Szatmár és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-16 / 20. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 20-ik szám. Szatmár, 1911 május 16. SZATMAR TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELELI MINDEN KEDDEN. s' Az előfizetés ára: Egész évre ... 6 kor: 1 Negyedévre 1 kor. 50 fill. Fél » .,. . 3 » 1 Egyes szám ára 16 > SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések küldendők: Morvái János könyvnyomdája, Edtvöa-ntoa 6. sz. ♦ # Telefon-szám : 73. 1 HIRDETÉSEK — e lap kiadóhivatalában — jutányos árak ellenében vétetnek föl. A hirdetések díjjal előre fizetendők. Nyilttér garmond sora 20 fillér. ÍTÜB Az ügyvédség és az igazság-szolgáltatás terén tett tapasztalataink.*) I Az államnak elsőrangú érdeke egy erős, jólképzett, erkölcsileg magas színvonalon álló, anyagilag biztosított ügyvédi kar. E tétel igazságát mindenki iso o meri, sőt elismeri s mégis nagyon elhanyagolt ennek a közérdeknek a gondozása. A mai szervezet mellett nem megfelelő a kiképzés. Az egyetemi tanulás mai rendszere, — a joggyakorlati évek kevés száma s az a körülmény, hogy ezeket az éveket sem használja ki a jelölt, mert a szigorlatokra s az ügyvédi vizsgára készülés ennek az időnek nagy részét elvonja: azt eredményezik, hogy tódulnak erre a pályára s hogy azután sokan a diplomák birtokában, de készültség tekintetében birtokon kiviil vállalkoznak a védelmük alá kerülő érdekek ellátására. Az ügyvédi kamarák minden évben jelentést terjesztenek fel az igazságügyminiszterhez, a melyben a kamara évi működéséről és a törvénykezés és igazságszolgáltatás terén szerzett tapasztalataikról számolnak be. A szatmárnéinetii ügyvédi kamara ez évi jelentéséből közöljük e részt, mint a mely közérdekű voltánál fogva bizonyára a nagyközönséget is érdekelni fogja. Szerk. Az ügyvédi kőtelező képviselet szűk térre van szoritva. A lehető képviseletet pedig százféle verseny vonja el az ügyvédi kartól. A községi s körjegyzők a telekkönyvi, hagyatéki ügyeknek legnagyobb részét s mondhatni az összes közigazgatási ügyeket viszik el, — ezenkívül újabban a zugirászok folytontartó szerényebb működése mellett a legkülönbözőbb irodák, vállalatok keletkeznek, melyek egyáltalán nem haboznak rnőködési körükbe vonni a feleknek hatóságok előtt való képviseletét, minden arra való jog és képzettség nélkül egyszerűen kisajátítják maguknak az ügyvédi teendők egy részét. Talán némi viszonzásul aztán egyes ügyvédi irodákban tapasztalunk egy-egy kis elcsúszást, néha egész nagyobb szabású eltávolodást az ügyvédi teendőktől az ügynöki tevékenység felé, amit az erkölcsi színvonal érdekében csak sajnálni lehet,— de arait ha nem ment is, mindenesetre magyaráz az-ügyvédi karnak a saját területéről folyton és büntetlenül történő leszorítása. A még megmaradt kis területen folyik aztán magában a karban az óriási s méreteinél fogva már egyáltalán nem egészséges verseny, amelyben a megélhetés gondja sokszor teljesen mellékes szerepre szorítja az erkölcsi szempontokat. Mert — sajnos — nagy általánosságban az bizony úgy van, hogy a más javára moralizálni csak az hajlandó, akinek saját anyagi existentiája legalább úgy a hogy meg van alapozva. Ez a helyzet még a megtorlást is megállitja néha útjában. A bíróságok felemelt keze ütés nélkül hullik alá s Ítéleteik mintha ezt mondanák : nem gyakorolhatjuk a szigorú igazságot, elnézzük, vagy nagyon enyhén számítjuk be a gyarlóságot, a vétséget, mert ismerjük az idevezető nehéz helyzetet. Nyilvánvaló, hogy mindezen dolgoknál a legsürgősebb intézkedés van helyén. Az oktatás reformja, a joggyakorlati évek meghosszabbítása s kellő kihasználásának biztosítása, — az ügyvédi karnak a numerus clausus elve alapján zárt testületté szervezése nem késhetik, különösen, miután ez a barátságtalanul fogadott elv ma már s^jvesen látott vendég azoknál is, akik eddig meglehetős vérszegény okokból, a szabadelvüségnek inkább csak úgy odavetett okából ellenezték annak alkalmazását. A kötelező ügyvédi képviselet kiterjesztendő — de tisztán csak a jól felfogott közérdekből is — a hagyatéki s telekkönyvi ügyekre is. A községi és körjegyzők a jogtalanul ránk kényszeritett versenytől eltiltandók, mert nem szabad ezreknek s ezreknek fontos érdekeit a hozzáértők mellőzésével a jóindulatú műkedvelők kezén hagyni, akik a maguk javára még csak arra sem hivatkozhatnak igazsággal, hogy ők ugyan nem jól csinálják, de legalább olcsón csinálják a dolgot. Meg kell szüntetni azt a törvénytelenséget, hogy irodák, vállalatok, hitelforgalmi intézetek a köznek is, az ügyvédeknek is nagy kárára ellepjék a nagyközönséget s teljesen felelősség nélkül kürtőit nagy ígéretekkel egyszerűen kifosszák a hozzájuk kerülő nagyszámú hiszékeny áldozatot a nélkül, hogy üzelmeiket bárki ellenőrizné, hogy bármi felügyelet alatt állanának s hogy visszaéléseik bármily megtorlásban részesülnének. Ahol pedig peres ügyben a fél — újabban ez a kereskedők által nagyon gyakorolt eljárás — maga, vagy nem ügyvéd meghatalmazottja által pereket lejárat képviseleti szabadságának felhasználásával: a bíróság ne állapitáon meg — mint jelenleg sok helyen teszik — munkadijat a felTÁRCA. Haza jött a Dili. Irta: Innoeens Méta. Kicsiny fiacskám lehetett úgy két éves, mikor átköltöztünk Zelejtére. Gyönyörű kis emeletes házunk egy óriási kert közepén állott s már messziről lehetett látni a hatalmas fenyőket, melyek útirányt szolgáltattak a lépcsőkhöz, a hallba. E teremből már rálehetett ismerni a ház urára, — csupa érdekes, ^rendkívüli tárgy, — kép, metszet, figura, váza — a mit Gábor külföldi nagy utazásairól hozott magával. — Az emeleten volt fiacskám szobája, közvetlen az ebédlő- mellett. Itt játszadoztunk el órák hosszáig, bujócskát, szembekötősdit, fogócskát, ón Gáborka és Etil), — a kedves jó kutyánk, -r— Tizenöt éves voltam, mikor ajándékba kaptum a bácsitól s mikor Gábort meg: ismertem, a legjobb küldöncünk lett s a leveleket oly ügyesen tudta kézhesiteni, hogy senki sem sejtette szerelmünket, ig Természetes, hogy mint asszony magamnál tartottam Dilit. Fiacskám pajtása lett, engedelmes, megértő szolgája, — s nem egyszer történt, hogy a játék fáradalmát Dili puha bundáján pihente ki Gáborka, édes mély álomba szenderülten, inig az okos kutya éber figyelemmel ügyelt arra, ne hogy egy alkalmatlan légy megzavarja nyu galmát védencének. — Es Gáborka hálás volt Dilinek. Megosztotta vele minden jó falatját, sőt azt sem felejti tte el. hogy esti imájába bele ne vegye nevét s ne mondja el, —. jószakát pij, aluál jój. --- Eay reggel három kis kölyök' kutya hevert a szőnyegen s Dili várta, hogy fólébredjen kicsi gazdája, hogy megmutathassa köly- köcskcit, akik épp úgy fogják szeretni őt, mint Dili. — S mire én beléptem a szobába, ott voltak Gáborkám ágyán mind a hárman, mig Dili odahajtotta fejét a lecsüngő kék takuróhoz s csak nézte, mint oirógatja a fiam, kölykeit — s hallgatta, mint kiállja felém ujjongva: — „Mammutám, a tici DijjékI“ Az uram azonban nem akarta megtartani őket s miután uz anyjuktól nem lehetett elszakítani, átüzent Yésre, hogy jöjjön érte az ispán s vigye el őket. — Nagyon fájt az elválás, tiz év' utáni — Mintha valamit magával vitt volna Dili, — valamit a múltból, a mi kedves, drága volt nekem. Mintha kicsiny fiam lelki nyugalmát is megzavarta volna, szegényke hiába szólitgatta, Dij, Dij I — D*ll nem jöhetett Dívó szavára — Mondturu is az uramnak, — hozassuk hazu, de Gábor azt felelte, hogy nem jó a gyermek mellett a kutya és én éreztem, talán igaza van neki, Gyönyörű, meleg nyári nap volt. Gáborka még délutáni álmát aludta — s a lelkére beszélve az öreg dadának, hogy vigyázzon jól a fiamra, — elindultunk az urammal a hegyek- felé.. De engem valami különös félelem fogott el, — űzött a vágy haza s nem palástolhatva remegésem, kértem az uram, térjünk vissza. Gábor kinevetett- Gyerekesnek találta viselkedésem, — de alig értünk föl a márványkőig, a,z ő arca is elborult. Idegesen nézett arra az irányra, hol házunk állt. — Követtem tekintetét s megszédültem. Mintha füstgomolyt látnék, melyből néha egy-egy piros láng csap föl... Remegve, félve néztem az uramra, aki csak annyit mondott: „siessünk haza.“ Félig ajultan kapaszkodtam karjába s mikor u faluhoz értünk, tisztán láttam, hogy a mi házunk lángban áll. — Kétségbeesetten rohiutam haza, a hol nagy nehézségekkel kezdték oltogutni a tüzet. — Fiacskám szó- bájából csak úgy nyúltak ki a lángnyelvek s a halál közelségét érezve felkiáltottam: a fiam, a fiam! — Be akartam futni a házba, de utam állták. — Az öreg dadát most hozzák ájultun, — csuk a fiam nincs sehol. Elfelejtkeztek hát Gáborkáról! — Djj nem. Az óriási füstgomolyagból valami közeledik feléin. — Dili, — s a fiam hozza, gyöngéden, vigyázva. Nem tudok többet, ájultan rogytam le a földre. Csak másnap tértem magámhoz s akkor tudtam meg, hogy a szobalány vigyázatlanságából támadt a tűz. A ruhája a spiritusztól meggyuladt. O ijedten futott át a gyerekszobába segítségért, — a hol lángot vetett a kis osipkefüggöny s egyszerre tűzben állt az egész szoba. — A dada az ijedelemtől elájult s mig mások a leányt iparkodtak menteni, az ágyában szunnyadó kicsiny fiacskámra nem gondolt senki. — Dili, a hűiéges, önfeláldozó barát talán megsejtette a veszélyt. — Mert miért tette volna meg azt a fárasztó nagy utat, hiszen Vést Zelejtétől egy jókora tó választja el? — Akartam látni Dilit, de sehol sem találták. Gyötrő, kinos vádat emeltein magam ellen, hogy -éppen az mentette meg gyermekem életét, kit eltaszitottunk magunktól. — S milyen önérzetes állat, — hőstette után elrejtőzik s még meg se ciróguthatom okos fejét. — Pedig Gáborka, — a kinek Istennek'hálá egy kis horzsoláson kivül, mely a bal kezét érte, semmi más buja nem történt, — egyre csak azt kérdi, hol van Dili ? — Két kicsiny kölyke ott van Gáborka ágyán s másnap, mire megvirradt, Dili elhozta a harmadikat is. — Ö maga két lábon állva várja a következőket. — Es Gáborka, a mint fölnyitja szemét, ujjongó örömmel, hangos lármával üdvözli régi pajtását s ez csak nyalja a bekötött kis kezet, mely talán nem érez már fájdulmat sem. — Megálltam az ajtóban. Egy eddig soha nem érzett meghatottság vett rajtum erőt, — szemem megtelt könnyel s csak néztem, fiacskám mint öleli át kicsiny karjával megmentőjének nyakát s ekkor látom, hogy Dili hátán le- perzaelődött tömött bundája. — Gáborka észre vett engem: Mammutám, haza jött a Dij, u tiozi Dijjel I Es Dili rám nézett, alázatosan könnyen. Mintha azt mondta volna, bocsáss meg, hogy visszajöttünk. — Letérdeltem. Dili, hiszen te a fiamat adtad vissza nekem 1 — Dili, te a mienk maradsz örökre 1 Igen, látom, köly- keid szemhéja már fölpattant, — milyen kedvesek ... de nini, a hátadon egy nagy seb van, — ez fáj neked Dili ? —. ügye fáj ? Majd begyógyítom, igen, én édes, hű állatom. — Háromszor usztad át a nagy tavat, e sok kilóméternyi utat háromszor tetted meg, hogy bebizonyítsad szereteted. Milyen jó vagy te Dili, — köszönöm. — Azután fölkaptam egy kis kölyköt ölembe e beszóltam uz uramhoz: Gábor gyere csak,— nézd, haza jött a Dili. — S ekkor láttam először az uram szemében egy ragyogó, fényes könycseppet. Dili azóta már pihen a zelejti nagy hárs alatt, Gáborkám is már iskolába jár. Most rendesen, tisztán tudja kimondani, ha lelkünk visszatér a múltba: jó éjszakát Dili, aludjál jól I nagy választékú. cipőraktárát jr ajánljuk a t Tevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. —= HEGÉBK£ZT£K! a tavaszi és nyári idényre megrendelt valódi sehevraux és box borból készült legnjabb divata fekete és barna szinti őri-, női-, és gyermek-cipók
