Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)
1906-02-28 / 17. szám
Szatmár, 1906. S Z A T M A R-NE METI. Február 28. z<5 és minden állampolgárt megillető jogoknak. Egyelőre csak tudomására akarom hozni választóimnak, hogy nem rajtam múlik, ha kötelességemet ezúttal még nem teljesíthetem. Aránylag rövid képviselői működésem alatt mindig azon voltam, hogy kötelességemnek eleget tegyek és talán szabad elmondanom, hogy erre nemcsak barátaimat, hanem ellenfeleimet is tanúságul hívhatom föl. Dr Kelemen Samu beszámolója. Múlt számunkban közöltük azt a kérvényt, amelyet dr Kelemen Samu, a beszámolójának megtartha- tása céljából összehívandó népgyülés tárgyában Tankóczi Gyula főkapitányhoz intézett. Erre nézve a főkapitány a következő határozatot hozta: 1621—1906. fksz. Határozat. Dr Kelemen Samu volt országgyűlési képviselő szatmárnémeti lakosnak azon bejelentését, hogy a képviselőház feloszlatása folytán megbízó levelének Szatmár-Némeíi szab. kir. város közönségének való visszaadása alkalmából, a közönség eddigi bizalmának megköszönése mellett a város közönségét képviselői működése fölötti bírálatra hívja föl, március hó 4-én vasárnad délelőtt 11 órakor a Vigadó előtti téren népgyülést szándékozik tartani, tudomásul nem veszem és a népgyülés megtartását közrendészeti érdekekből betiltom A hosszú idő óta tartó politikai válság alatt fölmerült eseményekből következt tve, a polgárok közhangulata nyugodtnak egyáltalán nem mondható s attól lehet tartani, hogy az eddigi sajnálatos helyzet népgyülések tartásával még súlyosabbá válnék, és a közönség magatartása a kedélyek izgatottsága folytán könnyen a közbiztonság veszélyeztetésére vezetne s a lakosság nyugalmának megzavarása mellett a békés és normális közviszonyoknak mindenki által óhajtott helyreállítása megnehezittetnék. Hatósági feladat, az izgatott közhangulat fokozódását meggátolni s már a jelen izgatott közhangulatban is a végeredményében kiszámíthatatlan népgyülések megakadályozásával a polgárok nyugalmát, a közbiztonságot, a törvényes rendet biztosítani. Ez okoknál fogva a népgyülés tartására vonatkozó bejelentést tudomásul nem vehettem. Miről dr Kelemen Samu bejelentőt 15 nap alatt érvényesíthető felebbezési jogára való figyelmeztetéssel határozatilag értesítem, a csendőr őrsparancsnokságot pedig jelen határozatom megtartásának ellenőrzésére felhívom. i ! I I Szatmárnémeti, 1906. február hó 21. Tankóczi, főkapitány. A főkapitány e határozata ellen dr Kelemen Samu a következő felebbezéssel élt: Tekintetes Főkapitány Ur! Az 1621—906. fksz. alatt hozott határozat az általam összehívni szándékolt népgyülésre vonatkozó bejelentést nem veszi tudomásul és a népgyűlés megtartását betiltja. E sérelmes határozat ellen felebbezéssel élek, és kérem méltóztassék a felebbezésemet Szatmár-Németi szab. kir. város polgármesteréhez sürgősen felterjeszteni, ahol kérem, hogy a sérelmes határozatot megváltoztatni és a tervezett népgyülés megtartását engedélyezni méltóztassék. Mert: A képviselői megbízás megszűntével a képviselőnek alkotmányos kötelessége az, hogy e megbízás megszűnésének okairól és a reá ruházott tisztnek miként való teljesítéséről számot adjon. Alkotmányos kötelessége teljesítésében pedig a közhatóság senkit sincs jogosítva megakadályozni. Mert: az ily eljárás a gyülekezés jogának és ezzel kapcsolatban legfontosabb alkotmány és szabadságjogunknak elkobzása. A hatóság csak oly gyűlést tilthat be, amelynek célja törvénybe ütközik. Miután pedig ily célzat a bejelentés tartalmából kitünőleg tőlem teljesen távol áll: a betiltó végzésben felhozott okok meg nem állhatnak. Kérem, hogy a hozandó határozatról kellő időben méltóztassék értesíteni. Tisztelettel Dr Kelemen Samu. I A 15 napra való felfüggesztése ez ügy elintézésének, semmi szin alatt nem helyeselhető. Más bejelentő nincs, mint dr Kelemen, akinek beszámolóját mint volt képviselőnek, idejében meg kell tartania, mert csak igy van meg a képviselői működés és az arról való beszámolás között a kellő összefüggés. Színház. Tény az, hogy Krémer Sándor nem sokat törődik mint színigazgató azzal, hogy a társulata mindig színvonalon álló, ízléses tlőadásokat produkáljon. Ha a pénztárral rendbe jött, tovább az ő ambíciója nem terjed. Bánja is, ha tótágast áll minden. Ha bosszankodik a közönség, ha szót emelnek a lapok: mit bánja ő. Akinek nem tetszik, menjen a sóhivatalba. Lefolyhatnak az előadások, amint akarnak, vagy amint az előadók maguk akarják. Megpukkanhalsz e nemtörődömség felett, Krémer közönynyel fogadja. Olyan hidegen, olyan öntudatos méltósággal, mint akárcsak egy ánglius. Rábízta az összes előadások előkészítését, beállítását, kiállítását, rendezését egy, egyetlenegy emberre, aki amellett, hogy kicsiny kaliberű színész, fizikailag is túl van terhelve. Ez a rendező kellő tekintélyt nem képes tartani, mert kvalitásaival nem tud imponálni, de különben is a tekintélyt és a szükséges rendet első sorban az igazgatónak kellene fenntartani s a rendezőt a dolgok közvetlen intézésésében erélyesen támogatni. Azonban ez nincs úgy. így aztán, sajnos, nagy az anarchia. Egy két amniciózusabb tag kivételével a többiek saját fejük szerint csinálnak mindent, úgy, amint nekik tetszik. Ha az igazgató nem törődik a közönséggel és nem törődik a lapokkal, hát ők miért!? Ők kétszer erősebb tónusban fütyülnek — mint az igazgató — a publikumra meg a lapokra. íme, egy aránylag csekély, de most már nagyon is erősen jellemző dolog. Háromszor, jót tetszik érteni? — háromszor tettük szóvá, hogy a „Gül-Baba“ cimü operettében Ali basa szerepe gyönge kézben van, s a szerepet játszó szinész nem alakítja kellően Ali basát. Megadtuk pár szóban az irányt is, hogyan volna helyes azt a szerepet megjátszani. Azután — eleinte egy-két szóval, — azután többel— de szintén már háromszor kifogásoltuk azt a rozsdás, ronda kardot, amelyet Ali basa alakitója forgat a közönségnek gunymosolyára. És dacára ennek, . mintha minden rendben volna, mintha misem történt volna, negyedszer is ugyancsak úgy volt minden, a „Gül-Baba“ vasárnap délután rendes helyárakkal menő előadásán. Ali basa szerepet ismét elrontotta az alakitó s ismét ugyanazon, csúnya, rozsdás kardot forgatta. Hát törődnek-e itt a közönséggel, törődnek-e a lapokkal 1? Micsoda üres fennhéjázás színével bir ez az eljárás?! „Csak azért is!“ Igen? Hát ez itt az elv? Jól van igazgató ur. Ez csak mi mellettünk szolgáltat bizonyítékot, hogy a szatmári színháznál teljes- i séggel nem törődnek az előadások megkívánható el- | játszásával és kiállításával s hogy ilyen direktor tény- ! leg nem érdemel semmiféle méltánylást. Szombaton bemutató volt, a „Baccarat“ cimü | izgató francia drámát játszotta . A darab egy előkelő de lejtőre jutott kártyás fiatalember és az ő, szintén magasrangu szeretőjének tragédiája. A szereplők köz- zül dicséretet érdemel Radnay Zs., aki szépen kidolgozta szerepé!. Szőreghi Gyula (Lebourg) minden izében kitűnő alakilást produkált. Látszott, hogy szerepét alapos tanulmány tárgyává tette. Vasárnap este megismételték a „Baccarat“-ot. Hétfőn este félhelyárak mellett a „tiyimesi vadvirág“ került színre telt ház előtt. Tegnap Gazdi Aranka, a budapesti »Népszínház« tagja vendégszerepeit a «Boszorkány«-ban. A vendégmüvésznő a címszerepet játszotta. Szép alakja van; játékában nagy routint tanúsított; szép orgánuma van, bár hangja kissé nehezen bírja meg az erősebb kitörést. Művészete magas színvonalon álló, finom és igazi. Egy-egy helyen némi mesterkéltség volt a mozdulataiban, ez azonban legkevésbbé sem volt feltűnő. A közönségre játéka nagy hatást tett. További vendégjátékai elé élénk érdeklődéssel tekintünk. ti 1 R E K. — Kinevezés. Csopey János halmii aljárásbiró ugyanoda járásbiróvá neveztetett ki. — Március 15. A Szabadság nagy napja köze- I iedik. A mai idők hasonlítanak az akkoriakhoz. A ..ni ií iii' iíí iiiii iih ...... m iiin un miMiTír mii ■iiw Sá rika fel volt öltözve és még hogyan: ünneplő köntösébe. Hiszen vásárra ment. — Csókold meg az öcsédet Sárika, csókold meg. Vedd le az apád tarisznyáját, tégy bele kenyeret, szalonnát, sót, paprikát — add oda Jánosnak. A csutorát is megtöltjük a Bezzeg csárdánál. Fodorné, meg Sárika a legszebben felöltöztették Jánost. Ott lógott az apai örökség a szép szőr tarisznya a baloldalon, a jobbikon meg a csutora, üresen, de csak a Bezzeg csárdáig. Csöndesen, szótlanul ballagtak a Temető-utcán ki az országúira. Soha annyi szekeret, jószágot Mintha az egész vármegye ott akart volna lenni a nagy- gaiambodi májusi vásáron. János azt akarta, hogy a Tündér ne keveredjék a többi ökrök közzé, e miatt hol erre hajkurászta, hol arra terelte. Egyszer egy varsádi német, tudom is a nevét, a Koch Fülöp, egy kövér, veres, kevély német legény — megcsapta a Tündért, de jól, de kétszer is. Hogy nem volt ilyen bánáshoz szokva a szegény állat, fölcsapta a két hálulsó lábát — s neki a tömegnek. — János utána 1 — Te ide, te oda, te Tündér! — kiabálta Fodorné — a közben szidva, káromolva a fiát, hogy tátott szájú, te mulya, elő ne kerülj a tinó nélkül, hogy a tüzes menykő csapott volna a fejed tetejére. Mert abban jár az alattomos lelked, hogy a jószág ne jusson a vásárra. Abból nem eszel, ilyen olyan ebje, latra. Mind mentek, mind káromkodtak; kiabáltak, sivitottak, ordítottak, hanem a tinó valahogy nem került elő; fölszaladt a malomig, ott bele szökött a patakba. Azt mondják — oda került volna, a szerencsétlen, a kerekek alá. De ki látta? Senki se látta! Csak eltűnt a tinó a szőrin szálán. Most került elő a keménye. — Te — emelte föl két öklét özvegy Fodor Sándorné és szögezte haragban égő szemeit, a fiára, te, hogy az isten neked soha szerencsét ne adjon; hogy a két lábadat elkoptasd a térdedig, mig a tinót haza nem hajtod; hogy a két szemed kifusson, mig engem látsz, hogy — — — Anyám — kapaszkodott a leány bőszült anyja nyakába — ne bántsa kee Jánoskát.. — Eltakarodol előlem, ravasz róka, mert az apád is az volt; leteszed azt a tarisznyát — azt a csutorát meg vágom az ökör fejedhez. Te, te hogy tapossam ki a beleidet, hol a tinó ? ni, hol a tinó ? Oda akart szökni az anya a fiúhoz — sehogyse jó szándékkal, s a fiúban volt annyi életrevalóság, hogy odább állott a vásárosok közé. Elmúlt a hires májusi vásár, haza kerekedtek a szentmihályiak mind, Fodorné is haza jutott a leányával, még ládát is vittek, egy szép festett nyoszo- lyát is, mert egy szorgalmas asszony nem hagyja magát egy-két forintocska nélkül, a kit megkoplal, elte- veget a láda fenekére, — hiszen haza jöhetett volna a fiú is — mert lecsendesedett már özvegy Fodorné s mondogatta is az utón : ördög vigye a tinóját, ördög vigye a tinóját, de János csak nem jött. Egy hét elmúlt Istenem, édes teremtőm ! Nem jön az a gyerek! Kiállott Fodorné a kapuba, de kiment a rétre, fölszaladt az országutra — elment Téglavárra, bement a mészárosokhoz; nem jártak itt ilyen s ilyen tinóval? Nem — úgy ni? No jó egészséget! Kiment a pusztákra, Beregre, Hegyekre, Hen- csére, Gyapára, Tengeliczre, a Biritóra. Nem látták, hát nem látták. Egyszerre kezdett a világ megfordulni Fodorné- val; nem kelleti neki a leánya, a faluja, a kis házikója, baromfija, teheneeskéje — csak a tinó, a tinó az ette a fejét, a szivét. — Tündér, hol lehet a tündér ? — — Járt faluról falura, kereste a tinót. Földváron egy bognár mesterembernél éppen olyanforma tinót látott mint a Tündér. — Jaj kedves bogaram, Tündérem, kiáltott Fodorné nagy örömmel^ hát te itt vagy? no lám! A bognármester becsületes ember volt, sok gyermekes apa, a kinek nem jó megbántani az — istent — megszánta a szegény asszonyt, intett a legényeknek : hagyjatok békét, ne bántsa azt az asszonyt senki egy ujjal is. No itt csakugyan letelepedett Fodorné, hogy nézze a tinót, s gyönyörködjék benne. Hogy a gyerekek pajkosak voltak, s a maiszter ur rájok rájok suhintott, — mert egy apának kötelessége is — oda állott Fodorné. (Folyt, köv.)
