Szatmár És Vidéke, 1918 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1918-08-05 / 31. szám
2 SZATMÁR ÉS VIDÉKE. hogy ezt a nagy emberi türelmetlenséget nem szüntethetik meg a szuronyok s a meglevő polgári rendet s a törvényt csak akkor fogják betartani és tisztelni igazán az emberek, ha ez a rend és ez a törvény valójában az övék s annak legközvetettebb megteremtésében nekik is van beleszólásuk, akkor, ha törvényeinket is a nép akaratából, a nép által választott népképviselők akaratával hozzák. A halottak háza. Az a mód, ahogy a főrendiház elintézte a választójogi javaslatot, kimutatta előt- títnk ennek az ósdi testületnek egész valóját. A főrendiház tagjai ez alkalommal sem voltak törvényhozók, mint ahogy ők sohasem érzik törvényhozói hivatásukat és kötelességüket. Mintha egy jótékonysági akció előkelő vezetősége tanácskozott volna. Ezeket az urakat seuuni sem köti össze a nemzet vérkeringésével, nincsenek itt pártok, nincsenek eszmei tömörülések és nincsenek aktiv- nak nevezhető politikusok. Néha felkiált egy- egy jobb és szabadabb eszme, mint a Balthazáré, egy-egy modernebb gondolatokba burkolt reakciós gondolat, mint a már Csernochá vedlett Prohászkáé, vagy felhördül az ostoba konzervatizmus is. De ezek mind csak kivételek, a nagy többség álmos és fáradt, tehetetlen és semmihez nem értő. Szomorú, hogy tudatlan és még szomorúbb, hogy tájékozatlan is. Mi szükségé a nemzetnek az ilyen ál törvényhozókra? Törvényeink megkívánják a felsőházat, de nem kívánhatnak egy ilyen felső kamarát, mint ez a jelenlegi, egy ilyen főrendiházat, mely nem felelt volna meg a XIX. század hetvenes éveinek sem, hogy tudna akkor megfelelni a XX. század magyar társadalmának. Nézzünk csak végig világszerte a szenátusokon. Mindenütt meghagyták uz alsóház felett a túlbuzgó nemzeti akaratot mérséklő gépezetként a felsőházakat. De nagy a különbség s az összehasonlítás nem a magyartágnak kedvező. A francia szenátus, az angol lordok háza, sőt az osztrák urak háza is gondolkozó, eszmét termelő és irányítani képes politikusok társasága. A célok iránti nagy tájékozatlanságot, a nemzet érdeklődésének, vágyának és törekvéseinek teljes nemismerését, a jövő iránti meglepő tudatlanságot sehol nem találjuk. Ellenségeink felső parlamentjei aktiv törvényhozó testületek, ahonnan nem egyszer pattant ki háboruviselésük- nek egy-egy vezérlő gondolata. Nálunk tudna a magyar főrendiház egy vezérlő eszmét termelni ? Tudna olyan gondolatokat teremteni, melyek ne egy különcködő vagy elmaradt nagy ur egyéni ostobaságai volnának, hanem százezrek, vagy milliók szívből jövő kívánságai? Tudja-e ez a magyar főrendiház, hogy mi a polgár s tudná-e kezét ott tartani a magyar polgárság ütőerén ? Ha szakadék van a magyar polgárság és a képviselőház között, — s a választójogi javaslatnak éppen ezt a nagy szakadékot kellett volna eltüntetni, — akkor milyen óriási szakadékok választhatják el egy magyar főrend intellektusát és egész világnézetét? Mit is mondott egyik főrend? Azt, hogy a radikális demokrácia jelszavát az entente dobta világgá. Szóval ez a gróf, ha máskép nem lehet, legalább azzal szeretné kompromitálni a demokráciát, hogy ellenséges találmány, hogy az entente és Wilson főzte ki s hogy ezek szerint mi, akik radi- kálizmust akarunk, természetesen nem is lehetünk mások, mint a haza ellenségei. A grófok nem ismerik a történelmi fejlődést, de nincsenek tájékozva a világpolitika mai állásáról sem. Az ujjúkból szopják a tudományukat. Mert lám, ennek a magyar grófnak éppen akkor nem tetszik Wilson világpolitikájának demokrata vezérgondolata, a mikor szövetségeseink rájöttek arra, hogy a Wilsoni gondolattal megbarátkozni hasznos és érdemes. Hiszen maga a kancellár irta, hogy a békemozgulom ogász eszmei tartalmával, a népek szövetségével, döntőbírósággal, leszereléssel együtt a világ egyik legnagyobb vezéreszméje lett, amellyel számolni kell, amellyel meg kell barátkozni. Hát ilyenféle gondolatokat termel a főrendiház. Ilyeneket s még különbeket, melyekkel a főrendek nem is önmagukat kom- promitálják egyénileg, hanem kompromitál- ják az egész főrendiházat. Nem volt itt beszéd, mely bátran és szépen szólt volna, melyben megszólalt volna a kor szava s melyből kicsendült volna a borzalmas világháború ötödik esztendejének rettenetessége. Egyedül csuk Balthazár püspök mondott találót és igazat, amikor azt állította, hogy a választójogi reform csak átmeneti s már kezdődik is a temetése Uj reform kell, tisztességes választói reform. Uj reform, amely ne csak a képviselő- házba vigyen uj szellemet, hanem élővé tegye a főrendek házát is, ezt a halottak házát. •sä-Zi osztrák gyermekek fog'ad.tatása. Szatmár, augusztus 5. Tegnap késő este érkezett meg a nálunk nyaraló osztrák gyermekek csoportja. Annak dacéra, hogy cfrszágos felzúdulás van az osztrákoknak a magyar gyerekekkel szemben tanúsított hihetetlenül indolens, embertelen bánásmódja miatt, — a mi magyar érzésünk nemcsak nem gondol retorzióra, de épen még tüntető szívességgel látja vendégül a hálátlan szomszéd apróságait. A külön vonat d, u. fél 2-re volt jelezve, de csak este 8 órakor futott be az állomásra. A város nevében a polgármester fogadta az érkezőket, Vörös kereszt egyesületet Kölcsey Ferencné elnök, az Izr. Nőegyesületet Rooz Satnunó reprezentálta. Megjelent még Vajai Imre főorvos és még sokan. A gyerekek aránylag frissen érkeztek meg, a vasúttól a ref. gimnázium tornacsarnokába vonultak, ahol már várta őket Szlávy Dezsőné urnö finom párolgó gulyással és friss hófehér cipóval. Az érkezettek mind szegény családnak, vagy hadbavonultnak bizony csenevész gyermeke, akiknek jót fog tenni a magyar levegő és a bőséges eledel. Vacsora után kit-kit átadtak a jelentkezett családoknak, ahol csakhamar otthonosan érezték magukat és bizony alig tették le fejüket elcsigázott kis testük, mély álomba merült. Hát érezzék magukat jól nálunk és legalább ezek a gyerekek mondhassák meg az osztrák szomszédnak, hogy nem is olyan roszfajta népség ez a magyar, mint amilyennek otthon kikiabálják. HÉTFŐI JEGYZETEK. — Mezőgazdasági szövetkezés.. Elvezettel olvastam dr. Streicher Andornak erről a kérdésről Írott cikkét, amelynek objektiv tónusával sok véres szája, de annál elfogultabb agráriusnak példát mutatott. A föld teljes gazdasági kihasználását, intenzívvé tételét tényleg csak a szervezkedéssel lehet elérni addig, amig az állam a maga erejével nem bir megfelelő mezőgazdasági politikát csinálni. A tévedése agy a cikk írónak, mint a többi agrárpolitikusnak ott van, hogy a saját osztályérdekeik érvényesülését nem tudják anélkül elképzelni, hogy az más dolgozó osztályok ellen ne irányuljon. Meglátják azt, hogy tőke nélkül nem boldogulhatnak, de emellett a merkantil tul- tengés ellen szónokolnak s a szervezés éle ezek ellen irányul. Az ország ma tisztán a nagybirtok vezefése, sőt nyomása alatt áll. Törvényeink, amiket hoznak — adó. választó jog — az ő érdekeik kizárólagos védelmének bélyegét . hordják magukon. Ma nincs kereskedelmi, ipari tevékenységnek állami pártolása. A nagybirtok és a nagytőke elfojtja minden másnak az életre való jogát. Holott az országos produktivitás- nem képzelhető el másképen, mint az összes termelési tényezők egyensúlya mellett. Sőt. Az egyes termelési tényezők körén belül is lefelé irányuló teljes szabadságnak kell uralkodnia. Ez a demokratikus polgári társadalom berendezkedésének abc je. Alapja: a kis és közép birtok, kis és közép ipar, kis és közép kereskedelem, első eszköze a megfelelő alap é* közép szak-oktatás. A többi magától jön. A boldoguló emberek számának növekvésével szaporodik az államhoz hű, annak érdekét spontán szivén viselő polgárok száma és az ország teherbíró ereje. (ma.) * * * — Malvy, a tiszta ember. Franciaországban dühöng Clemeaceau rémuralma, mely Caillauxtól Malvyig a békének minden barátját vérpadra akarja hurcolni. Sok szörnyűség történt odakint és nehéz messziről tisztán látni, hogy kik mozgatják a francia politika szálait, hogy miért vadászik ily elkeseredetten politikai ellenfeleire Ciemenceau és miért kedvesebb neki a királyi pártiak barátsága a tiszta radikálisoknál. Csak egyet látunk idáig, a sok fortelembő! ragyogóan kiemelkedni egy ember alakját. Ez a Malvy idáig a legbecsületesebb politikusa a háborús világnak, belügvminisztersége alatt is megmaradt annak, aki azelőtt volt, a kis emberek, a munkásság barátjának, a demokrácia hívének. A hazaárulás vádja mindjobban összezsugorodik ellene, ma már kiderül, hogy nem hadi titkokat árult el, nem árulta el a francia offenzivát, de nem tette meg azt, mit vártak tői», nem fűzte rabszijra a sztrájkoló munkásokat, nem verte szét a szindikátusokat és nem állított fel guillotint azok számára, akik igazságos békét követeltek. Malvy nem hagyta cserben elveit és a legszebb dicséret a számára, amivel a női ruhák világhirü mestere, Paquin vádolta meg, amiért a szabócégekkel szemben pártját fogta a sztrájkoló varrónőknek, a francia midinetteknek. Ez a Malvy is mondhatta volna, hogy „letiprom és elgázolom". De Malvy a hatalmon sem feledkezett meg arról, hogy ki volt, nem tagadta meg az elveit. A világháború legtisztább politikusa ez a Malvy.
