Szatmár-Németi, 1905 (9. évfolyam, 1-97. szám)

1905-05-07 / 28. szám

IX. évfolyam. 28. szám. Szatmár, 1805. május 7. vasárnap / / FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATMARVARMEGYEI KÖZSÉGI ES KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ES A „SZATMAR-NEMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. i&ftöZLttflYÉ> ■^3s. ■ * & ELŐFIZETÉSI AR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. Lapvezér: Dr. KELEMEN SAMU orsz. képviselő. Felelős szerkesztő : Főmunkalárs : Dr. Komáromy Zoltán. ^ Nagy Vince. «Ét* SZERKESZTŐSÉG ES KIADOHIVATAE Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 ■ -==—= Telefon-szám 80. ===== Mindennemű dijak Szatmáron. a kiadóhivatalban fizetendők. A politikából. Megint halomra dőlt minden kombináció. Nehány nappal ezelőtt telekürtölték a lapok széles Magyarországot azzal a kellemes hírrel, hogy jön a király, lesz megoldás, visszatér a parlamenti rend, helyreütik rövidesen a csor­bát, mit az alkotmányon ütöttek. Az egész hir, dacára hogy verőlényes májusban vagyunk, rossz áprilisi tréfának bi­zonyult. Dehogy is jön a magyar király a budai gyönyörűséges, szép uj palotájába, dehogy is törődik a válság megoldásával, dehogy is ér­deklődik a mi szomorú helyzetünk iránt, akkor midőn nagyon jól érzi magát az ódon Burg falat között s nagyon jól mulat azzal, mint a napokban valamely hírlap közölte, hogy mily szépen gördülnek fel azok a vas függönyök, melyeket csak nemrég helyeztek el a Burg ablakaira. Ez az édes mulatság háttérbe szorította egészen a magyar válság megoldásának kér­dését. Hadd sorvadjunk, hadd dühöngjünk, hadd szomorkodjunk mi a haza sorsán, kétségbeejtő állapotunkon s azon; hogy benne vagyunk le- tagadhalatlanul a modern abszolutizmusban, hogy Bécsben felrúgják a parlamentárizmus alapfeltételeit, hogy a parlamenti kisebbségből kikerült, felmentett s igy politikailag felelősségre nem vonható kormány viszi még ma is az Vége. Rokokó idill. Clarisse, a kis marquise, alig várta, hogy egye­dül lehessen. Kiossant hátul a kastélyból, lesietett a verandán, le a parkba, s selyem topános pici lábaival lélekszakadva futott, a kert lugasig. Ott benn leült egy karos székre s csak egyre ezt susogta: vége! . . Azt érezte, hogy reá szakad a nagy csalódás, mely megrepeszti szivét. Olyan boldogtalannak érezte magát. Hogyne! Az első csalódás! Mily szörnyű csa­lódás/ . ? Ő azt hitte eddig, hogy a szép Viktor marquis csak őt szereti, s alig nehány perce csak, hogy a marquis menuette közben egy pálma alatt lopva, megcsókolta a gyönyörű Susanne grófné vállát. Milyet nyHalott szivébe egyszerre, midőn ezt látta ! S milyen kétségbeesetten menekült ki a nagy rokokó társaságból és futott, hogy egyedül lehessen nagy bolodgtalanságával. Nem tudta elviselni, hogy az a férfi, ki már szerelmet vallott neki, ilyen hütelen legyen hozzá. Nem tudott semmit megérteni, csak arra gondolt, hogy nagyon boldogtalan s egyre ezt susogta: vége 1 . . — Vége, vége! Mindennek vége! . . Szerelmes nyári éjszaka volt. A szelíd holdsugár, a virágillat, a tó reszkető tükre, az összehajló sütü lombok, mind csak arról regéltek, hogy mily boldogság szeretni 1 . . Clarisse hátradőlve a karosszéken, fejét kezeibe rejtve ült, mintha csak meg akarna ittasodni az illatos üde éji szellőtől s hallgatta a kastélyból tompán ide hallatszó menuette akkordokat. Szive még mindig lázasan dobogott, mert csak annál boldogtala­nabbnak érezte magát, s egyre azt susogta : vége 1 . . A temetést lelkében az emlékek felidézésével kezdte meg ... Óh azok az emlékek! . . Azok az ügyeket, hogy nincs költségvetés, nincs indem- nitás, nincsenek meg a kormányzásnak, az állami létnek alapfeltételei; azt tartják Bécs­ben, csak várni kell, türelemmel kitartani a nemzeti követelések megtagadásában, a nem­törődés meg fogja áldásos gyümölcseit teremni s a rettenetes magyarok be fogják adni ke­mény derekukat. Hát hiábavalónak bizonyult a meggyőző­dés politikája. Az udvarral nem lehet tárgyalni akként, hogy ezer éves alkotmányunkra, törvé­nyeinkben biztosított jogainkra apellálunk, mely törvényekre esküt tett a király. Előáll tehát a végszükség esete, melybe a nemzetet belekergetik a makacs negációval. Kezdenek már mozogni a törvényhatósá­gok s majd meg fog szólalni, ha kell a »nagy ágyú« a nép s meglátjuk, vájjon nagyobb ereje van-e, egy pár inci-íinci osztrák tábornokocs- kának s egy pár gérokkos bécsi talpnyalónak, kik a magyar nemzet útjába állanak, vagy na- gyobb-e ereje a nép-szuverénitásnak. Jó lesz ezt meggondolni az utolsó percek­ben, mert a lavinát, ha egyszer megindul, nem lehet útjában feltartóztatni s be fog teljesülni a mit egy államférfiu a mostani válság alkal­mából a királynak mondott: »ha most nem tel­jesíti a Felséges ur azt a keveset, mit a nem­zet kivan, kevés idő múlva sokkal többet lesz kénytelen adni.« édes emlékek! . , Előtte van az első találkozás, mi­dőn megismerte a daliás szép marquist s még most is dobog a szive, mint akkor, mert rögtön szerelmet érzett iránta 1 Maga előtt látja a marquis megigéző te­kintetét s még most is érzi boditó illatát annak a »la francé« rózsának, melyet a marquis-tól kapót egy szerelmes vers kíséretében. Visszaemlékszik az első légyottra, mely az d keKselyem tapétás leányszobájá­ban volt . . . Újra hallja a szép marquis lágy rezgésü szerelmes szavait, mint az első vallomáskor, midőn azok a mámoritó szavak örökké tartó szerelmet ígér­tek! . . És Istenem! . . Csak alig néhány napja ennek s a marquis már is hütelen hozzá. Eszébe jut, hogy milyen feltekenység fogta el szivet mindig, valahány­szor csak együtt latta a gyönyörű grófnét a marquis- val. És ma már egyszerre megtudott mindent! . . Már azt szereti, nem őt . . . Milyen csalódás érte ifjú szivét már is, midőn először érezte a szerelmet!? De hiába. Vége! . . E pillanatban közeledő léptek nesze hallatszott kívülről. Clarisse felütötte fejét. Egyszerre eszébe ju­tott, hogy tegnap a marquis könyörgése ide ígért neki mostanra légyottot . . . Istenem, ha ö jönne?! Nem. Nem! . . Ézek után látni sem akarja. Fel akart ugrani helyéről, hogy távozzon, de nem volt ereje. Ekkor lé­pett be a lugasba a marquis. Clarisse eltakarta arcát. Az izgatottság majd megfojtotta. A marquis lágy rez­gésü hangon kérdezte: — Ah, csakhogy itt talállak szivem királynője! . Már majd elepesztett a vágy, hogy kőzeledben lehessek! Clarisse-ot egyszerre iszonyat fogta el, rémülten kiáltott fel: — Hagyjon el! . . Hagyjon el! . . — De én vagyok! Hát nem ismersz? . — Hagyjon el azonnal ! A város Rákóczy-utcai épitési tervéhez. Városunk építkezésénél nem egy ízben tapasz­talhattuk, hogy az építő bizottságok, főleg költség kí­mélés szempontjából csak épm az időszaki szükséggel vetettek számot s akkor, amikor valamely intézmény fejlődésével az épületet bővíteni kellett volna, a ki­bővítéshez szükséges terület megszerzése vagy arány­talanul nagy áldozatba került, vagy még igy sem volt lehetséges. Ezt látjuk többek közt a városháza építésénél is, hol a terület viszonylagos kicsinysége nagyon megnehezíti azt, hogy az igényeknek minden irányban megfelelő tervszerint lehessen a kibővítést eszközölni. Jelenleg is a szomszédos dr. Nagy Barna-féle épület helyiségeiből kellett bérelni és a falakat áttörni, hogy egyelőre legalább a legszükségesebb helyiségekről gondoskodhassanak. Hasonló tapasztalatokat látva, majdnem önkény­telenül merül fel az a kérdés, hogyan van az, hogy a rendőrségi, csendőrségi és tűzoltói laktanyák építésé­nél a tervező bizottság nem vette kombinációba a szomszédos Litteczky-féle telek megvételét, a mely telek nemcsak az uj laktanyák végleges elhelyezésé­nél, hanem részben a Pannónia-szálloda szűk telké­nek a kiegészítésére is mintegy önkénytelenül kínál­kozik. E telek megvásárlása mellett szól a mostani tűzoltó laktanya területének végleges rendezése is, mert alig lehet már kitérni ama szükség elől, hogy a főkapitányi hivatal e lerületre építtessék, kivált ha tekintetbe vesszük, hogy e hivatal ügykörének legfőbb szerve a csendőrség is ezen a területen lesz elhe­lyezve. Ezzel az áthelyezéssel a városházának udvara és földszinti folyósói megszabadulnának egyszersmin- denkorra azoktól a tömeges látogatásoktól, melyek a — Én vagyok szerelmes rabszolgád! — Gyűlölöm . . . Távozzék 1 — De Clarisse, édes Clarisse-om mi jutott hoz­zád i Nem ismersz meg? — mondá a marquis — s a Clarisse keze után nyúlt, ez azonban elkapta kezét. Felugrott s a nagy izgalomtól égő szemmel mondta: — Nem! . . Nem akarom többé .ismerni. Hit­szegő, hűtlen báb ! . . E szavakra lehanyatlott a karosszékre. A mar­quis pedig egészen zavarba jött s igazán nem értette a leány viselkedését. Ez a szelíd, szerelmes szivü galamb egyszerre félelmetes sas lett. Bizonyára a leány végső küzdelme ez a csábitó szerelmi hang ellen. Erre gondolt s más nem is jutott eszébe. A régi hangon kezdte : — Nem hiszek a szemeimnek Clarisse, hogy te, aki tudod . . . — Nem tudok semmit! — És érzed . . .-— Nem igaz ! — De elég, ha én érzem, hogy rabod vagyok, mert őrülten szeretlek. Hát már nem hinnéd ? — Nem hiszek semmit! . . Ne is beszéljen . . . Mindent tudok — Mindent? Ugyan mondd legalább meg, hogy én is tudjam, különben viseleted eszemet veszi . . . . Mondd hát, édes Clarisse ! — Maga azt épen olyan jól tudja 1 — Esküszöm, hogy e pillanatban semmit se tu­dok. Megállt az eszem — Az meg lehet, marquis ur, hogy ön feledé­keny, de én nem vagyok az. Én pagyon jól tudom, mert én nagyon jól láttam, egy fél órája sincs, azt a — csókot. — Melyik csókot? — kérdé a marquis öntudat­tavaszi és nyári angol Szövet- TTT • 1 posztó és gyapjúszövet üz­ujdonságok óriási választék- W eiSZ IxYUlci _ létébe ban érkeztek meg ------- * Deák-tér 21. szám. Ma rtin Solms et Co. Ltd m80l8y,pju^v?^r°-»gyedttlirakt'-a

Next

/
Thumbnails
Contents