Szatmár és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-27 / 26. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 26-ik szám Szatmár, 1911 ivtfhius/27. SZATHAR VIDÉKE MR »1 P «Ä L<* A TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDÉN KEDDEN. SZERKESZTŐSÉG és JvIADÓHIVATAL 1 HIRDETÉSEK---hova a. lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá — e lap kiadóhivatalában — jutányos árak ellenében Az előfizetés ára: előfizetések és hirdetések küldendők : vétetnek fól. Egész évre ... 6 kor. 1 Negyedévre 1 kor. 50 fill. Morvái János könyvnyomdája, A hirdetések díjjal előre fizetendők. Fél » . . . 3 » 1 Egyes szám ára 16 > Eötvös-utoa 6. sz. ♦ ♦ Telefon-szám : 73. Nyitttér garmond sora 20 fillér. Kell-e hát csakugyan ipar- testület ? Irta: Bodnár Gáspár. Má:s, sokkal kisebb, fejlődésében sem oly erős város, régen gyakorlati megoldással válaszolt | kérdésre. Nálunk, a mi társadalmi életünkben ez a feltett kérdés immár szállóigévé válik. Amelyre még mindig akadnak (iparos és nem iparos emberek,) a kik tagadó választ adnak. Hát ’iszen az eszmék harcában sem — árt az ellenzék. Az ellenkező nézetek sokszor csak elősegítik magának az eszmének győzelmét Az anglust okos embernek tartja az egész világ. És az anglus úgy meg van írvőzödve az ellenzéknek nem csuk n J jogosultságáról, de szükségességéről is, hogy azt tartja: Pénzen kell vásárolni ellenzéket, ha másképpen nem lehet. Legtöbb és legszebb eszméink az ellenzéknek, a kerékkötőknek érvein, ellenkező meglátásán tisztultak meg ■-és^meirtek át a gyakorlati- Aletber—*“**' Csekélységemet például, a magam egyéni érveimen kívül semmi más nem győzött meg jobban az ipart.estület égető szükségességéről, mint az az okfejtés, mely indokolta, hogy miért nem kell nekünk ipartestület? És hányán, meg hányán lehetnek még, a kiket hasonlóan ilyen meggyőződésre vezették az ellenkezőt bizonyító elvek. * * * No de engem e sorok Írására távolról sem vezet a mindenáron való vitatkozási kedv. Régen készülök arra, hogy e kérdésben néhány szerény sort írjak. ’Iszen negyedszázadon keresztül foglalkoztam az iparos osztály ügyeivel. Iparosokkal, iparosok • közt dolgoztam a mi társadalmi életünkben. Dicsekvés nélkül mondhatom tehát, hogy meglehetősen ismerem az iparos világot. Sok szép tulajdonságaikkal és hibájukkal. Feléjük integető szebb jövendővel és még mindig vérző sebeikkel egyetemben. Úgy szeretném tehát, ha sikerülne ebben a különben eléggé tiszta és világos kérdésben legalább egy újabb világitd sugárf bevinni. Hogy vele el tudnám oszlatni azt a néhány felleget, a mi még látszólag rajta borong. És különösen szeretném, a mire legfőbb súlyt, vetek, ha iparosaink ezt a kérdést a társadalmi fejlődésnek, az iparososztály történeti alakulásának jól megtalált szögéből értenék meg. Mert. ez esetben mindent meg fognak érthetni. # * ____. » _____■ Az uj Magyarországban, többé- kuvésbbé majd minden társadalmi osztálynak számolnia kellett — az uj helyzettel. Kellett volna főleg az iparos osztálynak. A szabadabb lélegzéssel járó szabad verseny úgyszólván meglepte, főleg kisiparosainkat. Azokat, kik a céheknek kompakt egyesülésében, úgyszólván védelme alatt megszokták a testületi szellemet, az együttérzést, az egymáson való segitést, támogatást. Mondjanak -a céhekre bármit azok, a kik mindent lekicsinylőnek, a mi a múltban élt és mindent glóriával öveznek, a mi modern: — egy bizonyos. A céhrendszernek nagy, benső és külső összetartó, nem csak fegyelmező, de nemesítő általános hatása volt. Úgy az iparos osztályra nézve, mint az egész társadalmat illetőleg is. Voltak, tagadhatlanul voltak nagy hibái is. Ámde, még ezek dacára is, kár volt a céh alapjait szétbontani, gyökereit kipusztitani, falait teljesen lerombolni. Itt is bebizonyosodott, hogy a lázas építkezésekben, alkotásokban, uj i tá sok bäh "so k szb r "oly anö kát11 is lerombolnak, a melyekért később keservesen bűnhődnünk kell. A céhekbe bele kellett volna vinni az uj Magyarország friss, üde levegőjét. Mozdulatlanságába elevenséget, kellett volna önteni. Konzerva- tiv felfogását energiával megindítani. Hagyományait átsugároztatni az uj korszak bontakozó napfényével. De ősi alapjaihoz nem kellett volna nyúlni. Az emberi, különösen a munkások természetes vágyának, a társulási ösztönnek gyökereit nem szabad volt volna megtépni. A természetben nincs ugrás. A természét nem csal. Mi akarunk kifogni rajta. De ö megbosszulja magát. A szabad verseny magában véve igen szép, tetszetős, a maga korlátái közt szükséges is. Az az absolut, független elv, hogy az egyed legyen a maga sorsának a Ceasarja, hogy a ki marja az bírja . . . egy ideig mint biztató csillag ragyog a társadalom felé. Egyesek félé tálán most is ragyog. Be milliók és millióknak bus csillagává vált. A visszahatásnak, a jogos reakciónak, (mert van ám jogos reakció is) okvetlenül be kellett következnie, Mikor látja vaja az iparos világ, hogy a szabadság szabadosságá kezd fajulni; mikor megdöbbenve tapasztalja, hogy a haladó korban a képesség, a mesterség, a mesteri rátermettség Úgyszólván mellékes; hogy az iparkodás helyett a lelketlen törtetetés, stréberség, sőt svindlerség foglalja el a tért; mikor tapasztalniok kell, hogy szét vannak hullva, mint az oldott kéve: akkor jajdulnak tel. Akkor kiáltottak segedelemért a törvény- hoffláshoz, revidealásért, oltalomért a társadalomhoz. Akkor, mikor az erős, kompakt iparos osztályt lenyomták, végzetesen érintették egyik oldalon a gépek, másikon a széthullás és harmadikon — a saját gyöngeségük és kcjnnyelmüségük, a miben nagy része vain a két előbbi oknak is. A visszahatás, az egyéni uralom, a ki marja bírja féle felfogásnak és gyakorlásának nyomában természetes folyomány, ellenhatásaként fejlődött a munkásokban a tömörülés, a szövetkezés után való vágyakozás. I Azon gyakorlati és szomorú tapasztalatok nyomában, hogy sem a törvényhozás, sem maga az ipartör- vány nem lehet hatályos maguknak az iparosoknak tömörülése és közreműködése nélkül — bár eléggé későn - -t felébresztette az iparos világot ai<ra, hogy ’nekik egyetemes hatású szövetkezésre, társulásra van okvetlen szükségük, ha még ez országban élni DMwar» O 7 Ö O és boldogulni akarnak."' És a kik gúnyolni szokták a céhek vaskalaposságát, a kik mosolyognak ennek az úgynevezett középkori maradványnak omladékain: azokat utalom a mai XX. századbéli céhekre. Nem vaskalaposabb, irgalmatlanabb, erőszakosabb újkori céhek-e az úgynevezett szakszervezetek ? A párt- qralmak. A trösztök. A kartelek. Az érdek-csoportok. És kitudja elmondani, hogy mi minden szövetkezetek r Tessék csak az összehasonlításokat komolyan és lelkiismeretesen megtenni. A mint már a nyugodt, elfogulatlan emberek meg is tették. Akkor fogjuk csak látni, hogy a mesterek, az iparosok a céhek korlátái helyett kaptak vasgyürüket, melyek csak az ő műhelyüket fojtogatják. Kaptak spanyol csizmákat, melyek csak az ő lábaikat szorongatják. Kaptak nemzedéket, melyek mig önállók nem lesznek — a szabadság nevében szabadosokká és absolut függetlenné vállnak. ÖCT És mig itt, ebben a társadalomban mindenki tömörül, minden testület autonómiáért, bizonyos jogos függetlenségért küzd: addig az önálló iparososztály széttagolva egyetemes felfogás, nézet és védelem uélkül a törvény rideg §-aira van utalva. Az iparhatóság gyámkodását kell hordania és viselnie. Mig a fiatalabb nemzedéket a szervezés legerősebb kapcsai tertják össze: addig az önálló, a felelősségek gondjaitól idő előtt inegőszülö iparosok egymást marják, kergetik, rontják. Iszen fehér holló számba’ megy, ha ebben a korban, mikor a kézimunka ereje úgyszólván legyőzte és felülkerekedett a latainer munkának — ritka sorba megy, ha egy-egy iparos kiváló, feltűnő eredményt produkál. És ha sokszor hisszük is, hogy njó áll“: rövidesen és megdöbbenve kell hallanunk, mint omlott össze és temetkezett a viszonyok, az esélyek, a sztrájkok viharán át a tönkremenés bus sirjába . . . óriási kárára a nemzeti iparnak is. A sztrájk jogosultságát például elismerem. Ha meg van reá az emberi jog, meg kell reá adni a társadalmi, az osztályjogot is. Ha valakinek szent a munkás izma, egyedüli tökéje, a munka, előttem az. A munkás bérének elhúzása, a munkás erejének, munkájának kizsákmányolása: nem csak az emberi méltóság, de nemzeti szempontból is a legnagyobb bűn. De megfordítva, a legnagyobb lelketlenségnek, a legrombolóbb veszélynek, a legveszedelmesebb csapásnak tartom a sztrájkoknak üzletszerű kezelését. Sőt mániáját. Minden igáz ok nélkül való megindítását. A jogtalan, igazságtalan igények ábrándjai nyomában keletkezik legtöbb, úgynevezett általános sztrájk, mely a felcsigázott igények képzetéből éppen a szegény munkásokat dobja a nyomor, a nélkülözés, az elégedetlenség, a csalódások — valóságába. Lecsüggesztett. fővel, szomorúan tapasztaltam, hogy mily széttagoltan, mily tehetetlenül, mily káros felfogásokkal és eszközökkel és főleg mily készületlenül találja az iparos-osztályt egy- egy nagyobb mérvű sztrájk. Hogy törik meg egyesek kapzsiságán a munkások esetleg jogos követelése. És mily védtelenül. tehetetlenül kell állaniok a mestereknek egyesek könnyelmű és indokolatlan megigérésével szemben. Hogy és mikép viszik saját ügyüket, bajukat az iparhatóság elé, a hol sokszor az iparos-világot alig ismerő, ezer más gonddal elfoglalt fiatal em- . bernek, ha legjelesebbnek is — kell a békéltetést vezetnie és igazságot szolgáltatnia. ’Iszen fiatal vállalton nem lehet mindig mindenoldalú és tapasztalt, öreg fejet találni. S ha esetleg most van is az iparos világot ismerő, tapasztalat bíró, közvetítő, lesz-e mindig? Meg vágyók lelkemből győződve, hogy ha semmi más érve sem lenne az ipartestület megalakulása szükséges, nélkülözhetlen voltának : az autonómia érzékének, becsének, helyes felfogásának, a békéltetés, a bíráskodás természetének kellene rávezetnie az iparosokat arra, kogy kell-e és miért kell az ipartestület ? Meg vagyok győződve, hogy az iparRÓTH SIMON nagyválasztéku cipőraktárát w ajánljak a t vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. = 9I£G£BK£ZT£K! ■ it l a nyári idényre megrendelt valódi sehevraux és box KMM a Pannónia szállá «Hii bőrből készült legújabb divata fekete és barna színű úri-, női-, és gyermek-cipők I
