Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)
1906-10-07 / 80. szám
SZATM ÁR-NÉMETI. Szatmár, 1906. október 7 kisebb 300 K. A többi lakbérek aztán a köteles qualificatio szerint az illető helyre beosztatnának, s kimondatnék az is, hogy nőtlen tisztviselők lakbére a megállapítottnál 25%-al kevesebb legyen. Egy adófizető polgár. 2-ik oldal. Rákóczy hazajön. Széles Magyarország véráztatla földje, mielőtt egy hosszú, dermedt álomnak adnád át magadat, első szenderedből ébredj fel egy szóra! Örök törvényeid által kiszabott síneken száguldó nagy Természet, hagyd abba egy pillanatra romboló munkádat! Sorsüldözött népem kicsinyje és nagyja, férfia és nője, töröld le egy percre a napi küzdelem véres verejtékét, simuljanak barátságossá, békéssé, nyugodtá arcod redői, olts ünneplő köntöst, fordulj kelet felé és várj. Rákóczyt várjad! Rákóczy hazajön! Távol napkeleten, egy kicsike kertben, hol a tubafá virága áraszt bűvös illatot, szomorú füzek lehajtó ágainak árnyékában van egy szerény kis sírbolt. Csöndes nyugalmát nem zavarja más, csak a lomb közt röpködő madárkák csöndes csicsergése. S távol napnyugaton, egy széles nagy földön, hol vihar kergeti a szelet, hol ármány akarja elnyomni az igazságot, kerekedett egy sürü felhő. S szállt lefelé, a sírbolt felé. Hejh, sok bánatos óhaj, sok keserű sóhaj, volt benne! Szállt a nehéz, sürü felhő, távol napkeletre s megállóit egy szomorú füzerdőcskén, arra rászállt és rászállt a csöndes sírboltra. Éjfél volt. Holdtalan, csillagtalan, sötét éj. És a sírbolt zárai felpattantak, a kődeszkák repedeztek, .... szétnyíltak és kilépett a sírból egy sötét alak. Magas, egyenes, mint a cédrus, csöndes, nyugodt, mint a pihenő tenger. Hallgatott. Hallgatta a sötét felhő szavát. És a sötét felhő szava bús volt, panaszos volt. »Távol napnyugaton, zöldelő mezön, viruló rónán, melyet ezüstszínű vizek szabdalnak keresztül él egy nemzet. Egy árva nemzet. A Te árva nemzeted. Gyötrik, üldözik, kínozzák. Sokszor, liejh igen sokszor önkezével vág nehezen gyógyuló sebet saját testén, melyet nem bir behegeszteni a sok keserű könnyű. Most is nagy vihart állott ki. Nem elég, hogy életére törő ádáz ellenség marja, tépi amúgy is gyönge testet, még álnok, elvetemedett testvérek is akadtak, a kik nem átallották bűnös kezükkel verésre sebezni. Keserű megpróbáltatás volt, de kiállót tűk. Megtépve, a vihartól megtörve bár, de élünk most is, élünk — a vár fokán őrt álllunk és — várunk. azt mondja, hogy ezer évesnél több. Hej, nagy baj lenne abból, ha ezt Chinaban tudnák ! Egyszerre különös gyereksirás ülőt le meg a fülemet Olyan sirás. a milyent nálunk nem igen hallani; egészen más volt a mellódiája ennek a gyereksirásnak. Az öreg paraszt fölugrott és kitipegelt a szobából. — A kicsike sir . .. pardon, uram, megnézem, hogy mi baja. Egy perccel később visszatért. Magával hozta a »kicsikét« is. Olajbarna arcú, furcsa kis emberke kukkant elő az öreg kabátja mögül, igazi napkeleti baba-arc, minden bájos torzságával. — No nézzük csak I — kiáltottam fel és egyszeriben megértettem valamit a tengerész regényéből. — Ez a kis Jeannot, a legkisebb Jeannot, — kacagta az öreg. — Ugy-e, milyen különös unokám van ... A fiam gyereke . . . Valahonnan a tengerereken túlról. Egészen meghatott a Iái vány, a vén bretagnei paraszt és egy exotikus mesalliance termesztménye. A parányi jószág ferde szemei sötét arcbőre, sür ü sörtés haja, valami napkeleti szerelmi reg ny titkait lebbentette fel a fantáziámban. Téged várunk. Nehéz az elhagyottak sorsa! Kétszeresen nehéz az árváké! Gyere haza Rákóczy ! Nemzetednek szerető atyja, népek szabadságának tündöklő csillaga, ragyogó napja, gyere haza Rákóczy! Felejtsd el, hogy elvetemedett kézzel illettük szent emlékedet, feledd el, hogy őrültek módjára kitagadtunk, hagyományaidat szenynyel illettük, vár a magyar nemzet, gyere haza Rákóczy! . . . .« És az alak szétfoszlik. Köddé, felhővé válik. Aztán ismét szál! a felhő, száll napkeletről napnyugatra. És a mikor messze, lent egy széles viz fölött átszáll a sürü, sötét felhő, egyszerre csak fénylő, tündöklő, világitó nappá változik át. Éltető melege bejár minden zugot a Kárpátoktól az Adriáig, minden sebre van egy gyógyító sugara, minden bánatra egy kis vigasztaló fénye. És e fénynek, sugaraknak nyomán, lomb fakad, virág viiul, lélek deiül és szív hévül .... Sorsüldözütt népem kicsinyje és nagyja, férfia és nője jöjjetek, gyűljetek egybe, tépjetek virágot s fonjátok koszorúba, zengjen ajkatok hálaadó imát, hogy édes apátokat, ha haló poraiban is. viszontláthatjátok, temessük el mindnyájunknak közös édes szülőjét, hántoljuk el a nagy Rákóczyt, hogy végre annyi sok százados számkivetés után az édes hazai rögök közt találja fel örök nyugodalmát, az édes hazai hantok alatt, a melyekért ő annyit küzdött, vért vagyont áldozott, érte élt és érte halt meg és a melytől ő egyebet nem várt, mint e néhány száraz rögöt. De ne legyen az száraz! Oda térdeljetek a sirgödör széléhez és vezekelve hullassátok könnyeitek sürü cseppjét, hogy omló, puha és simuló legyen a rög, hogy nyugodt enyhet adjon a nagy Pihenőnek ! Búr. ou v>-< került elő a pontosan teleirt ívről, a melyre a válaszokat Dr. Tímár megadta, a kliens pedig híven jegyezte. Mikor a kérdést minden oldalról megvitatták, megkérdezi Tímár dr.: — Aztán miért válik a feleségétől ? — Válásról még szó sincs. Csak most ajánlottak egy igen jó parthiel s mielőtt lánynézőbe mennék, tájékozódni akarok kellő előrelátással minden irányban. Hát az égben kötik a házasságot ? * Október 6. Egy szerény családot egész télre elláthatnánk fűteni valóval, ha átadnék azokat az a! kalmi cikkeket, a melyeket ilyen címmel kaptunk. Mi is, meg más lap is. Az összes lapok barátai meg eresztik a nagy frázisokat és Írják a kesergő cikkeket. Szóval lapunk barátai valásággal lapunk ellenségeivé lesznek ; megostromolnak bennünket cikkeikkel. Csak természetes, hogy absolute lehetetlenség az összes ilyen irányú cikkeket átolvasnunk. Hiszen körülbelül egy a tartalmuk, illetve tartalmatlanságuk. Lapunk egyik barátja nem kevesebb, mint 12 kutyanyelven ontotta ki keserveit ez alkalommal. Hogy nagyobb nyomatekot adjon a dolognak, sajátkezűig személyesen hozta be a cikket a szerkesztőségbe. Felelősünkhöz, Dr. Havas Miklóshoz fordult vele— Legyen kegyes szerkesztő ur átolvasni a cikket és leközölni. Havas dr. megvetéssel néz végig az ifjú óriáson • — Soha, barátom, soha. Absurdum, képtelenség Az alkalmi irodalmár meg van lepve. — Hiszen eddig mindig szívesen fogadta Szerkesztő ur Írásaimat. Miért nem akarja éppen ezt leközölni ? — Hja leközölni, barátom — azt igen De elolvasni — söha. Lapunk barátja haragosan eltávozott. INNEN-ONNAN. Azt mondják, hogy a házasságok az égben köttetnek A kik ennek a sokszor megdöntött mondásnak az igazságában még hisznek, azok számára elmondom az itt következő igaz hitóriát. Dr. Tímár Zsigmond ügyvédhez, a ki most köl- lüzölt be Halmiból Szatmárra, beállit. a napokban egy régi ugocsai kliense. A minthogy az ugocsaiak felkeresik Szatmáron is minden bajukban. Fontoskodva, nagy feneket kerítve a dolognak előadja a kliens, hogy jogi tanácsot jött kérni, ügyvédi kifejezéssel: értekezni. Es nyomban hozzáfog a kérdezgetéshez, A kérdéseket egy iv papirosról olvasta fel. — Mi történik a hozománynyal, ha a nő előbb hal meg, mint a férj? Avagy fordítva? — Mi a hozomány sorsa, ha a házasságból gyermek nem születik? És mi, ha születik? —- Hátha elválnak? A gyerek szelíden hozzám jött és kezet fogott velem. A nevét is megmondta, mert megtanult franciául. • — Jeannot Moulin . . . — Még csak hét éves a kicsike, — magyarázta az öreg apja. — De hát hogyan kerüli ide ? — kérdeztem. — Az anyja megtudott válni tőle ? — Az maga küldte el a fiamnak ... Ma se tudom, honnan szerezte meg a házam címét. ...Persze, magam is bámultam, a mikor egy szép napon becitáltak Havreba és ott rám parancsoltak, hogy vegyem át a kicsikét, a kit Indiából küldtek ... A fiam gyereke volt, hát hogyne fogadtam volna házamba. Azóta itt van. És szeretjük egymást, ugy-e Jeannot? A kis szörnyeteg igent bólitott a fejével ás a nagyapához simult. Én pedig néztem, mélyen elgondolkozva, néztem őket, — mint két távoli világrész találkozását a szerelem mindenható karjai között. Amikor elbúcsúztam az öregtől, elkísért a falu végéig a gyerekkel együtt. És sokáig integettek nekem, különösen az apró emberke, a kiben talán az ösztön ébresztette a tudatot, hogy a távozó ember iránt barátságos legyen. O. M. Két jó barát találkozik a Pannóniában. Hosszas kerülgetés után megszólal az egyik: — Barátom, adj kölcsön pár napra 10 pengőt. Következik a sablonos felelet: — Sajnálom, komám, nincs nálam. — És otthon ? — Otthon? Köszönöm kérdésed, jól vannak. d. H 1 RE K. | Október 6. *| »Századok mennok, századok jönnek« és a világtörténelem csak egy nappal lesz gazdagabb. A nagy szellemóriások, szikrázó meteorok etnlé két Őrzi a haza és nevüket évszázadok múltán is ra- pyogtatja a nemzeti büszkeség. Csak a nagy idők nagy emberei részesülnek abban a szerencsében, hogy őket országszerte emlegessék. Gyermek, az altató danában; ifjú lelkesedve nemes buzdulással; és férfi elgondolkodva az élet küzdelmeiben csak egy nevet említ és hall, mely fakad az ajkakról, mint dal a szívből és illat a virágból. Csak ők részesülnek abban, hogy egy gondolat hat meg kicsinyt és nagyot egyaránt egy-egy nagy név hallatára, mely feltűnik, kápráztat, „de el nem bukik soha! ...” Nekik szedem én az elszórt szavakat, hogy szerény borostyánkoszorut fonjak háladatos szivek hő imájából, mely ima már a puszta név hallatára is át- rezdül a hazán, hogy egy dicső múlt szomorú emlékét újítsa fel, de egyúttal a kegyelet levonásával nyujson némi balzsamot bánatos lelkűnknek. Október 6. Ma már nem kelet többé, hanem fogalom, szent fogalom, melyben benne van a dicső 13 gyászos emléke és e sok sanyargatáson keresztül ment hazának minden fájdalma. Október hatodikén ünnepel az ország, gyászünnepet ül és sir. Siratja nagy fiait, a kiknek golyó és akasztófa volt a jutalmuk és a kiknek egyedüli bünük az volt, hogy nagyon szerették nemzetüket és hazájukat. Első Magyar Kést^vény^Serfö^de Kőbánya HT“ rendkívüli gyógyhatású és kellemes ital. Kizárólagos elárusitás Szatmár és vidéke részére ÜSSE NT PÉTERIT M. csemege és fúsüer kereskedőnél. dupla Góliát Maláta-Sör 9 w 9 israrvi marin
