Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1899-11-21 / 47. szám

Szatmár, 1899. SZATMÁR-NÉMETI November 21. — Névváltoztatás. A belügyminiszter kis­korú Schvarcz Samu, Dezső és Antal vezetéke- vének »Feketédre ; kiskorú Hiába József tanitó- képezdész vezetéknevének »Harmat«-ra kért vál­toztatását engedélyezte. — Uj táviró-hivatalok. A szamosvölgyi vasút kezelése alatt levő Zsibó—nagy-bányai és Sülelmed- szilágy-csehi helyi érdekű vasútnak Szilágy vár­megyében fekvő Szamos-Udvarhely, Benedekfalva, Sülelmed, Egerhát, Szilágy-Cseh és Szatmárvár- megyében fekvő Nagy-Nyires, Fehérszék, Kővár- Hosszufalu és Hagymás-Lápos nevű vasúti távír­dáit a kereskedelmi miniszter felhatalmazta állami és magántáviratok kezelésére. — Elveszett és ferdített táviratok. Az állam- kincstár a Távirda üzleti szabályok 6. § a értel­mében nem vállal felelősséget és jótállást azon károkért, melyek a táviratok elveszése, elkésése, vagy elferdítése következtében támadhatnak. Gondoskodott azonban arról, hogy a táviratozó közönség táviratainak kézbesítéséről a czimzett hozzájárulása nélkül meggyőződhessék, illetve táviratát az elferdités ellen biztosíthassa. Minthogy a módozatokat a nagy közönség, amint a ta­pasztalat mutatja, nem igen ismeri, azokat a közönség érdekében alább közöljük. Ha a táv­iratot küldő egyén arról akar meggyőződést sze­rezni, hogy távirata tényleg kézbesittetett-e, ezt kétféle módon érheti el. Nevezetesen kaphat erről értesítést távirati utón vagy postán. Előbbi esetben táviratának czime elébe »(P. C.)« jelzőt ir és a távirati értesítésért 10 szavú távirat dijá­nak megfelelő összeget fizet, utóbbi esetben pe­dig a czim elébe »(P. C. P.)« jelzőt ir és a pos­tai értesítésért 25 krt fizet. •—- 2. Ha táviratát az elferdités ellen kívánja biztosítani, a czim elébe : »(T. C.)« jelzőt ir, mely esetben távirata tartal­mát az összes kezelő hivatalok egymás közt ösz- szeolvasás által egyeztetik. Az összeegyeztetésért az eredeti távirat dijának V* részét kell fizetni. T erményárak a legutóbb megtartott hetivásáron. TERMÉNYEK Métermázsánként frt kr. 1 frt kr. Tiszta búza .... 6 30 6 70 Kétszeres .............. 6 — 6 20 Rozs ................... 5 25 5 4 0 Árpa ........ 4 40 4 50 Zab .............. . . 4 40 4 5 0 Tengeri ................ 4 20 4 4 0 Kása ........ 9 — 9 50 Fehér-paszuly . . . 4 50 4 — Tarka „ .... 4 — — — Szilva.............. .. . 18 — — _ „ füstölt . . . 17 — — — Szalonna .............. 65 — — — Krumpli zsákja 1 — 1 20 Felelős szerkesztő : Mátray Lajos. Főmunkatárs : Nagy Károly. 848—1899. gtsz. hirdetmény. Szatmárnémeti sz. kir. város tulajdo­nát képeső, „Utas“ melletti szántó, Szat- márhegyi korcsmaház és Sörházi pincze bérlete folyó év deczember 31-én lejár, minek folytán ezek, külön-külön 1900. év január 1-től újólag bérbeadatnak. A bérbeadás nyílt árverésen történik a városnak gazdasági tanácsosi hivatalá­ban, és pedig: November hó 29-én d. e. iO órakor az úgynevezett „Utas“ melletti 6 h 329 D-öl szántóföldre, 5 fi t bánatpénz letétele után; November hó 29-én, d. u. 2 órakor a szatmárhegyi korcsmaház és mészárszékre, 26 frt bánatpénz letételével, — és November hó 30-án délelőtt 10 órakor a sörházi jégpinczére 30 frt, bánatpénz előleges lefizetésének kötelezettségével. Különösen felhivatik a közfigyelem a szatmárhegyi korcsmára, mely az itteni vasul állomásnak restaurátiója gyanánt is hivatva van szolgálni és a várható nagy­számú kiránduló közönség tetszésének megnyerésével, szép jövőnek nézhet eléje. Szatmárit, 1899. novembnr 18. Pethő György, gazd. lanácsos. Árverési hirdetmény. Vagyonbukott Singer Jakab nagy­bányai bejegyzett kereskedő csődügyében a csődbíróságnak 1899. évi október hó 28-án kelt 16612/899. P. sz. végzése foly­tán ezennel közhírré teszem, hogy a csőd­tömeghez leltározott és a csődleltárban összeirt ingóságok a következő négy cso­portban — úgymint I. csoportban. A csődleltár 1—54. 58— 114. 309—322. és 324. té­telei alatt összeirt ingóságok * (Singer lakásán, lakása alatt és Bay-féle pinezéjében) . 882 frt 93 kr. II. csoportban. A csődleltár 116 185 té­telei alatt felvett Hungária vendéglőben összeirt ingósá­gok (vendéglői felszerelések a Hungária vendéglőben) . 625 frt 50 kr. III. csoportban. A csődleltár 186—307 té­telei alatt összeirt ingóságok és aktiv követelések .... 1229 frt 14 kr. IV. csoportban. A csődlettár 55. 56. 57 és 323. tételei alatt összeirt in­góságok (Singer lakása ud­varán és lakása alatti pin­ezében ............................. 209 frt 60 kr. ös szesen: 2947 frt 17 kr. azaz kétezerkilenczszáznegyvenhét forint 17 kr becsértékben 1899. évi november hó 27 ik napján délelőtt 10 órakor kezdődő árverésen — Singer Jakab lakásán, az ugyanott levő pinezében, a Hungária ven­déglőben és ahhoz tartozó pinezében alábbi feltételek mellett csoportonkénti egy-egy tömegben — nyilvános árverésen el fog­nak adatni. Árverelni szándékozók tartoznak az árverés alá bocsátandó ingók becsértéké­nek 10%-át készpénzben az árverés meg­kezdése előtt alulirt tömeggondnok kezé­hez lefizetni. Az elárverezendő ingóságok minősége és aktiv követelések behajthatásáért sem a csődválasztmány, sem a tömeggondnok vevővel szemben szavatosságot nem vállal. A legmagasabb Ígéretet tevőre — az általa megígért összeg azonnal — köte­lezővé válik. Az árverés befejezése után azonban az ajánlott vételár el vagy el nem foga­dása felett a csődválasztmány fog hatá­rozni és ha az ajánlatot a csődválasztmány elfogadja — köteles árverési vevő az egész vételárat alólirt tömeggondnoknak azonnal kifizetni, ellenkező esetben — bánatpén­zének elvesztése melleit — kárára és ve­szélyére újabb árverés fog tartatni. Vevő köteles a megvett árukat az ár­verés jóváhagyása után azonnal elszállit- tatni. Az árverési vételi illetéket vevő tarto- tozik fizetni. Az ingóságok bármikor megtekint­hetők. Nagy-Bánya, 1899. évi nov. 12-én. Stoll Béla, tömeggondnok. 1208/1899. végreh. szám. B Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehfjtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmái-németi kir. járásbíróság 1899. évi Sp. Ii. 111/10. sz. végzése következté­ben dr. Kelemen Samu ügyvéd által képviselt Klein Jakab megbízott javára Zommer Károly ellen 94 frt 10 kr. s jár. eiejéig 1899. évi október hó 23-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 312 frtra becsült 240 kilomgramm kávéból álló ingóság nyilvános árverésen el- adatik. Mely árverésnek a szatmárnémeti kir. jbiró - ság 1899. évi V. 1295/2. számú végzése folytán 94 frt 10 kr. tőkekövetelés, ennek 1899. évi ja­nuár hó 1. napjától 170 frtnak, 1898. évi julius hó 1-től 1898. évi október hó 3-ig járó 5 száza­lék kamatai és eddig összesen 14 forint 15 krban biróilag már megállapított költségek erejéig Szatmáron leendő eszközlésére 1899. évi no­vember hó 24-ik napjának délelőti II órája határ­időül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érin­tett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és felülfoglaltatták s azokra kielé­gítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t. ez. 102. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szatmáron, 1899. évi november hó 8-án. r Adám Albert kir. bír. végrehajtó. húzásra érvényes nagy jótékonyczélu — sorsjáték a budapesti poiiklinikai egyesület korháza javára — sorsjegy ára csak 1 korona. Főnyeremény 5 nyeremény ä 200.000 kor. stb. ért. Kívánatra 20°/0 levonással készpénzben kifizettetik Első húzás visszavonhatatlanul már január hó 4-én Megrendeléseket pontosan teljesít: A Nagy Jótékonysági Sorsjáték kezelösóge a Bpesti Poiiklinikai Egyesület kórháza javára Budapest, IV., Kossuth Lajos-utczal. sz. Nyomatott a kiadótulajdonosok, Weinberger Testvérek könyvnyomdájában Szatmáron.

Next

/
Thumbnails
Contents