várnak. Nem kijátszani akarom a hatóságnak intézkedéseit — ez nem volna méltó a nagy jogokhoz amelyekért küzdünk, — hanem érvényt akarok szerezni a törvényben gyökereT A R C A. A tinó. — Elbeszélés. Folytatás. És bőgött, sirt, panaszkodott az özvegy asszouy; elmondta, hogy ő a legszerencsétlenebb fehérnép a világon, csak őt verte meg az isten olyan fiúval, a kinek nincs szive; a ki előtt a tulajdon nénje kisebb, mint egy tinó s a ki ügyet se vet arra, hogy Sárika mindjárt ki lesz hirdetve harmadszor, s meg lesz a csúfság, az országos szégyen, hogy a lakodalom meg elmarad és hát mi miatt? egy . . . egy — tinó miatt. Nem mondta, hogy: hitvány tinó miatt s ez lágyított a fiun. Szó nélkül leült a Fodor család a szűkös vacsorához. Pedig mennyit beszélt magában mindegyik. Mindenik magát védte és a másikat vádolta. De a tinó, egy szép, egy gyönyörű tinó, a milyen nincs több a faluban, nem olyan csekély dolog A fiú kiment az istállóba. Majd hogy könybe lábadtak szemei, mikor a szép növendék jószág jámbor, ártatlan tekintetével kis gazdája felé fordult. Farkát fölcsapta a hátára Tündér, egy hosszút, a szive mélyéből bőgött s meg is szólította volna Jánost, ha isten azzal a szerencsével nem áldja meg az állatokat, hogy azoknak a beszéd miatt, a kit tennének — a fejők soha se fájjon. — Pajtás, vetette magát a legényke a szép fehér tinó vastag marjára — tudod-e, hogy baj van? hngy el kell szakadnunk egymástól? Meghalok utánad szógám, vagy elmegyek szolgálatba ahhoz a ki megvesz. Látod, a Sárika férjhez menne, de nincs mivel: te neked kell cimborám helyt állanod. Elfelejtesd-e? megösmersz-e? — Adjon az isten szerencsét, jobb gazdát, mint én voltam. S ha sirattak valaha egy jó barátot, szerető testvért, a ki megérdemelte, h"gy gyászba boruljon érette a lélek, hát a Tündért ilyen szivreható zokogással siratták. Oda feküdt János a pajtása mellé, s a tinó föl nem kelt volna a világért sem, mert a gazdája egyik karja a nyakán pihent. így ébredtek meg kora hajnalra. János ellátta Tündért becsületesen, jó szénával, friss vízzel, igaz tanácsokkal. S hogy eljött az indulás ideje, még egyszer végig simogatta; a meleg gőzölgő száját megcsókolta; a füleit megveregette; egyet-egyet csapott erős tenyerével a jószág hátuljára — s aztán ezen szókkal: — Kedves cimborám, ha már isten ő szent felsége igy rendelte el — hát megyünk! S a Tündér ballagott busán, mint az a leány, kit a sors, szegénység, szülői szívtelen akarat egy semmirevaló vén emberhez kerget. Látom, nincs öröm, megelégedés, boldogság, — hogy állandó volna még a szegény tinók közölt sem. — Édes anyám — verte meg a fiú az ablakot — hát en készen vagyok, áldja meg az isten Sári- I kát, én hát hajtom a Tündért — hanem s ezt csak I úgy a bajuszkaja helye alatt mormogta: engem se várjanak ám Szentmihálya — egyhamarl Beösmerte özvegy Fodorné, hogy ilyen tinó csakugyan nem lesz több Szentmihályon. De milyen áp:.dt volt az a gyerek, hogy állott ott a linó mellett, mint a ki halálra vált. Aztán, hogy megnőtt, mint a haldoklók, — egy fejjel is nagyobb volt tán, mint tegnap estve. Két fekete bogár szeme tele köny- nyel, bubánattal, szeretettel; a fekete göndör haja leborult a szomorú homlokára; a keskeny piros ajkai mintha mosolyogtak volna mégis. Fodor Jánoska ne busulj! Hej, el kell attól szakadni minden igaz szívnek, a kit nagyon szeretett! Fodor Sándorné oda ment a leányához: — Sárika, kelj fel, János hajtja ám a Tündért. Nem úgy ment az, mint egy kisasszony menyasszonynál, hogy jaj anyám hol még a reggel, hadd nyugszom, még egy sóhajtásnyit; hanem mindjárt, azonnal. Én itt jól szélyel se nézhetnék: már Fodor óra és ékszer üzletét folyó évi április E5-én a Gilyén József ur házába a Szlávik —------- Zsigmond ur üzlete mellé ------— he lyezi át. Tisztelettel Joó László utóda
