Szatmár-Németi, 1902 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1902-10-21 / 43. szám

Szatmár, 1902. Október 21. éljek családommal együtt? Miből fizessem a nagy adót? Szomorú állapotok bizony ezek, melyek czélszerii orvoslása égetően szükséges. Agricultur. A Kossuth-kép ügyben. Válasz Kovács Leónak. A «Szamos« f. é. 16-iki számában Kovács Leo aláírással, egy kis közlemény jelent meg, mely a na­pokban felszínre került Kossuth-kép ügygyei foglal­kozik. Egyáltalában nem törődném a közleménynyel, tekintet nélkül an a, hogy mi a K. L. egyéni vélemé­nye a Reizer könyvkereskedésében kiállított Kossuth- képről, hiszen őt tudvalevőleg nem szokták komolyan venni. De mert a fentebb említett közlemény szemé­lyemre vonatkozó, akár tudatlanságból akár malicziá- ból származó alaptalan gyanúsítást tartalmaz, kénytelen vagyok ez ügyhöz a nyilvánosság előtt hozzá szólani és felvilágosításul egyet-mást elmondani. Egy pár hete annak, hogy Kiss Alajos, volt is­kolatársam és jó barátom, jelenleg festő-művész és Egerben rajztanár, engem Szatmáron meglátogatott s egy pár napot családom körében töltvén, bemutatott nekem néhány újabb festmény-vázlatát és egy nagyobb kivitelű Kossuth-képet, mely a hires 1849-iki Barabás- file kép után készült. Ezen szép kivitelű mű annyira megragadta figyelmemet és úgy megtetszett nekem, hogy barátomat a városban egy pár helyen bemutatván, arra kértem, hogy állítsa ki ezen Kossuth-képet itt valamely alkal­mas közhelyen s ezátal tegye közöttünk is ismertté. így került a Kiss Alajos Kossuth-képe a Reizer- féle könyvkereskedés kirakatába, a hol 3—4 napig volt kitéve. Ennyi a Kossuth-kép históriája és semmi egyéb. Tehát: Ígéretet ezen kép megvételéie a város részéről senki sem tett. Maga a szerző nem említette egy szóval sem, hogy ezen kép eladó és hogy mi az ára és ezeket K. L. nagyon jól tudta! Épenséggel semmi közöm nekem ahhoz, hogy a város részére ki fogja a Kossuth-képet megfesteni. Ahhoz azonban igenis van közöm, hogy e tárgygyal kapcsolatosan, engem minden igaz ok nélkül sem K. L. sem senki más még kotyogási mániából sem, ne sértegesen! ne gyanúsítson! Kiss Alajos festő-művész eddig is ismert nevű ember volt. Az egri nagy róm. kath. egyházmegye számos templomát ékesitik az ő gyönyörű kivitelű oltárképei vagy fal-festményei. Egerben a megyeház és a városház dísztermeiben több életnagyságu képe látható. így épen nem szorult arra, hogy esetleg a K. L. protezsáltját a Kossuth-kép megfestésétől elüsse, hanem ez által igenis legalább is elvárhatja azt, hogy nevével K. L. mint a legavatatlanabbak egyike, ne handabandázzon, őt ne kisebbítse. kút. Csalfa grácziák. Csodás virágok. Az ember szinte megrészegül, beleszédül a mindenfelől ránevető bű-bájba. Irén hátradőlve nyugszik pamlagján. Szemei be­hunyva, gyors lélegzése hallható csak. Teste mozdu­latlan, de annál fürgébbek lelke gondolatai, melyek messze, messze elkalandoznak nem u tegnapi lopott idyll emlékein, hanem ragyogó álomképein a jövőnek Grófnőnek látja magát, megrakva gyöngyökkel, ék­ékszerekkel. Van fényes palotája, vannak kincsei, szol­gái. Jár fényes csarnokokban bíbor szőnyegen, hol min­denki eléje hull, olvadozik s ő parancsol, hódit min­denütt . . . Az álomkép lassan eloszük. Irén felocsúdva na­gyot sóhajt; megsimogatja gazdag fonatokban leomló haját; felül pamlagján, szép fejét tenyerébe hajtva, el­dönti jövő életének sorsát. — A gróf-e, vagy Imre ? — veti fel a kérdést maga elé. Persze, hogy a gróf. Eszméim, álmaim csak igy valósulnak meg. Imre szegény hozzám, bár övé a szerelmem; a gróf öreg, de mesés gazdagsága. Eh ! csak addig éljek, mig bájáim élnek. Szánalmas helyzet egy férfi lelkén csüngeni szakadatlanul, elvonulva az élet lüktető zajától. Zárkózott élet rosszabb a halálnál. No meg özvegy apám is magas körbe vágyik. Rang, te­kintély kell neki, magas, fényes hivatal. Nekem meg gondolnom kell a divatra is. Bál, hangverseny, színház hová lesznek, ha grófné nem leszek. Végre is nekem olyan férfi kell, ki örül, ha tün­dökölni lát, ki fényes palotát, gazdag fogatokat tart és . . . és .. . nem duzzog a házibarátra. így lesz. Az öreg gróf felesége leszek; kezem a grófé lesz, szivem a házibaráté, Imréé. * Az aranyos kalitkában gyönyörű trillára gyújt a fülemile. Irén átsuhan a fényes szobán, apjával közien elhatározását. Kovács. S2ATMAR.NEMET1. K. L. mint mondani szokás : mindenbe belé üti az orrát, minden lében kanál, mert nincs semmi ko­moly dolga, unalomból járja az utczákat, totyog-lotyog motyog és fecseg. így történt ez a szóban forgó Kossuth-kép lebírálásával is, minek folytán »Hári János«-féle mondásaival alaposan blamirozta magát. Különben : ha K. Leo-nak a Kiss Alajos Kossuth- képe nem tetszik, ez az ő dolga 1 Nem disputálja rá senki. Megbírálták a szóban forgó képet már más olyan emberek, a kik ahhoz értettek, képzettségük, gyakor­lottságuk és ízlésük alapján mondtak róla véleményt. Végre eltekintve mindezektől : ha K. L.-nak va­lami nem tetszik, honnan veszi az okot, bátorságot arra, hogy felfortyanásában valakit gyanúsítson ? Mert: midőn K. L. nevezett közleményében azt mondja, hogy »magánérdekből ne festessünk olyan képet, melyért az utókor bennünket kigunyolhatna«, eltekintve attól, hogy a kép érdemes szerzőjét akarja lerántani, mely fölött úgy ez, mint az őt ismerő pub­likum csak mosolyog, engem »magán érdekkel« gyanusit. Sokat gondolkoztam rajta, hogy miképen jutha­tok én »magán érdekkel« kapcsolatba? De nem tud­tam rájönni. Azért : visszautasítom K. L.-nak meggondolatlan irka-firkájában foglalt gyanúsítását és helytelenítem eljárását, annyival is inkább, mert épen neki kellene azt nagyon jól tudnia, hogy én mindig szívesen, lelki- ismeretesen és önzetlenül szolgáltam e város közügyét és egyáltalában nem szolgáltam arra rá, hogy e nemű fáradozásimért a nyilvánosság előtt, bár ki is meg­vádoljon — pláne minden igaz ok nélkül 1 Szatmár, 1902, okt. 20. Mátray Lajos HÍREK. — Személyi hir. Dr. Róth Ferencz törvényszéki elnök, Denes Lajos kir. ügyészszel e hó 15-én Nagy­bányára utazott s pár napot ott töltvén a bírósági ügykezelést megvizsgálta. — Névváltoztatás. Kereskedő László kir. kath. főgimnáziumi tanárnak a belügyminiszter megengedte, hogy vezetéknevét »Kőszegi«-re átváltoztassa. — Kinevezés. Kertészffy János okleveles mérnö­köt, Kertészffy Gábor városi pénztárnok fiát Bosznia és Herczegovina kormányzóságának műszaki igazga- gatósága a szerajevói vasútépítési vállalathoz mér­nökké nevezte ki. — Nyugdíjazás. Horváth Ágoston városgazda, ki ezen hivatalában évtizedek óta működik, tegnapelőtt benyújtotta nyugdíjazás iránti kérvényét. — Rendkívüli közgyűlés. A törvényhatósági bi­zottság október havi rendes közgyűlésén elhatározta, hogy a szatmárhegyi állami népiskolai telepek szá­mára megvásárlandó telkek adás-vételi ügyét illetve a már megkötött szerződések jóváhagyását f. hó 23-án délután 3 órakor külön e czélra tartandó rend­kívüli közgyűlésen fogja tárgyalni. Evégből Pap Géza polgármester a rendkívüli közgyűlést összehívta. A közgyűlés után közvetlenül a gazdasági szak- bizottság fog ülést tartani a Rákóczy-utczai 20. sz. Kolozsváry Károly-féle teleknek államiskola czéljára leendő megvétele tárgyában. — Kiküldetés. A váczi siket-némák intézetének 100 éves fennállása emlékére rendezett ünnepélyre a városi tanács Kőrösmezey Antal főjegyzőt küldte a város képviseletére. — A hadsereg köréből. Nyugállományba véte­lekor a király megengedte, hogy nemes Pokorny Her­mann lovassági tábornok, a 640 hadtest parancsno­kának és kassai vezénylő tábornoknak kitűnő szolgá­lataiért a legfelső elismerés tudomásul adassék, to­vábbi báró Mertens Károly altábornagyot, az 5-ik gyalog-hadosztály parancsaokát, a 6-ik hadtest pa­rancsnokává és kassai vezénylő tábornokká ne­vezte ki. — Kinevezés és áthelyezés. Karola Mihály m. kir. szatmári 12. honvéd gyalogezredbeli számvevő­őrmestert — ki a törzsőrmesteri vizsgát a napokban tette le jeles eredménynyel — a honvédelmi minisz­ter törzsőrmesterré nevezte ki s szolgálettételre nov. 1-től számitólag a nagyváradi honvéd gyalogezredhez helyezte át. — Uj ügyvéd. Dr. Babarczi Mihály Gyula sze- beni volt lakos, a helybeli ügyvédi kamaránál szat­mári székhelylyel magát bejegyeztette. — Házasság Laád János nyugalmazott városi rendőrtiszt szombaton tartotta esküvőjét özv. Kató Ferencznével szül. Német Julánnával. — Hangverseny. A Kolcsey-kör és Dalegylet által Nagybányán rendezendő (nov. 9-én esetleg 16-án) nagyszabású hangverseny iránt, több oldalról történt felszólításra nézve tudatjuk, hogy a kedvezményes vasúti jegyekre valamint az elszá'lásoltatásra vonat­kozó bejentések Dr. Fechtel János tanárhoz intézen- dők, legkésőbb nov. 1-ig. — A Szóchenyi-tár8ulat igazgató válaszmánya szombaton d. e. 11 órakor ülést tartott, melyen ki­mondta, hogy fennállása 20-ik évének megünneplése czéljából november első felében rendkívüli közgyű­lést hiv egybe, mely hivatva lesz az ünneplő köz­gyűlés határnapját, óhajtás szerint, január első felére kitűzni. E közgyűlés napi rendje lesz az ünnep s en­nek végeztével a dr. Schlauch Lörincz bíboros- püspök felett mondandó emlékbeszéd. Az ünnepi közgyűlés estéjén hangverseny lesz, amelyen való közreműködésre fel lesznek kérve Bartók Lajos a Petőfi-társaság alelnöke, Korod a Pál költő, a hon- •védzenekar, női énekkar, dalegyesület s több ismert női és férfierő. A társulat húsz éves történetét ez alkalomra Melles Emil főesperes-lelkész fogja meg­írni. A számadások megvizsgálására Teitelbaum Her­man, Kótai Lajos és Ferenczy János igazgatósági tagokat küldték ki. *— Megtámadott választás. A Il-od osztályú szám­tiszti állásra betöltés végett a legutóbbi városi köz­gyűlésen megejtett választást Bulecza György, egyik pályázó peticzióval támadta meg. — Fegyelmi ügy. Dr. Korbay Karoly főkapitány és Soós János rendőrfogalmazó fegyelmi ügyét folyó hó 14., 15. és 16-án tárgyalta a közigazgatási bizott­ság fegyelmi választmánya. Érdemleges határozatot azonban a választmány nem hozott, hanem a vizs­gálat kiegészítése végett az iratokat Pap Géza polgár- mesternek visszaadta. Ezen körülmény a fegyelmi ügy befejezését meglehetősen elfogja odázni. — Halálozás. Molnár Mihály nagybányai könyv­nyomda tulajdonos hosszas szenvedés után tegnap délben meghalt. — „Az ezres“ asztaltársaság szombaton este tisztujitással egybekötött nagy asztalt tartott. A főbb tisztségekre a következőket választották meg. u. m.: Dr. Fechtel Jánost diszelnökké ; Orosz Alajost elnökké; Teitelbaum Hermannt és Csomay Imrét alelnökőké; Dr. Kelemen Samut fődiszszónokká; Dr. Fejes Istvánt diszszónokká; Lengyel Józsefet segéd diszszónokká és Dr. Tanódi Mártont orvossá. — Az iskolák államosítása iránt k ötött~ szer- ződést úgy a belügyminiszter, mint a vallás és köz- oktatásügyi miniszter is jóváhagyta; úgyszintén az iskolák építésére felveendő kölcsön ügyét is. — Egyröl-másról. A Kölcsey-kör november 9-ikén Nagybányán készül ünnepélyt rendezni a szatmári dalegyesület közreműködésevei. Ugyancsak november elejére tervez a nőegylet is egy műkedvelői előadást, hogy megcsappant pénztárát megtöltse. Hát, hogy ne volna boldog a magyar! Alig zajlott le a Kossuth-ünnepély, az egyetemi szatmári-kör műkedvelői előadása és tánczmulatsága, a lóverseny és borkiállítás, már is újabb mulatságokon törjük az eszünket. A Kölcsey-kör hangversenye financziális szempontból kevesbbé érdekli közönségünket, miután nem idehaza rendezik. No de annál közelebbről érint minket a nőegyleti műkedvelői előadás, miután ki van mondva, hogy nincs pénz az egyleti kasszában, tehát rajta jó közönség nyisd meg az erszé­nyedet ! Mindenesetre szép törekvés a nőegylet­től, hogy másnak nem engedi a dicsőséget a jótékonyság gyakorlásában, sőt talán éppen az sarkalja, hogy más jótékony egyletek, mint például az „Ezres“ asztaltársaság is, hosszú ideji szunynyadásából fölocsudott s ujult erő­vel kezdi működését, úgyszintén a filléregylet és a többi mind mozgolódnak. Ámde mivel szeretünk mindig financziák- kat előrukkolni, valahányszor a közönség ál­dozatkészségének igénybevételéről van szó, nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy az idén különösen sok alkalma lesz a közönségnek a jótékonyság gyakorlására és közczélokra való adakozásra. A torna egylet is újjá alakulóban van, a dalegyesület zeneiskolát készül felállítani és a jó Isten tudja még mi minden lóg a levegőben. Tény az, hogy a közönség áldozatkészségére igen sok oldalról számítanak. Deczember elején megnyílik a színház is, oda is csak el kell menni valakinek. Hozzávetve ezekhez a folyó évi nyomo­rúságos gazdasági viszonyokat, azt hisszük, hogy a földbirtokos közönségnek valamint a szőlőbirtokosoknak aligha lesz kedvök mulatni, Tehát a tőkepénzesek, latájnerek, hivatalnokok felé tekint a sok jótékony közművelődési s egyéb intézmény, várva az anyagi támogatást. Ez elég erős osztály nem kicsinyeljük az anyagi erejét, megfogja mutatni a jövő, hogy mire képes.

Next

/
Thumbnails
Contents