Szatmár-Németi, 1901 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1901-10-22 / 43. szám
V. év. / Szatmár, 1901. Október 22. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMAR-N ÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET" HIVATALOS KÖZLÖNYE. Me^jelenil^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában tWeinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon^szám 80. h$Szatmárhegyi szőlő- és borgazdaságunk érdekében. Kezdjük azon, a mi a dologban a legfőbb : hogy szatmárhegyi szőlő- és borgazdaságunk tekintetében nagyon csehül állunk. Mig vasutunk nem volt, azt mondtuk: legyen csak vasút a hegyre, majd igy meg úgy lesz! Szállítunk szőlőt minden irányban, borainkért eljönnek a borkereskedők stb. És mi történt? Az, hogy volt ugyan az idén szépen szőlőtermésünk, de szőlőt nem szállítottunk ki, pedig ez volna az igazi jövedel- mes szőlőgazdaság! De még csak a bort sem tudtuk eladni, mert: nem jött kereskedő, a ki megvette volna. Mig ez egyrészt nagy élhetetlenség részünkről, más részről pedig: megdöbbentő jelenség, hiszen a szatmári szőlőhegynek ma még alig egy harmadrésze van betelepítve, ennek a telepítésnek is csak fele volt termő képes, mi lesz majd akkor, ha az egész hegy teremni fog? mikor ma is már 14—15 kr.-ért sem kellett a termés, illetőleg: nem volt a ki meg vegye! Nem az a baj tehát, hogy sok bor termett, hiszen ez a gazdára még akkor is előnyös, ha alacsony az ár, hanem az a baj, hogy nem volt kinek eladni a bortermést. A Szatmárhegy borát minden időben a városi fogyasztásra termelte. Innen van az, hogy a mi borainkat távol vidéken nem ismerik. Most pedig a mi kereskedőink és azok, a kik boreladással foglalkoznak, vettek ringy- rongy homoki mustot 6—8 kr. literjét, és ezzel fogják traktálni jó árban, a szatmári közönséget, és legjobb esetben: tesznek hozzá egy kis szatmárhegyi bort is.^ Nagyon kevés borméréssel foglalkozó egyén volt az, a ki az idei szüreten a mi hegyünkön vett bort. így történhetett azután az, hogy a termés a gazda nyakán maradt, pedig a mi hegyünk, valaha bármennyi bort terermen is, az ha közönségünk szatmárhegyi jó bort akar fogyasztani, minden időben el fog itt fogyni, mint a hogy máskor is elfogyott. De vegyük a dolgot úgy, a mint van. Ha a mi embereink elmennek homoki bort venni, már pedig az volna az igazságos, hogy mi a saját jó borainkat fogyasszuk, nekünk pedig terem a sok jó hegyi bor, hogyan értékesítsük? Nincs más hátra, mint szövetkezetei alkotni, mely bor vagy pinczeszövetkezet borainkat, bármennyi legyen is az, bdt nagykereskedő knek eladja. így azután az lesz az eredmény, hogy borainkat megismerik távoli vidékeken is, bornagykereskedő a vételre lesz mindig és még magasabb árt is fogunk borainkért kapni, mint ha kisebb mennyiségben adnánk el. így azután elérjük azt is, hogy lesz szőlő- kivitelünk is, mert azok a bor nagykereskedők, a kik megismerik a mi szép és jó szőlőfajainkat, különösen a messze vidékre is szállítható, pompás bakatort, majd lesz gondjuk arra, hogy nem az alföldről szállítanak szőlőt Ga- licziába, Lengyel és Oroszországba, hanem tőlünk, mert innen a költségük is kevesebb. Korai csemege szőlő fajok kivitelére megint csak a szövetkezet a legczélszerübb. Rajta tehát, vasutunk van, a jövőre nézve gondoskodjunk, hogy bor és szőlőgazdaságunk a világ előtt ismeretes és ránk nézve jövedelmező legyen. Kérelem a magyar nemzethez. Az a maroknyi tősgyökeres magyar nép, mely a keleti Kárpátok tövében századok óta védelmezte a magyarság ügyét; az a székely nép, mely a nemzeti jog lobogója alatt erős karral, a szív bátorságával és a faji önérzet s históriai öntudat büszkeségével Hunyady János törökverő harczaiban kivívta a székely szabadságot; az a székely nép, mely Mátyás király dicső fekete seregének zömét alkotá; az a székely nép, mely a Bocskay, Bethlen Gábor és legutóbb legendaszerü hősünk, Bem tábornok legkedvesebb katonája volt: nem talál munkát e hazában és száraz kenyeret családja számára. A méhkas, mely másfél ezer esztendőn keresztül e maroknyi népet a sötét századok hullámverésiben fentartotta, megtelt. Belőle uj rajok tódulnak ki. A szegény nép keletre és délre megy: Oláhországba, hogy kenyeret keressen magának és családjának. Itt aztán elzüllik, elnemzetlenedik. Hivatalos adatok mondják, hogy az utóbbi 10 év alatt a bérezés székely hazában, a 204 □ mértföldnyi területen élő 450,000 székelyből 50,000 székely vett örök búcsút hazájától, hogy családja részére idegen népek durva munkájából keresse meg a mindennapi T Á R C Z A. Egy napig asszony. Irta : Nagy Endre. Úgy mondom el ezt a fura históriát, a hogy megesett éppen. Én ugyan jól ismerem az előzménye két is, de a mi vidékünkön, uram, szeretnek beszélni erről a históriáról az emderek. A Bogácsiak nagyon hatalmasak. Mindenüvé elnyúlik a kezük; övék az egész vármegye. Jobb is, ha a magánfajta szegény hivatalnok befogja a száját. * A másodnapján késő este, Radó István karonfogva egy napos menyecskefeleségét és beültette kocsijába. Kaczér, könnyű jármű volt, szinte gyerekjátéknak is beillett volna. Elől két ülés az urak számára, hátul a kocsisnak helye. És a cseppnyi kocsi előtt két gyorslábú paripa toporzékolt, habosra rágta a zablát. A mama könyeit törülgetve figyelmeztette vejét: — Hadd hajtson a kocsis, Pista, magának tár nem elég nyugodt most a keze. Radó tréfás szomorúsággal válaszolt: — Legyen még egyszer az én kezemben a gyeplő, aztán soha többé. A czigány a Rákóczyba kezdett, Radó Rittyentett egyet, a mama zokogva sikokott ki a Bogácsi udvarból. Egy darabig még üldözte őket a vidám zaj, aztán csak a lovak egyenletes léptei pattogtak. — Együtt vagyunk hát Ágnes . . . Az éjben nem látszott Radó sötét arcza, — zordan összevont szemöldöke, haragos szeme. Hangja pedig lágy volt és epedő. Mint a milyen az uj házasoké szokott lenni, a mikor feleségüket viszik haza. Falu alján, általutnál, a hol eső mosta bádog Jézus vigyázza a járókelőket, megállóit a kocsi és Radó hátraszól a kocsisnak: — Ugorj le csak Jancsi, igazítsd meg a Szellő hámját. A kocsis készségesen szállott le, de István ebben a pillanatban erősen a lovak közé suhintott. A legény hemperegve gördült le az árokba, a paripák megvadulva ragadták magukkal a pehely bricskát. Ágnes rémülten kapaszkodott férjébe. — István ... az Istenért . . . vigyázz, felborulunk ! — Mitől se félj babám. Csak éppen egy kicsit sietős az utunk. Még eddig meg sem csókolta feleségét . . . — A fiatal asszonyka remegve kuporodott össze. — István! . . . Talán . . . Jézusom . . . talán beteg vagy? — István ... Én nem akarok tovább menni. Kérlek, álljunk meg. István, álljunk meg! Fogcsikorgató nyájassággal dörmögte István : — Dehogy állunk, dehogy állunk. Gyite Szellő, Bársony 1 Siessetek egy kicsit a nászéjszakán ! Keresztül vágtattak Csobogányon, oldalvást elhagyták Egrest. Embertelen volt az egész tájék, csak a kutyák rugaszkodtak falka számra a kocsi után rémesen üvöltözve. Éjféltájt lehetett. A láthatáron fekete folt-csomó sötétlett, Csekmő volt, a Radók ősi fészke. Az a gondolat, hogy nemsokára emberek közé jutnak, megnyugtatta egy kissé Ágnest. Óh, csak legyen vége egyszer ez irtózatos nátzutnak. Zötyögve, bukdácsolva haladt a kocsi a falu gödrös utczáján. A park vén fái közül barátságosan villogtak ki a kastély ablakai. Ágnes föllélegzett örömében. Tehát mindjárt vége lesz a kínszenvedésnek. A lovak ösztönszerüleg fordultak a kőoszlopos kapu felé, és István dühösen rántotta félre a gyeplőt és ostorával véresre csapkodta a paripák hátát. — Hohó, nincs még vége az utunknak 1 Ágnes egyetlen reményében is csalatkozva, sikoltozni kezdett. A kocsiból is ki akart ugrani, de Radó aczél karral szorította magához. Ej, no! Ne légy hát olyan türelmetlen. Tót gyolcsosok jöttek szembe, óriási társzekereikben heverészve. Hosszan néztek a bricska után és jóízűen röhögtek. A fiatalabbik irigykedve jegyezte meg: — Ezek is jól mulatnak. Salánk mellett a Tisza hidján robogtak át. Itt a folyam balpartján visszafelé kanyarodik az ut. Hajnalra ott lesznek a honnan elindultak : Bogácson. Kelet felől a kora virradat zöldes fénye derengett már. A máramarosi hegyek csipkézete hideg merevséggel ölelte át a sötét vidéket. Lassan-lassan. vápák, vadtövissk, apró nádas mocsarak tünedeztek elő. Tépázott üstökü fűzfák busong- tak az ut mentén és egy kanyarulatnál a reketytyés- ből fehéren villogott a Tisza. Meredek partok alatt Kolb Mór hat. eng. ház- és birtok eladási, törlesztéses jelzálogkölcsön közvetítési irodája Szatmár, Kossuth Lajos-utcza 2-ik szám. Aki házat, birtokot és erdőt venni vagy eladni kényelmesen (mérsékelt közvetítési dij mellett) óhajt, ugyszinte birtok vagy házra olcsó törlesztéses jelzálogkölcsönt akar, vagy bárminő helybeli vagy vidéki részvényre van szüksége, vagy azokat eladni akarja, velem lépjen érintkezésbe és meg fog róla győződni, hogy kiterjedt előnyös ismeretségem folytán hivatásomnak megfelelek. Vidéki megkeresésekre azonnal válaszolok. SColb ilHÓri
