Szatmár-Németi, 1902 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1902-10-21 / 43. szám

Szatmár, 1902. SZAT MAR-NÉMET I. Október 21. — Szatmárvárosi és vármegyei közigaz­gatási naptár. Ezen a czimen f. é. november hó elején lapunk kiadóhivatalában, MátrayLajos főgimn. tanár szerkesztésében, egy csinosan ki­állított, 12 nyomtatott ívnyi tartalmú (190—200 oldal) naptár fog megjelenni, mely tartalmazni fogja az összes városi és megyei közigazgatási dolgokat: hivatalokat, hivatalnokokat stb. A kereskedő és iparos osztályt már mint czimtár is érdekelni fogja ezen naptár. Irodalmi részébe pedig városunk legkivá­lóbb tollforgalói Írnak közleményeket. Illusztrácziók is fogják a naptárt emelni: benne lesz a fő és alispán arczképe. Szatmár- város polgármesterének és az összes várme­gyei orsz. gyűlési képviselőknek sikerült arcz- képei. A szatmári jubiláló ev. ref. templom ké­pét is adni fogjuk. A naptár ára 1 korona lesz. Előjegyzése­ket elfogad lapunk kiadóhivatala. — Rovancsolás a városi vámhivatalban. Folyó hó- 17-én a polgármester elnöklete alatt egy Dr. Vajay Károly főügyész, Novák Lajos főszámvevő, Fürst Vik­tor számtiszt és Ferencz Ágoston jegyzőből álló bizott­ság megvizsgálta a vámhivatalt, mely alkalommal a készpénz és érték készlet hiánytalanul megtaláltatott, a kezelés áttekinthetőbb és rendszeresebb vezetése tekintetéből a bizottság észrevételeit a városi tanácscsal közölte. — A népkonyha választmánya elhatározta, hogy ez évben november 9-én, vasárnap délben kezdi meg városunk munkaképtelen szegényei és különösen az összes iskolák szegénysorsu gyermekei részére az ebédosztást. Ezúton is felkéretnek az elemi iskolák vezetői, szíveskedjenek a szegénysorsu és a nép­konyhára szoruló iskolás gyermekek névsorát (fele­kezet különbség nélkül) a népkonyha vezetőségének bejelenteni. A választmány kibocsátotta a gyíijtőiveket és a következő szózattal kéri tagjait a gyűjtésre: „Hölgyeim! Az önök ismert nemeslelkü buzgalmára számit a népkonyha választmánya, a midőn arra kéri önöket, szíveskedjenek a gyűjtést az idén a humánus ügyhöz méltó buzgalommal és kellő sikerrel, de gyor­san végezni, mert az idei rossz gazdasági viszonyok folytán nehezebb lesz a télen a szegény emberek kenyérkeresete. 150 iskolás gyerek és 40 elaggott csa­ládot kívánunk már november hó 9-től kezdve a télen át a népkonyhán táplálni. A gyámolitásra szo­rult szegényeink úgy, mint eddig, a jövőben is áld­ják a gyűjtést végző hölgyeket, mert ezen gyűjtések­ből telik tiz év óta az éhező embertársaink kenyere A n. é. közönséget esdve kérjük, fogadják szívélyesen a kéregető Ívvel a jobb móduakhoz látogató hölgye­ket. Az egész télre valót egyszeri kéregetéssel intézzük ; adjon ki-ki szive sugallata szerint annyit, a mennyit e nemes ügyre szánt, akár pénzben, akár főzelék és fűszerben. — Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak kik meg­boldogult férjem temetésén szives megjelenésükkel részt vettek, fogadják ez utón őszinte köszönetem nyilvánítását. Özv. Tegze Gáborné. — Leleplezett csaló. Szeptember hó elején egy jókinézésü falusi ember állított be Káhán Ignácz ter­ménykereskedőhöz. Miután annak rendje és módja szerint bemutatkozott, mustrát mutatott elő s 10 má­zsa búzát kínált megvételre. Káhánt az idegen biza­lomgerjesztő külseje megtévesztette. Nem kételkedett benne, hogy Papp András atyai lakos gazdálkodó, a hogy az idegen magát nevezte, másnap a 10 mázsa búzát befogja hozni. Még 10 korona előleget is adott neki. Hasonló módon járt el Rosenberg Simon terménykereskedővel, akinek Pap Lajos vetési gazdál­kodó nevében minta szerint 15 mázsa búzát adott el s 25 korona előleget vett fel. Természetesen a búzát egyiknek sem szállította be. Tegnap Káhán a Deák­téren véletlenül megpillantotta az ismeretlent s kér­dőre vonta. Az álbirtokos zavarba jött s hogy a kellemetlen helyzetből meneküljön, egy váltóval kí­nálta meg Káhán Ignáczot, a melyen Thuri Károly név volt aláírva. A következő felvonás a rendőrség­nél játszódott le, ahol kiderült, hogy a csaló Thuri Károly darai lakos. A károsultak feljelentése alapján az ügy a kir. ügyészséghez tétetik át. — Vörösmarty-szobor Nagybányán. A nagybányai muzeum-egyesület érdekes műtárgy birtokába jut. A Vö­rösmarty-szobor bizottság ugyanis, mely a pályázat beérkezett és megbírált szobormintáknak a nyilvános egyesületek, iskolák és múzeumok között való szét­osztását határozta el, a nagybányai múzeumnak az el­nökség kérelmére Rintel Géza szobrász pályaművét ajándékozta. Rintel Géza szobormüve, mely a költő­királyt az idillikus költészet szimbólumaival, szívvel és lanttal együtt ábrázolja, — úgy tudjuk — egyike a pályázat értékesebb darabjainak s ezért előre is örven- dünk, hogy ez a szép munka Nagybányára kerül. — Dobó István emléke. Eger város tegnap ünne­pelte a hős Dobó István emlékét. Ötödfélszázados év­fordulója annak a történelmi jelentőségű nagy hős­tettnek, amelylyel Dobó István, Eger városának láng­eszű és oroszlánbátorságu kapitánya megtörte a török hatalmát maroknyi csapatával Huszanötezer főnyi török had ostromolta a kis várat majd hat hétig, de a kétezer főnyi magyarság végre teljesen vissza verte hősies küzdelemmel. Nagyjelentőségi volt ez a diadal, mert erőt, bátorságot merített belőle a többi remény­vesztett végvár is. A dicsőséges emlékből kijut a hős egri nőknek is, akik férfiak módjára küzdöttek akkor a bástyákon s viselkedésükkel örökre példabeszéddé tették az egri vitézséget. A Dobó-ünnep keretében egy másik kegyeletes ünnep is volt. Örök nyugvásra helyezték a város határában talált Árpadkori csonto­kat a Dobó-emlék mellett, díszes kőkoporsóban. — Egy hős nőhonvód halála. Özv. Vitéz Antalné, szül. Doby Zsuzsánna úrnő életének 79-ik évében hosszas szenvedés után az ugocsamegyei Petneházán elhunyt. E nő az önfeláldozás mintaképe volt. A sza- badságharcz alatt részint a hitvesi hűség, részint a hazaszeretet szent érzelmeitől vezetve első férje Szabó Antal oldalán küzdött Bem táborában. Férje Szeben bevételénél, ő Piskinél kapott súlyos sebet. Végigszenvedte a háborúnak minden izgalmát és fá­radalmait. A fegyverletétel után két hónapig bolyon­gott, csak azután tért vissza szülőfödjére, Vitkára. Gyalog tette meg az óriási utat, s midőn elcsigázva, lesoványodva, rongyokben megérkezett szülőfalujába, a falu népe alig ismert reá. Különös véletlen, hogy 53 év múlva épen azon napon hunyta le örök álomra szemeit, melyen s nemzet az aradi gyász emlékét ün­nepli. — Az izraeliták sátoros ünnepe, (szukkot), más­kép betakarítási ünnep első része a múlt héten csü­törtökön és pénteken volt, befejező része pedig e hé­ten, ugyancsak csütörtökön és pénteken lesz. Ez egyike a legszebb ünnepeknek, midőn a pusztában bolyon­gás emlékére sátrakban étkeznek s a föld termékeiért mondott imáik alkalmával cédrusalmát, pálma, mitrusz és fiizvesszöt tartva kezükben, azzal az égtájak felé mutatnak, a minden irányból jött áldást jelezve s a különböző alkotórészek egybefolyásával azt szimbo­lizálva, hogy Jehova előtt nincs az emberek között különbség, a szegény ember (a íüzvesszö) épp olyan, mint a gazdag (a mitrusz). Csinosan bútorozott szoba esetleg teljes el­látással a Deák-tér közelében magányos ur részére kiadó. Hol? Megmondja a kiadóhivatal. — Felhívás előfizetésre. Megtört sugarak. Elbeszélések. — Az égi magasságból derű és fény árad le reánk, mert ott fenn a ragyogó csillagok honában, minden csupa fény és derű. A derű a mosolygó tavasz, mely szivünkben él, I a fény az életerő, mely érvényesül s ezer mértföldes akadályon is áthatol, hogy czélt érve, rendeltetésének eleget tegyen. A szétszóródó fény adja a sugár-kévét, mely szerteomolva mindnyájunknak megadja az igazsá­gos, egyenlő részt. De nem mindenkinek adatott meg, hogy az életnek csak verőfényes sugarait élvezze, a fény mellett ott van az árny is, mely igen gyakran re­ánk borul. Mindnyájunknak egyenlő jogunk van a bol­dogsághoz, de sajnos, az élet naponként megtermi a maga drámáját, — megtörik a fénylő sugár, összeom­lik a reménykedő szív. Megtört sugarak megtört szi- vekl... Nehány ilyen megtört szivet mutatok be „Meg­tört sugarak“ czim alatt a karácsonyi könyvpiaczon megjelenő kötetemben. Reménynyel, bizalommal bocsátom útnak mun­kámat s csak egy óhajom van, hogy t. előfizetőimnek e munkámhoz fü/.ött reményei is teljesedjenek. Előfizetési ár 2 kor. Tisztelt gyűjtőimnek minden 10 példány után egy tiszteletpéldány nyal szolgálok. Az előfizetések a gyüjtő-ivvel együtt f. év deczem- ber 15-ig hozzám beküldendők. Szatmár, 1902. október 15. Sávor Kálmán Petőfi-utcza 1. Irodai teendőkben jártas, 22 éves fiatalember állást keres. Czim a kiadóhivatalban. — Látszerészeti czikkek, u. m.: pápaszemek, or- csiptetők (zwikker), távcsövek, stb. legolcsóbban kap­hatók Kepes Dávid mű-órásnál, a színházzal szemben. Egy jó magaviseletli fiú tanulóul felvétetik Grünfeld Adolf szabó-műhelyében, Szatmáron. Egy 13—14 éves fiú fizetéssel tanulóul felvétetik Weinberger Testvérek könyvnyom­dájában. íínílónQÍfl Aki nehézségben, görcsökben, vagy ljpilGJJijlCli másféle idegbetegségben szenved, kérjen ezek gyógyitásmódjának ingyen és bérmentve kapható ismertetőt. Schwanen Apotheke, Frankfurt. Felelős szerkesztő: Mátray Lajos. Főmunkatárs: Ferencz Ágoston. Vasúti menetrend. Érvényes 1902. október l-től. Szatmár-Németiböl indul: SD <D t+H Gyors vonat Személy és vegyes vonatok Vá­sári vonat Debreczen 157 345 900 253 709 Királyháza 156 619 1246 718 518 Nagy-Bánya 624 730 F.-Gyarmat Minden, „ Q27 szerdán ‘ 1015 723 Szatmár-Németibe érkezik: Debreczen felől 15 4 608 827 708 1203 Királyháza 155 852 652 1017 814 Nagy-Bánya 830 638 F.-Gyarmat Minden „ „ 006 szerdán U 749 615 ! Halottak napjára! A tartósságukért általánosan kedvelt Capvirág koszorúk ízléses kivitelben, dús válaztékban 2 koronától feljebb. Éló'virág koszorúkra a megrendelések már most elfogadtatnak. Továbbá élő- és praeperált pálmák, valamint egyéb szobadísz-növények és művirágok a legjutányosabb árban kaphatók. Őszi ültetésre szép példányokban, gyümölcs­fák, díszfák és díszcserjék, fenyők és Thuják többfajban és nagyságban helyszűke miatt olcsó árban kaphatók Bertha Karoly műkertésznél __ ________ Szatmáron, Deák-tér 2. szám. Egyedüli legjobb szabadalmazott asztalok: bútorgyár-------- DEBRECZENBEN. Ai apittatott 1875-ben. Több éremmel kitüntetve. SCHVARZ VILMOS cs. és kir. udvari butorgyáros. Gyárhelyiség Szálka-ut5. Üzlethelyiség Piac-ut 71. — ■ ----: AJÁNLJA ====== saj át gyártmányú és dúsan felszerelt butorraktárát, valamint kárpitos búto­rait nagy választékban, díszítéseket mindennemű stylben, a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelig jutányos ár mellett — Javítások olcsó árban elfogadtatnak. — Pontos kiszolgálás biztosittatik Költségvetés, rajz és mintákkal készséggel szolgálok ♦el-2» ÓÜÁSC legolcsóbb beszerzési forrása 3 évi jótállás mellett Konyád János óragyára arany-, ezüst- és ékszer-áruk szál- lité-háza Brüx (Csehország) Jó nickel-rem.-óra frt 3.75. Valódi ezüst rem.-óra 5 25. Valódi ezüst láncz frt 1 20. Nickel ébresztő óra frt 1.75. Czégem a cs. és k. birodalmi czimerrel van kitüntetve, számtalan arany, ezüst ki- állilasi érem valamint ezernyi elismerő-levélvan birtokomban. Nagy képes árjegyzék ingyen és bérmentve. »I SÍ is i»»w«ws mmmmmmmmmm Budapesti elsőrangú pénzintézeteknél 15-70 évig terjedő olcsó löíkfa ids “kapható: 600 koronától a legmagasabb összegig első és második helyen, a legrövidebb idő alatt, oly kedvezménynyel is, hogy az adós elhalálozásá- val tartozása is megszűnik és az örökös teher- mentes tiszta birtokhoz jut. Már meglevő terhek is átváltoztathatok ezen kedvezményes kölcsönre és esetleg nagyobb összegre.------------- Felvilágosítást nyújt: -------------­Ne uschiosz Testvérele: törvényszékileg bejegyzett ezég, Szatmár. Iroda: Árpád-utcza 20. sz. — Telefon: 16. sz. Felvilágosítással szolgál még minden kedden ========= Fehérgyarmaton is. ====== imiiiiiiiiiiiiiiiii

Next

/
Thumbnails
Contents