Szatmár-Németi, 1902 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1902-08-05 / 32. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁR NÉMETI ! IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér. Modern erkölcsök. A legnagyobb fokú elaljasodásra vall az az erkölcsi eldurvulása az Isten képmására teremtett embernek, a mely a legközelebbi napokban szemünk elé tárult az ország fővárosában, ez újkori Niniveben. Itt látnatjuk már csakugyan: az állatot az emberben . . . még pedig egész meztelenségében. A legundokabb koláák egyike nyiit ott mostan is meg; elszorul az ember szive, ha végig gondol e szomorú eseten. Nevén nem nevezhetjük azt a fertelmes bűnt, a melyet ott elkövettek. A szemérem és illendőség tiltja papírra vetni Ifánnak igazi nevét. Egy csöpp csodálni va^ sincsen abban, ha az utcza népe is megszólalt és élni akart a lincselés jogával ez undok ügyben. A pro- letáriátusnak ez a spontán íelháborodása jelent valamit. Azt jelenti, hogy nem bizik a gonosztevők szigorú megbüntetésében. Szomorú tapasztalatokat tesz e téren a mi népűnk. Hiszen a legtöbbször olyan nagy úri gonosztevők követik el az ilyen undok bűnöket, a kiket a rendőrség nem mer nálunk üldözni és lesújtani. Lám Angliában egy királyi herczeget is törvény elé állítanak . , . kisebb fokú erkölcsi kihágásért is! Nálunk az utcza népének kell odakényszeriteni az illetékes tényezőket, hogy komolyan tegyenek valamit. Hiszen nem kevesebbről van szó, mint egy csomó ártatlan gyermek nemcsak lelki érzékének megmételyezéséről, de testi épségének telSZERKESZTÓSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. jes tönkrctevéséről is. Nagy fokú bűn is lehet az, amely még az utcza erkölcsi érzését is kikelti! Vegye elő azért az emberi-nem történelmének írója tollát és fesse ie hűen, hogy minő aljas erkölcsi merényletek történnek meg a müveit XX. század elején. Az erkölcsi dekaden- tiénak talán utolsó stádiumáig eljutottunk már? Hazánkra, nemzetünkre szomorú fényt vető történetírás lenne ez. Pirulni kell magunk előtt, ha a külföld tudomást vesz ez újabb szomorú merényletről. Hiszen a gyalázatos leánykereskedéshez is mi szolgáltatjuk a legtöbb emberhúst. Elismerem én, hogy magukból kivetkezett emberek, erkölcsileg eldurvult lelkek minden korban voltak; de az a kor, a melyben mi élünk, az erkölcsi eialjasodásban túlszárnyalja az eddigieket is, Mindenesetre komoly hiba van nálunk a családi nevelésben. A társadalom erkölcsi érzése laza; szinte kihívó dicsekedéssel követi el a legpiszkosabb cselekedeteket. A valláserkölcsi nevelés mind a szülei háznál, mind pedig az iskolákban csak másodrendű tényezővé okvalválódott. A puritánismusnak nyoma sincs társadalmi életünkben. Elvek után tut, azokra sóvárog mindenki. Erkölcsi életünk valóságosan epukurensi. Még csak titkot sem csinálunk abból, hogy csak a szerint értékeljük és becsüljük az eletet, amint és a mennyit meríthetünk ki annak örömeiből. Az örömök eme féktelen hajhászása aztán • HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok nem adatnak vissza. ...... = Telefon-szám 80. ===== er kölcstelenségekre ragad. A kevés fáradsággal megszerezhető s olcsó örömök megszokottá válnak és annyira meg is szokjuk ezeket, hogy maga a társadalom is természetesnek találja azokat. Magának az utcza népének kell megmozdulni és erkölcsi felháborodással bennünket figyelmeztetni, hogy most már az erkölcsi eldurvulás legutolsó határáig jutottunk el. Minden esetre lesújtó és szomorú leczke ez! Vájjon meddig nem jutunk még el? Vagy talán lejebb is sülyedtünk már? Sok meg nem nevezhető bűn még a sötétben lappang, de még eddig nem került napfényre. Egyszer- másszor ugyan a nyilvánosság reflectora: a sajtó be-bevilágit e sötétbe; de ez sem deríthet az egész pokoli bünvilágra fényt s igy csak szomorú részleteket láthatunk abból, ami a homályban történik. És ez a sajtó, midőn az ilyen gálád üzelmek lelett méltán felháborodik, nemes hivatást is teljesíthet. Ébresztő szavaival rázza fel a társadalmat és figyelmeztette, hogy örvény szélén állnak. Ha az erkölcsi lejtőn igy haladunk lefelé, ma-holnap Róma sorsára jutunk. Át kell alakítani az emberi lelkeket a vallás nemesitő igéjével. A társadalom nevelését vallás-erkölcsi alapokra kell helyezni. Ez legyen alapja a mi társadalmi, állami életünknek is. Nemcsak a szülei háznak, de magának az egész társadalomnak gondoskodni kell arról, hogy a gyermekek hazánkban is intenzivebb valláserkölcsi nevelésben részesüljenek. Hiszen épen a valláserkölcsi nevelés hiánya ragadja bele T Á R C Z Á. Fent íi légben ... Fent a lécben pacsirta szól — énekel. Tavaszt hirdet, — de minek is érem el ? . . . Pacsirta zeng — ujul minden, de nekem Tavasz helyett fagyos tél a lelkemen. Itt a tavasz, — fagyos télre kikelet. — Gondolkozom, vájjon engem mi lelhet ? 1 Hova lett a régi kedvem tavasza, Mely a telei ismerni sem akarta. Gondolkozom, — tépelődöm .. . hiába; Régi kedvem s /éltem derült világa Oda van már — s most látom hogy felettem Hideg tél van —■ és e fájó lelkemen. Hideg tél van . . . ritkul, — őszül a hajam; De nem csoda, hisz’ oly sok a bú rajtam. Fent a légben hiába szól a madár, Szép tavaszom régen elmúlt — oda már. Hiaba zeng már a madár szép tavaszt; Engem többé nem vigasztal — nein maraszt . . . . . .. Fásult lélek —- őszülő haj, — napi gond ? Hallgatni is sok ezt -=> sokszor mit is mond* * , Kis p’.csirta — ne hirdesd hát a tavaszt: Hisz’ felettem uj életet nem fakaszt ?! — Hiába süt a napsugár melegen; Ezt a fagyot feloldani ügy sem bírja lelkemen. Izsó György. A gyűrű. — És ön, doktor ur, hiszi, hogy megtörténhetett volna ez a történe t ? — Micsoda történet ? (A doktor csakugyan épen ebben a pillanatban lépett a szobába s igy azt se tudta, hogy miről beszélünk.) — Az a történet, amelyet Mirbeau irt meg a minap . . . — Ah igen, már kezdek emlékezni ; egy vas- gyűrűről volt benne szó. — Még pedig milyen vasgyürüről ! Szegény öreg báró 1 A saját véréből vétette ki azt a vasat, amelyet egy gyűrűbe foglaltatott. — No, de ő róla csakugyan el lehetett mondani, hogy vérét ontotta a hölgyéért 1 — És mit kapott jutalmul ez önfeláldozásért? „Jobb szerettem volna, ha egy ólát adott volna“ — ezt felelte Hó Gö nböcske, az a szeretetreméltó, hölgy, akit a saját vérével ajándékozott meg. A jelenlevők egyike, aki ez ideig még nem szólt egy szót sem, végre igy szólalt meg: — Ez a történet, amelyet Mirbeau beszélt el, nemcsak lehetséges, sőt nemcsak valószínű, hanem határozottan meg is történt. Ezt én bizonyosan tudom mert ismerem is a történet hősét. — Ugyan, ugyan 1 Mindnyájan csodálkozva néztünk rá. — Igen, igen ! És ha ez önöket érdekli, szívesen elmondom a történet végét is. — Beszéljen, kedves barátom 1 — Nos, tehát mikor a báró elment a vegyészhez, s elmondotta neki, hogy ki akarja vétetni a véréből a vasat, a vegyész gúnyosan mosolygott s csak jelentéktelen karcolást ejtett az öreg bárón, aki azt hitte, hogy csakugyan vérét veszik. Azt a vasdarabot pedig, amelyet operácziójának eredményeként olyan nagy diadallal mutatott a bárónak, korántsem az ő véréből készítette, hanem valami ócskavasból, talán egy forgalomból kivont rozsdás kulcsból. — Ah! Ah! — Igen, ezen méltán csodálkozhatunk!... S emlékeznek, ugy-e, Hó-Gömböcske szavaira is, mikor átvette a csak fiziológiailag értékes ajándékot ; „Bizony öregem jobb szerettem volna egy órát 1,., Ezen a válaszon legkevésbbé sem ütődött meg az öreg báró* a szerelme sem kisebbett a méltatlan teremtés iránt — sőt épen ellenkezőleg ! dúl férfi-szabó-müheíyéből kerülnek ki a legelegánsabb • férfi-űStön yök, melyekhez ugyanott a legjobb • o o Dbb ^ minőségű szövetek is nagy raktáron tartatnak. — Elismert pontos •==•-— ...--- kiszolgálás!! á Üz lethelyiség: tér ti. •9 a városliáasa közelében.
