Szatmár-Németi, 1902 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1902-09-02 / 36. szám
36. szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATIWÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ES KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ES A „SZATMÁR-NÉMETI-1 IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltetnek. Kéziratok nem adatnak vissza. ===== Telefon-szám 80. ■■■■ = ' Iskolai viszonyaink. Ha valami, úgy bizonyára az iskolák száma és az azokba járó tanulók mennyisége biztos jelzője egy nemzet közművelődésének. És ha ezen axióma áll, mint a hogy áll is, úgy hazánk joggal az európai művelt államok sorába iktatható, mert hazánkban száz ember közül immár hetven tud irni, olvasni. Igaz, hogy az a harmincz százalék még elég nagy szám, de ha tekintetbe vesszük, hogy az 1868—38-diki népoktatási törvény életbelépése előtt, tehát ezelőtt 34 évvel, 100 ember közül hazánkban 50—60 nem tudott irni, olvasni, úgy a tankötelezettségről szóló törvény üdvös hatását s nemzetünk közművelődésének czéltudatos haladását senki kétségbe nem vonhatja. Hogy közművelődési állapotunk ennek daczára még sok kivetni valót rejt magában, ennek oka főleg abban rejlik, hogy felülről lefelé tehát fonák módon kezdték meg a kiépítését. Az egyetemeknek, szak- és szépművészeti iskoláknak, akadémiáknak palotákat emeltek, mig több száz helységnek elemi iskolája sem volt és — sok helyen még mai napig sincs hajléka az elemi iskoláknak. Bárhol, bármikor takarékoskodhatik az állam, a törvényhatóság, a felekezet és a társadalom, de az iskoláztatásnál takarékoskodni, egyenesen bűn! — Avagy nem azért telnek-e meg a börtönök és gyarapodnak a törvényszéki akták, a bünkró- nikák, mert annyi sokan nélkülözik a valláserkölcsös és hazafias iskolai nevelést ? Örvendetes kivételnek kell e tekintetben általában a mi iskolai viszonyainkat ma már jeleznünk, mert benne annyi üdvös, változatos, annyi kívánatos haladás történt, hogy immár majd mi is büszkén fogunk rámutatni fejlett iskolai intézményeinkre. Baj az is, még pedig immár társadalmi betegséggé fajult baj, hogy a szülők tömegesen a tudományos pályára terelik mindkét nembeli gyermekeiket! Mintha nem volna más életpálya, mint a diplomás! Amint hirlik : kétezer tanítónő és óvónő van állás nélkül! 1200-a képezdébe magukat fölvétetni óhajtó leányt utasítottak vissza eddig az állami képezdék, mivel julius hó 1-ig már túl voltak jegyezve és már meg volt a törvényes létszám. Mig egy-egy ügyes varrónő annyi munkával van elhalmozva, hogy a munkaadó úrnőknek heteken át kell várniok, mig egy ruhájuk elkészül, addig száz meg száz tanképesitett nő, nőkereskedelmi tanfolyamot végzett leány kenyér nélkül bolyong és boldog, ha 20—30 korona havi fizetés mellett kap állást egy-egy üzletben, vagy Írógép mellett kap állást egy-egy irodában. — Ugyanilyen sorsa van a diplomás fiatal embereknek is. Akárhány ügyvéd, kereskedelmi iskolát végzett fiatal ember stb. stb. havi 80—100 koronára dotált állásra pályázik. Mert sajna, hazánk még mindig csak agrikulturális ország, hiába ábrándozunk önálló iparról és föllendült kereskedelemről. Nem vagyunk képesek ellátni diplomát nyert ifjainkat. Minden pálya lultömött. Épen ezért, most, midőn újra benépesednek helybeli iskoláink, helyén valónak tartjuk a szülők figyelmét felhívni arra, hogy: gyermekeik iskoláztatásának kérdésénél ne csupán a tudományos pálya legyen szemök előtt, hanem akár anyagi szempontokból, akár gyermekeik rátermettsége szerint, forduljanak teljes bizalommal az ipari pályákhoz, nem tévesztve szem elől, hogy az az ország gazdag, az az ország boldog, melynek virágzó ipara van. Ha pedig mi mindannyian tudományos pályára erőltetjük gyermekeinket, ha resteljük, ha szégyeneljük, hogy gyermekeink tisztességes iparágat tanuljanak, hogy lesz lehetséges, hogy hazai iparunk, tanultabb elemmel ellátva, fejlődésnek induljon? Szeretjük hangoztatni, hogy a viszonyok minden tekintetben annyira változtak stb. Vagy csak épen az nem változott volna, hogy az ipari pályára tanulatlan gyerkőezök, vagy 1—2 elemi iskolát átbaktatott szegény gyermekek menjenek? Szégyen az, ha valaki gyermekének nincs tehetsége a felsőbb iskolai pályákra és valamely ipart tanulva, tisztelt, becsült iparos polgártársunk lesz? Különösen: ha jobb családból származva bizonyos mennyiségű forgó tőkét is tud iparágába belefektetni? Hiszen: iparunk fejlődésének épen ez az egyik megrontója, hogy az iparosoknak nincs anyagi erejök és igy csak napról-napra vegetálnak ! Anglia és Németország épen az által fejlesztik folyton nagyban az ország vagyoni állapotát, mert iparuk, kereskedelmük fejlett és folyton az emelkedés skáláit jelzi! Ugyan miért? Azért, mert ott nem tanulatlan gyermekek mennek ipari pályákra, — tehát nem is szégyenük azt, hanem: 4—8 osztályt végzett egyének, a kik észt, fejlettebb Ízlést és sokszor tőkét is visznek magukkal. A szülők úgy maguk, mint a társadalom érdekében fognak helyesen cselekedni, ha nem előítélettel Íratják be az iskolába gyermekeiket. Szózat Kossuth emlékének igaz tisztelőihez! A fővárosi 1848—49-iki és Kossuth muzeum éve- kig foglalkozott azzal, hogy a világ minden részéből összegyűjtött ezernél többféle Kossuth arczképek nyomán megállapítása és elkészítése a leghívebb Kossuth arczképet. T Á R C Z A. Hogyha olykor ... Hogyha olykor kedvem támad S elhuzatom a nótámat: Oiy nagy tűn az, olyan vétek, Hogy érette elitéltek ? . .. Mit is tehetek én róla, Hogy szivembe van a nóta . . . Hogyha olykor nekiárad: Enyhül a bu, fogy a bánat! . . . De meg az a szegény czigány, — Keresete úgy is silány — Ila nem akad egj-egy napja: Hogy él meg az istenadta ?! Baka Elek. Redakció. (Egy hírlapíró naplójából) János ur, a „Gencsi fiuk* szerzője épen az Íróasztala fiókját nyitotta fel, amikot halk kopogtatás hal- lile az ajtón. Hagyományos nembánomság. Mindenki mélyen hallgat én a tűzre tettem egy pár kanál kőszenet s amint sűrű, nehéz füstje felszállott az öblös kályha hátterében egy vörös hajú elhízott asszony lépett a szó bába s sápadtan nézett hol rám, hol János urra. Úgy látszott csalódott az öreg, mert egyikünket sem mert megszólítani. — Mi kell? kérdezte János ur nagy föiénynyel. — Az urtói semmi! Én most keresek, mondja az asszony. — Ott nincsen senki, érti? — Ott látom — jegyzi meg az asszony, olyan mozdulatot tesz, mintha elakarna menni. — Ugyan nénike, szólót bele a diskurzusba — talán csak én is itt vagyok. Ha szolgálhatok valamivel szívesen a rendelkezésére állok: Lássa nekem is van egy ilyen öreg, tisztességben megőszült anyám. Hát mit is parancsol ? Az asszony olyan furcsán nézett rám, mintha ez; amit mondtam, mind hazugság lenne. — Úgy! úgy! erősítem meg. — Becsületben őszült meg? kérdezte s hihetetlenül rázta vörös, bozontos fejét. — Igen ! Mondám ! Igen ! — Igen ? No akkor boldog asszony, szerencsés asszony. De lássa az ur ezt az én szerencsétlen veres hajamat, amelynek minden szálát megbecsültem eddig, most oda adhatom, odadobhatom a kutyának. A becstelenség, a tisztességtelenség kapaszkodott ebbe bele, mint egy átok. Aztán zokogó sírással simitgatta azt a kócz- tömeget, mintha kiakarná engesztelni a hajszálakat egyen- kint. S én nem tudtam szólni hozzá egy szót sem. — Delirium! mormogta János ur. — A gyalázat, a gyalázat — sírta fuldokolva az öreg. — De hát kedves asszonyom, miért busit engem is, hiszen mintha az anyámat látnám sírva, vagy mintha szué, hogy nekem is régi elmúlt időket juttat eszembe? — Nem sírok már, nemi — mondta vontatottan s csöndesen kinemt az ajtón azt se mondta „Isten áldjon 1“ János ur meg már vagy két kutyanyelvet teleirott s amikor a harmadikkal is elkészült rám vetette azt a nagy álmodozó szemeit, mintha valami hihetetlent fedezett volna fel rajtam s azt mondá: * — Gyermeki — Gyermek ? Én ? S miért ? — Hej! barátom , ifjú barátom! Nem ismeri ön még az életet; nem az embereket. Tudja szépek vagyunk, jók vagyunk, derék becsületes emberek vagyunk. De amint eljö az este, s a világos napsugárt elüti a sötétség: úgy a mi lelkűnkből is elüti az emberismeret mindazt, ami eddig jó, nemes, vagy szép volt benne. Mert ezek csak fogalmak, hitvány fogalmak. Ma még csak érnek valamit, holnap mind olyan üres, hogy szinte megborzadok tőle. És ön, tisztelt fiatal ember, ön aki tanulmányozta a lélektant s a szociológiát: ezekre még nem jött rá ? Önben még nem gyújtotta fel az élet a halvány lángot, amelynek neve pesti inizmus s a melynek világánál teljesen megismerjük az embert. Ön még mindig optimista fiatal ember ? kérdezte mérhetetlen keserűséggel. Jó de lássa ilyen hitvány jeleÜzlethelyiség: férfi szabó-műhelyéből kerülnek ki a legelegánsabb @ © © férfi-öltönyök, melyekhez ugyanott a legjobb • ® • minőségű szivetek is nagy raktáron tartatnak. =— ===== :tér S. a városháza kötelében. Elismert pontos ; = és előnyös t kiszolgálás!! —
