Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-25 / 52. szám
IV. év. - Szatmár, 1900. deczember 25. 52 szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖ VETKEZEtT“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. % * Megjeleni^ minden kedtlen. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénz fizetés ésjutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 80. szám. Karácsony. A küzdelmes élet, a zilált, sivár közállapotok közepete, im egyszerre megpihen a lelkünk, szivünkbe jó érzelmek és szent áhitat költöznek. Akiből még nem veszett el minden jó és nemes, aki még tud érezni: átalakuláson megy keresztül annak a harangszónak hallatára, mely Karácsony ünnepének beálltát jelzi. A kétségbeesett megnyugszik, a szerencsétlen remélni tud, a gőgös megalázkodik, a nyomorultnak megenyhülnek kínjai és a jók boldogok. A betlehemi pásztortüz belevilágít a lel- kekbe, felmelengeti a sziveket. Átértjük és átérezzük a legmagaszosabb tant, mely arra oktat, hogy szeressük, szeressük egymást, mert így akarja az, ki e világokat megalkotá, És úgy érezzük, hogy mi, akik egész esztendőn keresztül agyarkodunk egymás ellen, gyűlöljük egymást, most csakugyan szeretjük egymást . . . Csodás metamorfózis nagyszerű napja te, szent Karácsony ünnepe! Pedig mennyit vétünk ellened, ki nekünk születtél karácsonykor! Mennyire eltávolod unk tőled, mennyire letértünk az erény útjáról, melyet nekünk mutattál és a keservek keservei között befutottál. És a Te irgalmasságod az, hogy a szent napon egyszerre kiragadva érezzük magunkat a mindennapi élet fertőjéből és közel jutunk hozzád, ki bűneinkben is szeretni tudsz bennünket. Szeretni! Ez volt a Te jelszavad, melyet Te kiáltottál be elsőnek a világba, melyben a szivek megkérgesedtek a sze- retetlenségtől. A szó bejárta a világrészeket, a tengereket, vizek és földek visz- hangozták s az emberek elismerték. De Valahány ember élt ezen a földön eddig, mind megtagadta a szeretet tanát. És valahányszor az emberiségre virradt karácsony, a Te születésednek ünnepe az embereket megszállja, mint egy száműzött, de koronként vissaa-visszatérő angyal a szeretet, melyről gyarlóságukban megfeledkeznek a hétköznapok küzködései alatt. De el most a hétKöznapokkal, üljünk ma ünnepet: szeressünk! A templomból, ahol imádkoztunk vétkeink megbocsátásáért, utunk a szegénység, a nyomor tanyáira vezessen bennünket, ahol az O szegényei élnek, akik rászorulnak szeretetünkre. Akik fáznak, mig mi a kandalló kellemes melegénél gyújtjuk meg a karácsonyfák lángjait; akik éheznek, mig mi terített asztal mellett dicsérjük a napot; akik szomorúak és keserűek, midőn mi megnyugszunk és áhítatba merülünk. Enyhítsük a nyomort, adjunk az Ínségeseknek, hisz nincs nagyobb boldogság, mint adni tudni, jót tenni. Nemcsak templomi imával, de igy is szolgáljuk ól, ki ma született, hogy értünk éljen, szenvedjen és megváltson bennünket - Szeressünk, tegyünk jót cs lelkünk meg fogja^ sejtem, szivünk meg fogja ér zni, hogy 0 csakugyan megváltott bennünket . . . Oh Uram! láss meg bennünket, s. világítsd meg a mi utainkat. Mert nagy sötétségben tévelygőnk és nem tudjuk, melyik a helyes ut. Elidegenedünk az isteni törvényektől, melyek a Golgothán szenteltek meg, de annál jobban érezzük az éjszakái, mely ráborult a Golgothára, a hűvös szelet, mely onnan indul útra és hideg fuvallata a szivekig hat. Amerre szemünk ellát, nem látunk helyet, ahol meg- pihehentünk, az izzó agyak százezernyi gondolatai között nincs egy, melyben megnyugodhatunk. Minél többet lesünk el az élet és természet titkaiból, annál mélyebbre sülyedünk szivünkkel. Egész lényünket bilincseibe veri az önzés, mely tengerré áradt immár, tengerré, mely összecsapott az emberiség fölött. A tengerből árva, magános szigetként emelkednek ki a Te bástyáid : az alázatosság, jámborság és a hit. így nem jó az élet. Láss meg bennünket Urunk és világíts nekünk, eltévelyedetteknek. Küldj közénk vezetőket, férfiakat, akikben megvan az, ami benned tökéletes és ami bennünk hiányzik. Ők vezessenek bennünket a Te neveddel, a Te szereteteddel és meg fognak javulni a mi erkölcseink. így erősítsd meg ami elménket és mi könnyebben fogjuk elviselni az élet terheit, melyek minden Karácsony után nagyobb és nagyobb suiylyal nyomnak bennünket. Világosságot, lángoszlopokat küldj nekünk, Urunk, férfiakat, akik méltók hozzád. így imádkozunk hozzád szent Karácsony ünnepén. A mérleg. Egy párnap múlva vége van az évnek. Ilyenkor minden pontos ember felüti jegyzőkönyvét és vizsgálhatja a »követelés« és »tartozás« rovatokat, hogy elkészíthesse deczember 31-én a könyvek lezárása után a mérleget. Szálljunk magunkba és üssük fel mi is könyvünket, a lelkiismeretet és vizsgáljuk ini is, hogy a vége felé közeledő évben miképen teljesítettük kötelességünket, s menynyire győztük le a bennünk lakozó állatot és hogyan törekedtünk állati mivoltunkból fölemelkedni a Mindenek Urához, a kihez gőgös dölyffel szeretjük magunkat hasonlítani ? Tegyük fel tehát az első kérdést? Teljesi tettük-e kötelességünket önmagunk iránt és helyesen teljesitettük-c ? T Á R C Z A. A vetélytárs Molnár Ákos urat, X. város közönsége a legboldogabb embernek ismeri. Nos és ebben nem is kételkedik senki, aki tudja, hogy Ákos j urfx egy nemrég elhalt nagybácsi után nem kevesebb, mint száznegyvenezer forintot örökölt. Ezenkívül 3 hete, hogy nőül vette a dúsgazdag Peterdy István uram, nagybirtokos s vármegyei virilista szépséges szép leányát: Ilonát. A leány sok pénzt hozott és amellett szépsége és kedvessége is a hozomány nagyságával állott .egységes arányban. Boldog volt tehát Molnár Ákos. Szerencsés ficzkó volt ő mindig. A fiatal házasok rajongóan szerették egymást oly tökéletességgel, mint csak igazán egymásnak teremtett lelkek szerethetik egymást. Rájuk igazán azt mondhatjuk, hogy házasságuk az égben köttetett meg. Ám a paradicsombeli állapotnak valamely kis inczidens vetett véget. Nem tudtuk mire vélni a dolgot. Kutattunk az okok után, de semmi pozitív adatra nem bírtunk akadni. Az egyik házasság törésről beszélt, a másik csak egy kis házi perpatvart említett. A tény az, hogy az ismeretes „tossznyelvek“ s ama bizonyos „világ“, derekasan kitett magáért. No de végre is mi közöm nekem a rossznyelvekhez, meg magához a világhoz. Elmegyek és ki fogom nyo irtózni e boldog házasság első bol dogtalan perezének inditó okát. Önök sejtik tán, hová mehet egy vidéki városban az ember — nyomozni? Persze, — a kaszinóba. Ott nyomban megtudtam, hogy a mi hősünk, Molnár Ákos uram a fiatal házas levelet ktpott, a melyben valamely „jóbarát“ neje hűtlenségéről tesz említést. Oh, oh, szegény Ákos! mint sajnáltam én e boldogtalan embert! E perezben lépett be a | j város ismeretes gentryje — flaszterkoplató — Virgoncz Illés barátunk. Óriási röhögés közepette adta tudtunkra, mint esett áldozatul szegény Molnár Ákos egy levélke által. Kíváncsiságunk részletek után szomjuhozott, melyeket ököljogunkra való hivatkozással ki is csikartunk szerencsésen. Virgoncz barátunk lemondta ez után, hogy egy barátját akarta megtréfálni avval a levéllel, a melyet a szolga tévedésből Molnár Ákosnak adott át. Szegény Molnár persze nem igen nézte, vájjon tényleg neki szól-e a levél, hanem szaladt, futott haza lakásába. Otthon elkezdte faggatni a cselédeket. A szobaleány és közte pedig a következő párbeszéd fejlődött ki: — Fiacskám, látja ezt a forintot? Ezt adom magának, ha megmondja, mit csinált a feleségem? — Semmit! De igen . . . takarított. — És még mit? Mondja . . . gyorsan. — A nagyságos asszony várta a . . . — Ah 1 — kit várt? —ordított közbe Ákos. — A nagyságos asszony egész délelőtt ölel gette és csókolgatta a nagyságos . . . — Ölelgette a nagyságos urat, ugy-e? — Persze, hogy azt! — kiáltott fel megkönnyebbülten a megrémült szobacziczus. • — Melyiket? Kit? Ah, ez iszonyú, ölelgette, csókolgatta! Szörnyű! Ezzel kirohant a szobából, végig valamennyi termeken, mig nem az utolsóban ott találta a feleségét. — Csakhogy már itthon vagy édes Ákosom ! — Ugy-e, mondja emez — hízelgőén tekintve feleségére — várta őt ? — Bizony! szólott a feleség és kaczérkodva mosolyogni kezd. — Ón mosolyog, az én hites társam ? — Nem szégyenli bevallani hogy vár valakit, a ki .................. — Bizony vártam, — vágott bele az asszony, a ki úgy látszik férje haragját tréfának vette. — Úgy magamhoz öleltem és csókolgattam a képét. Olyan jó volt. No de ezt inár nem hallgathatta Molnár barátunk és e szavakkal : Gyalázat ! Szégyen ! A saját feleségem igazolja be azt, a mit más állít ! — Kirohant a szobából, majd ismét berontott a kővé meredt asszony elé. — Mondja asszonyom, Ön igazán csókolta képét ? — Igen a képét 1 — Ez aztán már sok! s erre beorditotta az inast. — Gyuri pakkolj, és lódulj az „Arany Szarvasba“, én is jövök I — Ákos, ez sok, én azt sem tudom, mért haragszol s meg már itt is akarsz hagyni? —* Ákos ! s a szegény asszonyka sirni kezdett.
