Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)
1906-05-16 / 39. szám
FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE, MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI AR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára iO fillér. Lapvezér: Dr. KELEMEN SAMU. országgyűlési képviselő. Felelős szerkesztő : Dr. Komáromy Zoltán. SZERKESZT0SEG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10.-------- . ... Telefon-szám 80. ■ . -7—^7 Mi edenneisO dijai; Szaltsárss, a kiadáhivataláan fizetendők. Bocskay István. Kárpátoktól Adriáig ünnepet ül most a hazai protestáns egyház. A magyarok Mózesének, Magyar és Erdélyország választott fejedelmének emlék, — és a bécsi békekötés megalkotásának 3 százados öröm ünnepét. Az isteni bölcs gondviselésnek nem adhatunk ma elég hálát, hogy az idők méhéből szülte nekünk ezt a nagy és dicső alakot, kinek köszönhetjük egyedül, hogy magyar fajunk hazája és vallása szabadságának szeretetében megerősödve, ma is reménykedve énekelheti el a hit templomaiban: „Erős várunk nekünk az Isten!« Midőn e gondviselésszerü férfiú az 1604. év október havának elején, épen pénteki napon, biharmegyei sólyomkői várából, néhányad magával elindult, hogy az alkotmányos szabadságot, a magyar nemzetiséget és protestántismust végkiiriással fenyegető Barbiánó ellen, vitéz hajdú népe és hü magyarjai élén, csatasikra álljon, tengernyi bajtól lesújtva és idegen zsoldos seregektől megszállva és gyötörletve élte le hazánk szomorú napjait. Néma halottiteme- tőhöz hasonlított ekkor szegény magyar hazánk, közprédája lévén idegen, rabló német hordáknak, kik főként a bérces Erdély magyarságát öldökölték. Erdély után következett nyomban a magyar föld pusztává tétele, mert az olasz gróf nyomát, ahol csak megfordult, mindenüt siralom és egy letiport nemzet kínos nyögése jelezte. Barbiánó legelőször is itt egy nemes vadra, mint Szilágyi Sándor történet iró találóan mondja, valóságos oroszlánra Bocskay Istvánra vetette | szemét és őt lázadónak nyilvánítva, szép és ! terjedelmes birtokait pusztítani s az azon lakó magyarságot, főként pedig a szegény kálvinista 1 lelkészeket, üldözni kezdette. S itt kezdődött már ama szent háború, amely Bocskay fényes győzelmével és az 1606. bécsi béke megalkotásával ért véget. »A szent Isten a magyar nemzetségnek szivét felinditotla« és Bocskayban vezért nyert, a kihez a hazai társadalom mind azon részq^ csatlakozott, akik a haza és nemzet javát, egy véres élet-halál harcban is kivívni készek voltak. Csakis egy olyan kvalitású férfiú, mint aminő Bocskay, volt képes az akkori szomorú viszonyok közt a magyar nemzet és prot. egyház igazait diadalra juttatni, a midőn maga a szorongatott Rudolf is ilyen indokolással kér segélyt a lengyel királytól: »ezféle támadás minden királyon megeshetik, méltó azért, hogy minden fejedelem segéljen ehez, hogy a magyarokat mind eltöröljék, hogy ez példa legyen egyebeknek is. Hogy e gonosz, pokoli terv valóban nem sikerült, azt egyedül Bocskaynak köszönhetni. Azért ez az ünnep, mely most a protestáns templomok falai közé gyűjti a hívők seregét, tulajdonképen nemcsak szükkörü felekezeti ünnep, hanem ünnepe kell, hogy legyen minden hazáját igazán szerető magyar embernek. Hiszen aki csak futólag ismeri is a magyar történelmet, tudni fogja azt, hogy: egy szabad és erős 'protestáns egyház a hazára és nemzetre nézve lesz mindég az az erős sziklavár, amelyből a veszélyben forgó magyar alkotmányt és nemzetiséget mindenkor nemcsak bátran megvédeni, de biztosan megmenteni is lehet. Érezte és tudta ezt jól a Bécsverő Bocskay is, ez erős magyar és kálvinista four is, aki midőn zászlót ragadott kezébe, hogy hű magyar népének élére álljon, jól tudta azt, hogy e zászlóra nemcsak a határnélküli hazaszeretet, hanem a magyar nemzet önállósága, függetlensége és lelkiismereti szabadsága is fel volt írva. E nagy szabadsághős életének legnevezetesebb ténye azonban még is a bécsi békekötés volt. Ha Bocskay esetleg elbukik és a békekötés létre nem jön, akkor meglett volna ásva sírja a magyar alkotmányos szabadságnak, nemzetiségnek és a protestáns egyháznak is, még pedig örökre ! És ezt jó Jesz megjegyezni a mai nemzedéknek. Becs bizony ma is hajlandó lenne nyakunkba varrni azt a »táskái« melyet Bocskay a »Jöldhöz vágott.« Emlékezzünk meg azért a mai napon a magyar történelemnek e kiváló alakjáról abban is, hogy az ő becsületes, tiszta, rendületlen jelleme figyelmeztessen bennünket arra, hogy Istennek eme kiválasztott embere nemes és nagy leikével megérezte azt, hogy a bécsi politika végcélja akkor sem volt egyéb, mint a magyar hazának eltörlése és a magyar nemzetnek kiirtása. Ennek megmentésére fogott fegyvert e nagy szabadsághős; és miután jól tudta azt, hogy a magyar haza szabadságának ügye elválaszthatatlanul össze van forrva a hUüdÜB T A R C A. Pályázatot hirdetek ... A múltkor olvastam Musset hírneves francia költőnek egy versét, meglehetősen rossz fordításban. A dekadens szerelem dalnoka rímes sorokban arról csevegett benne, hogy a szerelmi emlékek a meggyötört lelkek valóságos oázisai. Amennyiben én mint valami alperesi ügyvéd, mindig a tagadás szellemét képviselem, kételkedni kezdtem Musset ur kijelentésében és elhatároztam, hogy ennek ellenkezőjét, önmagámon kipróbálva, bebizonyítom. Emlékeim, hála Istennek, vannak bőven, kezdve attól a kortól, .mikor bolondos szivem egy tánciskolái szépségért kezdett dobogni, bezárólag addig, mig szivem és szekrényem annyira megtelt az emlékekkel, hogy én is — mint a közúti villanyos kalauzai — kénytelen voltam a »Megtelt» jelzéssel ellátott táblát kiakaszlani. Most már csak az emlékeknek megfelelő időpontot kellett kiválasztani, mert megjegyzem, hogy én, amikor pénzem van, a múlt emlékeire nem szoktam reagálni, hanem tisztán a jelen örömeinek élek. Nem sokáig kellett várakoznom a megfelelő időpontra. A dátum már elég magas volt. Ilyenkor a magamfajta ember vacsora-időben rendszerint a Dunaparton korzózik és Vampetics ételeinek idegeket csiklandozó párája helyett a Gellért-hegy tiszta levegőjét szívja nikotinos tüdejébe. Egy este kivételt tettem rendes szokásom alól és a korzózás helyett vacsoraidőmet emlékeimnek szenteltem. Előszedegettem szekrényem aljából poros naplómat, melyet még csak nemrégen mint bohó ifjú statisztikai pontossággal vezettem. Lapozgatni kezdtem benne és gondolkoztam rajta, hogy a sok hölgyisme- rősöm közzül, kiknek pontos személyleirása, életkora és családi állapota sorjában fel volt tüntetve, tulajdonképen melyikhez vonzódtam a legőszintébb érzelmekkel. Hosszas kutatás után Irma nevű hölgy ismerősömnél állapodtam meg. Ez a nő a legújabb keletű ideáljaim közzé tartozott, aki felett a feledés sirhal- mának még alig volt ideje begyepesedni. Ez mutatkozott tehát legalkalmasabb kísérleti médiumnak. Különben őnagyságába még csak nem régen a bolondu- lásig szerelmes voltam. Egy felvidéki faluban ismerkedtem meg vele, három esztendővel ezelőtt. Szerelmünket a kényszerűség szülte, mert a faluban én voltam az egyedüli intelligens fiatal ember és ő volt az egyedüli urilány, akibe az ember szerelmes lehetett. Minthogy pedig nekem abban az időben a szerelem valósággal éltető elemem volt, kényszerítve éreztem magam, hogy Irmába szerelmes legyek. Hanem azért Irma érdemes volt szerelemre. Sugár termete, cseresznyeajka, vénusgyürüs nyaka, szép- séggödröcskékkel fűszerezett arca, plasztikus homloka, ében haja és fekete mandulaalkotásu szemei határozottan elbájoltak. Különösen az utóbbi volt rám óriási hatással. Csodálatos játéka ez a véletlennek. Gyerekkoromban a mandulatejért, később a hámozott manduláért, most pedig a mandulaszemekért valósággal rajongtam. Ezek a mandulaszemek szólaltatták meg bennem a szunnyadó költői vénát is és énekeltem éjjel-nappal olyan hamisan, hogy lefőztem Fedák Sári magas C-jét, és hogyha hallott volna Vidor Pál, a Népszínház igazgatója, a ki állandóan a harnishangok összeválogatásában utazik, valószínűleg szerződtetett volna Szirmay helyébe, az Akadémia dijait pedig Prém József helyett én nyertem volna el lírai dalaimmal; de igy mint fel nem fedezett nagyság kénytelen voltam beérni azzal, hogy csak Irma, a Mucsai Har- sonna és a Kárpáti Kürt olvasói gyönyörködtek nagyszerű poézisem menynyei akkordjaiban. Különösen a Kárpáti Kürt akkori szerkesztője iránt tartozom bálámnak ez alkalommal kifejezést adni, ki akkor valósággal búvárkodott a környékbeli »nagyságok« felkutatásában. Engem is ráncigált a Kárpátok árnyas berkeiből, mint egy szerényen illatozó ibolyaszálat és kinevezett lapjában »valóságos nagyságnak«. Igaz ugyan, hogy Gyulai Pál vele szemben különvéleményt jelentett volna be. Engem azonban ez nem .befolyásolt, mert én akkor szentül meg voltam győződve, loó László óra= éss — éksater-üiületét f. évi május hó l-én a Gilyén József úr házába, a Szlávik Zsigmond úr üzlete mellé i-SI helyeztem át, | Jot-, «tóda.
