Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-10-10 / 41. szám
Vr«i TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Me^jele den kedden. ELŐFIZETÉSI ATT: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltéinek. BÉLYEGDÍJ MINDEN HIRDETÉS UTÁN 30 KR. ‘ Kéziratok nem adatnak vissza. Október hatodika után. Irta: Rákosi Viktor. A harcz elült, a bakó megkezdte véres munkájái. Csend lett a kifáradt országban. Olyan, mint a temetőben. Micsoda képek jelenlek meg szemünk előtt! . . . A névtelen hősöket osztrák zsoldos ruhában, durva káplárok hajtják Itália felé. Az isaszegi hősök a veronai kaszárnyák • udvarát söprik. Messze tengeren menekülők hajóztak, uj hazát keresve . . . Kufstein sötét folyosóin apostolok zörgették a fabbilincset . . . Itthon, a félreeső tanyákon megjelent egy-egy sápadt alak . . . Nem kérdezték kicsoda, honnan jön és hova mégy, de megbecsülték . . . Megpihent, aztán tovább suhant, s az őszi köd eltakarta szenvedő alakját. Özvegy lett az ország és az ő fiai árvák. A szenvedések bus évei jöttek ránk. Sok tavaszon, mikor a hó eltakarodott, megzörrent egy darab kard az ekevas alatt. S a szántóvető elgondolkozott: miféle har- czok emléke, micsoda vitézség tanúja lehet az a rozsdaette aczél, hol a hős, ki azt forgatta? Sötét erdőkben szétszórt csontokat találtak gyakoita, hóolvadás után... Ki tudja, kinek forró szive dobogott egykor e fakó bordák között ... Ki tudja, kik várnak rá valami kis faluban, s kik emlegetik fájó szívvel, mikor leszáll az est és kigyul a tűzhely lángja. S mennyi eltört kardot, mennyi szétszórt csontot találtak akkor, a legendás harcz után! Minden család siratott valakit, s mindenki siratta a hazát . . . Óh, ha Petőfi, mint bujdosó, megírhatta volna e mérhetetlen keserveket, megszakadt volna bele az emberiség szive! De a kimerült és eltiport nemzet látta, hogy a tél zordon pusztasága után újra kitavaszodik, látta a kis pacsirtát hajnal- hasadtakor a nap felé röpülni, s érezte, hogy az ott fent, az ég kék végtelenségében^ szabadságról dalol a földi embereknek. És a nemzet nem csüggedt el. És a nemzet újjászületett. Ötvenszer zöldült ki a hőskor óta a fü a vértanuk sírján. És mi, uj nemzedék, kiknek sem a harczokban, sem a szenvedésekben részünk nem volt, kik sem vért, sem könvet nem ontottunk, ott állunk, hogy miután a nagy idők nagy legendáit elregéltük nektek, szent örökségként átadjuk utódainknak, a porban játszó gyermekeknek . . . S aztán a jövő század sok millió magyarjának. Se a mai, se a következő nerrf'zedé- kek ne feledjék el soha: az uj Magyarország alapjait ott rakták le a branyiszkói csúcson, az isaszegi véráztatta mezőkön, a a piskihidi csata ádáz tusájában; ott rakták le az aradi Golgothán, s a szürke kaszárnyák és sötét várak udvarán ropogó sortüzek alatt. Minden együttvéve: a nagy dicsőség és a nagy szenvedések, a mi legfőbb erőnk, melyből még századokon át táplálkozik a magyar. S ha egy későbbi korban bölcs embereknek sikerült a kiengesztelődés áldásos művét megteremteni: ezt csak annak az erőnek köszönhették, melyet a nemzet 1848-ban megmutatott. Az uj kor rohamosan kapta sodró árjában a nemzetet, s fejlődésében, előrehaladásában meg-megzökken, hitében meg- megtéved. De küzdvén, dolgozván, bizva- bizunk, mert megtanuljuk, hogy válságos időkben a nemzet mindig egygyé forrt s az ég a legveszedelmesebb - pillanatokban mindig lángelmékkel áldotta meg, akik ’a pusztulás, a tévelygés sivatagából kivezették az ígéret földjére. - • Daliás idők, Isten veletek! A hálás nemzet kőemlékeket á'litott mindenfelé a hazában, hol ismeretlen földterületeket véretekkel beirtatok a történelem könyvébe. S valamig egy magyar él e földön Árpád ezeréves nemzetéből: cs ti kőemléketek oltár lesz nekünk, melyről egyenesen száll a magasba a hazaszeretet áldozati tüze! 1899. október 6. Irta és a helybeli ev. ref. fögimn. okt. 6-iki gyászünnepélyén felolvasta Bagothai Sámuel tanár. Tisztelt közönség ! A végeden szellem általánosabb nyilvánu- lásai szerint szoktuk az emberiség történetéi korszakokra osztani. Egy ilyen korszak múlt el, a mióta az egyenlőség, testvériség, szabadság eszméi elterjedtek s a müveit világ egy részét újjá szülték. Minél valódibb nyilvánulásai az általános szellemnek, annál maradandóbb a mű, melyet létrehoztak. De vájjon csakugyan uj volt-e ama szellemáramlat, mely a múlt század végétől kezdődőleg, előbb zugó vihar gyanánt rohanva, majd lassan lcpésről-1 épésre foglalva a tért, átjárta majdnem egész Európát. Vájjon ezelőtt körül belől 1869 esztendővel nem volt-e valaki-, ki ugyanezt hirdetve, azok alapján egy tökéletes országot akart alapítani ? És vájjon kevéssel utána nem alakult-e egy kis társadalom, mely mintaképe volt az akkori emberiségnek? — E kérdésekre feleljen a történelem, melyet vizsgálva, sokszor kell tapasztalnunk, hogy igen gyakran csak az alak uj, melyben ugyanazon eszmék újból, meg újból megjelennek, mintha csak a módokat keresnék, melyek által megvalósulhatnak. Ezen alapon merem állítani, hogy az említett eszmék, az emberiség történetének kezdete óta, talán már oly sokszor megkisérlették egy, avagy más téren a társadalom átalakítását, hogy az emberiség számon sem tudta tartani. Hiszen vájjon nem nyilvánulnak-e ezek a görög és római nép életében ? Nem-e ezen eszmékért küzd és hal meg vallás- alapitónk és utána sokan. Vagy oly sötét volna amaz úgynevezett középkor, hogy egy gyertyányi fénynyel se világítja az ezek felé vezető utat? Hát az újkor vájjon csak a végén egyszerre, mintegy villamfény, világítja meg az emberiség eszét, hogy ezen eszmék megismerésére és megvalósulására felrázza? Óh nem, a tö ténelem épen az ellenkezőt mutatja, azt, hogy olyan az útja az eszméknek is, mint a folyóknak, melyek sziklák között törnek maguknak utat. — Nagy erővel tör fel a föld mélyéből a forrás és mégis legtöbbször csak figyelmes vizsgálódás szemléltetheti azt velünk. Megvizsgálva készíti medrét a sziklák között a folyó, de midőn állani véljük, a legnagyobb erővel dolgozik: itt nyílást keres, ott egy kiálló szirtet ostromol meg, majd visszavezetve, forgácsolni kezdi az évezredes sziklát s ha fáradsága sikertelen, keres alkalmasabb terrénumot, de munkál fáradhatatlanul, folytonosan, mindaddig, mig az út kész. Ilyen az eszmék munkája is. De valamint a folyó csak akkor kelt általánosabb figyelmet, ha a hegyeket áttörve, óriási tömegével eliszapolja, termékenyíti és felvirágoztatja földeinket, úgy az eszmék is csak a tudatlanság kősziklái áttörése után, midőn már általánosakká lettek s áldásos voltukat bebizonyították, lehetnek stz emberiség közkincsévé. Midőn századunk közepén az egyenlőség, testvériség és szabadság eszméi hazánkban általánosakká lettek, a vázolt utat már megtették. Európának túlnyomó része nemcsak áldásait ismerte, szenvedve hordozta a sebeket is, melyek fájdalmát amaz édes öröm, hogy érette szenved, alig mérsékelte. Igen, mert a legtöbbnél az eszme csak eszme maradt. 1789-—1815-ig óriási sziklát törtek át s majdnem alföldre jutotta'k, de a szent szövetség természetellenes dombjai egy ideig a rohanásban feltartóztatták. E korból hazánkban az 1790—-91. országgyűlés s Mentovics és társai véies árnyjai emlékeztetnek arra, hogy ez eszmék nálunk is megkezdték a nagy munkát. A nemzet zöme azonban épen ezek ellen, az absolutismus szolgálatában állott. Elrettenve nyilvánulásuk iszonyaitól, melyek Francziaországot egy negyedszázadig dúlták, hűen segítette uralkodóját, ki fontos tényezőként szerepelt azok békóba verésénél. S kapta érette megérdemelt jutalmát, a megaláztatást, a szolgaságot. — Csak most nyílt ki a szeme a magyarnak, csak most látta át nagy mulasztását ; s miután megbünhödött érette, hozzákezd a nagy munkához. És e munkában valóban bámulatosan jár el. Maguk a sziklák mozdulnak meg, hogy szabad utat engedjenek az eszmék folyamának. Azok, kik egyedül bírták a jogot, maguk közé emelik a jogtalanokat, terhet vesznek vállukra azoktól, kik a teher egyedüli viselői voltak. — Az eszmék újabb, meg újabb kőrútjai és megvalósításai, melyek döngetik a szent szövetség erősnek látszó f fiait, lelkesítő hatással vannak nemzetünkre is, mig végre e falakon ejtett nagyobb rés alkalmával, ama szent lelkesült- ség hatása által, mely Metternich kormányát elsöpörte, kimondja, kéri és követeli azok megvalósítását. Igen, mert ez által fiai boldogitását, tökéletesedését és biztos fennmaradását várta. A nagy lépés megtörtént. Uralkodónk, a körülmények kényszerhatása alatt, okosabbat nem tehetett, szentesítette a nemzet akaratát. Hiszen 1825 óta kisebb-nagyobb mértékben mutatta, hogy nem idegenkedik tőle s a vége fele ép maga akar a reformok élére állani, hogy neki tetszőén hajtassanak végre. Hogyan tagadhatta volna meg (már csak ez okon is), mit megtagadni úgy sem lehetett ! Magyarország véráldozat nélkül érte el tehát azt, miért más nemzeteknél ömlött a vér ? Oh nem, nem, mert akkor, midőn a fenséges épület alapja már le volt téve, az mér megsemmisíteni akaró csapást rá, kinek a legszentebb kötelessége lett volna az épület felépítésénél való hathatós segédkézé». Azokat uszítja a magát már szabadnak vélt nemzetre, kik ez édes haza kebelén nőve fel, jótéteményéből most sem voltak kizárva. Szerb, hor- vát és oláh fölfalni készülnek a magyart, ki testvér vé fogadta őket. Majd az a hatalom tör ránk, mely mindig leste az alkalmat, hogy a mit egyik kezével adott, a másikkal visszavehesse. Mintha bizony bármely nemzet is uralkodója jóvoltából ) üzletébe az őszi- és téli idényre a legjobb posztó és uyapj u= szövetek a legszebb kivitelben megérkeztek. A télikabát kelmék is nagy figyelemmel vannak megválasztva úgy, hogy ezeknek minden faja a leghosszabb ideig is eredeti színében marad. 1
