Szatmár és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-03 / 40. szám
Huszonnyolcadik évfolyam, 40-lk «iám. Szatmár, 1911 október 3. szítmar VIDÉKE iwSi Sii I 4 TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. Az előfizetés éra: Egész évre Fél 6 kor. 3 -». Negyedévre 1 kor. 50 fllL Egyes szám éra 10 » SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények« továbbá előfizetések és hirdetések küldendők: Morvái János könyvnyomdája, Eötvöa-ntoa 6. az. * ♦ Telefon-szám : 73. —»»- HIRDETÉSEK -v— — e lap kiadóhivatalában — jutányos árak ellenében vétetnek ffll. A hirdetések díjjal előre fizetendők. Nyilttér garmond sora 20 fillér. A járványos betegségek. Az «rdö magányában járva, szinte visszafojtott lélegzettel hallgatjuk a madárkák vidám énekét, mely öröm* mel, a természet iránt való szeretettel tölti be az emberi szivet önkénytelenül is a hang felé irányul tekintetünk és keressük a lombok közt elrejtőzött dalost. Egyszerre csak elnémul a dal, fájdalmas, siró hangokat hallunk. Dalosunkat elnémította, elragadta a madarak réme: a vércse. A mit sem sejtő kis madár, mely előbb még úgy örült az életnek, zsákmányul esett. A családi életnek is vannak gond nélküli felviditói, kik csacskaságukkal, élénkségükkel elevenné teszik a családi életet; örömre, szeretetre gyulasztják a szülök szivét. De megvan ára itt is a gyermekszoba körül settenkedő gonosz ellenség, mely ott leselkedik a családi tűzhely mellett, várván a pillanatot, midőn eljön a zsákmányszerzés ideje. Ott vannak a gyermekekre any- nyira veszedelmes gyermekbetegségek, melyek váratlanul toppantanak be gyakran a legvidámabb gyermekszobába. Az orvosi tudomány folyton kutat, hogy a járványos gyermekbetegségek ellen minél gyorsabban léphessen fel, az orvosi kar el is követ mindent ezen betegségek ellen, tehát nem is a baj, TARCA. A tábori lelkész. Irta: Farkat Ernőd. (Folytatás.) — A midőn egy Ízben befejeztem köt* utamat a betegek közt, egy nő intett nekem a kezével a behívott a lakásába. A küszöbön fogadott és szomorúan mondta: — Nálam is fekszik egy nagy beteg honvédtiszt, áldja meg tisztelendő atyám. Erre a beteg ágyához siettem; az ifjú szeme nyitva volt, mély áhítattal nézett a keresztre, de Bzólni nem tudott. Megálltam előtte, mire ő összekulcsolta a kezét s kérni látszott valamit. Nem tudtam milyen vallása, de azért megáldot. tam s az ifjú szemébe könyek gyűltek. Az asszony mögötte állott s részvéttel nézte a haldokló ifjút.--- Asszonyom, van-e Önnek gyermeke — kérdeztem most tőle. — Van, tisztelendő uram. — Viselje tehát gondját e szegény ifjúnak — válaszoltam erre — még pedig úgy, mintha a saját fia volna, mert nem szabad felednie, hogy mindnyájan egy Isten gyermíeksi vagyunk. Az asszony sírva fakadt és megígérte, hogy az ifjút gyöngéd szeretettel fogja hanem a szülök részéről a betegségek ellen való védekezést illetőleg tenger sok a kívánni való. A köznép ezen betegségek ragályos voltában épen nem akar hinni, orvost csak a végső esetben hivat, az elöljáróságnál a köteles bejelentést is a legtöbb esetben nem a szülő teszi meg, hanem, a gyermek hiányozván az iskolából, a tanítók kérdezik ki a gyermek távolmaradásának okát és sejtve a járványos betegséget, ezek tesznek jelentést, mire az orvos tényleg ragályos gyermekbetegséggel áll szemben A ragályos betegséget jelző és feltűnő helyen kiragasztani rendelt vörös cédulának sem tulajdonítanak különös fontosságot, mert ezen cédulákat vagy nem ragasztják ki, vagy, ha ezt meg is teszik, a házból bármelyik családtag szabadon jár még nyilvános helyekre is és viszi tovább, terjeszti a bajt akadálytalanul. A ragályos beteget a házbeliek feltartóztatása nélkül látogatja bárki, még gyermekek is, akik természetesen a bajt csak terjesztik. Az ilyen betegségek alkalmával annyira szükséges elkülönítésről pedig a köznépnél szó sincs, igy történhetik meg aztán az a szomorú valóság, hogy a betegség a család összes gyermekeit megtámadja, sőt sírba is viszi. Ha a közönség-mindazon óvóintézkedéseket megtenné, melyek a baj elápolni. Ezután lakásomra akartam menni, de a Wesselényi-kastély előtt nagy zaj ütötte meg a fülem. Azonnal az udvarra siettem. Épp ekkor fordult ki onnan nagy csörtetéesel a tisztikar. Arcuk piros volt az izgalomtól. — Én nem teszem le a kardomat, inkább kettétöröm — mondá hangosan egy pár ifjú tiszt, aztán kihúzta a kardját, kebléhez szorította s azután a földbe vágta és kettétörte. —- En nem adom meg magam s viszem az egész zászlóaljamat — kiáltá Várady Gábor őrnagy s roppant indulatosan és szinte fntva rohant ki a kastélyból. — Mi az őrnagy ur? Mi történik itten? — kérdeztem rosszat sejtve tőle. — Görgőitől felszólítás kaptunk, hogy ő már letette a fegyvert, tehát mi se harcoljunk tovább — felelte heves kézmozdulatok közt az őrnagy. Elsápadtam, mintha valami mélység felé cnbantam volna. — És ön nem teszi le a fegyvert ? — kérdeztem utána sietve. — Nem én, hanem ha már nem harcolhatok, fegyveresen viszem haza a zászlóaljamat. — Önnel megyek, Őrnagy ur — feleltem aztán és siettem haza. De ismét haldoklóhoz hívtak s én nem hagyhattam lelki vigasz nélkül őket. így aztán szemtanúja voltam a gyászos temetésnek. Néhány ágyút és zászlót a földbe ástak, hantot húztak föléje, aztán velem együtt leborultak és imádkoztak a honvédek. Nem azért könyörögtünk, a miháritására, vagy legalább sima lefolyására elengedhetetlenül szükségesek, nem fordulna elő egyik-másik nagyobb községben egy járvány alatt tizenöt- húsz, sőt néha több haláleset is. Nagyon jellemzik köznépünk léha, sőt bűnös gondolkozásmődját azok a kijelentések, melyeket egyik-másik szülő gyermekének halála alkalmával tesz. Igen gyakoriak az ilyen sóhajok: „Jól járt szegény, legalább gondja nincs, ügy sem adtam volna neki annyi jus- sot, hogy gond nélkül éljen, igy legalább testvérének jut az Ő része is.“ Szinte hihetetlennek látszik az ilyen kijelentés azok előtt, kik nincsenek a nép között; velük bizalmasan nem érintkeznek, de, aki köztük élt, vagy él, az tudja, tapasztalja, hogy a köznép az anyagiakat tekinti első sorban még akkor is, ha gyermekéről van szó. Ezen felfogásnak meg kell változnia. Ezt pedig elérhetjük úgy, ha az iskolákban már alsó fokon tartanak előadásokat a ragályos betegségek ellen való védekezésről; ha ismeretterjesztő füzeteket osztanak ki a közönség között, melyekkel ki tantiják a járványok ellen való védekezésre, mint ezt a tüdő vész elleni védekezésnél tették; továbbá ha a nép hivatott vezetői szintén megragadnak minden alkalmat, hogy a köznép ferde felfogását helyes irányban vezessék. A ki két a földbe rejtettünk, hanem a nemzetért, amelynek nemcsak szabadságát, de minden reményét is eltemettük e zászlókkal. Hej, nem is láttam én ennél soha szomorúbb temetést. Ahol a katonák sírnak, ott már gyászban van az egész haza! Higyjétek el, nein is tudom, hogy kerültem haza. Nem volt az én szememben köny s mégis mintha folyton záporeső verte volna arcomat. E pillanatban dörömbölés hallatszott a kolostor kapuján. A szomorú barátok felugrottak s a vasrostélyos ablakhoz siettek. — Zsandárok I sziszent föl az egyik. Az ősz gvárdián is felállt a karosszékből. •— Mit akarhatnak itt megint e sátánok — mormolta, keresztet vetve magára. — Nem elég, hogy magyar pénzünket elégették minden kárpótlás nélkül s a val- lásulap segélyét is megvonták tőlünk, a miért odadtuk a harangunkat, de még folytonos zaklatásokkal is üldöznek — tört ki a felháborodás az egyik barátból. — Vigasztalódjatok — szólalt meg meg Buzáth Linus — azok biztosan értem jönnek. A kolostor szolgája ezalatt bebocsá- totta a zsandárokat s őrmesterük fegyverével durván belökte az ajtót. — Buzáth Linust keressük — ordított németül, a hörcsög képű ember. — Az én vagyok — felelte-nyugodtan Buzáth s az őrmester elé lépett. — ön honvéd volt, ugy-e? — Igen, honvéd tábori lelkész. — Vasaljátok meg 1 — szólt oda zsan- dárainak. csak a szorosan vett hivatali kötelességét teszi meg, lehet jó hivatalnok, de minden irányban kötelességét még nem teljesítette. A nyírbátori „Béni“ Gyártelep és Mezőgazdasági R -T. csoportja a szatmári gazdasági és ipari kiállításban. A szatmárvármegyei gazdasági Egyesület által rendezett és igen tanulságos kiállítás keretében u Bóni Gyártelep és Mezőgazdasági R.-T., Nyírbátor által kiállított tárgyak azért érdemelnek különös figyelmet és méltánylást, mert ez a vállalat, mely a megye legtekintélyesebb mezőgazdáit és kereskedőit egyesíti magában, ipari cikkekre dolgozta át és állította ki mindazon nyerstermékeket, melyek az általa művelt talajban termettek. Míg a többi mezőgazdák által kiállított tárgyak nagyobbrészt terményekből — De uram, hisz ő csak papi kötelességét teljesítette — mondá elrémülve a gvárdián. — Lázitó beszédet tartott a néphez s parancsot kaptam elfogatására — felelte kurtán az őrmester. Buzáth nyugodtan válaszolta: — Én csak kötelességére figyelmeztettem a népet és nem lázitottam I — Kövessen és ne feleseljen — för- medt rá az őrmester, mire Buzáth Linus egy hangot se szólt többet. Rendtársai szomorúan kisérték ki a kolostor kapujáig. A rendfőnök azonban már másnap Szatmárra utazott a szentéletü s áldott lelkű Hám püspökhöz, hogy kiszabadíthassa ártatlanul elfogott rendtársát. A püspök azonnal irt a megyefőnöknek, aki aztán szabadon bocsátotta Linus pátert, de a vizsgálat tovább folyt ellene s többször megidézték a zsandárokhoz. Ekkor a ferencrendi barátok rendtársuk ügyében Ferenczy Ignác alispán nejéhez, Huszár Katalin bárónőhöz fordultok s a nemeslelkü honleány kijárta, hogy Linus páter megszabadult az örökös zaklatásoktól. A lelkes paphonvéd később mint tanító, tanár és házfőnök szolgálta a hazát és egyházát s nyolcvan éves korában vonult nyugalomba Vácon. A hosszú és áldásos élet emlékei között mindig büszkeséggel gondolt a szabadságra, amelynek ő is egyik tiszteletreméltó, névtelen hőse volt. ROTH SIMON nagyválasztéku cipőraktárát ajánljak a t vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. ClMIffl. ■ fiEGÉBKEZTEK!!! az Őszi és téli idényre megrendelt összes úri-, és női gyermek valódi ehevro és bei bérből készült cipők a legjobb és legdivatosabb kivitelben.
