Szatmár És Vidéke, 1918 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1918-04-22 / 16. szám
4 SZATMÁR ÉS VIDÉKE. felolvassák az itthon maradt előadóknak az elnökségnél előre letett elaborátumait. A koogreszszus a népek közeledésének kérdését tárgyalja minden vonatkozásban. — Az Első Magyar Általános Biztositó Társaság megtartotta évi rendes közgyűlését gróf Csenkovics Endre v. b. t. t. elnöklésével. Berzeviczy Albert v. b. t. t. igazgatósági tag a kormányzó testület, valamint a részvényesek nevében üdvözölte Or- módy Vilmos főrend, vezérigazgatót, aki a múlt év decemberében 60. érfordulóját töltötte be annak, hogy a Társaság szolgálatába lépett. A múlt évben elért 7,341,917 K 66 fillér összes nyereségből 3.200.000 koronát fordítanak — részvényenként 800 korona — osztalékra, 576.164 koronával az életbiz- tositottak nyeremény tartalékát, 734.191 koronával a külön tartalékot, gyarapították, 396.838 koronát a tisztviselői nyugdíjalapnak utaltak át, és az igazgatósági és tisztviselői nyereség részesítés után még fennmaradó 1,590.402 koronát az 1917. évre még ki nem vetett adók fedezetére fordították. A társaság a jótékonycélra fordított 36,709 koronán kiviil még tavaly hadi-jótó- konycélokra 70.070 K-t, 200.000 K-t az Országos Anya- és Csecsemővédelmi Intézet céljaira adományozott és 25.000 koronát a Szünidei Gyermek-telepnek. A társaság biztosság! alapjai , kitettek 1917. év végén 266,471.5^5 koronát. A hadi- kölcsön kötvényekbe fektetett tőka elérte a 150 millió koronát. Az igazgatóságba uj tagul Teleszky Jánost, a felügyelő bizottságba Antal Gézát és Gaál Jenőt, a választmányba pedig báró Harkányi Jánost, báró Herzog Mórt, báró Pap Gézát, Sorassich Miklóst, gróf Széchényi Emilt és báró Tallián Bélát választották meg. A SzatmáriLeszámitolóMIT, Alep és tartaléktőkék K 3,600.000. Törlesztéses * jelzálogkölcsönöket a legrövidebb idő alatt folyósit földbirtokra ós helybeni házakra. 98 árfolyamon. 25 évre . • *7.7. 35 évre . • • 67,7, 50 n • 5*/s% 60 , . • 5VA 40 » • 67s7o 30 . • • 77o 45 r> • • 57s% 55 „ . •. 57,7« Tűzifa eladás. 2— e^° cl (SZLAVÓNIA) világfürdő biztosan gyógyít: ...... cs úzt, köszvényt, anyagcserebántalmakat, — gyermek- betegségeket, — belső bajokat FÜRDŐ-,’ ISZAP-, 2-8 IVÓ-. VIZ-, SAP- és VILXAHYIÍIIRÁVAF,. Fürdőkkel egyesített gyógypenzió. Vendéglő, kávéház, cukráazda saját üzemben. Kitűnő ellátás! Fürdők, lakások egy épületben. Színházi zenekar. — — Prospektust küld a fUrdöigazgatóság. Radioaktiv, alkalikus, sós, jódos hőforrások. Vizgyógyintózet. ’ Blikk hasak tűzifát = kínál — l * I minden mennyiségben, ^kisebb tételekben is a „Szatmári Fatermelő és Szénkereskedelmi r. t.“ Megrendeléseket telefon utján is elfogadnak. Iroda telefonja: 337. Raktár „ 269. Meghívó. A MEZŐGAZDÁK, KERESKEDŐK ÉS IPAROSOK TAKARÉK- ÉS HITEL- SZÖVETKEZETE felszámoló« alatt 1918. évi. május 2.-án déli 12 órakor tartja Szatmároii a Szatmári Leszámítoló bank r. t. tanácstermében évi rendes közgyűlését,. amelyre a tagokat meghívja. A felszámoló bizottság. Tárgysorozat: 1. Hitelesitő küldöttség választása. 2. A felszámoló és felügyelő bizottság jelentés« az 1916. üzleti évről, h zárszámadások megvizsgálása, a mérleg megállapítása. 3. A felszámoló- és felügyelő bizottság részére a felment'vény megadása. 4. Esetleges indítványok. A mérleg és eredményszámla a vonatkozó leltárakkal é* tugkiinutaiásokkal az intézet, helyiségében közszemlére vannak kitéve. A világítási rendelet határozatait a fényhatás csökkenése nélkül csakis félwattos lámpákkal lehet betartani. 19—26 HanáJjüE 25, 40, 60 watt fopztásn Tiin^Hrainláinpákal. Fatalpu cipő 3—3 GYAE HAAS XjIPÓT Budapest, VII., Rákőozi-ut 22. Becses vevőim tudomáséra hozom, hogy a fatalpu cipők és szandálok gyártását budapesti gyáramban megkezdtem és azokat a következő' árban szállítom : Nagyság: 26—30 31—35 36—40 41-TT-46 Tehénbőr K 26.30 30.50 35.40 39.70 ■— Felsőrész bőrből, talp és sarok fából. = Szandálok vászon- vagy bőrfelsörészszel. Nagyság: 21—27 28-30 31—35 36—40 41--46 K 5.50 6.30 7.10 7.80 41- 8.6CP Mié és víáéks lop Közvetlen a „Pannónia“ szálloda nagyválasztékn cipőraktárát ajánljuk a t- vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. főraktára. W 4 aEltí 01 ^tItft fe™laíls rÄ í mellett. Talpba vésett szabott ár!!! morvát János köxyvsxoisjíja, szakmákon.