Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)
1906-01-10 / 3. szám
Szatmär, 1906. SZATMÁR-NÉME TI Jhnuár 11. űzze is ki azt az elfoglalt hadállásokból, tisztítsa meg a terepet és helyezkedjék el a sáncokon belül; — az alkotásnak a munkája pedig csak ezután következkezhetik. E szempontnak ellenében azonban más, nem kevésbbé lényeges nézőpontok állották. A szabadelvüpártnak hosz- szu uralma alatt, — s ezt nem azért mondom mintha ebben a pillanatban ellentéteket keresnék, ellenkezőleg, az egységet keresem, és ezért mondom: a szabadelvüpártnak hosszú uralma alatt szinte természetszerűleg kellett kifejlődnie egy önzésre alapitott, rideg párturalomnak. De akkor, amikor a többségét vesztett párt helyét át akarta volna engedni az uj többségnek, ezt nem azon a módon, nem abban a formában cselekedte, amiként azt bizonyos loyalitással megtenni lehet és megtennie kellett volna. Az a felhivás, amely a kormányzásnak átvételére vonatkozott, körülbelül ilyeténképpen hangzott: »Jól tudjuk, hogy ti ellenzékiek nem akartatok egyebet, mint hogy hatalomra jussatok és a húsos fazekak mellé ülhessetek. Ima, itt vannak a telt fazekak, lakjatok jól, és fulad- jaíok meg tőle!« (Derültség.) Hát t. barátaim, ha éppen a kisebbségbe jutott párt azzal a szemrehányással áll elő, hogy a meghívásnak ezt az udvarias módját az ellenzék követni nem akarta, akkor ezt a szemrehányást jogosnak tekinteni nem lehet. A közfelfogás ekként eleve megmérgeztetett a gyanú mérgével, eleve úgy tüntették fel az ellenzéket, mint amely küzdelmében nem elvi szempontoktól vezetteti magát, hanem kizárólag az egyéni hasznosság szempontjától. A közvéleménynek minden alkotmányos államban figyelembe veendő hangján kivül, egyéb lényeges és szintén gyakorlati tekintetek is irányadók voltak az ellenzék előtt. Ha a szövetkezett többség átveszi a kormányzást a nélkül, hogy elvi helyzetét a Koro nával szemben tisztázta volna: akkor az a nagy küzdelem, amely ma a nemzet minden tagjának ellenőrzése alatt nyíltan folyik, nem szűnt volna meg, csak áthelyeztetett volna a nyilvánosság teréről a hivatalszobáknak, a külügyminisztérium osziályainak, a Burg különböző fülkéinek rejtekei közzé és a kormány mihelyt az alkotás terére akart volna lépni, lába előtt találta volna a különböző titkos gáncsvetések ezreit, amelyek őt minden cselekedetében, minden kezdeményezésében, minden a közjóra irányzott tevékenységében megbénították volna. Akkor valóban bekövetkezett volna az a helyzet, amelyre hirtelenében nem tudok jobbat, mint kénytelensegből egy bécsi közmondást: »Und wärst Du nit obi gestiegen, wärst nit nuntergefallen.« Ami szabad magyar fordításban körülbelül úgy hangzik, hogy aki nem kapaszkodik fel az ugorkafára, az nem is esik le az ugorkafáról. (Tetszés, éljenzés.) Célszerűség szempontjából hát mindenesetre vitatkozni lehet azon. hogy az ellenzéket megillető e jognak gyakorlásában melyik lett volna a helyesebb ut. Ám e két felfogás mellett semmi esetre sincs jogosultsága annak a harmadik felfogásnak, amelylyel a kormánynak mostani újévi beszédében találkozunk s amelynek az ügyvivő kormány elnöke adott ezekben a napokban kifejezést. A családi kör. A mostani kormány, amelyről önök jól tudják, hogy megfogantatott mint átmeneti kormány, azután megszületett, mint parlamentárizmusra törekvőkormány és most kibontakozik, mint abszolút kormány, egy egészen családias jellegű, zártkörű öszszejövetelt tartott ez év január elsején, amelyzártkörü összejövetelnek csak egyetlen nagy hibája van, hogy annak belépő dijját — fájdalom — a magyar nemzet fizeti meg. (Úgy van ! Gyalázat!) Ennél az alkalomnál az igazságügyek vezetője, aki — mint magát . kifejezte — a családot vitte á családfő elibe, elszavalta a családfő előtt Arany János nagy költőnk Családi kör cimü versét, kissé szabad átdolgozásban. Arra aki elszavalta, valóban ráillenek e vers azon szavai: „Zug az éji bogár, neki megy a falnak.“ Nagyot koppan rajta, azután elhaitgat. (Derültség ; tetszés.) Az igazságügyvivőnek üdvözlő beszédére maga a kormányelnök válaszolt és hangsúlyozta. hogy a szövetkezett ellenzéknek, mint többségnek, feltétlen kötelessége lett volna a kormányzásnak átvétele a statusquo alapján és csak azután kereshette volna azt, hogy vájjon azok a törekvései, amelyek elvei érvényesítésére vonatkoznak, mennyiben valósithatók meg. Hát mit jelent ez; mit képvisel ez a kormány s minő elveket hirdet ? Abszolutizmus. Ez nem más, mint a már szinte teljesen leplezetlen abszolutizmusnak hirdetése ; ez nem más, mint annak kijelentése, hogy a nemzetnek megnyilatkozó akarata csak akkor lehet érvényes, ha az feltétlenül alkalmazkodik a királyi akarathoz ; hogy a királyi akarattal szemben a nemzet jogai csak oda zsugorodhatnak, hogy a nemzetnek joga van törekedni, de ha törekvései figyelembe nem vétetnek, akkor az elvek terén felvett harc után is, az általa megtámadott, a nemzet által pedig elitéit elvek tovább folytatásával van csak jogosítva a kormányzatot átvenni. T. Uraim, minden egyes nemzetnek, amely tart a maga alkotmányára, amely tart a maga szabadságára, kötelessége volna tiltakozni a nemzet önállóságát elpusztító ilyen felfogás ellen. Mindenütt óriási veszedelem az, ha a nemzet megnyilatkozó akaratával szembe helyezkedik egy feltétlenül uralkodói akarat:, de ez a veszedelem százszorosán nagyobb nálunk, mert a mi sajátságos és szerencsétlen közjogi helyzetünknél fogva a mi uralkodónk nemcsak Szent István koronáját viseli fején, hanem egyszersmind Ausztria császára is. Amikor tehát nálunk hirdeti valaki a királyi akarat feltétlen uralmát, hirdeti ugyanakkor amikor a király folytonos elnapolással némitja el a nemzet törvényhozásának törvényes befolyását a királyi akarat kialakulására, holott az Ausztriá ban szabadon működik, akkor a királyi akarat ilyen uralmának képviselete nem más, mint egy osztrák befolyás által in fiel ált császári akaratnak képviselete (Élénk helyeslés és éljenzés.) És t. Uraim, milyen eszközök azok, amely- lyekkel e császári akaratot a kormány érvényre juttatni törekszik. A szenvedéseknek arra a láncolatára, amely már végig húzódik a nemzeti eleten, rámutatni nem is akarok. Egészen olyan ez a helyzet, mint a középkori kínzások idejében, amikor a kinzások leggyötrőbb eszközeivel igyekeztek a szeréncsétlen vádlottat beismerő vallomásra bírni. Ugyanaz történik most. A lelki tortúrának és kínzásnak minden eszközét igénybe veszik ezzel a szerencsétlen nemzettel szemben, hogy arra bírják, ismerje be kínzói előtt hogy az, ami a törvények le- tiprásával történik, nem más, mint törvényes uralom, (ügy van ! Úgy van !) Ezt a beismerést ettől a nemzettől kicsikarni nem lehet ma és nem lesz lehetséges a jövőben sem soha, (éljenzés és taps.) A béke. T. polgártársaim ! Bármilyen sivár legyen is azonban a helyzet, nekünk sohasem szabad elfelejtenünk, hogy harcunknak végső célja nem a harc, hanem a béke. Ez a béke nem lehet más, mint a dolgoknak olyan elintézése, amely valóban békét, tehát megnyugvást jelent és alkalmas arra hogy a lelkeknek összhangját, helyreállítsa Jól tudjuk azt. hogy a harc óriási áldozatokkal jár s tudjuk azt is, hogy mindazok a károk, és áldozatok amelyek a harcnak nyomában járnak, sokkal súlyosabbak rank, mint az uralkodóra. Mert ha ezek érintik is az uralkodót személyes hatalmában, erejében vagy talán személyes hiúságában, ezek csak egy em- b rt sújtanak ; de amikor sújtják a nemzetet, sújtják vele együtt a nemzetnek millióit. És mégis lelkűnknek becsületes meggyőződése az, hogy a rothadt békénél ez a harc százszorosán többet ér. (Hosszas helyeslés és éljenzés.) Mert az ilyen béke nem szüntetné meg a láznak kóranyagát, az a kóros anyag tovább rágódik és terjed a nemzet testén és végül arra vezet, hogy a nemzet egész ereje elsorvad és képte- lénné válik a nemzet a maga feladatai teljesítésére nemcsak a jelenben, hanem a jövendőben is. (ügy van I) T. uraim ! Amidőn mi a tisztességes békének szükségét hirdetjük és amikor minden alkalommal készségünket fejezzük ki ily béke megkö tésére akkor két szempontot akarok figyelembe ajánlani. Az egyik egy egészen személyes jellegű, a másik tárgyi szempont. A személyes jellegű szempont alatt azt értem, hogy bárki legyen az Magyarországon, aki tisztességes békét tud hozni az országnak, az hazafias cselekedetet müvei. Éppen ezért személyes gyanusitgatások- kal, a régi politikai állapotokra való célzásokkal a béke létesítendő müvét eleve meggyanúsítani s ekként a nemzet kebelébe az elégedetlenség magvait előre elhinteni nem szabad. (Élénk helyeslés) Mesterséges akadályok. A másik, (. barátaim az, hogy akkor amikor a bekének még fenforgó számos akadályai sincsenek elhárítva, újabb és újabb akadályoknak az útba tétele akkor sem helyeselhető, ha ebben a legtisz'ább hazafias aggodalom vezérel is. Ezt, t. polgártársaim, azért mondom, mert újabb időben fölötte tiszteletreméltó helyen merült fel az a gondolat, hogy a béke előtt Jujabb törvényes biztosítékot kellene szerezni aziránt, hogy az alkotmány ilyen sérelmei a jövőben ismétlődni nem fognak. Hát én ezzel szemben csak annyit mondok, hogy emberi elme még sohasem alkotott olyan törvényt és soha olyan törvényt alkotni nem fog, amelyet emberi furfang és gonoszság ki ne játszhatna, (ügy van !) A törvénynek biztosítékát tehát nem a törvénynek holt betűiben, hanem abban az erőben kell keresnünk, amely a nemzet lelkében él. Csak a nemzet lelkének eleven lüktetése az, amely a törvénynek holt betűit az életnek eleven erejével tölti meg. (Éljenzés és taps) Katonai kérdések. T. polgártársaim ! A most lefolyó nemzeti harcban ütköző pontul elsősorban a katonai kérdések szerepelnek. (Fölkiáltás: A választói jog kérdése!) Arra is rákerül a sor, méltóztassék nyugodtan lenni és önök teljesen határozott és szabatos nyilatkozatokat fognak hallani. Én sem e kérdés elől, sem más, a közre tartozó kérdés elől bujkálni nem fogok. (Helyeslés és éljenzés. Halljuk I Halljuk !) T. polgártársaim ! A mai válságban elsősorban, elvirázhatatlanul, a katonai kérdések szerepelnek ütköző pont gyanánt. Tény az,- és ennek a valóságát el kell ismernünk, — hogy ez a kiélésedéit vita legalább formájában nem más, mint értelmezési kérdés. A korona akként értelmezi a maga felségjogait, hogy ő azokat a nemzet minden befolyásától menten gyakorolhatja. A nemzet pedig arra támaszkodik, hogy Magyarországon minden jog forrása a magyar nemzet, a jogok tehát a nemzeti akarat ellenére abszolúte érinthetetlen fejedelmi akaratok gyanánt nem érvényesilhetők, Ügy van ! Úgy van !) Nem látom szükségesnek, hogy ennek a kérdésnek taglalásába csak bele is bocsátkozzam Mondjuk ki egész nyiltan azt, hogy 1868-ban az érdekelt tényezők egyikének sem volt fogalma arról, hogy az éleibe léptetett általános védőkötelezettségnek micsoda óriási hordereje lesz, mennyire igénybe fogja az venni anyagi és erkölcsi követeléseivel a nemzetet és a nemzeti életnek, akaraterőnek és gazdasági szolgáltatásoknak milyen óriási területét fogja lekötni. Akárhogyan történt volna is hát a dolog, ha a Felséget abban tévhiletben tartották volna is, hogy ezek a jogok, amelyeket ő a maga számára — szerinte a törvényre támaszkodva — igényel, teljesen abszolút jogok, akkor ia áll az, hogy 40 esztendő óta az alkotmányosságnak és a közszabadságnak fogalma annyira kifejlődött hogy a nemzeti életnek ily széles terén teljes abszolutizmust meg nem tűrhet; ily abszolutizmus tenállása nem áll érdekében a nemzetnek, de nem áll érdekében magának az uralkodónak sem (ügy van ! ügy van !) Hiszen ime, példája ennek az hogy a hadsereg melybe ily módon ékeltek be egy abszolutizmust, mely hozzá még teljesen nemzetietlen is, 40 esztendő öta nemcsak rokon- szenvet nem tudott hódítani a maga számára, hanem idegenebből áll a nemzettel szemben, mint valaha (ügy van !) Állhat-e a fejedelem érdekében hogy az állami életnek ily óriási rétegét a nemzet idegen, ellenséges szemmel tekintse és az úgy álljon a nemzet előtt, mint oly intézmény, melyért áldozatot nem szívből, nem lelkesedéssel, és nem önként hoz, hanem csak, a kényszernek a föltétien kénytelenségnek engedve. Hát t. Uraim !, abban a pillanatban, amint az uralkodó belátja azt, hogy az abszolutizmusnak erre a szigetére, ebbe a nagy sötétségbe is oda kel világitania az alkotmányosság szellemének, ekkor a békekötés ezen a téren lehetővé válik (ügy van ! Úgy van I) Gazdasági kérdések. E válság folyamán, t. barátaim, őszinte sajnálattal látom, hogy a nemzet nagy gazdasági érdekei úgyszólván háttérbe szorultak. Én különös sajnálattal tapasztalom ezt. Mert hiszen önök mindnyájan ismerik gazdaság politikai meggyőződésemet és tudják, hogy vérembe, telkembe átment a hit, hogy a nemzet, gazdasági erő nélkül fenn nem állhat. Minden törekvésünknek arra kell irányulnia, hogy a nemzet erkölcsi erőit miudig teljes ös-zhangba hozzuk a nemzet anyagi erejével. Mert éppen úgy, amint a nemzet anyagi ereje erkölcsi erő nélkül egymagában nem elég, mert a nemzetet erkölcsi sülyedósbe és szolgaságba sodorja; épp úgy nem elég a nemzet erkölcsi ereje anyagi erő nélkül. Mert erkölcsi küzdelmet folytatni, a hatalom túlkapásainak ellentállani, e munkát fentartó gazdasági erő nélkül lehetetlen és nem vagyunk képesek megállani az államok és nemzetek világ- versenyében sem. (Úgy van ! Úgy van \) T. polgártársaim I Elismerem, hogy a gazdasági dolgokban jó részt kötött helyzetet találunk. A kereskedelmi szerződések, amelyek a nemzet életérdekeinek húsába vágnak, úgyszólván megvannak kötve és ismerjük a kormánynak azt a szándékát, hogy ezeket a szerződéseket rendeleti utón akarja életbe léptetni. A szerződések veszedelmei Két nagy veszedelem fakadhat ebből. E szerződések tartalmáról mi ez idő szerint nem nyilatkozhatunk. mert nem ismerjük őket. Lehet, hogy tartalmukban jók, lehet, hogy rosszak. De egy dolog bizonyos: a kormánynak intézkedései folytán most már bármikor megtörténhetik az eset, mert hiszen precedens van rá, — hogy a kormány kereskedelmi szerződéseket köt. rendelkezik tehát a nemzetnek legéletbevágóbb érdekeivel anélkül, hogy ez iránt a nemzetet megkérdezze. Azok a szerződések lehetnek tehát károsak is, de mert már életbe vaanak léptetve, többé alig csinálhatok vissza; mert hiszen ez Divatos jutánvos árban készít mérték szerint LAMPEL REGÍN mellfüző készitő SZATMÁR, Guttman-ház
