Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)
1906-10-14 / 82. szám
X. évfolyam. Szatmár, 1906. október Vasárnap. 14. 82. szám. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4^jfor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. Az adózás reformja. A koalíció belkormányzati alkotásai közül kétségtelenül legnagyobb jelentőséggel bit- az az adóreform, melytől a modern Magyarország pénzügyi s népeinek anyagi megerősödését várjuk. Évtizedek mulasztásait s az avult felfogások eltüntetését van hivatva ezt helyre pótolni. Wekerle Sándor, mint pénzügyminiszter, egy Ízben már 1892-ben jelentette be az akkori képviselőháznak az adóreformot. Az emlékiratban a kormány nem helyezkedik ugyan kifejezetten a progresszív adózásra, de intencióját mégis a kis- és középexisztenciák adóterheinek könnyítése képezte. Azzal a célba vett intézkedéssel pedig, hogy a kis emberek bélyegekben postatakarékpénztár utján róhatják le adójukat, határozottan szociálpolitikát akart kezdeményezni. Az akkor tervezett reformból azonban nem lett semmi. A szelíd kívánalmakból azóta parancsoló követelmények lettek s az adóreform ma oly elengedhetetlenül’ szükséges feltételként áll, hogy annak azonnali létrehozásában minden tényező egyetért. A különbség csak a részletekben van. De ezek a részletek olyan nagy jelentőségűek, hogy azok nem helyes irányú felfogasa a mostani állapotok sanyaruságán nemhogy változtatna, hanem még éles és elkeseredett osztályharcot idézhetne elő. Hogy a mostani Wekerle-kormány milyen formában csinálja meg az adóreformot, részleteiben nem tudhatjuk. A minisztériumban most dolgoznak a javaslaton és ez ideig csupán egyes mozzanatai kerültek, azok sem hitelesen, a nyilvánosság elé. Annyi mindenesetre bizonyos és Lapvezér: Dr. KELEMEN SAMU országgyűlési képvisel". Főszerkesztő : Felelős szerkesztő : Dr. Kcimáromy Zoltán. Dr. Havas Miklós. ehhez a koalíció kötve is van, hogy az uj adózásnak progresszivitáson kell alapulnia. Ez conditio sine-qua nonja az újításnak. Mert a régi, avult rendszerrel teljesen szakítani kell. És nem lehet még gondolni sem arra, hogy modern adózásunk alapját az 1875-iki adótörvények képezzék, melyek már alkotásukkal magukban hordták a legnagyobb igazságtalanság csiráit. Pedig nem akartak ott egyebet, mint megszüntetni azt az anomáliát, hogy mig a látszat szerint a földadó a tiszta jövedelem 29 százalékát tette, addig az, miután a föld jövedelmét a valóságnál három-négyszerte kevesebbre vall- ták be, tulajdonképen 7—8 százalékra volt megadóztatva. Azaz csupán a nagybirtokosok földje, mert a kis- és közép-birtokosok bevallásait többnyire kellőleg lehetett ellenőrizni. És midőn ezt a visszásságot úgy akarták kiigazítani, hogy eme birtokok földadóját fokozatosan leszállítják s paralizálják a nagybirtokos eltitkolt tiszta jövedelmeiből származó adómegtakarításokkal több mágnás úgyszólván ellenvetés nélkül mondhatta, hogy a kisbirtokosok sokkal több adót fizethetnek, mert náluk a kiadás csak az életfen- tartás szükségéig terjed, mig a nagybirtokosok fogadott munkásokkal dolgoznak, kik magas napszámot igényelnek. Ez az okoskodás, mely már azért sem bírhatott semmiféle alappal, mivel a földadó a tiszta jövedelemből volt fizetendő, mégis diadalmaskodott. Ilyen viszonyok között, s ilyen indokolással alkották meg nálunk azt az adóreformot, melynek reformálására harminc esztendő alatt nem jutott ideje a régi szabadelvű pártnak. S SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. _ _______ Telelon-szám 80. ===== Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. tévedés lenne azt hinni, hogy csupán a nagy- birtokosok tudták érdekeiket könnyű szerrel megvédelmezni. A házadó kérdésnél szintén felmerült a progresszivitás behozatala s annak hangoztatása, hogy a nagyobb épületeket és palotákat fokozatosan emelkedőén kell megadóztatni a kis viskókkal s falusi házakkal szemben. A bizottság azonban ezt is elvetette, mondván, hogy újításokba ezúttal nem mennek bele. A jövedelmi és személyes kereseti adó tárgyalásánál hasonlóképen a legridegebb önzéssel találkoznak. Csakhogy itt a szabadelvüséget hangoztatták és abba burkolták be azt, ami tulajdonképen a föld- s házadó tárgyalásainál kifejezést nyert uralkodó osztályok álláspontját képezte. Már az 1868-iki törvénynek az volt az intenciója, hogy jövedelmi adóval csak azok a tárgyak rovassanak meg, melyek föld- és házadó alá nem esnek. Világos: ennek célja csupán az volt, hogy a földbirtokosok és háztulajdonosok a kettős adózástól meg legyenek kiméivé. De a 68-iki törvényhozás diplomatiku- sabb volt, mint a“későbbi, 1869-ben összegyűlt bizottság. Ezek ugyanis nyíltan kimondták a földadó tárgyalásánál, hogy ők a nagybirtokos osztály elégültségére fektetik a fősulyt. Nagyon valószínű, hogy Wekerle Sándor az ő reformjavaslatában egyszer s mindenkorra leszámol mai adózásunkat teljesen absorbeáló fonákságokkal. Az egész vonalon nemcsak szükséges, de a közmegelégedés szempontjából elengedhetetlen feltétel is adózásunk radikális reformálása. A progreszsziv adót meg kell esiT A R C A. Felolvasás hetyett. A mikolai ev. ref. templom felavatása alkalmából rendezett hangversenyen elmondta: — Dénes Sándor. — Be kell Önöknek vallanom, hogy ma estére Ígért felolvasásomat nem készítettem el. Engedjék meg, ha e helyeit elmondom, hogy miért nem csináltam meg a felolvasást. Nagy oka volt. Egy olyan szempontot nem tudtam szem előtt tartani, a mi a felolvasónál rendkívül fontos: nem voltam tájékoztatva a közönség felől. A mi bálunk gyorsan rendezett mulatság, alig-alig puhatolózhattam, hogy kik lesznek jelen. Helybeliektől pedig csak azt hallottam: »Mi nem megyünk ezért, mi nem megyünk azért.« Elkezdtem tehát a témát keresni. Általános témát, a mely mindenkit érdekel, a mely minden közönségnek megfelelhet. Csak természetes, hogy mint ifjú embernek legelső témául a szerelem kínálkozott. A sokat felhasznált, a prózában és versben agyonéne- kelt szerelem. De a szerelemről sehogysetn birt valami uj dolog az eszembe jutni. Végre is rájöttem, hogy szerelemről nyilvánosan nehéz beszélni. Ez a téma csak négyszemközt tárgyalható. Ha most beszélnék róla, unalmas, elkopott dolognak mondaná mindenki. Ha ugyanazokat elmondja aztán az ember valakinek négyszem között: csupa uj, érdekes dolog lesz belőle. Szóval ettől a témától kénytelen voltam elállani. Körül-belül igy jártam a másik témámmal is: a csókkal. Ehhez már elkezdtem anyagot gyűjteni nyomtatott forrásokból, tudományosokból és tudománytalanokból. Van elég. Hiszen ha a tollforgató emberek annyit írtak volna már teszem fel: a nép tanítók szomorú helyzetéről, mint a csókról, ma a tanítóknak impozáns fizetésük lenni. írtak már erről kezdő és végző poéták, diákok, nagy férfiak, felolvasók, vezércikkírók, képviselők, kéményseprők, mindenféle rendű és rangú emberek állás, párt és felekezeti különbség nélkül. De talán legtöbbet mégis az orvosok, ezek a halálos ellenségei a csóknak, a kik örökösen bacillu- sokat keresnek két egymásra vágyó piros ajak forrö érintkezésében. Ugyan kérdem a jelenlevő aranyifju- ságot nemi különbség nélkül ; melyikük fedezett fel valaha a csókban bacillust ? Ugy-e senki ? Én sem. Hogy mit ki nem sütnek ezek a gaz orvosok a csókról, annak legélénkebb példája az a hasonlat, melyet I kutatásaim közben egy orvos Írásában fedeztem fel. > Azt mondja, hogy: »Az a csók, melyet a szerető ifjú I hévvel lehel ideálja piros ajakára, melyről álmodozik | éjjel, ábrándozik nappal: ez ugyanaz a csók, mely ha ? példának okáért Ő szentsége a pápa saruját éri a hivő ajakéról, az ott levő porból sárt csinál « A földhöz csaptam ezt a kutforrását a csók irodalmának. Rájöttem, hogy ez a téma is rossz. A csókról nem elmélkedni kell, a csók arra való, hogy praktizálják. És ha ón egy táncmulatság előtt elkezdenék csókról beszélni ennek a díszes, ifjú koszorúnak, az éppen olyan dolog volra, mintha egy fáradt, tikkadt, éhes vándor előtt elkezdeném olvasgatni a mai bankett menüjét és énekeket zengenék neki puha vánkosokról, jó meleg szobáról. Szóval ismét téma nélkül maradtam. Töprenghettem tovább. Végső kétségbeesésemben eljutottam minden vigasz, minden megnyugtatás forrásához: a bibliához. Annál is inkább, mert felé fordította figyelmemet az alkalom. Hiszen templom-szentelésre éppen megfelel, ha a bibliái veszem elő. Elkezdtem hát kontárkodni a szent könyvben. Olvastam a mint következik. »Kezdetben teremtette az Isten az eget és a földet.« Erről a mondatról eszembe jut az a Szatmáron, Ka*ino*y=utoa (Vallon-féle liásc.)
