Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1900-10-16 / 42. szám

IV. év.

Szatmár, 1900. október 16.

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET* HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Megjeleni!^ minden kedden.

ELŐFIZETÉSI ÁR:

Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:

HIRDETÉSEK:

Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodávaí szemben, Antal Kristóf úr házában (Wembergcr-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáren, a kiadóhivatalban fizetendők.

készpénz fizetés és jutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok ntm adatnak vissza.

~3>-i Telefon 80. szám

Lapunk álláspontjához.

Ügyeink, melyek város-szerte közfigyelem tárgyai, fellebbezés alatt állván, azokkal szemben várakozó állást foglalunk el.

Kijelentjük azonban, hogy városi közügyeinket illetőleg, ha azok, kifogásunk szerint, nem szolgálnák megnyugtalólag a polgárság érdekeit, eddigi álláspontunkhoz híven, továbbra is az ellenzés terén maradunk és kitartunk.

Midőn ezt kijelentjük, egyszersmint ezzel kapcsolatosan ki kell jelentenünk azt a különben iz magától értendő dolgot, hogy: ellenzéki magatartásunk továbbra is a tényekre, ' felmerülő viszonyokra fog vonatkozni és nem a személyekre, akik esetleg a dolgokkal, körülményekkel kapcsolatosak.

Ezt annyival is ínkábbjelezzük most, mert a mostanában lefolyt vigadó építtetésének közérdekeltségü mozgalmas vitáiban lapunkat azzal vádolták, hogy személyeskedtünk.

Mi a polgármester úrral, mint a fen- forgó ügyek legerősebb harczosával szemben, a személyeskedés terére nem !éptünk ; nekünk nem Hér mán Mihály személyével, hanem a polgármester intézkedéseivel volt bajunk, ezzel nem értettünk egyet.

Már pedig a polgármester városi, tehát közügyí munkálkodásaiban, intézkedéseiben oly sokféle és oly fontos téren mozog, hogy a közügy szempontjából nem csak éber figyelemmel kell követnünk, sőt ha szükséges azokat nyílt ellenzéssel is kell a sajtónak nyomon követnie.

így, ha egyesek nem tudták a személyt az ügyektől elválasztani, ez nem a mi hibánk.

Sőt bizonyára nem csalódunk, ha azt hisszük, hogy Hármán Mihály, mint pogári- mester, sok és nagy fontosságú közügyi ténykedései közepett ellenekkel egyáltalában nem találkoznék, neki kellene arról gondoskodnia, hogy legyen ellenzék, mely ellenőrizze s kell apróra megvitassa hivatalos ténykedéseit.

Az ellenzék ilyetén magatartása nemcsak hogy káros nem lehet a közjói a nézve, hanem még felfrissitően hat arra, mint nyomott, forró időben a zivatar.

Ez volt a „Szatmár-Németi“ felfogása, álláspontja, alakulásától fogva, ezt fogja követni a jövőben is. Ha azután egyesek a személyt az ügy löl elválasztani nem tudják, vagy nem altatják, ha rossz akarattal ezeket összezavarják, sajnáljuk de, az ilyenekért bennünket semmi felelősség nem terhelhet.

Mint eddig, úgy ezután is önállóság fogja vezetni lapunkat s jelszavunk lesz: a város közügyeinek becsületes szolgálása.

Hogy ilyeténképer . aló munkásságunkban fogunk sokakkal találkozni, a kiknek nem fogunk tetszeni, az bizonyos, eléggé igazolja ezt a mostani állapot, de mi nem is szeretnénk, ha mindenkinek tetszenénk, mert a ki mindenkinek kedves, az mint a köz- tapasztalás már sokszor igazolta nem jár a becsület utján.

A humanizmus.

A nagy franc/da naturalista Író Zola sötét vonásokkal festi le egyik kitűnő müvében az állatot az emberben. Szinte megdöbbenünk e munka olvasásánál, hogy ennek a XIX-dik századnak végén, mely elvégre is a világtörténelemben az emberi művelődés legkiemelkedőbb korát jelzi, ilyen visszafejlődése az embernek vájjon csakugyan lehetséges-e?! Talán csak egy elriasztó torzkép ez mindössze, a mit az állati-emberről az iró tulcsapongó fantáziája teremtett meg? Hiszen az mégis szivetrá- zóan rettentő volna, hogy az Isten képmására teremtett ember olyan elállaíiasodásra lenne képes, mintahogy róla e sötét képet a nagy franczia iró nekünk nyújtja! Sajanos, hogy a kép a valósághoz sok tekintetben elég hü és igaz. Már pedig miért fedez- getnők, ha hü; de meg mihaszna is tagadnék, ha igaz.*

De tegyük félre most e sötét képeket. Én az embert és emberiséget más oldalról mutatom be a nyájas olvasónak. Nem sötét szemüvegen nézem a teremtés koronáját mint Zola, hanem ezerszint játszó tarkabarka kalejdoskópon keresztül. Az emberi életnek tágas mezejéről nem a töviseket keresgetem ki, melyek a szivet megvérzik, hanem' szirtes, viruló retekről;1 him és és szép virágokat gyüjtög tek össze, a melyek különben is szemeinknek tetszősebbek lesznek, lelkűnkben pedig kellemesebb érzéseket keltenek fel.

Egy kis munkácsira fekszik kinyitva előttem. Ohmé: „Harcz a munkanélküliség ellen.“ Most került ki épen a derék iró Gelleri Mór tolla alól. Lapozgatok tenne s szivetrepeső örömmel látom, hogy ez a mü nem egyéb, mint a humanismus, az emberszeretet apotheozisa. Külföldi virás&afcflRgttsz

T Á R G Z A.

A gyulai fehértói. . r

A g-yalai-feliértói Iratárfa Elhagyottan búslakodik magába . . .

Hej ! hasztalan szól alatta A tilinkó, a nóta ;

Nem hallgatja, mást ölel már A gyulai legszebb leány,

Mással mulat azóta.

Alkonyodik, pásztortüz ég itt-amott;

Gulya, ménes kolompja is elhallgatott.

Pásztor tűznek kialuvó Elhamvadó parazsa Fel-fellobban árnyat vetve,

Mint a felieg a zöld gyepre —

Barna legény arczába.

Gönczöl szekér lassan fordul az égen . . . héj fél elmúlt, minden nyugszik már régen. Nyugszik minden, — csak néha sir Zokogva a furulya:

Künn a pusztán barna legény Hűtlen lányért, csalfa lányért A könnyeit hullaija.

____ Izsó György.

Az ördög háztüznézőben.

Miért nem házasodott az ördög. —

— Itt volna már az ideje, hogy asszony után láss —* szólt az ördög öreg anyja — mert ha egyszer behunyom a szemem, nem lesz, aki a ruhádra gombot varrjon, vagy a zsebkendődet kimossa.

— Nehezen kapok ám majd asszonyt, válaszolt az unoka.

— Sohse fájjon a fejed! A mai lányok, K kötő alá jutás reményében, az ördögöt is tárt karokkal fogadják, még ha nem is volnál oly derék ficzkó. mint a milyen vagy. De hát jól vigyázz, hogy be ne csapódj. Inkább a belső tulajdonságra ügyelj, mint a szépségre. Holmi fitt yásat ne hozz a házhoz. Fekete lelkű és erős idegzetű legyen a lelkemadta.

— No ilyet könnyebben találok, mintha az ellenkezőt keresném.

— Mielőtt útra kelnél — szólt a nagymama — még rendbe hozlak. Ezután jól végigkefélte unokáját, csokorra kötötte a nyakkendőjét, világot tűzött a gomblyukába és végül levágta a körmeit.

—• Szervusz grószikám, szólt bucsuxáskép az ördög.

— Jó szerencsét az útra, vigyázz, hogy meg ne csaljanak.

Útra kelt aztán az ördög és legelőször a

o o

halpiaczot szemelte ki műveletei teréül.

II.

A zsivaj, zűrzavar és tolakodás közepette látott egy halaskofát, aki a halak bőrét szinte élvezettel hántolta fel.

— Hiszen ez éppen nekem való! Gondolta az ifjú ördög.

Az asszony is észrevette őt és kedélyesen szólt hozzá :

— Urficskám, az arc/.a kormos.

— No ez még sem illik hozzám dörmögi és ment tovább. Most egy magában álló ódon vedlett ház elé ért. Az ablakok erős rácsozattal voltak ellátva.

— No itt megtalálom a nekemvaló asszonyt

— gondolta magában és folkuSzott a villámhárítón az ablakig. Ott aztán bekukucskált egy szűk sötét dohos czellába, A, czella egyik zugában iánezra verve ült egy sátánképü asszony. A gyermek gyi’kosságért elitéit asszony folyton a lán- czait — rázta és az istent káromolta.

— Ez aztán az igazi vigyorgott az ördög és közelebb húzódott az ablakhoz, hogy jobban gyönyörködhessék benne.

Most egy cserebogár röpüli be a czellába és a rab asszony kezeire szélt. Az asszony egy ideig bánatosan nézte a cserebogarat, aztán a vékonyr sugárban behatolt napra tartotta, egy mélyet sóhajtott és hagyta tovább röpülni.

Dühösen hagyta el kémlelő helyét az ördög.

Az utc/.ákon keresztül-kasul rohant, bekukkantott minden,zugba, de egy magához való teljesen fekete lelkű asszony személyt nem talált sehol.

111.

Teljesen leverten indult hazafelé, midőn az utczán e y még nálánál is busább férfiút látott bandukolni.

Megszólitá ezt a férfiút, mert még sem akart eredmény nélkül az öreg anyja elé kerülni.

:— Édes jó uram - szólt töle telhetőleg barátságosán - ne tessék megijedni, én vagyok az ördög és feleséget keresek.

Ugyan kérem nem tudna egy nekem való asszonyt.

— Dehogynem —: szólt ötömtelten a bus idegen — jöjjön csak ! és már karonfogva vezette is.

Midőn egy ház második emeleti lakásának ajtaja elé értek, az idegen szó nélkül elpárolgott. Az ördög benézett a kulcslyukon és ott látott egy ránezos képű, pápaszemes öreg azszonyd, aki egy