Szatmár-Németi, 1905 (9. évfolyam, 1-97. szám)
1905-03-19 / 14. szám
IX. évfolyam. Szatmár, 1905. március 19. vasárnap 14. szám. A „SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. Lapvezér. Dr. KELEMEN SAMU orsz. képviselő. Felelős szerkesztő : Főmunkalárs : Dr. Komáromy Zoltán. Nagy Vince. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 ~— ........ 1 Teleíon-szánó 80. • Mi ndennemű dijak Szatmáron. a kiadóhivatalban fizetendők. nyörü jeligéje alatt, már 38 éve folytatnak azok, kiknek mindenkori törekvésük volt, mindent a bécsi udvar kénye-kedve szerint rendezni, csak azért, hogy jóllakjanak abból a koncból, mit a hatalom nyújtani képes. Harmincnyolc éven át rágták, fogyasztották ezt a koncot s eszükbe nem jutott egyetlenegyszer sem, hogy mig a fazék körül ólál- kodók jól laknak, addig elsenyved a nemzet teste, mert a koncrágók hatalmukat a nemzet életnedvéből, artériáiból szívták ki, az ő jólla- kásuknak a nemzet folytonos szegényedése s e nemzeti eszme haldoklása, vagy legalább is deliriumos álma, volt ára. Mert - sajnos úgy volt nálunk mindég, hogy a hatalom fényében csak az sütkérezhetett, jutalomban, elismerésben csak az részesült, aki megalkudott lelkiismeretével s beállott az osztrák érdekek szolgálatába. Annak, a ki minden körülmények között megmaradt sovinista magyarnak, a ki magyar nemzeti érdekeket szolgált, aki kikelt a jogtip- rás ellen s a ki rácsapva évezredes codexünkre azt merte állítani, hogy mi szabad, független nemzet vagyunk s követeljük egy szabad, független nemzet minden intézményeit, annak bére régebben a börtön, az üldöztetés, gyakran vérpad, s ma, a változott viszonyok szerint, az inpossibilitás felfelé volt. Ezt a politikát, ezt az egész rendszert Ítélte el a nemzet a választások által, ezen a helyzeten akarunk változtatni, reá akarunk lépni a magyar nemzeti politika ösvényére, nemzeti in- ’ tézményeket, garanciákat akarunk, kívánjuk a A nemzet kötelessége. Már itt-ott két hónapja, hogy a nemzet ítélkezett, itt-ott két hónapja, hogy a hazafiság szavára hallgatva eldöntötte, híven, nemzetünket mindig jellemző alkotmányos érzése szerint, azt a rettenetes »vagy-vagy«-ot, mely elé a még most is fungáló kormány tanácsára, a király a nemzetet állitá. Ez az ítélet felebbezhetetlen, mert magasabb Ítélő fórumot a nemzetnél el nem ismerünk s alkotmányunk szerint el nem fogadhatunk. Az ítélet végrehajtása mégis késik s ma még távolabb állunk a válság megoldásától, mint valaha. A király, híven a bevett szokásokhoz, feles számmal hallgatott meg államférfiakat a legkülönbözőbb pártokból s bár e kihallgatásokból vajmi kevés szivárgott ki, mert a magas udvari etikett megtiltja, hogy akkor midőn a nemzet legszentebb, legnagyobb érdekei felett látszanak kocka-játékot a bécsi Burgban, a nemzet maga is tájékozva legyen a korona felfogásáról, intencióiról, mégis a nagy titkolózás, a diplomatikus begombolkozás dacára any- nyit megtudott a nemzet is, a főérdekelt, e kihallgatásokból, hogy a király kegyesen fogadta az előtte' megjelenőket, figyelemmel meghallgatta, hogy teljesen tájékozva van viszonyaink felől, s végül, hogy a válság nagyon súlyos természetű, a kibontakozás ösvényét senkisem látja, hogy a király — dacára annak, hogy a meghallgatott politikusok kivétel nélkül nyíltan megmondották, hogy január 26-nak következményeit le kell vonni s nemzeti engedmények nélkül békességes kibontakozás el sem képzelhető, — engedni nem hajlandó. Megkérdezi ék tehát a nemzetet, a nemzet felelt, ítélt s most a peres felek egyike utólagosan nem akarja magát az Ítéletnek alávetni. Vájjon miért? Talán jogtalan, törvénytelen, antidinasztikus, nemzeti létérdekeinket veszélyeztelő az a kívánság minek teljesítését a nemzet követeli? A magyar nemzeti állam intézményeinek kiépítése, mert hiszen csakis erről van szó, olyan követelés, mit teljesíteni nem szabad, nem lehet ? A királyi eskübe, fenálló törvényeinkbe ütközne-e, ha a király maga is teljesítené a nemzetnek azt az óhaját, melynek alapja évezredes alkotmányunkba nyúlik vissza? Mert mi az voltaképen, a mit kívánunk? Egészséges magyar nemzeti politika. Meguntuk már végre-valahára, hogy tartomány legyünk, meguntuk már, hogy mindazon intézményeink, melyek különösen kifelé, az önálló nemzeti államiságot legjobban dokumentálják, amennyire egyáltalában szervezve vannak, csak papiroson legyenek megteremtve. Meguntuk, hogy e nemzet s ez ország zsákmánya legyen gazdasági, ipari és kereskedelmi tekintetben ami kedves házastársunknak Ausztriának. Meguntuk, hogy drága pénzen s magyar vérrel, magyar anyaggal egy olyan intézményt tartsunk fenn, mely nyelvében, szellemében, intézményeiben és legyük hozzá intencióiban j idegen, sőt magyar-ellenes. Meguntuk azt a tespedő politikát, melyet a szabadelvüség gyöTÁR C Z A. A püspök ravatalon Komor képet öltött magára a Széchenyi-utcán elhúzódó püspöki palota, melynek ormáról hatalmas gyász-lobogót hintáz a levegőben a márciusi szellő. A hideg kapualjából fekete posztós lépcső visz fel az emeletre, ahol a tágas fogadóterem fényes gyász-pompát tár az ember szeme elé. A díszes ravatal Meszlényi Gyula püspök bebalzsamozott holttetemének könnyű terhét viseli magán. Az egész terem csupa feketeség, csupa szomorúság. Az ablakok, a képek, a padozat: mind fekete szövettel vannak beborítva, mely utóbbin hangtalanul vész el a bámulok s a siránkozók lépteinek zaja. Mély csend honol a nagy teremben, melybe tompán vegyül bele a ravatal előtti térdeplőn imádkozó két papnövendéknek lassú mormolása. S a nagy fekete terem közepén emlkedik a magas, lépcsőzetes ravatal, körülvéve gyertyák lobogásá- tól és friss üde virágoknak illatozó pompájától. A sok zöld dísz-növény s a kedves illatot terjesztő cserepes virágok között áll a hosszú érc-kö- porsó, melyben a hatalmas szál embernek megtört teste pihen. Aranynyal hímzett díszruhájában fekszik ott az agg püspök. Az arca cseppet sem változott, mióta láttuk. Valami fenséges nyugalom ömlik el rajta. Kifejezésteljes vonásai csupa szeretetet, csupa jóságot sugárzanak szét. Csak két szeme nem beszél többet : le van zárva fehér szemhéjaival. Az a két szem, mely mindenütt meglátta a nyomort és szükséget : már nem mosolyog többé. Az a finom ajak, mely annyiszor nyílt vigasztaló szóra: lecsukódott örökre. Az a két reszkető kéz, mely any- nyi áldást osztott, annyi nyomorultat segített, annyi szegényt emelt föl: már maga sem tud többé fölemelkedni, ott nyugszik összefonódva a mellén s a krisztusi szeretet örök jelképét, a feszületet, tartja ujjai között. Püspöki süveg díszíti a halott fejét. A koporsó feje fölött a szent Szűz szobra áll zöldelő déli növények között, lábánál pedig selyem párnán az elhunyt főpásztornak érdemrendjei pihennek gazdátlanul. Koszorú — a megbodogult végső akaratához híven — nincs a koporsója körül. Az egész teremben csak egy ilyen van : báró Vécsey Józsefné élővirág- koszoruja, ez is oldalt egy kerek asztalon van elhelyezve. A koporsó alján gyönyörű kis fehér gyöngyvirág-csokor diszlik, mely még szinte hamvas a tavasz csókos lehelletétől. A díszes villamos csillár fehér fénye csak szerényen hatol át a ráboruló gyász-fátyolon s azt a kicsit is benyeli magába az a sok feketeség. Az egész kép, mely az ember elé tárul, valami vonzó, valami megható! Első pillantásra, melyet a díszes környezetben nyugvó halottra vetünk, nem az a borzongató érzés támad bennünk, a milyet halott mellett nagyobbrészt érezni szoktunk, hanem valami jóleső, puha érzés kél bennünk, amint azt a méltósá- gos nyugalommal, az angyali jóság kifejezésével pihenő alakot megtekintjük : azt az embert, a ki egy jótékony élet után még halálában is a legbővebb kézzel gondoskodik a szegényekről. Aranyszívű ember fekszik abban a koporsóban. Hogy arany volt a szive, azt tetteiből mindenki tudja és tudja különösen az, a ki valaha érintkezett vele. És hozzá ember is volt: tetőtől talpig ember. Tudott érezni, tudott szeretni. Hús és vér volt, olyan mint mi. És nem is tartotta magát külömbbnek más embernél. Igaz könnyet hullat koporsójánál minden igazán érző ember s e könnyek csöppjei nem fognak kifogyni a hálásan visszaemlékezők szeméből: több mint egy emberöltőn át fogják öntözni e könny-cseppek az ő sírján a hálás kegyelet örökzöld virágait. ____ N. Ma gyar lélek. Megóvta honját számtalanszor Pusztulástól a honfi kar. Szilaj csatákon hányszor vérzett És hányszor győzött a magyar! tavaszi és nyári angol SZÖvet- ujdonságok óriási választékban érkeztek meg-------We isz Gyula posztó és gyapjúszövet üz- ' letébe = Martin Sohns et Go. Ltd Deák-tér 21. szám. angol gyapjúszövet gyároseegydüli raktára -------- • S Z A T M a R. ■-...- ■
