Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1900-05-08 / 19. szám
IV. cv. Szatmár, 1900. május 8. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Egész évre 2 frt. Félévre I írt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltéinek. bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Nem is lehet. De megvan pl. húsz közül kettőben-háromban. Ennek a kettőnek-háromnak az ügyességét, életrevalóságát, élelmességét, egyszóval: »üzleti szellemét« kellene kihasználni a többi kézműves munkájának értékesítése érdekében. Hogyan? — Hát szövetkezeti alapon. Erről már egyáltalában sok szó esett, itt, ott próbálkoznak is vele, de azért nem árt, ha újra meg újra elismételgetjük és egymás fülébe rágjuk, amit csak valaha beszéltek, írtak, hallottunk, olvastunk erről a thémáról. A szövetkezés eszméjét vérébe kell oltani a magyar kisiparosnak; máskép tisztára kipusztul egy pár évtized alatt és kihal vele a vidéki kisvárosok polgárságának zöme, jellegzetes magyar fajtája. Az «édes testvér»: a kereskedelem, az nagyon mostoha az iparhoz kis városokban. Elnyomja, felfalja, agyon marczan- golja az egészségtelen és néha nem is tisztességes verseny szertelen kapzsiságával és erejével. A kisipar jóformán egymagára van hagyatva. Tétova, ügyetlen, aluszé- kony, gyámoltalan. Önérzetre és öntudatra kell ébrednie és tanulnia kell a szomszédtól : a sürgő-forgó, rohanó, eleven, mozgékony, mindig szolgálatkész és minden előnyös helyzetet és reklámot kizsákmányolni tudó kereskedelemtől. Latjuk, hogy a fogyasztó közönség vételkedve ma már csak nagyon elvétve keresi lel a kisiparos műhelyét, hogy ott megrendeléseket tegyen; inkább megy az árucsarnokokba, ahol a készárukban ké- nyekedve szerint válogathat. Hát, ha igy van, — pedig igy van — ezzel a tapasztalati ténynyel a kisiparosnak számolnia kell. Arucsarnokokat kell állítani lehetőleg minden vidéki városban, legkivált a közÜzleti szellem. Üzleti szellem a magyar kisiparbapü Ez az, ami nincs. Xüc'c E nélkül pedig hiába készül a rámás csizma, a pillangós czipellő, hiába hires a szögedi halbicska, hiába válik a tímár keze alatt a nyersbőr olyanná, mint a selyemposztó, nem ér az egyik se haszonra any- nyit, mint a boltok garmadáiban külföldről felhozott limlom, a jól-rosszul összetákolt selejtes gyári munka. A fogyasztó közönség kényelemszeretete, járatlansága, könnyelműsége és sok más gyakorlati okok mind az árucsarnokok nagy malmának kerekeire hajtják a vizet, mig a kisipar bámész, becsületes molnárja csak azt dudolgathalja magában keserű önmegadással: »A garat, a'garat üresen jár.« Hát rosszabb, hitványabb az a munka, amit a magyar iparos izmos tizujja és és művészi Ízlése, becsvágya előállít, annál a tuczatárunál, amit a vevőközönség nyakába sóz az élelmes kereskedő? — Nem. Sőt jobb, tarlósabb, formásabb. így hát, ha néha tán látszatra drágább is, valójában o’csóbb amannál. No és azért mégis csak karlsbadi czi- pőt és angolnak hazudott osztrák kalapot vesznek az urak, meg sollingeni bicskát! Azt bizony, még jobbadán a más szakbeli iparághoz tartozó mesteremberek maguk is. Egyik fajta iparos vajmi kevéssé van áthatva annak az érzésnek a fontosságától, hogy a másikat támogatni dukál. Adok, veszek. Itt nincs czimboraság. Élj meg a hogy lehet, boldogulj, ahogy tudsz. Sőt meg egy kicsit kárörvendek is rajtad, ha látom, hogy kereketört fazekas módjára ott rekedtél az élet gondjának kátyújában, de bizonyára nagyon megirigyellek, ha észreveszem, hogy tollasodni kezdesz. \ Nem jól van ez igy! Mintha a testületi éltető szellem egymást, gyámolitó ereje is hanyatlott volna az£öt3< hogy a ezéhrendszer patriarkális korszakának napja végkép lealkonyult. Azt kell valamikép lábra állítani, akkor megizmosodik az elcsenevészett kisipar is. Az egyesülésben van az erő. Mert a vevőközönség hazafiasságától, szánalmától, jó indulatától, saját érdekeinek szemmel tartásától és egyéb ily frázisokba öltöztetett készségtől ugyan hiába várja a kisipar a maga fellendülését. A »vevő“ mint mondani szokás: («kuncsaft») az egy furcsa csodabogár: gombostűre engedi magát tűzni, de csak annak, aki érti a módját, hogy hogyan kell megfogni. Szeszélyes, mint valami elkényeztetett primadonna, aki akkor énekel, amikor neki tetszik és nagy diadalnak tartja, ha vállalkozó szellemű fiatalemberek kifogják a lovait a hintája elül. Azt hiszi ilyenkor, hogy most már ő azokat végkép «lóvá» tette. A tisztelt publikum is hányszor úszik ilyen pillanatnyi kétesértekü diadal mámor ban, mikor a boltok áruhalmazának nagy választékában turkálva, a három árára kitartott selejtes portékát hosszú alkudozás után, a kereskedő állítása szerint „gyári áron alul“ magáénak vallhatja. Később persze bosszankodik. Szóval: a vásárló közönségnek nagyon sokféle szokásai vann. k, amikhez az elárusítónak — akármennyire fárasztók és elkedvetlenitők is azok, — alkalmazkodni kell. Tudni kell «eladni.» Ez egy nagy művészet. Ehhez külön természet és hajlandóság, rátermettség szükséges. Ez az előnyös lelkitulajdonság és kitanult képzettség nem minden kisiparosban van meg. T Á R C Z A. rr Tavasz — Ősz. Harmat csillog a kiszállón, Örömköny a szempillámon: Örülök a kikeletnek, Az ébredő természetnek . . . Ha dér csillog a virágon, Bánatköny a szempilliámon, Ha lálorn az enyészetet, Siratom a természetet 1 Baka Elek. Május elsején. Május 1 ... ! önkénytelen látom meg a fali naptáramon, hogy május elseje van. Ha a kis fiam véletlenül le nem tépte volna í'óla az április harminczadikát mutató kis lapot, én a magam együgyüségében észre se vettem volna, hogy ma már májusban vagyunk. Tegnap is csak úgy virítottak keltűnkben az almafák, mint ma virítanak; vagy legalább is én nem vettem volna tudomásul, hogy ezernyi-ezer pirosbimbóból, egy éjszaka harmatjában ugyanannyi halavány, rózsaszínű virág nyílott, balzsamtól illatos valamennyi. Tegnap már épenúgy nem irigyeltem Gileádot balzsamot lehelő fáiért, amint ma nem adnám érette kertem legkisebb faágának egyetlen bimbóját. Pedig a föld színe ma viradóra már májusi harmattól áldást hozóan termékenyült,_ És én ezt mind figyelmen kívül hagytam volna 1 Egyébként nem csodálkoznám rajta, hiszen a legényélet gondtalan bohóságai mind mesz- szeb maradoznak mögöttem, s maholnap már emlékünkben is mcghalványulnak azok a zöldágak, nyíló virágok, miket leány ismerőseinknek ártatlan kedeskcdésül kapujokhoz állíttattunk, ablakukba raktunk titkon ; s alig-alig rezdül utóhangja annak a kezdetlegességében is bűbájos zenének, mivel álmukat édesebbé tenni óhajtottuk. Kár érette, mert hiszen szívhez szóló zene, édes mámorba andalító, csak három van e világon, az imádság, a kis gyermek gyügyügésében hangzó édes anyai nevezet, meg a május elsején viradóra megzendülő muzsikaszó : »nyisd ki babám ablakod.« Ma már nem az efélékben ajándékoz meg örömmel az anyaföld, hanem abban a paszuly- bokorban, mely legelőbb emeli meg maga felett az apró göröngyöket; ma már viruláskor is a gyümölcsözésre gondolok 1 * Május 1 ... veszuek, fogynak a kedves emlekek, miket rólad ifjúkoromból oly féltő gonddal őrizék, Csak egy darab felhőd borong szüntelen fölöttem. Azaz, hogy nem is fölöttem, csak körültem szálldos, ilyenkor különösen, május elsején. Hiába ereszkedik alá égi harmat, ez a bubánatos emlék feketeségéből nem tisztul ; hasztalan ragyog teljes verőfényében napsugár, az a darab felhő meg nem világosodik. Szomorú marad az én gondolatom, ha eszembe jut Ráski Bandi, meg egy öt év előtti május elseje. Kedves, jó fiú volt ez a Ráski Bandi! Vagyonos, müveit, szép férfi ; epéje annyi sem igen volt, mint egy fiók galambnak. Megbántani senkit sem tudott, megengedni mindenkinek képes volt. Igazi apostoli életelvet vallott: »azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azokra, amelyek előttem vannak, igyekezvén, a czél felé futok.« Törte magát mind előbbre, hogy emberré legyen, a legtökéletesebb fajtából. Úgy teremtette az Isten, hogy minden kellék meglegyen benne ahoz, hogy boldog lehessen e világ szerint ; és m :g sem lehetett boldog e földön. Mikor már csak egyetlen lépése, a megnő- sülés volt hátra a boldogságig, azt az egy lépést nem tehette meg anélkül, hogy kőbe ne üsse lábát. Aminő volt férfiban őmaga, olyan volt női vonásaiban menyasszonya, Kökényes Erzsiké. Apostol férfihoz angyal feleség ; az lett volna belőlük, ha úgy nem végez vala felőlük a mennyei bölcsesesség, hogy vértanúivá legyenek a szerelemnek. Pedig egyikük sem volt .hibás, Az volt a baj csupán, hogy Kökényes Erzsiké a virágok n
