Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-12 / 24. szám

V

IV. év.

Szatmár, 1900. junius 12

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Megjeleni^ minden kedden.

ELŐFIZETÉSI ÁR:

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:

HIRDETÉSEK:

Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr.

Kötvös-utcza, a „Eorona“-szá11odával szemben, Antal Kristóf úr házában (Woinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők.

Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltetnek.

bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr.

Kéziratok nem adatnak vissza.

A róm. kath. plébánia betöltésének kérdése.

Mint a magas hegyek tetejéről rombolva lerohanó lavina, mely elejénte egyszerű hó-gömböcske csak, s lenn a völgyben vészes pusztításokban mutatja rémes mivoltát: úgy a halálozás folytán megürült helybeli róm. kath. plébánia betöltésének is egyszerű kérdése, megoldás helyett, erőszakkal felhurczoltatván a hatalom által a magasba, lerohanásával a kath. hívek nyugalmát, a helybeli róm. kath. egyház és püspökség erkölcsi fundamentumát szándékozik vészes pusztításával, az egyenetlenséggel tönkre tenni.

És ez a fenyegető veszély annyival inkább elszomorító, mert abból a körből ered, a honnan a he'ybeli r. kath. egyház híveinek épenséggel békét, megnyugvást és erőt kellene merítenie.

Mi, a kik a felekezeti széthúzásnak, összebonyolodásnak, már csak a a társadalmi jó összhang kedvéért sem vagyunk barátai, sőt, ellenkezőleg: annak belbékéje, felvirágoztatása szempontjából, helytelenítjük a jelenlegi állapotokat és azon hitben, hogy tárgyilagosfelfogásunkkal használunk ez ügynek, itt, a nyilvánosság előtt, felemeljük részrehajlattlan szavunkat.

Köztudomású, hogy a város, jmint a plébánia kegyura, ragaszkodik törvényadta jogához, hogy a megüresedett plébániát, szabad választás utján betöltse, mint ezt a múltakban tette.

Nemkülönben köztudomású, hogy Meszlényi Gyula r. kath. püspök, ragaszko- dikahhoz, hogy a város a plébánosiállást, a káptalan kanonokjai közül választva, töltse be, a mint, a plébánia alapítása után, ez egy ideig fenn is állott.

De ezen választás ellen a város mindig tiltakozott, mjg végre 1859-ben, a józan és igazságos gondolkozás odaterelte ezen ügyet, hogy a város csakugyan szabad választás utján töltötte be a plébániát először Páskuj Lams, . zután Jandrisics János személyében és mindkét szabadon választott r. kath. plébános, úgy egyházuk, mint a társadalomnak ékessége volt.

És a közönség? A közönség pedig megnyugodott, mert gyakorolta választói szabad jogát, a melyért a jelen esetben - is, saját püspöke ellen küzd és a jelekből ítélve, azt érvényesíteni is fogja, érvényesítenie is kill, ha csak be nem követkesnék az a szerencsétlen állapot, hogy közmegnyilatkozással szemben érvényesüljön a hatalmi rideg akarat!

De sajátságos is az, hogy a r. kath. plébánosi szék betöltésének kérdésében, a püspök egyáltaljában nem enged! Igazán követelésével egyedül áll, senki sincs, aki felfogását pártolná, helyeselné, sőt épen ellenkezőleg: első sorban a hívek, a kiket pedig, mert róluk van szó, valamelyes véleménynyilvánítás még is csak megillet, kívánják a szabad választás betartását, s ha ők ezen a módon akarnak plébánoshoz jutni, ezen a módon hiszik, hogy boldogulnak, mire való őket erőszakosan másképen boldogítani akarni?

A püspök e saját álláspontjának forsziro- zásával már eddig is elérte, hogy a közvélemény lázas lélekkel méltatlankodik, a maga igazainak erélyes védelmére készül, sőt az utolsó lépés megtételére is készen áll. A főpásztornak nem a merev tagadás a fegyvere a hozzá folyamodó nagy közönséggel szemben, melynek vezére, atyja kell, hogy legyen, — hanem az en- gesztelődés, a béke illik hozzá, már pedig, a mint a jelek mutatják, itt nem az tűnik ki!

Az is világos, hogy a hívekre jobb, ha egy fiatalabb, — egész ember — aki csak lelkész, a plébános, ki a társadalom szükségletetek megérti, vele együtt érezni tud, akar, kit a publikum jó szemmel szemlél székében, mert az ő választottja, és nem ráerőszakolt egyén, aki 1—2—3 évtizeden át maradhat meg állásában, a a mig az öregebb kanonok rövid hivataloskodás után helyét egy másiknak engedi át, mert a nagy hitközség ügyét, baját már megelégelte, mert végre is: az ember csak ember, akárhogyan vesszük is a dolgot.

De menjünk tovább: 1859-ben is maga a püspök hajtotta végre a szétválasztást, s a hívek örömujjongással fogadták a szeretett papot, Páskuj Lajost, ki mindvégig a hívek, a közönség s ragaszkodásának, büszkeségének tárgya maradt, utódjával, Jandrisics Jánossal együtt [és most a mikor a kitünően bevállt gyakorlat (felszázados!) után természetesen tovább akarnak haladni, az egyházi főhatóság »megálljt!« kiált, s azt mondja: eddig jól

T Á R C Z A.

Piroska válasza.

Sokszor gondolkoztam felette, hogy mi értelme van annak, hogy nevünknapját, meg születésünknapját ünnepeljük. Pedig hát mégis van annak értelme, különösen a nőknél.

Igen, a nőknél 1 Hiszen a nők szentimentáli sabbakk és érzékenyebbek. De meg jelentősége van annak, például, mikor a kis leány tizenhatodik életévébe lép, mindjárt másképen gondolkozik, másképen cselekszik és másképen érez.

Ilyen volt Piroska is, midőn a mai nappal tizenhatodik születésnapjának reggelén felébredett. Eddig úgy hívták, hogy a kis Piroska, ezután a kis Piroskából kisasszony lesz.

Eddig egymaga is órákig futkosott a faluban, a mezőkön, a közeli kis erdőben minden kiséret nélkül, üzve-kergetve a pillangókat, most már a kisasszony magában nem járhat sehová, — miként is hiszen mikor a kis leány tizenhat éves lesz, már akkor nagy leány.

így fogta ezt fel Piroskának a mamája is és e nap reggelén korán bement leányának a szobájába, s születé-napi ajándékot, egy szép uj ruhát magával vive, leült az ágy szélére és úgy várta Piroska ébredését.

Ez a mai ébredés Piroskának nagyon kellemes s a mamára nézve nagyon emlékezetes maradt. A mama igy szólott az ő leánykájához : — Édes Piroskám, kívánom, hogy a mai tizenhatodik születésnapod sok boldogságot és szerencsét hozzon neked az egész életre. Itt van a születésnapi ajándék — a hosszú ruha. — Mától kezdve nagy leány vagy már. Tudnod kell kedves gyermekem, hogy az első hosszú ruhával nagy kötelességek járnak és figyelmeztetlek, hogy a szomszédék Sándor fiával nem szabad többe olyan gyermekes, bizalmas lábon állanod, mint eddig Azoknak az együtt futkározásoknak a kertben és a mezőkön és különösen azoknak a magános elvonulásoknak a parkban, a tölgyfa alatti pádon, mától fogva meg kell szünniök, mert nagy leány vagy már. Ez nem illik többé, meg veszedelmes is! Tapasztalni fogod, hogy a férfiak a mai naptól fogva másképen fognak rád nézni mint eddig, szóval a mai naptól fogva nő vagy . . . Azért figyelmeztetlek rá kedves gyermekem, meri vannak fiatal emberek, a kik nagyon gonoszak . . . Nem mind olyan, de vannak . . . Aztán tudod, a leánynak van egy drága kincse, melyre jobban kell vigyáznia, mint a két szemére. Tudom, hogy neked nincs szükséged ezekre a figyelmeztetésekre, de mégis anyai kötelességem, hogy . . .

Hangos zokogás szakitá a ezukros mama szavait.

— Oh mamícskám — zokogott Piroska, eszemben fogom tartani jó tanácsaidat, megfogadom őket, hanem a mi azokat a futkározáso- kat illeti Sándorral és különösen azokat a tölgyfa alatti magányos elvonulásokat . . . ezekről a tavalyi születésnapomon kellett volna szólanod.

Viz kúra.

Van nekem egy barátom, kedves jó gyerek, együtt dolgozgatok vele a soha szaporodni meg- nem szűnő aktákon.

Munka megosztás van közöttünk, s igy ha egyikőnk kidől, nem dolgozik, gépezetünk működésében zavar áll be, az akták lemorzsolgatása fent akad.

Nem csoda tehát, hogy igen bosszantott, mikor az én czimborám egyszer csak elkezdett snap- szozni nap-nap mellett, már jókor reggel elkezdte a különféle szeszek szak- és szagértői szemléjét s mire bevégezte, a dél eljött; ő pedig délután nem jött el, hanem ilyenkor helyette is nekem kellett körmölnöm.

Ámde tudtam, hogy az én komám a víznek már gyermekkorától halálos ellensége, s igy elhatároztam, hogy ha akárhogy és a vizkurával fogom kigyógyitani, le kell szoktatnom az „emberirtó“ fogyasztásáról. Tudtam azt is, hogy a snapszokat titokban, suttyomban iszogatja gondosan elrejtett üveg-kulacsocskáiból.

Én tehát :— egy önzetlen pillanatban, mikor ő azt észre nem vehette— a pálinkákat irgalmatlanul kilocsoltam s vízzel pótoltam Hogy pedig barátom jól megszomjuhozzék s tantalusi kínokat á’Ijon ki, jó ideig mellette alkalmatlankodtam, majd mikor láttam, hogy barátom úgy kívánkozik az ő snapszaira, mint a szarvas a hives patakra :

Magára hagytam, időt engedve neki, hogy butykosát előkaphassa, mikor pedig kortyait hallottam, sietve vissza mentem hozzá azért, nehogy ideje lehessen a víznek izét észrevenni, hanem, azt a nagy sietségben fenekéig igya ki; úgy is történt s a becsapást az utolsó korty után vette észre csak őkeline.

Megborzongott, sőt megundorodött az én alkoholmentes pálinkámtól, úgy hogy mondhatom, még egy pár ilyen becsapás után az én barátomat leszoktattam a szesznek kis és nagy mérlékbeni fogyasztásáról. »Vizkurám« hathatósan operált; bárkinek is tehát hasonló esetben bátran ajánlhatom. M. B,