Szatmár és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-06 / 23. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 23-ik szám. Szatmár, 1911 junius 4. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI' HETILAP. fi /,. ■>LJ íj A lelki erősség. Irta: Bodnár Gáspár. Piros pünkösd napját ünnepeljük. Ezt a kedvesen szép ünnepet. A mely tele van duzzadó eszmékkel. Mélységes érzelmekkel. Acélos akarattal Es a melyet a magyar-nemzet lelke, népének krdélyvilága, aranyos képzcltne úgy telehintett virággal, rózsával. Az ég a Szentlélek malasztját hur- matozza. A pompába öltözött fold szinte kitárja szivét, hogy keblébe fogadja a malaszt kegyelmét A Szentlélek hét ajándékát. Bocsánatot kérek, hogy Szentlé- lekről, a malaszt kegyelméről emlékezem. De igazán nem tudok még most sem más szót, kifejezést találni arra, hogy megjelöljem a* fogalmat, a, mivel mi keresztények, a keresztény világfelfogásban leledzők, a malaszt, a Szentlélek kegyelmét értelmezzük. E kegyelem, ez ajándék közt pedig van egy különösen, melyre bizony a XX. század legbüszkébb, leg- *tüneményesebb gyermekének is nagy szüksége lenne. Hiába túrja az eget. És hiába mosolyog — a Szentlélek ajándékának már csak említésére is. Erre a kegyelemre nagy szüksége van. Ennek az ajándéknak, ennek a ma oly ritka erénynek, a mely immár a mi társadalmunkban, a legkiválóbb erények'sorába jut, neve pedig': Lelki erősség. Az a megbecsül he tlen tulajdonsága a léleknek, mely nem veszti el az értelem tisztán látását, hogy ítéletét helyes alapokon építse fel. Az a perspektívája a lélek látóképességének, mely igazságosan mérlegel. Itt is. Ott is. Nem engedi magát megvesztegettetni sem tudománya, sem helyzete, sem • érdekei, sem céljai, sem politikája közt. Amely le tudja győzni elfogultságát, meg tudja védeni a maga hitét, meggyőződését alt kép és úgy, hogy másnak elveit, másnak hitét, másnak képességeit és érdemeit sem tépdeli meg. A mély meggyőz és nem fenyeget ököllel. Amely erőszakhoz nem nyúl, de a szeretet, a türelem, a tudományos készültség fegyvereivel és a lélek őszinteségével vezeti ügyét, esz- méjét győzelemre. « * * Elborul az ember lelke, ha mai társadalmi állapotainkon végig mereng. Hiszen a mi korunknak annyi mindene van, oly sok szép, nemes tulíjdona, vívmánya, hogy szinte pre- destinálva, jelölve van — az emberileg elképzelhető boldogságra. Csak egyetlen egy hiányzik... csak egyetlen eggyel nem rendelkezik. A lelki erősséggel. A mi nélkül pedig semmivel sem rendelkezik. A lelki erősség hiányának kell betudni, hogy ma oly rengeteg számmal törtetnek a vezető, az irányitó magaslatokra. A honnan aztán lezuhannak vagy ahova soha fel se’ juthatnak. A munka, a kötelesség, tudatos komoly munka mezején, csak kevesen maradnak. Az önismeret hiánya is a lelki gyengeség jele, hogy minden emberfia külön világot akar alkotni. Külön egyéniség akar lenni. Külön vallást, bölcseletet, külön 'irodalmat, művészetet, költészetet, szíri- padot, iskolát, pedagógiát akar teremteni. Legtöbb ember éppen arra büszke, a mit lámpással sem lehet benne észrevenni. Es ezért szerencsétlen is. Mi ez, ha nem lelki gyengeség? A lelki erő, éberség, (önismeret meggyengülése, sőt teljes hiánya. * * * Itt van köztünk ismét például ama bizonyos tengeri kígyó, mely időnkint csak azért is jelenik meg talán, hogy a törtetőknek legyen mibe kapaszkodniok. Mert valójában úgy vagyunk mi a vallási kérdésekkel, mint a megátkozott ember, ki arra volt kárhoztatva,. hogy folyton egy nagy sziklát hengergessen fel a hegyre, mely. a hegy túlsó oldalán meg föltartózhat- lanul legurul. Nem lehat dűlőre jutni, nem fogunk megnyugvást találni — lelki erősség nélkül. A lelki- erősség hiányában soha se’ értjük meg egymást. Hibák, gyengeségek történnek itt is, ott is. Mindig: és mindenütt, a hol emberek vannak. Falakon kívül. Es falakon belül. De higyjük el, hogy az az ember fog ebben a mai zűrzavarban tisztánlátásra jutni, az fog valójában és nem csak frázisokkal alpesi magaslatra, tehát hűvösebb hélyré emelkedni, a ki a jót, az erényt, a becsületes szándékot, a tiszta, hamisithatlan célt lelki erejével itt is, ott is-megtudja állapítani. De megleli, megtalálja a gyanúst, az önzésből szakadót, a célnak és eszköznek ügyes felcserélését, a maga-maga háza körül is. Sokan és sokszor hivatkoznak ma Deák Ferencre.' Az epigonok — a bölcsre. Az egerek az oroszlánra. Csakhogy Deákban meg volt ám, még pedig bámulatra méltó, nagyságban volt meg — a lelki erősség. Az az erősség, a. mely kerüli a szélsőségeket. Irtózik az ökölnek meggondolatlan említésétől is, nem csak felemelésétől, és rombolásától. *Iszen ököllel más is rendelkezik. A. botnak ugyanis két vége vagyon A ki nem csak hangoztatja, hogy tiszteli a vallást, de maga is gyakorolta azt. A ki mikor szólott nem a hatást kereste, de a meggyőződés erejét. A ki nem görög tüzet égetett. De az igazságnak pártatlan világát, gyújtotta meg. A ki nem csinált az árnyékból alapszint. A .ki nem sütötte él minden adott alkalommal — a legöregebbik ágyút. Szóval, a ki megőrizte a maga lelki erősségét, mikor másnak gyöngeségeit összezúzhatta volna. A ki nem tapsokra, kérész természetű tüntetésekre számított, hanem ~ csendesen, mélységesen a nemzetnek dolgozott. Igaz, hogy ezek a tulajdonok minden időben az igazi nagyságnak voltak kritériumai. A törtetők, a kikiáltott zsenik szoktak hatáshajhászattal és görögtüzekkel dolgozni. * # * Ugyan ugyan, hogy már konkrét példával is szolgáljak: hát olyan rettenetesen elmaradt ember az, a ki vallja, hogy a mi műveltségünk még mindig keresztény. Hát istentagadó és ennél fogva magas műveltségű, tudós az, és éppen azért az, mert a mellét verve azt hirdeti önmagáról, műveltségéről, hogy liberális. Vagy hogy —- szabadgondolkodó? Vagy hogy szabadkőműves. ’Iszen, a ki nem veszti el lélek* erősségét, nem hunyhat szemet az előtt a valóság előtt, hogy itt, ebben az országban óriási többségben keresztényeket talál. A kiknek keresztény a lelkűk tartalma. Keresztény a TARCA.->tKAnyafájdalom. Irta: Innocens Méta. Az anya leborult a kis fehér ágyra, melynek puha párnáin egy héttel ezelőtt még pihent az okos kis szőke gyermekfejecske. Szinte érzi még a kis test melegét a selyemtakarón. Apatikusan- hajtja fejét összekulcsolt kezére, — de nem sir. Nagy, mélységes bánat az, ami elfojtja a könnyeket. Leírhatatlan, halálos anyafájdalom. És végigszenvedi egész boldogságát, amely a csöpp gyermekért a szivében támadt s amelyet azután beleszoritottak abba a parányi koporsóba, hogy soha többé föl ne támadjon! Mit ér már néki az élet? Irtózatos, tátongó iirt lát maga körül, ahonnan feléje int egy puha kis gyermekkéz, — hívogató, meleg tekintet tapad az arcára és mintha hallaná a szelíd hangot, mely most panaszossá változott, amint azt mondja: Anyám! Oh! ha követhetné, ha elérhetné, ha visszahozhatná! Lenne tövissel hintett az ut, menne mezítelen lábbal, föláldozná ifjúságát, szépségét, vagyonát, — föláldozná hófehér kezét, munkába ölne éjjet és napot. Még enni sem kérne, Egy porba hullott kenyérmorzsa elég volna neki . . . Csak érezhetné a piciny gyermekszív dobogását, csak láthatná a meleg .tekintetű kék szemét. Ki mondja most már: Anyám! Kinek mondja ő: Gyermekem ! .. Tudja, érzi, hogy az emberi boldogságot az ég nem ismétli meg még egyszer, s hogy az ő élete története a földbe hantolt kis koporsóval a véghez ért. Nem lesz megújult élő folytatása, hogy nem adhatja át senkinek arca vonásait, az ajka metszését ... A nagy, lángoló anyaszeretet holdkóros álmodozással bolyongani fog a sirok között és megértője, vigasztalója e mélységes fájdalomnak nincsen és nem is lesz I Lassan fölemeli a fejét. Révedező tekintete egyszerre megakad valamin. Az ágyacska mellett, a túlsó oldalon, ott hever a „Mackó“, úgy, ahogyan kiesett a haldokló gyermek kezéből. Az anya fölemeli: Ösztön- szerű, különös részvéttel simogatja az elárvult Mackó fejét. A lassan ölő anyafájdalom úgy képzeli, hogy .ez most érez, él és gondolkozik Nem látja a kitömött szőrmefejbe illesztett Uvegszemeket, ő csak arra emlékezik, hogy ezt a Mackót a kis Boriska mennyire szerette. Órákhosszáig elgagyogott vele a szoba sarkában, vagy vitte le a parkba, a nagy karosszékbe és mesélt neki a törpe királyfiról ... És ha lefeküdt, a Mackóval aludt el s úgy szorította magához, hogy arcocskáján földörzsölődött a finom, gyönge bőr. Csak az utolsó pillanatban hullott ki kezéből kedvence, mikor már gyötrelméé lázában nem volt ereje tovább tartani, A szegény Mackó azóta ott feküdt a padlón . . . Igen, mert hiszen ő megtiltotta, hogy a kis szobácskába valaki bemenjen. Maradjon minden úgy, azon a helyen, ahogyan s ahol a Boriska hagyta. Ne nyúljon senki a kis ágyhoz, ne érintse senki a ruhácskákat,- nebánt- sák a játékokat, melyekkel Boriska a Mackót mulattatta. Az anya szeméből hirtelen előtörtek a könnyek. Szivéhez szorította a kis játékot, az együttérzőt, együttgyászolót. Valami megmagyarázhatatlan s'zánalmat érez az elárvult Mackó iránt. Mintha az ő nagy, nagy bánatából egy parányit el vett volna e képzelet, hogy ez vele szenved. Vele szenved, vele érez, mert nem beszél, nem vigasztal, csak hallgat. Az igazi nagy fájdalomnak nincs szava l Lassan elhagyta a szobát, melynek ajtaját lezárta. Csöndes, nesztelen léptekkel ment le a parkba. Leült a nagy karosszékbe, hátrahajtotta fejét és behunyta szemét. Kezével pedig gyöngéden simogatta a Mackót, mintha azt mondaná: mesélj a Boriakéról. . . De az némán, merev üvegszemmel bámult maga elé. Csak az anya szive hallotta, képzelte, hogy az beszél, szól: a Boriska olyan volt, mint a mamája, csak szeme volt kék, mint az apjáé. Kis fehér ruhácskájában úgy nézett ki, mint egy angyal ... A. szive jó volt, engedelmes és szolid... És. én tudom, hogy Boriska haza fogjönni, mert hiszen nkkor nem hagyott volna itt, mikor annyira szeretett, mikor én nélküle olyan árva vagyok . . . Az anya önkéntelen szorosabban öleli magához a Mackót. Halvány arcára oda-- száradtak a . lepergő forró könnycseppek. :i ROTH nagy választékú cipőraktárát ajánljak a t vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. —— 2 IE«ÉBK£Z1EK I a tavaszi és nyári idényre megrendelt valódi schevraux és bei borból készült legújabb divata fekete és barna színű úri-, nói-, és gyermek-cipók I
