Szatmár-Németi, 1904 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-19 / 28. szám
Vili. év Szatmár, 1904 juilus 19. 28. szám. TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁRNÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE Mesgjelenils; minden kedden. ELŐFIZETÉSI AR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér. Vízvezetéket Szatmárnak! A nyárnak kétségtelenül megvannak a maga kellemes tulajdonságai különösen az Alperesek közt vagy a Tátrában, de viszont megvannak a maga kellemetlen oldalai is. Az alföldi értelemben vett nyárnak szépségei iránt egyedül a föld népe bir fogékonysággal, mely kétség és aggodalom között várja a kalász érlelő, aratást hozó nyarat. Felesleges bővebben fejtegetei, hogy ami gazda-közönségünk előszeretete a nyár gyönyörűségei iránt attól tügg, hogy milyen kilátások vannak az aratásra. Ha kedvezők: akkor a mező munkás népe élvezettel tűri a perzselő nap hevét s munkája csupa gyönyör és poézis Ellenben ha reményeiben csalatkozik, akkor a kínok keserves verejtékcsöppjeit hullatja nehéz keze munkájára. íme tehát viszonylagos a nyár szerete még azoknál is, akik találnak benne szeretni való tulajdonságokat. Milyen másként áll a dolog a nyár szépségei iránt érzéketlen városi közönségnél. Itt csak azt érezzük, hogy a nagy hőség- -—-tői -eltikkadunk s meg van győződve mindenki, hogy a tropikus meleg elviselhetetlen és futva íut, ki merre tud. A kinek módja van, felkeresi a kellemes hegyvidékeket, a hol sohasem tűz a nap oly forrón, mint itthon. A kit pedig sorsa arra kárhoztat, hogy idehaza tapasztalja végig a nyarat, annak válogatott tortúrákon kell keresztül mennie. Nem szükséges részletezni ezeket, hiszen mindenki ismeri, inkább érdemes azzal foglalkozni, hogy miként lehetne enyhíteni a nyári forróság kínjait. Itt van mellettünk a Szamos folyó. De részint az irtózatos hőség, részint a folyamszabályozás annyira megapasztotta a vizét, hogy szinte élvezhetetlen. S különben is a fürdés hűsítő hatása csak perczekig tart, amig tudniillik újra felöltözik az ember. SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL: Hám-János-utca 10. szám a törvényszék közelében. Bárdóly Ferdinánd ur házában, Boros Adolf könyvnyomdája. Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők Itt a szép Kossuth-kert árnyas fáival, de mit ér az, ha még ott sem szívhatunk pormentes levegőt. A nagy por ellepi még a leggondosabban burkolt utczákat is. A szatmári fuvarosokat pedig semmi földi hatalom nem fogja arra szoktatni, hogy a kövezett kocsi- uton hajtsanak, a hol csak egy szekérnyomnyi kövezetlen ut akad a városon. Ennek tulajdonítható, hogy reggeltől napestig nemcsak meleg napsugárban, de portengerben is úszhatunk. Tehát a meleg és por ellen nem véd meg sem a Szamos, sem a Kossuth-kert, sem a hatóság. Mit lehetne hát mégis tenni a nyár eme fokozott áldásainak mértéklésére? Bármennyire is törjük rajta a fejünket, minden kombinácziónak csak egy az eredménye. Ez pedig a vízvezeték. Tévedés lerne azt hinni, hogy ezt a kérdést az elviselhetetlen meleg és óriási por elleni védekezés szempontjából csak úgy ir.ciden- taliter vetettük fel. Korántsem. Bár ez is igen fontos rendeltetése egy jövendő vízvezetéknek, hogy t. i. az utczák öntözése által egyrészt enyhítse a nyári forróságo?, másrészt pormentesse tegye a levegőt. A vízvezetékre azért van szükségünk, mert városunk már a fejlődésnek azon fokán van, hogy közegészségi, köztisztasági, és tegyük hozzá: tűzbiztonsági érdekeit vízvezeték nélkül többé sikeresen megóvni nem képes. Szatmár-Németi városa ma már közel 30 ezer lakost számlál. Ennyi népnek egészséges, tiszta, jó ivóvíz kell. Ennyi embernek a közegészségét nem lehet rábizni arra a néhány közkutra, melyekből csak azok szerzik be ivóvízkészletüket, kik a közelükben laknak, mig ellenben sokan egészségtelen vizű kutakból isznak, aminek a következményei szemmel láthatók. A tifuszos megbetegülések gyakori esetei leginkább a rossz ivóvíznek és tisztátlanságnak tulajdoníthatók. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok nem adatnak vissza.---- Telefon-szám 80. Sz atmár már ma számot tesz a hazai nagy városok közt s közegészségi, köztisztasági és vagyonbiztonsági érdekeinket tartjuk olyan fontosaknak, mint bármely városét. Épen azért sürgetjük a vízvezetéket most, hogy erre a fontos kérdésre felhívjuk a közfigyelmet akkor, midőn evidens módon nyomul előtérbe arm^k szükségessége s létesítésének halaszthatatlÁps%a. Kell-e kíal£ó\b példa, mint a tegnapi két tüzeset, me^yrj valóságos katasztrófa számba mehet? Csak, az/ isteni gondviselés mentette meg a város^e^y nagy pusztulástól, mert a tűzoltóság megnem menthette volna. Távol áll tőlünk, hogy tűzoltóságunkat ócsároljuk, csak azt kívánjuk megjegyezni, hogy csodával határos módon csendesült el a pusztító elem három telek összes fő és melléképületeinek elhamvasztása után. S mi volt a legnagyobb baj ? Az, hogy nem volt viz. Amint a tűz lángba borította az első házat, a többi is menthetetlen volt, megmentésükre gondolni sem lehetett ismét csak azért, mert nem volt viz. Ha vízvezetékünk lenne, ilyesmi aligha fordulhatna elő, mert ha a tűz egy épüIeteT.e.L is hamvaszt, legalább a tovább terjedését meg lehet gátolni. Mindezek igazolják tehát a vízvezeték mielőbbi létesítésének szükségességét. Bár tudjuk, hogy az igen nagy anyagi áldozatokat igényel s hogy a város pénzügyi helyzete nem épen a legkedvezőbb arra, hogy több millióba kerülő vízvezetéket létesítsen, mégis bátrak vagyunk megkoczkáztatni azon véleményt, hogy ha semmi egyéb, mint egyedül közegészségi érdekünk kívánná a vízvezeték létesítését, akkor is ez magában már olyan fontos, hogy az anyagi áldozatokra való tekintet nélkül meg kell valósítani. Sokba kerül, igaz, de nem kivihetetlen. Mikor pedig látjuk, hogy hány féle hasznát élvezhetnők a vízvezetéknek abból, hogy T Á R C Z A. Az utitársak. Vonatra szállt föl egy legény, Nem ült soká magába’: Hozzá szegődött csakhamar Társául egy leányka. Nézték egymást kíváncsian S hosszan, de nem beszéltek. Mig végre megnyílt ajka A hallgattag legénynek. Beszéltek erről, arról is: Útjuk honnan hová visz S szólt a legény: „Elvitte mind, A mink csak volt, az árviz. Kenyérkeresni indulok Egy nagy városba mostan; Tudja a jó Mindenható, Milyen lesz sorsom ottan!“ A leány szólt: „Apám után Anyám is eltemettem, Mind föld alatt a gondozóm, Csek egy él még: felettem. Cselédkenyér vár engem is Ott messze idegenbe’ Hol nem lesz senki, jól tudom, Ki szánna, ki szeretne 1“ így folyt a szó s egyszerre csak Egy állomáshoz értek. „Helyben vagyok,“ szólt a legény, „Mily furcsa is az életi“ S hogy egybefüződött kezük E választó határon, Egyet gondolt leány s legény: A boldogság csak álom Leszállt. Utána nézve állt A leány az ablak mellett S mikor megindult a vonat, Halkan zokogni kezdett . . . Szabados Ede. A mamának igaza van. — Soha férfi csókja nem illeti ajkamat — mondá a karcsú Nóra, — Igen, ha majd az a kiálhatatlan ember kit kapzsiság, életuntság, az eltompult idegek, uj inger utáni vágy talán szerelem vezet karjaimba, fátyolozott hangon rebegi : én édes kis feleségem, . . akkor . . . eltűröm hidegen, némán ... de én, én nem csókolom meg soha. A kis nóra büszkén rázta daczos fejecskéjét. A márvány homlokon, mint apró kigyócskák himbálózták a barna illatos fürtök, de mintha valamenyi megezá- folni akarná Nórát, mialatt ő fejét tagadólag rázta, ezek a fürtök igent bólintottak. És a kis exotikus virág széptevője egy pedrett bajszu villogó szemű ifjú csak a fürtök igenlő mozgását látta. Mosolygott gonoszul, kétkedőleg. Nóra nem akarta észrevenni az urfi kaján arcjátékát. Elfordult és haragját a zongorán tölté ki, mely siránkozó futamokban esdekelt kíméletért. A mama a szalon egyik sarkában a divatlapot tanulmányozta s igy okosabb dolga volt, mint arra figyelni, a mit a kis Nóri az urfival összecseveg. Lágyabb akkordok keltek szárnyra a bársony kéz alól. — Ne gondolja azért uram, hogy érzéketlen szobor vagyok. Korántsem. Nem egy férfi tettszett már nekem. Sőt még attól a gondolattól sem rettentem vissza, hátha szerelmes lennék egyik vagy másikba. De megcsókolni ah, azt soha. Az urfi arczán gúnyos árny lebegett, mialatt szórakozottan lapozgatott egy hangjegy füzetben. — És miért irtózik a csóktól. Móra kisasszony elmélázva, enyhén érinté a billentyűdet. Az urfi közelebb húzódik és ismét kezdi a gyónást. Semmi felelet. — Tehát ön nem tudja okát Az urfit látnoki ihlet szállj a meg. — Talán még soha sem . . . ? Most Nóra kisasszony hallgat, mélységesen piruló arczczal hajol a zongorára és epedő futamok zongása terjed lágyan, édesen.
