Szatmár-Németi, 1904 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-08 / 10. szám

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

A „SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁR NÉMETI !

IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE

Me^jelenili minden kedden.

ELŐFIZETÉSI ÁR:

Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre 1 kor. Egyes szám ára 20 fillér.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában, Boros (Weinberger) nyomda. Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők

HIRDETÉSEK:

készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok nein adatnak vissza.--------------- Telefon-szám 80. ------------Sz

őlészeti viszonyaink.

Ismételten emeltünk már szót a helybeli szőlészeti és borászati viszonyaink javítását illetőleg — de sajnos, úgy látszik, hogy megint neki megyünk egy ujab év termelési esélyeinek, a nélkül hogy szőlőszeti helyi viszonyainkat illetőleg a legkisebbel is javítottuk volna.

Pedig első sorban: rendészeti tekintetben volna égető a szükség, hogy viszonyaink javuljanak, azután: egy szövetkezet^pinczefelállítását tartjuk szükségesnek, mert ott állunk, hogyha nagyobb termésünk talál lenni, nem tudjuk értékesíteni.

Kereskedő, termelő, egyaránt érzik és tapasztalják, hogy ma a bor kelendősége nem olyan, mint a minőnek lenni kellene. A termelő előállítja a bort, verejtékes munkája gyümölcsét; várja, hogy majd keresik. De nem keresik. Elmúlik a tél, el a tavasz, s borát még mindég nem tudta eladni, örül, ha nagysokára odavetődik valaki, akinek potom áron oda adhatja.

Mert a kereskedő sem nagyon töri magát a bevásárlások után. Aki nagyban dolgozik, annak meg van a maga rendes beszerzési forrása, utána sem igen kell járni. A korcsmáro- sok, a kik a termelő és fogyasztó közötti ösz- szeköttetést közvetítik, szintén nem nagyon járnak a borvétel után. Mert hányadik korcsmáros az, a kinél jó bort lehetne kapni. A nagy vendéglőkről, fényes éttermekről nem beszélünk, azoknak meg van a maguk specialis fogyasztó közönsége, bár boraik jóságáért ők sem mernék mindig a tüzbe tenni a kezüket. Sokszor ők maguk sem okai ennek. Beszélünk a kisebb korcsmákról, vendéglőkről. Nagyobb városokban, hol nagy a verseny sok a korcsmáros is, három—négy helyre bemehet az ember ahol borivót lát. Söröznek mindenütt. Nem az az oka a bor kevés mértékű kelendőségének, hogy a módosabb elemeknek nem kell a bor: azok hozzájutnak otthon is, nem kell sem korcsmába menniük, sem onnan hozatniok. Hanem a szegényebbek,

a kik a korcsmárosoknak fő jövedelmi forrását ké. pezik, azok nem isznak bort. Sokszor még sört sem. pálinkát isznak. Tessék csak reggelenként és estén, ként betekinteni a mindég szaporodó, ugynevezetj- „snapszputikokba“, azoknak mindég nagy a fogyasztó közönségük, azok mindég tele vannak. A borfogyasztás legnagyobb ellenségei, a bor- fogyasztás csökkenésének legfőbb előidézői ezek a snapszputikok; vidéken is vannak, ott szebb nevük van: főpálinkamérés.

A szegényebb elem elszokott a borivástól, pálinkát iszik. Pedig ez a nagy többség, s ennek elhóditását megérzi bortermelő és borkereskedő egyaránt. Ezt a nagy löbbséget borhoz ismét hozzászoktatni, ez volna tehát a legelső feladat a bor forgalmának növelése czéljából. De hogyan ? Nagyon egyszerűen : be kell zárni az összes pálinkás boltokat, fel kell emelni a pálinka árát! Persze ezek csak jámbor kívánságok, a miknek teljesítése a kincstár jövedelmet csökkentené.

További ok lehet a közgagazdasági viszonyok sanyarusága. Minden üzlet pang: a vállalkozási kedv megcsappant, a pénz, a jövedelem kevés, a szükség sok, kétszer is meggondolja az ember, hogy vegyen-e bort saját szűkaz ilyen gazdákon is, nagy borraktárak fslálli- tásával, a hol borát addig, mig kedvezően eladhatja, raktáron tarthatná cs előleget kapna reá, vagy pedig borértékesitő szövetkezetek létesítésével, a mely szövetkezetek megvennék tagjaiktól azok bortermését egységes árban, vagy akár előleget is adhatnának reá eladásig.

Hát a legfőbb : a bor-vámklauzula, a rém, a sokat emlegetett és sokat szidott ellenség ! Jó rész ez okozza, hogy a borkereskedelem terén csaknem minden üzleti tevékenység, a mely messzeható gazdasági jelentőségű lehetne meg van akadva. A hazai termésű borok vétele szünetel, még oly vidékeken is, ahol jó minőséget tartanak a termelők raktáron, épen úgy, Mint ott ahol alig élvezhető bor terem. Az üzleti összekötetéseknek ezt az aggodalmas stagnálását főleg csak az olcsó olasz bor-vám okozza.

Válság előtt áll a belföldi borforgalom s Europa bortermő államaiban is rosszak a külkereskedelmi viszonyok, mindenfelől, minden oldalról hangzik a panasz. Nemcsak nálunk kell aggódni a borforgalom alábbszállása miatt, a mintaszerűen berendezett Németországban is úgy áll a dolog, s ott is nagy aggodalmakat

okoz hortermela Lürök 1- pn a. bortrprpclot hórdáca.

bcgíüicic vd-gy nern.

Másik oka a belforgalom alábbszállásának az agrárkölcsön. Ezek a kölcsönök ma már minden borvidéken sőt az egész országban ismeretesek. Tud róluk a termelő is, a vevő is; tud többet is, mint a mennyit kellenne. Tudja a vevő, hogy annak a gazdának minden november 1-én fizetni kell a kölcsön törlesztési részleteit, s ha pénze nincs, el kell adni borát. S némely vidéken a borvevők ezt a szorult helyzetei nagyon lel tudják használni a maguk előnyére. Tudjak, hogy mennél később veszik meg az agrárkölcsönös borát, annál előnyösebben jutnak hozzá, mert annál inkább eladó, az állam nem vár, ott keres keres kárpótlást, ahol tud. A borok olcsóságának egyik okát is ebben találhatjuk, különösen oly vidékeken, ahol az agrárkölcsönt sokan igénybe vették. Segíteni kellenne tehát

Az iparszabadságnak, kereskedelmi szabadságnak meg van a kereskedelemre nézve is az a kinövése, hogy mindenki lehet borkereskedő, aki akar. De a dolognak az ország területén kívül is vannak gyökerei, a melyek felytonosan működnek. A borvásárt idegen bőrtermékekkel árasztják el, s e miatt szenved a bortermelő.

Az olasz borfajokkal házasitás utján nyert bőrtermékek a nem reális borkereskedés prosperálását és jövedelmezősgét elősegítik.

A főbb borvidékeken egész telepeket látunk, a melyeknek tulajdonképen semmi közök nincsen a reális borkereskedelemhez; ezek, mint megannyi hollósereg repdesnek hazai bortermelésünk boldogulása fölött.

A tapasztalás azt tanítja, hogy nincs olyan hivatásos foglalkozás, iparág, a mely a lelkiisT Á R C Z A.

reá, mig ő félénken nézett reánk szép gyermekszemeivel, melyek most szinte világítani látszottak a félhomályban.

— Mit akar ? — kérdeztem tőle röviden, csaknem durva hangon.

Halk, de azért tisztán érthető szavakkal válaszolt kérdésemre :

— Azért jöttem, hogy megkérjem önt: legyen becsületes !

Meglepetve néztem reá. Egy lépést tett előre és most teljes világosságban állott előttem. Kimondhatatlanul kedves jelenség volt. Valóságos eszményképe volt a serdülő kórból hajadonná fejlődő leánynak. Remegett as izgatottságtól. Haragom csillapodott és helyette nagy nyugtalanság kezdett bántani ... ,

— Mit mondott ön? kérdeztem tőle izgatottan

—Ha ösmerné a bátyámat bizonyára tartózkodnék attól, hogy őt elárulja. Derék, jó és igazságos férfi ő, a ki megérdemli a hűséget és tiszteletet.

Szemei könybe lábadtak lecsügesztette fejét. És, én nem tudtam neki válaszolni, annyira el voltam ámulva.

De hiszen képtelenséget beszél ! —• szóltam zavartan.

— Nem, nem beszélek képtelenséget — válaszolta szelíden. — Tudok mindent, sőt azt is tudom, a miről önnek nincs tudomása. Tudom, hogy sógornőm, később keserűen megbánja balgaságát... Tudom,

hogy sógornőm, most oly lépést akar megtenni, mely ellenkezik jellemével.

— Ah, — kiáltottam fel izgatottan — melyik iskolában tanulta ön ezeket a dolgokat . . ?

Elpirult és ezeket a szavakat suttogta :

— Oh, mi lányok sok dolog felől iobban vagyunk átjékozva, mint közönségesen hiszik, és különösen én — mindent észreveszek, a mi környezetemben történik.

Pillanatig megdöbbenve néztem reá, majd hara gosan mértem végig tekintetemmel.

— így állunk tehát, kisasszony? — szóltam hozzá epés gúnnyal.

Tágra nyílt, ijedt szemekkel nézett reám és kezeit összekulcsolva, remegve vágott szavaimba :

— Oh, uram, ha tudná, hogy mily igazságtalan irántam 1 . ..

Szavait zokogás fojtotta t:. Egész testében remegett és egy bútorhoz támaszkodott, hogy el ne essék. Olyan volt, mint egy gyenge rózsabimbó, melyet kíméletlen, durva kéz érinlett. Es véleményem egyszerre megváltozott. Egy tiszta, ártatlan, mélyérzésü, önfeláldozó teremtés állott előttem, ki gyengeségével ellen- állhatlan hatalmat gyakorolt rám.

— Ne sírjon, bocsásson meg... megbántam szavaimat.

Pillanatig rejtette arczát, majd zokogását leküzdve reám nézett. Gyönyörű szemei megható fájdalmat árultak el s én sajétszerü érzéstől ösztönözve igy szóltam hozzá:

Az őrangyal.

Valóban, tiz hónap óta az erény példányképe vagyok, minek oka elég érdekes arra, hogy elbeszél jem. A múlt nyarán egy fiatal asszonynyal (ismerkedtem meg egy tengerparti fürdőhelyen, ki üde és bájos jelenség volt. Gyakran találkoztunk egymással és a férj távol lévén, barátságunk csakhamar aggasztó — t. i. a férjre nézve aggasztó — mérveket kezdett ölteni. Egymás tőszomszédságában laktunk és a sürü bokortól fedett kis kerti ajtó mintha szerelmi kalandra csalogatott volna Az éjjeli időre Ígért találka semmi kétséget sem hagyott fenn a dolog hovafejlő- dése iránt.

Este tizenegy óra tájban készülődni kezdtem, halaványan az izgatottságtól. Abban a pillanatban, a midőn éppen a gallért dobtam félre, ajtónyikorgást hallok és az ajtónyilásban egy bájos léányarczot pillantottam meg. A váratlan látogatás kellemetlenül érintett, mert a leányka barátnőm sógornője volt, kit az utóbbi napokban százféle ürügy alatt igyekeztünk társaságunkból eltávolítani. A leányka ugyanis szüntelenül megfigyelt bennünket és gyanakvó szemekkel nézett reánk tizennégy éve daczára. Meglátszott rajta hogy szántszándékkal akar bennünket bizalmas társalgásunkban háborgatni. E miatt nagyon haragudtam