Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-06-05 / 23. szám

2

SZATMÁR ÉS VIDÉKE.

SSKSHffi'SE

értelmű megszervezése ia a feltétlen elismerést érdemli meg.

Azután következett a dolog másik leküzdhetetlennek látszó része, a beszerzések, a mindennapi elosztások és az anyag feldolgozása.

Hogy történt mind ez, — azt csak azok nem tudják, akik azt a gyönyörűen szervezett hölgy sereget nem látták munka közben. Nincs ma varázslat, boszorkányos csodatétel, az eredmények az emberi munkát dicsérik, a munkát, amelynek megnyilvánulása emberi, de eredete, hevitőja az asazonyi lélek csodálatos melegsége.

Ebben van a, nemes szivü elnöknő legszebb jutalma.

Ennek a városnak értelmiségét alkotó középosztálya el nem felejti tapintatos, buzgó gondoskodását és közvetetlen tapasztalásból állítjuk, bogy általánosan érzett hála kíséri a jól megérdemelt, rövid pihenésre.

Az ünneplés szónokai: dr. Lénárd István h. polgárinestsr, Béíteky Lajos, dr. Tanódy Márton s különösen Lengyel József nőegyleti titkár klasszikus szavakban rótták le elismerésük adóját úgy Sslávy Dezsőné elnöknő, mint. a Nőagyesület buzgó, közreműködő tagjai irányában, akik részéről az elnöknő mondott köszönő szavakat, szerényen áthárítván a dicséretet munkatársaira.

A közhangulat, és az érdekeltek hatalmas tábora türelemmel várja a Hadtkonyhát és kellemes pihenést, egészségben való visszatérést kivannak az elnöknőnek és a körűié munkálkodó hölgyeknek.

{Ma.)

Apróságok.

Vasárnap délelőtt szép csendesen kezdett az eső cseperegni.

— Nem ér ez semmit, — magyarázom a városházi aneroid előtt több érdeklődőnek — mert az aneroid nem mutatja, sőt épen a szép idő felé halad.

— Nem baj az, csak essék I — mondják az illetők — És hátha az aneroid is azt akarja mutatni, lévén most a szép idő csak az, mikor eső van.

A hadikonyha egyelőre véget ért; az ünnepélye« befejezés igazán megható volt. És az a sok dicséret, mely első sorban az elnöknőnek szólott, valóban meg volt érdemelve. Magara is azok közé tartoztam, a kik annak a vállalkozásnak jövőt nem Ígértek és egy erős akaratú asszony lefőzött mindnyájunkat. Ha a közügy terén még egy ilyen erős akaratú férfi is akadna közöttünk, egy évtized múlva rá nem lehetne ismerni városunkra.

*

Elolvastam a „Katholikus Karitász“ (Irgalma® szeretet) alapszabályainak kivonatát. A jótékonyság, a szeretet van a kibontott zászlóra írva, a mai időben különösen magasztos czél, a melyért n szatmári katholiku*ság vezéreit csak elismerés illeti meg, s ki van zárva még a lehetősége is annak, hogy a meddig ezt a célt fogják szolgálni, bárki részéről is támadás érhesse őket. Nem értem tehát a hozzá fűzött magyarázatot: „De ha a szeretőiben összeforrott, hatványozott erőinknek méltatlan támadásokat kell visz- szaverni, akkor csapásunknak is határozott súlya lesz.“ A ki már

gzökkent, viszont a háború folytán beálló körülmények és a városra háruló kötelezettségek miatt a terhek aránytalanul és fokozatosan emelkedőben vannak, — kézen fekvő tehát az a jog, hogy a város, mint amelynek keretén helül az értékemelkedés lehetővé vált, ugyaz értéknek, mint az emelkedésnek egy részét a közterhek csökkentésére igényié vehesse.

(«. A.)

A Hadikonyha

ünneplése.

Úgy tessék értelmezői a címet, hogy a közönség ünnepelte a Hadikonyhát. Ez az intézmény pedig nem választható el kiváló vezérétől: S z 1 á v y Dezsőné úrnő személyétől. Az ünneplés tulaj- donképen neki szólott, frappáns, őszinte hála kifejezése volt iránta, aki egészségét kockára tevő fáradsággal, nem lankadó munkaerővel nap nap után őrt állott, irányított, lelkesített és közben dolgozott.

A háborús beszerzési ás ellátási nehézségekkel leginkább az intelligens középosztály küzködött, amely határozott fizetéséből lehetetlennek látta, hogy magát és családját eltartsa. Mennyi érzés, mennyi okosság kellett ahhoz, hogy ezt valaki észrs vegye és olyan intézménnyel segítsen a nélkülözőkön, hogy annak igénybe vétele, bár rosszul értelmezett, önérzet rovására ne menjen! Már magának a Hadikonyhának ilyen

figyelme érdeklődéssel kezdett szerény személyem felé fordulni. Vármegyénk egyik jónevü ügyvédi irodája felkért tengerentúli ügyeinek közvetítésére. Egyik egyháztársudalmi szemle és egy kisebb revolver-lap szerkesztője egyazon percben ajánlotta fel hasábjait tudósításaim részére. Sőt egyik figyelmes vidéki szerkesztőm lelkes sorokkal harangozott be „ismert munkatársuk“ magas küldetésének. Számottevő helyről felszólítást kaptam, hogy élettörténetemet és megjelent műveim jegyzékét el na mulasszam megküldeni a Magyar irók élete és művei részére, (sietek azonban megnyugtatni olvasóimat, hogy ezt a törtető lépést nem szándék- szóm elkövetni, inig lelkemnek jelenlegi porhüvelyében lészen lakozása.) Eljött a nyár. Előkészületeim kánikulai lázassággal folytak. Lexikonokat böngésztem, tájékoztatókat szereztem, klasszikusokat olvastam, próbáltam napi eseményekről három hasábos vezető cikkeket Írni, kávéházi asztalka mellől elfogni a repülő szavakat s összeállítani a közhangulatot stb. Egyszóval : igyekeztem magamból mindenre kész szerkesztőt nevelni.

Meglepő sietséggel érkezett el vizsgám napja is.

Isten s jóindulatú tanáraim együttes közreműködésével sikerült azon az elégségesnél egy-két forral többet vallani. Most már csak hetek kérdése volt kinevez- tetósem. Miután ezredesi s. k.

aláirásos okmánnyal igazoltam, hogy diadalmas honvédségünk különösebb erőfeszítés nélkül tudja nélkülözni fényes lényem szolgálatait, konventi befolyással kivihetőnek látszott útlevelem megszerzése is.

Útitervem hovatovább a valószínűség látszatával kezdett bírni. Egyesek ugyan még mindig nem tudták másnak képzelni el hajózásom végállomását, mint a Jónás prófétáét. (A* ő emlékét ugyanis különös élénken őrzik a pataki hagyományok. Hosszú ideig Cetbal nevet viselt az anyaiskola egyik magánzárkája, mert egy Jónás nevű diák szórakozott benne először.) Mások csökönyös fenyegetésekkel igyekeztek kedvemet szegni. Ha szűk nekem Macedónia (mint világhódító Nagy Sándornak), egy cseppel sem lesznek tágasabbak az angol ka- zamáták (mint szegény internált honfitársaimnak.) Akadtak azonban szép számmal, akik magos köröktől támogatott küldetésem sikerében feltétlenül bíztak. Ezek a legmesszebbmenő bizalommal kerestek fel százféle megbízással. Egyik lelkemre kötötte, hogy ha törik-szakad, látogassam meg Kanadában (nem mondtam, hogy messzemenő a bizalom ?!) uras- kodó rokonuit. Másik palástom szentségére kért: adjak neki hirt, hogy hányadik urával éli már világát hitvestársa, akitől, ha házasságbontó törvények nem is, de a tenger elválasztja — ágytól is, asztaltól is. Satöbbi, satöbbi....

előre fanyegetődzik, annál az „irgalmas szeretet“ nem lehet őszinte. *

A háború sok mindenféle bajait tárgyalják egy társaságban és megegyező a vélemény, hogy csakis rósz, a mi belőle származott.

— No, no! — szólt közbe valaki — egy jót mégis köszönhetünk neki. Az ugyan rósz, hogy nincs harmadik fogás, da az már mégis csak jó, hogy e miatt nem lehet tósztokat mondani.

■a

A főispán elbúcsúzott a. megyétől és ez u bucsuzás kölcsönösen megható volt. A legnagyobb ritkaság, mikor egy politikai téren működő embernek nincsen ellensége, mikor az ilyen embert mindönki egyformán szereti. Ő benne a dzsentri is, a polgár is a saját emberét becsült» és hét évi kormányzása a békés nyugalom jegyében ér véget. Most mar ő is nyugalomba vonul és csendes gazdálkodás közben várja azt az időt, mikor az „általános, egyenlő és titkos,“ mely a vezért legyőzte, Domahidára is megérkezik. Demeter.

— A hadinyereségek elkobzása. Lyon tanácsa a szocialisták indítványára elhatározta, hogy felszólítja a francia kormányt, terjesszen elő sürgős törvényjavaslatot, amelyben kimondják, hogy a jogos határt meghaladó háborús nyereségeket kobozza el az állam, mert ez Franciaország szociális békéje fentartásának első föltétele. Nálunk sem ártana az adók emelése helyet hasonlóan cselekedni. Demokrata körökben különben komolyan foglalkoznak ezzel az eszmével Magyarországon is.

Valóban megható volt egyik szeretett tanárom gondoskodása, aki semmiképen nem akart nekien- gedni n kockázatos útnak. Ez mikor már látta, hogy elhatározásom minden idakötő szeretőiemnél erő»ebb, a szervezetem kétes ellenálló erejét kezdte feszegetni. Tudta, hogy gyenge gyomru ember vagyok (jobban mondva: tudta, hogy gyomromnak vannak némely gyengeségsi a magyar konyha remekei irányában!) Hogy fogja kibírni az idegen kosztot!' Óh — jegyeztem meg szolgálatképen — ez irányban is a legki- elégitőbb tájékoztatásokat szereztem. És idéztem a meghívólevél egy részletét, amely szerint a magyar esperosi családnál lennék ellátáson. No akkor mehet — hagyta rám professzorom — azok még töltött káposztát is főznek..... Azért psdig én talán még ame- rikánál is messzebbre elmennék!

De sajna nem juthattam el Amerikába sem.

Kraevez'etésem megtörtént. Azonban a Wilson nyakaszegett béketörekvései után kimenetelem minden lehetőségét tönkretette a buvárhajó-harc.

Miután kioeveztetésem kötelezettsége alól konventi elnökünk őkegyelmessége „a kedvezőtlen körülményekre való tekintettel“ felmentett — helyzetem változatlan.

*

.... így jártam én meg — Amerikával 1

kány Berci, bátyám és köre. Őneki szintén dédelgetett tervei voltak velem.

Irodalmi kilátásaim teljes épségben tartása mellett, férfiúi karakterem érvényesítésére is voltak határozott irányitójai. Nagy reményét vetette belém, mint hóditóba (máig se tudom : milyen alapon). Mindenáron egy szerencsés házasságkötés boldog ideájában óhajtott viszontlátni. Fajszerető magyar lévén, nemzetünk diadalmas erősödését látta abban, ha én egy sokszoros milliomosleány szivével (és összes járandóságával) együtt szerzem meg a boldog férj címét és jellegét. Semmi lehetetlenséget se látott abban, hogy mikor néhány negyedév elteltével uj működési teremen helyszíni szemlét tart, saját soremeletes palotám tetejéről eregesse makrapipája fültjét Amerika szabad ege felé... Anuyival is inkább jogosítva érezte magát ily reményekre, mert feltételezte, hogy jeleutős sikert fogok kivívni az amerikai vallásalapitók történetében is, amennyiben azoknak ott — igen jól megy.

Ilyen elismert nagyságoktól is ösztönöztetve, egyre jobban bíztam vállalkozásom jogosultságában. Félhivatalosan értesültem, hogy kineveztetésem semmi nehézségbe nem ütközik (eltekintve — ha ugyan ettől el lehet tekinteni ! — kápldni vizsga letételétől). Szerencse csillagom szemmel láthatólag kezdett emelkedni. Ismerős és ismeretlen embertársaim