Szatmár és Vidéke, 1914 (31. évfolyam, 1-50. szám)

1914-04-14 / 15. szám

SZATMÁR ÉS VIDÉKE. — Dr. Caernoch János, Ö Eminenci- ája, Magyarország hercegprímássá, dr. Leo­pold Antal titkár, dr. Fiber Henrik és dr. Károlyi Károly uraknak kíséretében' megje­lentek | budapesti „Olympia“ fényjátékház „Jézus élete és halála“ cimü mozgófénykép dráma előadásán, melyről 0 eminenciája a legnagyobb dicséret hangján emelte ki ti filmnek történelmi hűségét, melynek előállí­tási költségei csak a Szent Földön fél millió koronába kerültek. — Ezen nagystillü film­drámát április 12-én és 13-án, husvét va­sárnap és husvét hétfőjén délután 3 órától hozza vászonra ac „Uránia“ rendes hely- árakkul. — Uj lap Erdődön. Husvét első napján aj társadalmi és szépirodalmi lap je­lenik meg Erdődön „Erdőd és Vidéke“ cím­mel Dr. Nagy Sándor ügyvéd szerkesztésé­ben s ugyan ő lesz a lap kiadó tulajdonosa. Főmunkatársai. Kóródi János tb. szolgabiró s Chirke Vilmos járási számvevő. — Önkéntes ápolónők « háború­ban. A háború esetén szükséges hétezer önkéntes betegápolónő részére 1 magyar vö röskereszt egyesület március elején az or­szág ötvenhat kórházában hathetes tanfolya­mot rendezett. Az első tanfolyamon fényes bredménnyel járt, amenyiben 1043 hölgy nyer benne kiképzést s gyakorolja be magát példás buzgósággal a betegápoláei teendőkbe. A szatmári tanfolyamon 12 hölgy vesz részt, kik szorgalmasan hallgatják az előadásokat s vesznek részt a gyakorlati bemutatásokon. A tanfolyamot októberben megismétlik, a nyári szünidőkben pedig a tanítónők szá­mára rendeznek külön tanfolyamot, úgy hogy 3—4 év múlva meglesz a szükséges számú önkéntes betegápolónő. — Oltár egyesület Erdődön. Az erdődi kath. inteligencia hölgyei között moz­galom indult meg, hogy a szegény templo­mokat segéijező oltáregyesületet Erdődön megalakítsák. A mozgalom élén dr. Jékey Istvánná úrasszony áll. — Fősorozás Szatmáron. A hon­védelmi miniszter rendeleté értelmében az 1914. évi fősorozás a szatmárnémetii sorozó­járásra nézve Szatmár-Németiben folyó évi április hó 29-től május hó 1-ig terjedő 3 nap alatt fog megtartatni. A sorozáson az 1891 és 1892 ik évben született ujjoncálli- tásra felhívott állitáskötelesek és a kereset­képesség tekintetéből megvizsgálandó férfi­rokonok községek szerint csoportosítva, a következő sorrendben és az ulábbi napokon tartoznak a sorozóbizottság előtt megjelenni; Április 29 én az első korosztálybeliok, ápri­___________________/_________ Üg y vezető igazgató : Szigeti Andor. Előzetes jelentés. Április 12 én ős 13-án, husvét vasárnap és husvét hétfőjén dél­után 3 órától folytatólagosan vászonra kerül a szezon legszebb filmje. — — Dr. Csernoch János Ő Eminenciája, Magyarország hercegprímása által sze­mélyesen megdicsért filmdráma A szentföldön készült eredeti mozgófénykép dráma. — Előadják a legkiválóbb párisi színészek. Több ezer szereplő a filmen. mr Rendes helyárak. “Vl Kedvezményes szelvények érvényesek. )Í8 30-án a második és harmadik'korosztály­beliek, május 1-én mind a bárom korosztály­beli idegenek. — Sórozási hely | Gubaszin emeleti helyisége. A sorozóbizottság műkö­dését naponként reggel 8 órakor kezdi meg. — Az orsz. rendőr tisztviselők évi közgyűlésüket junius hó 6 és 7 napján fogják tartani Szatmár-Németiben. — A batizi emlékoszlop. A szat­márnémeti ref. főgiinn. tanárkára és ifjúsága emlékoszloppal jelöli meg azt a j helyet, hol 1672-ben Batiz község mellett 49 ref. főis­kolai tanuló a Lipót császár német őrsége által védett szatmári vár ellen Teleki Mi­hály erdélyi kancellártól vezetett kuruc se­reg visszaverése után elesett. Az emlékosz­lopra eddig 1500 korona gyűlt össze. Az emlékmű ünnepélyes átadása és átvétele má­jus 24-én lesz. — Országos kereskedő kongre- SZUB. Az Omke 10 éves fennállását disz-köz- gyűléssel ünnepli meg. Ez az ünnep azon­ban nem fogja nélkülözni a hasznos mun­kát, mert ez az ünnep egy országos keres­kedő kongreszussal, egyszersmind a tavaszi vásárral lesz egybekötve az ország kereskedő világának legkiválóbbjai adnak itt egymás­nak találkozót, hogy a súlyos válságon át ment kereskedelem érdekében eszmét cseréljenek. Ez a kongroszus május 2 iktítól 5-ikéig fog tartani; május 3 án díszvacsora lesz a Vi­gadó nagytermében, ahol a kormány és ha­tóságok s az előkellő külföldi vendégekis meg fognak jelenni. — A Magyar Általános Kőszén­bánya Részvénytársulat Miskolcz— diósgyőri mészégetője üzembe jött. Ajánlat­tal szolgál a Magyar Általános Kőszénbánya r. t. Budapest,'V., Zoltán-utca 2. 2—8 — Az uj választási eljárás. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló uj törvény, mely a választói jogosultságot az eddigihez képest tetemesen kiterjesztette, március 31-én hirdettetett ki az Országos Törvénytárban. A törvény életbelépése foly­tán több rendbeli intézkedés vált szüksé­gessé. Egymásután jelennek meg az ide vo­natkozó kormány rendeletek. Ezek egyike a választó kerületek uj beosztására vonatko­zik. Ugyancsak szét küldte a belügyminisz­ter a szavazó-körök beosztására, a központi választmányok megalakítására és a válasz­tók névjegyzékének összeállítására vonatkozó rendeletéit a törvényhatóságokkoz és az ön­álló képviselőküldési joggal biró rendezett tanácsú városokhoz. Az uj központi választ­mányok májas 15-ig alakítandók meg. Ezek­nek megbízatása csak az uj választói név­jegyzék összeállításáig terjed ; ennek megtör­ténte után ismét uj központi választmányok lesznek alakítandók. Hasonlóképen május I 15 ig kell határozni a szavazókörök megala­kításáról. Egy-egy szavazókörben a várme- I gyékben 1000 nél, a varosokban 15ÓÖ-nál több szavazó nem lehet. Ugyancsak megküldte a közoktatásügyi miniszter, az irni-olvasni tudás megállapítása tárgyában a közigazga­tási bizottságokhoz intézett körrendeletét is. Az irni-olvasni tudás külön vizsgáló bizott­ságok előtt lesz megállapítandó formális vizsga utján, melyen a vizsgázónak legalább 5 nyomtatott sort kell olvasnia a vizsgáló bizottság előtt és két sori írnia diktálás után. A vizsga sikeres kiállásáról az illető bizo­nyítványt kap, mely az ország bármely he­lyén érvényes. — Járási iskola felügyelők. A választó jogi törvényhez kapcsolódik a val­lás és közokt minister azon uj rendelete, a mely szerint az elemi iskola VI. oszt. tanu­lóit a választójog szempontjából külön vizs­gáztatják a járási iskola felügyelők. Szatmár- megyében a tani«]ügyelőség részéről, mint értesültünk a felterjesztés-úgy az iskola kör­zetekre mint a kinevezendő iskolufelügveleők személyérenézve már meg történt s a kineve­zések e bó végére várhatók — Szeplős, csúnya nőkön is azon­nal segít a világhírű Földes-féle Margit-crém és szappan. Ezen teljesen ártalmatlan kozmetikai szerekről mindenütt a legnagyobb elragadtatással nyilatkoznak a legmagasabb rangú körökben is. Az arcot a legrövidebb idő alatt bársonysimává teszik, üde, ifjú szint kölcsönöznek s hatásuk ál­landó, tehát nem pillanatnyi szépséget idéznek . elő. Margit-crém 1 K, Margit-szapp n 70 fillér, Margit-pouder K 1.20. Kapható az összes gyógy­szertárakban és drogua kereskedésekben, valamint az egyedüli készítőnél: gutori Földes Kelemen gyógyszerésznél Arádon. — Cirkusz Szatmáron. Könyöt Brothers amerikai cirkusza ápril 16-án kü­lön vonattal Szatmárra érkezik e 16, 17, 18 és 19-én négy este a Fapiactéren előadást rendez. Bővebbet a falragaszok. — Ne felejsd, mondja leányának az anyja, a kereskedőtől az önműködő ártalmat­lan mosószert, „Persilt“ elhozni. Holnap rop­pant sok fehérneműt mosunk és nagyon ke- j vés az idő hozzá. — Mórtókhiteleaitéfli központok. A kereskedelmi miniszter a vármegyéhez u napokban érkezett leiratában közli a mér- tékhitelesitósi központokat. Az állami mér­ték bitelesitési hivatal székhelye Szatmárné­meti.' A vármegye területén az időszakos hi­telesítési központok a következők: Nagyká­roly, Csenger, Gacsály, Porcsalraa, Szamos- dob, Szatmárököritó, Fehérgyarmat, Cégény, Jánk, Kölese, Nábrád, Nagyar, Nagyszeke­res, Tiszabecs, Szatmárcseke, Mátészalka, Hodász, Ilk, Kocsord, Kántorjánosi, Nagy­dobos, Nagyecsed, Nyircsaholy. Ezek idősza­kos hitelesítési éve minden páratlan év. — Továbbá Felsőbánya, Avasfelsőfaln, Avas- ujvároB, Bikezád, Tartolc, Erdőd, Aleóhomo- ród, Királyduróc, Krasznakéltek, Alsóferne- zely, Erdőszáda, K»pnikbánya, Misztótfalu, FehétsV.ék, Nagysomkut, Nagynyires, Puszta- hidegkút, Szakállasfulva, Batizvasvári, Lázári, Mikola, Nagypalád, Nagypeleske, Ombód, Sárköz, Szamoskrassó, Szutmái udvari, Szat- márzsadány, Apa, Borválaszut, Arnnyoeme- gyes, Nugysikárló. Ezek időszakos hitelesí­tési ideje minden páros év. — Uj cigaretta. A kincstári dohány­jövedék legközelebb uj cigarettafajtát szán­dékozik forgalomba hozni. Az uj cigaretta öt-tiz darabos csomagolásban darabonként 5 fillérért kapható, a kiállítása szebb lesz, mint az eddig forgalomban levő szivarkáé. A Mi­riam cigaretta szopókával és szopóka nélkül aranyvéggel ellátva kerül forgalomba. KÖZGAZDASÁG. — Az Elaő Magy&r Biztosító közgyűlése. Az Első Magyar Általános Biztositó Társaság március 26-án tartotta évi rendes közgyűlését Csekonics Endre gróf v. b. t. tanácsos elnöklete alatt. Az igazgatóság részé­ről Ormody Vilmos vezérigazgató terjesztette elő a jelentéseket és a javaslatokat. Az 1913-ik üzletévról szóló jelentés min­denekelőtt kegyeletesen emlékszik meg László Zsigmond évközben elhunyt igazgatósági tagról, majd áttér a lefolyt üzletév eredményeire, melyek dacára a válságos közgazdasági és pénzügyi viszo­nyoknak, a társaságnál összcségükben kedvezőek voltak. Az életbiztosítási uj szerzemények összege nem érhette ugyan el a társaságnál az utóbbi években megszokott igen magas színvonalat, ezt azonban a közönség pénzssükségén kivül eléggé megmagyarázza a társaság Olaszországban folyta­tott életbiztosítási üzletének megszűnése. Ennek ellenére az uj életbiztosítási szerzemények összege a múlt évben is közel 94 millió koronára rúgott, életbiztosítási tőkeállománya pedig 581,706.130 ko­rona 96 fillérre emelkedett. Ugyancsak emelkedett a pupilláris magyar értékekben elhelyezett élet­biztosítási díjtartalék, mely a múlt év zártával 170,890 563 korona 88 fillér összeget, — nemkülön­ben az életbiztosítási díjbevétel, mely 27,837.896 korona 83 fillér összeget tett ki. Minthogy emellett a halálozási arány is kedvező volt, az életbiztosí­tási üzlet 1,992.112 korona 50 fillér évi nyereséggel zárult. A túzbiztositási üzletben a díjbevétel szin­tén emelkedett, és pedig 24,277.169 korona 45 fil­lér összegre, s noha a kárarány kevésbé volt ked­vező,! mint az előző évben, ez az üzletág is nye­reséget hozott. Némi nyereség volt ezúttal az erediúény a kellő óvatossággal folytatott jégbizfo­sitási üzletben is, valamint az állandóan fejlődó betörés elleni biztosítási ágban. Szállítmány! üzletét a társaság a kiélesedett verseny és esen üzlet jövedelmezőségének hanyatlása miatt ssük keretekre szorította. Az egyes üzletágak évi ered­ményeinek összesítése folytán a társaság évi bruttó ' nyeresége az 1913. évben 5,695.627 korona 65 fillér. Ebből az alapszabályszerü levonások'után, — me­lyek közt a bőséges tartalékolások mellett külön figyelmet érdemel az életbiztositottak nyeremény­része 771,948 korona 59 fillérnyi tekintélyes összeg­gel — a tiszta nyereség 3,642.167 korona 76 fillér, melyből. 8,200 000 korona összeg a részvényesek osztalékára fordittatik. így minden egész részvény után 800 korona évi osztalék fog a társaság fő­pénztáránál kifizettetni. A közgyűlés elfogadta az összes javas­latokat i megadta minden irányban a múlt Uzletévre vonatkozó felmentést, megválasztotta Bánfiy György gróf v. b. t. tanácsost a tár­saság alelnökávé, Berzeviczy Albert v. b. t. taná­csost, a felügyelőbizottság eddigi elnökót és Ger­gely Tódort, a társaságnak eddig is kinevezett szakigazgatóját az igazgatóság, Libits Adolf ud­vari tanácsost a felügyelöbizottság, Cziráky József grófot és Bethlen József grófot pedig a választ­mány tagjaivá. A társaság mai közgyűlési hatá­rozattal tisztviselőinek nyugdíjalapját a brutto nyereség 2°/„-ával, 113.912 korona 55 fillér összeg­gel való növelésén felül, még külön 100,000 korona összeg adományozásával immár 4,872.213 korona 05 fillérre emelte. A társaság félszázados alapítvá­nyának, 600,000 korona összegnek egy évi kamatát, 20,000 koronát az 1912. évről a hazai árvíz­károsultaknak Juttatta, s ugyancsak egy évi kamatát 20,000 koronát az 1913. évről a buda­pesti Rökua-kórház sebészeti osztályának adta ki mezothorium beszerzésére. Mindezeken felül a társaság évi nyereségéből még 28,478 korona 14 fillér összeget fordított egyéb közhaszna és Jötékony célokra. Végül Friedmann Béla a közgyűlés háláját és elismerését fejezi ki az elért fényes eredményért a vezetőségnek, különösen ormodi Ormody Vilmos főrend, vezérigazgatónak, mire a közgyűlés véget ért. Fslalői szerkesztő: Dr. Fejet István. Főmunkatárs: Ruprecht Sándor. Laptulajdonos és kiadó : Morvái János. 454—1914. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmárnémeti kir. járásbíróságnak 1914. évi Sp. I. 21/2. számú végzése következtében Dr. Tímár Zsigmond ügyvéd által képviselt Szabó Károly javára 100 K. a jár erejéig 1914. évi március hó 7 én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 1402 koronára becsült bútorok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szatmári kir. járás­bíróság 1914-ik évi V. 605. számú végzése folytán 100 kor. tőkekövetelés, ennek 1914. évi január hó 8-ik napjától járó 5°/0 kamatai, és eddig összesen 39 kor. 60 fillérben birói- lag már megállapított költségek erejéig, Szatmáron, Böszörményi-u. 17. sz. a. alperes lakásán leendő megtartására 1914. évi április hó 16 ik napjának délutáni fél 3 órája határ­időül kitűzetik és ahhoz a venni szándéko­zók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t-c. 107. és 108. §-ai értel­mében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el­fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfogaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szatmáron, 1914. évi március hó 22-ik napján. Ádárn Albert, kir. bír. végrehajtó. Tanulónak felvétetik egy jó házból való fiú Scherllng Antal fényképésznél. 20-25,000 darab 2 éves „Ripária portalis“ 1000-ként 36 koronáért, 100-ként 4 koronáért eladó Páskuj Imrénél Szatmáron. Hidköz 3. sz. a. két utcai szoba üvegezett folyosóval, konyha, kamara s mosókonyhával együtt május 1-re kiadó. s_ pf/YOMORBAJ ES 0Íf KÖSZVÉNY ELLEN természetes, dús lithiumtartalmu alkalikus savas gyógyvíz. Elsc- ranga diä'ikus viz. Legüditőbb asztali viz. Tejjel vegyítve a legjobb nyálkaoldó szer. jjj^r Kapható mindenütt. Főraktár: Szatmári Kereskedelmi Rt. Szatmár. Átköltözés alkalmából 1914. május bó l-ig a mostani helyiségben Debreoen Piaoi-utca 59. _rí:------------rendkívül mérsékelt árakban árusít­ju k el az összes raktáron levő perzsa és smirna szőnyegeket, valamint az összes árukat Szőnyegek. — Futók. — Ágy térítők. — Asztalterítők. — Paplanok. — Gyapjutakarók- — Hencserátvatők. — Függönyök. — Bútorszövetek, stb. —jjajj---- —“■*­Fé nyesen berendezett nagyszabásu uj helyiségünk május hó 1-én Debrecen Koeiuth-utca 7. sz. a. (Kardos László üílete mellett) nyílik meg. fi 11 szőnyeg és bútorszövet gyárosok, ■■

Next

/
Thumbnails
Contents