Szatmár-Németi, 1901 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-04 / 23. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET" HIVATALOS KÖZLÖNYE. Me^j0lenil$; minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. i Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltetnek. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon-szám 80. r<~ A magy. áll. vasút internátus városunk részére engedélyezve. Isméteken szóltunk lapunk hasábjain (lásd a „Szatmár-Németi“ f. é. ápr. 16. május 19. számait) arról a fontos és városunknak úgy anyagi, mint erkölcsi emelkedésére szolgáló körülményéről, hogy a kereskedelmi minisztérium által felállittani szándékolt harmadik vasúti nevelő intézet (internátus) városunkban nyerjen helyet, illetőleg, hogy hasson oda a hivatalos város, hogy ezt az intézményt városunk nyerje meg. Most, mint a legilletékesebb forrásból értesülünk, „a kereskedelmi miniszter engedélyezte, hogy a harmadik vasúti nevelő intézet, melybe a távoli, különösen pedig az idegen ajkú vidékeken szolgáló vasúti tisztviselők gye'rmekei nyernek nevelést és taníttatást, felállitassék és e tárgyban a tárgyalás városunkkal megkezdessék“. Örömmel adjuk tudtul a kereskedelmi miniszternek ezen fontos elhatározását, a ki mint ez az intézkedés is igazolja: városunk iránt meleg rokonszenvvel és igazi jó indulattal viseltetik, annyival is inkább, mert ez az örvendetes és városunk fejlődésére félre magyarázás nélkül fontos behatással biró dolog, még most van útban, hogy a hivatalos várossal közöltessék. A váfos közönségének, ezelőtt 4—5 évvel volt alkalma már e kérdéssel foglalkozhatni és a kik a város reális alapokon való fejlődését igazán szivükön viselik és városunkat nem EB TÁR C Z A. Az én hegedűm. Az ért hegedűm, Ha szólni tudna Hej de sok bánat Napfényre jutna De sok, mosolygó Csendes alkonyat Nem hintené be Fénnyel arczomat ! De sok hajnalnak Bíbor sugára Nem szállna szobám Kis ablakára . . ! Az én hegedűm, Ha szive lenne, Egy nap ezerszer Széjjel repedne! Elhasitaná A tenger bánat, Mely úgy eltölti Minden nótámat. Ketté pattanna Valahány húrja S fája törötten A földre hullna! Az én hegedűm Ha lelke volna, Az én kezemben Soha nem szólna 1 Hallgatva, mint a Régi sirhalom, Mit az élőknek Örök ptka nyom 1 Hiába zokog; A siró dalra Senki nem figyel, Senki nem hallja Az én hegedűm, Hej 1 ha nem volna, Még több köny hullna A két arczomra ! Még jobban fájna A bú s fájdalom; Még több í óhajtás Kelne ajkamon. S ki tudja, talán Ha nem lenne, már Rég elborított Voln’a bánatár?! Szilva István. a nagyzás mániájából kiindulva akarják ár- kon-bokron keresztül fejleszteni, emelni, két kézzel kaptak az alkalmon, hogy ezt az épen olyan humánus, mint magyar nemzeti szempontból fontos hivatásu intézményt városunk részére megnyerjék. Hiszen: ezzel egy monumentális szép épülettel lesz gazdagabb városunk, melyben legalább is 200 gyermek fog nyerni benlakást és iskoláinkban oktatást. Lehet-e itt figyelmen kívül hagyni, hogy ezen intézmény emelni fogja városunk intelli- gentiáját, a mire pedig nagy a szükség. Lehet-e figyelmen kivül hagyni, hogy piaczunkaf, illetve iparunkat és kereskedelmünket sok tekintetben emelni fogja, a tervbe vett intézmény itteni felállítása ? És különösen lehet-e szemelől téveszteni azt a nagy jótéteményt, a mit az állam, ezen intézménynyel gyakorol, a szegény vasúti alkalmazottak családjára nézve? Nem nagy horderejü-e ezen intézmény a magyarság szempontjából, midőn megmenti a magyar polgár gyermekét-attól, hogy pl. idegen ajkú népek között, nyelvét elfeledni, jellemző magyar szokásait megtagadni legyen kénytelen? Sőt még többet: idegen ajkú gyermekeket megtanittatja édes magyar hazánk anya nyelvére és testben lélekben becsületes honpolgárrá neveli azokat. És mind ezekért mit kíván a várostól az állam ? A Zárazberky Uram lovai. A XIV. századból. Történt pedig az innak 1339-ik esztendejében, hogy nemes és vitézlett Zárazberky vagy Zárazberky István Zotmór vármegyének Syma nevű községében örök álomra hunyta szemeit. Elsiratták, eltemették hozzá illő tisztességgel annak rendje és módja szerint. Négy szép szál legény fia, keltő már feleségestül kisérték utolsó útjára a megboldogultat és részt vett a szomorúságban a környékből összesereglett nemeseknek és pórembereknek nagy gyülekezete. A temetés után tort ült a szomorú gyülekezet, melynek végeztével összeült a Zárazberky 4stvány uram négy fia és tanácskozának az elhunyt után maradt nagy vagyon felosztása felől. Mert nagy birtokai maradtak az örökötöknek két falu határában is. Zárazberky községnek a fele és Syma kézségnek szintén a fele. Ez utóbbinak másik felét Dienes és Mihály Dessew fiai bírták. Békességgel megegyeztek tehát, hogy Zárazberky László és Jakab a zárazberki gazdaságot kezelik. Mihály es János pedig Symában maradinak és őszszel közösen osztozkodnak az esztendei munkálkodás gyümölcsén. * * * Hires nevezetes négy állat volt a vármegyében a Zárazberky László uram négy pej csikója. Gyönyörű négy táltos volt, sötétpej, karcsudereku, vékony lábú, hibátlan négy esztentős jóságok. Maga nevelte beczézte őket László gazda saját szénáján, saját zabján, maga ügyelt fel mindennap, hogy por ne maradjon a négy táltos fénylő selymes szőre közt. Ez a négy csikó húzta lassú, szomorú léptekkel a Egészséges, lehetőleg fás, jó úttal rendelkező a'kalmas helyet illetőleg telket és más egyebet semmit. Telek kérdés tekintetében egyszer már szóban forgott az Árpád-utczai u. n. „Promenád.“ Előnye e helynek hogy befásitott, de az nem előnye, hogy ezen a helyen teljesen elvész az a szép nagy középület, a mely e kérdés megoldásával jár. Hely, illetve telek szempontjából figyelmet erdemel az Árpád- és Atilla-utczák sarkán levő szabadtér, a mely a szomszédos két telek kisajátításával, a rendeltetésnek kiváltképen megfelelné. Igaz, hogy e hely nem fásitott, de ez, a kertészet mai vívmányai mellett, mellékes dolog. Node: lássuk a fejlődéseket! Mi, a kik ugyszólva e kérdést a hamu alul kapartuk ki, kiváló figyelemmel fogjuk kisérni és alkalomszerűen még fogunk is hozzá szólani. A templom. — A németi ev. ref. egyház 100 éves fennállása alkalmából. — Van valami nagyszerű, megható abban, mikor egy hatalmas király a maga nagy hadserege felett szemlét tart, s a különböző ezredek a maguk zászlói alatt ki vonulnak a főbb tisztek vezénylete mellett egy óriási térségre és ott szép rendbe felállítva, lélegzetűket is mintegy visszafojtva várják az egyes hadtestek megjelenését a legfőbb hadúrnak, — a királynak, császárnak — vagy általában annak, — a ki felettök szemlét tart. Van valami megható abban, mikor egy parancsszóra ezer meg ezer katona a legnagyobb pontossággal végzi Zárazberky István uram koporsóját az udvarházból a simái temetőbe, ezek röpitették villámsebes gyorsasággal Zárazberky Lászlót, mikor angyalszép fiatal asszonyát a nászházba hozta és ez a négy pejkó tánczolt ezelőtt a czifra szekér előtt, a melyen László gazdának elsőszülött és eddig egyetlen fiát, a kis Jánost a szent keresztvíz alá vitték. Nem adta volna Zárazberky László őket a környék legszebb birtokáért is. Pedig ha tudta volna, hogy ez a négy csikó lesz az ő szomorú, gyászos halálának okozója, dehogy ab- rakolta, dehogy takarította, gondozta volna őket. Le- bunkózva juhászkutyáinak dobta volna a négy nemes állatot... A mint hogy úgy is lett 1 * * * Hatalmas, nagy ur volt Róbert Karoly király uralkodása alatt Nicholay királyi kamarás gróf — a mai is élő Mikolay család őse — kinek nagyatyja Zotmár (Szatmár) gróf volt. Egyszer látta a »Comes« a Zárazberky László négy táltosát és elhatározta, hogy a négy pejkőt mindenáron megszerzi. A »minden áron« pedig sokat jelentett az 1340. évben egy királyi kamarás grófnál, kinek saját állandó hadserege volt (ezért nyerte a Comes gróf titulust). Sokat jelentett nem annyira pénzben, mint erőben ; körül-belül any- nyit, hogy: »ha nem adod szépen, viszem erőszakkal.« Megkezdődött az alkudozás. Küldöncz menesztetett Záraberky Lászlóhoz egy zacskó ezüst pénzzel, a mi akkor — még ha kis zacskóval is — nagy summát jelentett. De még ki sem pihente magát a nemes gróf követe, fordult és vitte az ezüstpénzt haza. És csak a nemes gróf türelmességére vall, hogy nem hagyott rögtön fel a békés alkudozással, hanem újabb stafétát menesztett László gazdához immár két zacskó
