Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-07-03 / 27. szám

VEGYES TAKT ALM U HETILAP.

Harmincnégyedik évfolyam. — 27. szám.

Szatmár-Németi, 1917. julius 3.

Megjelen minden kedden. Egyes szám ára 12 fillér. Laptulajdonos és kiadó: MORVÁI JÁNOS.

Felelős szerkesztő:

JDr. FEJES ISTVÁN. Szerkesztő:

Dr. MARKOVITS ALADÁR.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Eötvös-u. 8.; Könyvnyomda.

Előfizetés egész évre 6 korona, fél évre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér.

Jk kereskedők dolga.

Évforduló.

Három esztendeje történt Szerajevóban, a napfényes, poros balkáni utcán autóban haladt előre estei Ferenc Ferdinánd főherceg, a monarchia trónörökössé és vele a felesége, Hohenberg hercegasszony. Kevéssel azelőtt táviratoztak haza a gyerekeknek, most pedig hirtelen bomba pattant a fenséges autó hátrahajtott tetejére. Még nem volt háború, de a szőke tábornok jól tudta, hogyan kell bánni a bombával, hátranyult és leseperte. A földön robbant fel. Aztán izgatottan rohant az autó tovább, a főherceg izgalomtól reszkető hangon rivalt rá az üdvözlő beszédbe kezdő polgármesterre. Aztán össze- szoritott foggal ismét autóba ült a felesége mellé. Az utcán riadt és néma emberek állták a sorfalat. Az autó megállt, hogy visszaforduljon. Ekkor két lövés dördült el. Rettenetesen jól talált: ütőeret szakított el mind a kettő. A trónörökös és felesége elvéreztek a kiséret remegő és párna-igazitó kezei között. Az országban itthon sápadt megdöbbenés fogadta a hirt. Most összenézve látjuk, hogy nem is lehetett eléggé sápadni és megdöbbenni: a szerajevói halál-autó útját irtózatos, akkor még ismeretlen fenyegetések szegélyezték, a horizonton — nekünk még láthatatlanul — már felénk meredtek Miklós cár gett becsületszava, ák véres bosszú-mámora Elzászért, Salandra becstelensége, Bratianu gálád színlelése és légióként Grey hideg,

kiszámított önzési és kegyet- lenségi apoteózisa.

Ennek három esztendeje s a szerencsétlen, tüdövészes szerb legényt már mondha- tatlun szenvedések felejtették el velünk.

Három éve háborúban állunk a csodálatos, kemény és konok németek oldalán, mellettünk a tigrisi törökök és a bámulatos bolgárok. Mit ért el az egész világ, melynek sötét szellemei a becstelenség takarója alatt már akkor egymás kezét szorongatták ellenünk? Hol van Péter király, hol van a boldogtalan Albert, hol van a szeszt lehellö, ingatag Ferdinánd, hol a cár? Hol vannak a franciák Berlintől, az olaszok Bécstöl, a szerbek Szegedtől, az oroszok Budapesttől? Hová lettek a fogadkozások, a gyors célok, a gőgös óriások eltipró gesztusai ? Tiprásra emelt lábuk vérzik a nagy sebektől, homlokuk, melyet vakmerőségükben az égig emeltek, a végzet csapásaitól vérverejtékes. Mi pedig állunk szenvedőén, de még mindig elevenen, irtózatos harcokban fogyott lélegzettel, de nem fogyott hittel: hogy nem bírnak velünk és saját erőlködésöktől holtra fáradtan békére nyújtják reszkető kezüket. És a két revolvergolyóra gondolunk, amely trónunk örökösét három éve megölte, de újat adott helyette, aki azóta már István aranykoronáját hordja fején és milliónyi magyarok a szivében.

Morvái János könyvnyomdájában egy fiú tanulóul felvétetik.

Olyan fontosnak tartjuk ezt a kérdést, hogy ismételten is foglalkozunk velő. A kereskedők a városi polgárságnak tekintélyes részét teszik, nemcsak számuknál, gazdasági erejüknél fogva, hanem azért is, mert a közterhekhez való hozzájárulásban könnyebben hozzáférhetők és ennek folytán az aránylag többet adózó elemet képviselik.

Érdekeik, életük a közérdekűség erősebb figyelmét követelik és, amint, ha néha súlyosabb kritikát is kell türniök, joggal megvárhatják, hogy helyzetükben beálló nehézségeket is meglássuk é* a tisztességes kereskedelem bajaival is foglalkozzunk.

Múltkori cikkünk s kereskedők helyeslésével találkozott. Több rendbeli felvilágosítással is szolgáltak, amelyek bevilágítanak ónba a háború» rendszerbe, ahogyan a termelés és a termékek elosztása a nagyipar és nagytőke hatalmába került.

A városi, békeidőbeli fogalmak szerinti nagykereskedő ép oly kis vevője a gyárosnak, vagy ezek közvetlen bizományosainak, raktártartóinak, mint a fogyasztó vevő a városi, vagy falusi kereskedőnek. És itt iparcikkek szerint különböző nehézségekkel küzde- I nek kereskedőink.

Először i* az ipari cikkek árai általában nincsenek megállapítva. Az árfelcsigázáwnak szabad tere van és az a paradoxon vált életre, hogy az a gyáros, vagy nagyraktáros keres a legtöbbet, aki a legkevesebb árut adja el. Maga az idő múlása hajtja fel az árakat anélkül, hogy a termelési feltételek változnának.

Ahelyett, hogy a polgárok szükségleteit számításba vennék és as árukat az ország különböző részeinek szükségletei szerint arányosan elosztanák és pedig azzal a termelési költségtöbblettel számított áron, amennyi az eladásra kerülő árut tényleg terheli, — a már meggyártott cikkek visszatartása utján majdnem naponként emelik a már kész áru árát még azon is felül, amibe az első ármegállapításnál a háborús idők

fokozottabb hasznát egyszer már úgyis beszámították. Az ezen felüli ártöbblet már nem tisztességes haszon és ha ezt a vidéki kereskedőnél bűnnek rójjuk fel, akkor el kell ítélni azt a forrást is, ahonnan ez az eljárás kiindul.

Ezeknek a nagyraktárosoknak az tehát bz érdekük, hogy árut ne adjanak el és igy a mi kereskedőink is épen úgy küzköd- uek a beszerzésekkel, mint jó magunk.

így van az, hogy közvetlen forrásból nem vásárolhatnak eleget, kénytelenek azért, hogy rendes, békeidőbeli vevőik elsőrendű szükségleteit kielégítsék, oda fordulni áruért, ahonnan épen megszerezhetik. Itt jutnak aztán szóhoz a zugkereskedők és áruhul- mozók, akiktől az áru természetesen mar illegitim haszonnal terhelten jut a közönséggel közvetlenül érintkező kereskedőhöz.

Hogy mi okozhatja nz áruhiányt, urra sehol sem akarnak feleletet adni. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés hivatalos lapjában olvassuk, hogy például cérnát olyan nagykereskedők, akiknek máskor százezer korona számlájuk volt a cérnagyárnál, — árut nem tudtak onnan kapni. Megtörtént, hogy a cérnagyárak 200 koronájával jegyezték a listát, mig ugyanezért az áruért a budapesti piacon 6—700 K-t fizettek. Azt Írja tovább az „Omke“ : Hogy miért nem került a cérna közvetlenül a nagykereskedőkhöz, nem tudjuk, (ez ugyan nagyon valószinütlenül hangzik, szerk.) de. hogy a nagykereskedők részéről közvetlen megrendelés ment a cérnagyárhoz és hogy a cérnagyár ezeket a rendeléseket nem ef- fektuálta, az bizonyos.“

Azután sokan tudják, hogy osztrák kereskedők bejárták a magyar kis városokat és ott egész rövidáru boltokat, úgy, abogy uzok voltak, nagy pénzekért összevásároltak saját részükre. Egyetlen olyan esetet tudunk csak, amikor a hatóság a megvett cikkek elszállítását megtiltotta.

Az bizonyos, hogy ezeken az állapotokon csak erős azervezmegsze- j a francijogát