Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-02 / 1. szám

IV. óv. Szatmár, 1900. Január 2. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Mc^jelenil^ minden kedden, ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 írt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltetnek. bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Év elején. Az ujesztendő első napjait éljük, remény s aggály között, remélünk benne valahára egy jobb, egy szebb időt, majd kétség gyötör, hogy hátha még rosszabb lesz, mint az elmúlt, hiszen oly nehéz idők voltak az elmúlt évek minden tekin­tetben ! Letűnt az örök enyészet végtelensé­gébe az !8&9-ik év, a melyre sokakat annyi édes, de bizonyára még többeket annyi keserű, annyi fájó, vagy bántó ér­zelem emlékeztet . .. Az uj, 1900-ik esztendővel nemcsak uj év, de egy uj század is kezdődik, melynek pirkadó hajnalán, mintegy réve­dező szemünk a messzeség ködében el­tűnt múlt év emlékein mereng, addig más­részt kérdőleg fordulunk az uj év, az uj század elé, kérdve: mit hoz, mit rej szá­munkra titkos fátyolában ? Hátha a meg­váltás, az igazi boldogulás idejét hozta el az ujesztendő ? Mert nagy időknek kell elkövetkezni, nagy időket kell megérnünk a köze! jövőben! Panasz es panasz mindenütt, merre a szem csak eltekint... panasz és panasz mindenfelé, honnan csak hir jöhet!... Ez nem tarthat tovább, elvégre: az emberi idegrendszer nem hajókötél, pedig ez is elromlik, ez is elszakad! A vas is elvásik idővel! Történni kell tehát valami nagynak, valami nagyon fontosnak, a mely úgy­szólván megváltoztasson mindent, a mely más folyást adjon mindennek, de minden­nek ! A ki figyelemmel kisérte az előző esztendőket, lehetetlen volt nem tapasztal­T A R C Z A. Régi kultusz. — Májos Károlytól. — Manapság életünkben csupa divat minden : Hol szabály a hatás, nem a bölcs újítás, Mert csak egy van résen, itten napirenden: Lázas változtatás ! gyorsan utána láss ! Ha Dedie módiban furfangja megcsappan, Újként divatba ád nem csak régi ruhát, De bűvös varázsban visszatér a hajdan: Idéz kopott mondát, ó elvet visszontlát. Divatot követem ! M; szól énekemben1 Nem ruha, kultus csak, de ez példa marad : A lovagkort hírben, tette fénybe régen, Nőnek a hódolat, mit ápolt férfi had. Ez eszmény, mely vallásunkban is helyt kapott, Századokra nyomva, ragyogó bélyegét, Ma csak egyhelyt talál fészket, hiv hajlékot A családban, hol soha sincsen ellentét. Pedig indokának ősi gyökérzete Ott várta talaját a paradicsomba; Hol emberek ősét boldogság övezte, Mígnem divatba jött náluk is a hiba. Alighogy birtokiák a szép édenkertet. — Az történt: — bizonyításra nemis szorul — Hogy Ádám apánkban az úri természet A tiltott almát kívánta tulajdonul. nia, hogy egyik év a másikra halmozta a sok kivánni-valókat, a sok teendőket, me­lyeket az emberinem boldogitására, régen meg kellett volna már oldani; tapasztal­hattuk mindnyájan, hogy terheink úgy­szólván napró!-napra nőnek, a nélkül, hogy javaink emelkednének, sőt ellenkezőleg: anyagi javaink részben a csapásos időjá­rások, a drágaság, különösen a sok min­denféle igény következtében, minél keve­sebbre szállanak alá, annyira, hogy szinte maga a megélhetés, a létezhetés kérdése forog fenn. A mi visszás, bántó, fájó vagy le­nyűgöző van az egyes ember, vagy csa­lád életében, épen azt a jelenséget tünteti föl egészében a társadalom, az ország gé­pezete. Sok igazság van abban az egyszerű, régi mesében, hogy a végtagok fellázadtak a gyomor ellen, a mely mindig csak kö­vetelt és nem akartak neki élelmet adni. Találó a hasonlat ma is, a mostani közterhek viselése alatt görnyedező társa­dalmat illetőleg is A földmivelő panasz­kodik, mert földje nem-tud-annyit teremni, hogy a sok mindennemű aprólékos fizetni valókat kielégítve, magának, vagy család­jának nyugodt életet tudna biztosítani; kénytelen-kelletlen, de azon jó reményben, hogy majd visszafizeti, adósságba megy bele, ez aztán fogva tartja, mint a vizbe- fulót a hínár és elkeseríti egész életét. Az iparos csak napról-napra él, job­ban mondva: egyik bajjal foltozza a má­sikat, bajjal, nyűggel, teherrel fedezi a terhet, a bajt! De azért az adót ki kell teremteni, mert különben elviszik az adó végrehajtók a kis meleg vaczkoi, eladják családfentartó tehenét! A sok baj közt mit tegyen egyebet: a hideg tél közepeit remél egy szcp és jó tavaszt, mikor a szegény is csak keres egy kis pénzt, igy az iparos is csak kereshet valamicskét , .. A hivatalnok osztálynak jut ki talán a legnehesebb rész. Neki bármilyen körül­mény között is adni kell az urat! »Ha ur, legyen; ha nincs, vegyen« mondja a közmondás is. Minden társadalmi mozgalom csak erre az osztályra vár; ennek együtt kell haladni a divattal, a szokásokkal; el kell járni bankettekre, színházba, hangverse­nyekre és más egyéb összejövetelekre; itt fordul meg leginkább mindenféle gyüjtő-iv is, maga a hivatalos hatóság is, minden­nemű teherrel csak ezt az osztályt terheli, mert ez a társadalomnak leghasználhatóbb eleme. A kocsis is leginkább azt a lovat os­torozza, a melyik különben is leginkább húz. Csoda-e, hogy ennyi sok mindenféle közepett annyiszor szenved az a társa­dalmi osztály „váltólázban“ a szó szoros értelmében ? Pedig az a váltó ... az a váltó .. . de sokszor roszra váltó! A nagybirtokosoknál sem áll valami fényesen a dolog; ott is annyi sok a te­her, hogy a nagybirtokok lassankint áren- dáb?i kerülnek, mert az árendás magas haszonbért fizet,- a földet pedig kizsarolja; ideig óráig tehát hasznotigérőnek látszik, de valójában csak a tulajdonos kárára megyen a manipuláczió. Nagyítás nélkül mondhatni tehát : hogy tengődés a mai élet, azzal a kü- lömbséggel, hogy egyik ember keservesen tengődik, mig a másik csak inkább köny- nyebben tűri a bajt. Bár vágyára, ijjedt Éva majd lerogya, Mégis Ádámot, hogy — nőnél különb legyen, Mindentudás után győzhetetlen vágya Almaizlelésre ostromolja szörnyen. Kinos csendből vál — történelmi pillanat; Éva férfi hálára tcszen érdemet : Mig Adámban kétely határozást ingat, O •— merészen a tudás fájánál termett. Hogy a bűnben is megelőzze társát: Szakítja mohón, harapja a gyümölcsöt; Ajkával félfalatot Ádámnak nyújt át; Galamb példázta igy csókolódzás között. Vétkük izétől még ezukros \a!a ajkuk, Villan Ur haragja, porbasujtja őket ; A szörnyű szavakat azóta is hordjuk ; Éva remegve eszmél; megborzad: mit tett!? A jogban addig egy — férfi és nő között. Urnák ítélete rangot osztályozott : A nőből, ki a sorban elől bűnözött, Bősz szavával csinált asszonyt állatot. >Te lész — mondá az Ur — örökre második ! Föléd parancs urává a férfit teszem ! De mivel e göröngy is bűnben fertőzik, Pusztuljatok innét! Zárom édenkertem!« Be fura sorsot hordanánk mi fél fiák, Ha nem előzködik Éva, a nagy lélek. Es kételylyel abban: leszünk-é hálásak? Szól: „Torkoskodj magad, én Istentől félek“. Erre gondolt Ádám : „A bú szálljon tőled ! — Mondá — „szivednek tettét el nem feledem! Dolgos ha lész s magadat hűn viseled Állandósul hálám, mai tiszteletem \“ Minthogy később Ádám, élte alkonyatán Eskü szavairól végrendelést is tett ; Mi állhat útjában, ha csak uem a sátán, Hogy nem íett törvénynyé a női tisztelet ? Akként történt, hogy Ígéretét — az elsőt — Jó Ádám apó ifjan és bajban tévé : Ezért Évának kétkedése nyomban nőtt: Asszonynak tett Ígéret válhat semmivé. Kisvártatva — máris kérkedik Ádámja : Hogy a meny rendeléséből ő első lett; Törődik is avval: vaj parancsra adja. Vagy Éva szivéből ömlik a szeretet? A nő balsejtelme hamar valót kiállt: Parlag maradt a hála megígért földje ; Azon — férfi vadsága nyurgult fel kivált, Hogy esküje virágát dudvaként födje. De súgja már Évának asszony-furfangja ; Hogyha föl nem halmoz lelkében kincseket, Azokkal őt magához nem varázsolja, Csak szónok marad a hires végrendelet. Tájat vizsgál máris Éva tekintete, Kutatva a szépség-jóság füve után ; Jobbról erdő, félős rengeteg könyezte, Mosolygott rá szelíd lét a baloldalán. Erdő látványától rémül a szemlélet: Már azt kettő, halálharcz közt szállva tartja, Szörnyállattal Ádám vivja a küzdelmet: Létük párbajának vérben áll a tája.

Next

/
Thumbnails
Contents