Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1900-10-16 / 42. szám
Szatmár, 1900. SZATMÁR-NÉMET1. Október 16. » nyokon jár-kel. Ott kalászolgat s onnan szedegeti az adatokat össze, de oly tet- szős alakban állítja elénk, hogy önkénytelenül fel kell kiáltanunk: Íme Zola mégis csak sokban tévedett, nincsen mindenben igaza! Az ember mégsem olyan elvetemült gonosz, a jónak cselekvésére sem olyan képtelen, mint azt a nagy franczia iró állítja. Az emberiség bámulatraméltó dolgokat cselekszik a humanismus szolgálatában. Ám nézzük itt ez adatok legalább dióhéjban és számoljunk be azokkal e lap hasábjain is. Talán lesznek olyanok, akik nem minden érdeklődés nélkül olvassák át e soiokat?! A szegény, munkanélküli emberek: — iparosok és földmivelők — helyzete nem kevés gondot okoz ma már a különböző államok sorsát intéző kormányoknak. És a ki ezt az égető kérdést helyesen megoldotta, leszámolt egyúttal a sociálismus és anarchia fenyegető rémével is. Hazánkban is sok a munkanélküli ember. Munkás kéz volna ugyan elég; de az a baj, hogy nincsen megfelelő munka. Ez az oka annak, hogy nálunk egy nagy kontigense épen az alföldi magyarságnak, főként téli időben, midőn a mezei munka is szünetel, a szó legszorosabb értelmében éhezik. A tejjel, mézzel folyó magyar kanán földjén történik mindez meg. Az előttünk fekvő mii afféle társadalmi tanulmány, mely azokat a külföldi intézeteket ismerteti, amelyek a szegény munkanélküli embereknek állandó, vagy ideiglenes foglalkozást s esetleg rnenhe- lyet nyújtanak. A legelső ilyennemü intézmény a humanizmus szolgálatában az u. n. «keresztyén utasfogadók» (de nem Vigadók ám !) melyeknek elsője 1854-ben Bonnban keletkezett. Az ilyen menházban való napi tartózkodás — koszttal együtt — 75 fillérbe kerül. Pálinkát itt nem szabad kimerni. Este 10 órakor kell lefeküdni és reggel 6-kor felkelni. De vannak ám épen erre a mintára szervezett olyan kisebb városi utasfogadók is, amelyekben a napi teljes ellátás csak 40 fillérbe kerül. A múlt évben Németországban 570 ilyen menház volt, amelyben közel másfél millió átutazó iparos és földmives ember fordult meg; de volt 19,593 olyan községbeli munkás is, a ki csak kosztra járt be. Mindezek csak férfi fogadók, a legelső nőfogadók Berlinben keletkeztek; de később elterjedtek égész Németorshágban, a hol most közel 100 ilyen szálló van, melyeket nemcsak munkanélküli nők vehetnek igénybe teljesen ingyen, de lakhatnak ezekben állandó foglalkozással biró munkás leányok is, a kik teljes ellátásért 10 koronát fizetnek. Az intézet főczélja, hogy maguk erejére utalt leányoknak védő otthonok legyen az élet rémes és csábos kisértései ellen; s a legkitűnőbb ilyen intézet a berlini Mária otthon, a mely főző iskolával is egybe van kötettve, hogy szakácsnőket képezzenek ki. A humánizmus szolgálatában állanak továbbá az u. n. „ellátó állomások“ a melyekben olyanok nyernek menedéket, a kiknek egy fiilérjök sincsen. Ezek, ha megérkeznek az állomásra, ennivalót és szállást kapnak ; de ezért dolgozniok kell és csak egyszer hálhatnak meg egy helyen. Minden ilyen állomáson van munkaközvetítés is; úgy hogy a vándorló tüstént tájékozva lehet afelől, hogy talál-e ott munkát, vagy tovább kell mennie? A legutóbbi népszámlálás szerint csak magában Poroszországban 951 ilyen állomás volt, melynek költségeit a helyi község lakosai fedezték jó részben, akikre évenként állag 5 fillér esett; de ez áltál töméntelen koldustól szabadultak meg. Az eddigi humanitárius intézeteknél sokkal czélszerübb és tökéletesebb alakja a munkanélküliek okszerű támogatásának az u. n. »munkás gyarmatok» létesítése, amelyeknél az intézet nemcsak ideiglenes, de állandó foglalkozást ad az azt keresőknek mindaddig, mig azoknak állandó elhelyezését biztosíthatja. Ezt a nagyfon- tosságu reform-eszmét már 1817-ben megvalósította Hollandiában Van der Bosch tábornok, a kinek buzdítására a hollandi kormány Drenth-tartományban 600 hektár földet vásárolt, melynek terméketlen, homokos talaján valóságos mintagazdaságot létesítettek. E telepen 500 család állandóan foglalkozik és több virágzó községet alkottak. A hollandok példáját nagy lelkesedéssel karolta fel Németországban Bo- delschwing westfáliai prot. lelkész, ki egyenesen az utczai koldusokat es csavargókat akarta felhasználni nagy kiterjedésű mocsaras és tőzeges vidékek termékenynyé tételére. Az első ilyen gyarmat 1882-ben Bielfeld mellett alapult és ma már 26 , ilyen intézet van 83,700 munkással. Van saját lapjok is, amely a munkások érdekeit szolgálja. E gyarmatokon minden munkás napi 2 korona bért kap, lakást és szállást pedig ingyen nyer. De a pénzt csak ruházatra fordíthatja, a fennmaradó részt pe- j dig a szövetkezeti pénztárba félreteszi; és ha — szabad tetszése szerint — állomását bármikor elhagyja, meglehetős csinos összeget vihet el magával. De a ki egyszer ide belépett, ritkán hagyja el a telepet. E lapnak szűk keretében nem lehet czélunk és feladatunk, hogy e derekas müvet nagy kiterjedelemben ismertessük. Mi csakis ráakartunk mutatni arra az irányra, melyet e kitűnő munka követ. Azok, akik a humanismusért meleg szívvel viseltetnek, sok olyan érdekes mozzanatot találhatnak itt fel, amely megérdemli az odaadó ügyeimet. Hol állunk mi még e tekintetben ? Hány és hány vész el közülünk és züllik el a nyomornak közország utján anyagilag és erkölcsileg egyaránt? Ajánljuk Gelléri müvét mindazok komoly figyelmébe, akik embertársaik szomorú helyzete iránt résztvevő tekintettel és meleg szívvel viseltetnek. Okány, 1900. szept. 30. dr. Márk Ferencz. Nyílt levél Tekintetes Csorna y Imre ügyvéd urnák. Bocsánat, hogy a közügy tudatában, ismeretlenül is bátorkodom az Uraságod és Teitel- baum Herman bankigazgató ur között folyt leve lezés tárgyát képező »Városi Takarékpénztár létesítés“ kérdéséhez hozzászólani. Rég figyelemmel kisérem én, Székesfehérvárról szülővárosom közügyeinek folyását. Nem akarom tehát elhanyagolni hosszasabb itthon időzésem alkalmát, hogy a föntemlitett dologhoz hozzászólást tegyek, amennyire egy ma gamfajta, távol élő fia városunknak jogosultsággal és tapasztalattal bir, — szeretvén a gazdasági tanulmányokat is. Röviden tehát! Én a városi takarékpénztár eszméjét szigorú következetesség mellett is, fölötte üdvösnek tartom. Úgy anyagi, mint erkölcsi emelkedést nyújt a városnak. — Hogy Szat- máron mennyiben volna helyes, arra határozott véleményt nem mondhatok. Tele. Teitelbaum ur, kihez Uraságod levelét intézte, eszméjében helyesnek, de Szatmáron való kivitelében merő koczkáztatásnak tartja. Bizonyosan aggodalmai vannak. Jöhetnek azonban jobb alakulások is. Ezek biztos eljövetelének reményében nem kell a kitűnő eszmének halálát akarni. Olvastam és több oldalról hallomásból tu dom, hogy Uraságod e tervezetet ezelőtt több évvel fölvetette Szatmáron. Merőben hihetetlen tehát, hogy egy ily sok tekintetben hasznos és sok minden rossz következménytől megmentő intézménynek nemcsak nem adtak jogosultságot a fölállításra, de sőt eszmei he'yességét is kiseb- biték, kétségbe vonták. Szerintem kár a tiszta «Iveket ekkép ott elforgácsolni, hol méltó elismerés azokat nem fogadja. gyerek ingbe kék és rózsaszín pántlikát fűzött — Hisz ez anyósa a betyárnak kiáltott ször- nyüködve az ördög, nekem ugyan nem kel), tartsa meg magának. Szólt és rohant vissza a pokolba. — Es az ördög azidő óta nem keresett feleséget, még ma is agglegény. F. K. Az a bizonyos kunyhó. József idealista volt a szó legszorosabb értelmében. Élt-halt a romantikáért. A háziasszonya mindennap fölmondott neki, mert folyton az ablakon jött ki a szobájából. Az ajtón szégyelt volna kijönni. Nem szerette a járt utakat és az orfeumi hölgyeket. Ellenben a varrókisasszonyokat imádta általában és szerette egy példányban. Ezjuliska volt, a kinek szőke volt a haja és ábrándos kék a szeme. Azonkívül fehér pettyes kék ruhában járt. Egy romantikusnak ennyi elég, József nőül vette Juliskát. Előbb azonban egy sajátságos egyezséget kötött véle. Azt ugyanis, hogy abban a bizonyos kunyhóban fog lakni „távol a világ zajától.“ A kis verandán természetesen folyondárok lesznek, az erdőben vadgalambok fognak csókolózni; ő szintúgy. Szabad idejükben pedig versenyre kelnek a lég dalnokaival; igy mondotta Józset. Juliska beleegyezett. Mert jobb csókolózni, mint varrni. Kunyhót találtak könnyű szerrel. Remek folyondár volt körülötte. Sőt mi több! A sarokban egy pókot is felfedeztek. Egy romantikus pókot. Azt szokta szeliditeni a hitves, a mig türelmetlenül várja az urát a vadászatról vissza József és Juliska csókolóztak. Reggeltől másnap reggelig csókolóztak. A mézes hetek után József egy verőfényes délután azt látta, hogy Juliska levelet ir. — Mit és kinek írsz. — Oh semmi . . semmi. Csak egy bútor- kereskedésbe ivók, hogy valami tisztességes bútort küldjenek. Meg egy szalon garnitúrát. Igazán nagy szükségünk van rá. Hah! Bútor! Hát nem elég már néked, ha egy székben ülünk. Te az én ölemben? — De nézd édes muezusom, hisz mindössze csak egy kis bútorról van szó. Látod, igazán nem lehet ilyen rozoga bútorok közt lakni. Azért én ülhetek a te . . . Juliska odaült az édes muezusa ölébe és csókolóztak. A bútorokat pedig meghozatták. Hanem azért tényleg az uj, hivatalos bútorok közt is csókolóztak-. Bár József elösmerle, igy kissé reális ize van. És egy verőfényes délutánon József azt vette észre, hogy Juliska félrefordul és egy könyet morzsol szét szemében. József nem vette volna észre, de Juliska nagyokat sóhajtott is mellé. — Miért sirsz? — Oh, semmi . . . semmi . . . — De édes virágszálam, ne kínozz, mondd mi a kívánságod. Parancsold, hogy egy csillagot hozzak le az égről ? Lehozom. Oh, dehogy parancsolok. Jól tudom, hogy még a kérésemet sem teljesítenéd . . . — De Juliskám ! Esküszöm a . . . Juliska ünnepélymsen felállott és monda: — Látod ez a kunyhó oly szűk, az uj bútorokat nem is helyezhettem el benne. Mit ér az uj bútor, ha a falak rongyosak? Aztán . . . azért maradhatna minden a régiben A folyondár megmarad, meg a falak is. Csak éppen hozzáépítünk egy nehány szobát. Ugy-e jó lesz, kis madárkám ? Juliska hevesen átölelte Józsefet és József irt a pallérnak, hogy jöjjön. A ház felépült, ők csókolóztak tovább. — Éllenben a pókot ötökre száműzték. Pedig igazán kezdte már jól érezni magát. És egy másik verőfényes délutánon, amikor Józsefét akarta ölelni Juliskát, Juliska hátrahuzódott. — Hagyj el. Migrénem van. — Nem, nem Juliska. Engem nem vezetsz tévútra. A te lelkedet valami titkos bánat férge rágja. Valid be, mi az? — Oh, semmi . . . semmi . . . Ha az asszony azt mondja, hogy semmi baja, akkor már nagy a baja. Ezt józsefis megtanulta. Pedig a romantikusok nem szoktak tanulni. — Mondd meg mi bánt. Hát nem meg érdemiem, hogy őszinte légy? — Nos jó 1 . . . Látod ezt a fehér pöíykes kék ruhát te nagyon kedveled, de azért én nem járhatok folyton ilyen ruhában. Elvégre lépést kell tartani a divattal. — Mit? Hát minek neked uj ruha? Hiszen úgy sem lát itt senki más. Én pedig ebbe i a ruhában szeretlek a legjobban. — Oh! Hiszen ha csak kelten leszünk, minden a régiben marad Minden, minden. De édes kis csacsim, ha majd meghívjuk egy nehány ös- merőseinket az estélyeinkre, majd csak akkor veszem föl uj ruháimat. Azért minden a régiben marad. Tudod, kis kutyácskám, csupa házas embereket a feleségükkel. Legfeljebb három négy fiatal embert mellé. Katonatisztet meg egyet, egyetlen egyet.
